Új Látóhatár, 1983 (34. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám - FIGYELŐ - Hajnal László Gábor: Hangok, ritmusok, gondolatok

és Tollas Tibor nevét. Valamennyien régen, több mint negyedszázada vállalták az önkéntes száműzöttek sorsát, az idegenbeszakadtság szelle­­met-lelket gyötrő fájdalmát, de az őket ért sokféle trauma közepette sem feledték el anyanyelvüket. Ellenkezőleg: a korlátok nélkül hullámzó poli­tikai-, eszmei- és irodalmi áramlatokban is szolid hűséggel, már-már fa­natikus imádattal morzsolgatják, ragozzák magyarul­­ az időt! Szabó Ferenc a vatikáni rádió magyar adásának szerkesztője, katolikus pap, az Isten szolgája. De népünké is, hiszen nem húzódik vissza az oltá­rok szent hűvösébe, hanem papírra veti az ész és szív párbeszédeit, s töprengéseit megosztja valamennyiünkkel. Mostani kötete — sorrendben a 14-ik — esszék, tanulmányok, versek gyűjteménye. A nyugtalan ember, művelt férfi, kitűnő stiliszta és pompásan érvelő Szabó művei nem köny­­nyű olvasmányok, de még a legkonokabb ateisták is elgondolkodhatnak idézetein: „A homály sosem lehet ok arra, hogy ne higgyünk a fényben". A keresztény örömök hirdetői minden korban tele voltak szorongással, szenvedéssel, de ezekből született a boldogság. Ám ez sem végleges, mert újabb kérdések következnek: „ha megtaláljuk a nyílást, a kiutat, hogy a fulladástól megszabaduljunk, merre menjünk". Tényleg, hová, hiszen a kurtára tervezett földi létünkben ha akadnak is mámoros pillanatok, fények, minden nappal öregebbek leszünk, és egy ponton túl senkit nem hagy nyugodni a „Semmi rettenete"! Újkori irodalmunk számos jeles tagja keresi Jézus tanításának lénye­gét, s közben nem tudják eldönteni, hogy az Isten, vagy a Sátán hívásá­nak engedőnek, de előbb-utóbb megértik: a kegyelem erősebb a bűnnél, és az Ige, a szó szeretete, a csend, a belső béke keresése mennyire fontos az evangélium gyermekeinek. Szabó Ferenc több tucat tanulmányt írt a francia költőkről és a próza mestereiről: Francois Mauriac, André Gide, Paul Valery, Baudelaire, Pierre Emmanuel, Sartre, Pascal — hogy csak pár nevet említsek. Reménytelen vállalkozás lenne, hogy néhány citátum segítségével felvázoljuk akár a tartalmat is, hiszen a kötet — a verseket is beleszámítva — 121 különböző írást tartalmaz. Rangsorolni sem lehet, mert a színvonal egyenletes, a válogatás szinte hibátlan. Ám még a la­pozgatáshoz is türelem kell: hosszú álmatlan éjszakák, hogy a szerzővel közösen keressük morális szinten Isten szavát. S ha könyörgéseinkre nem kapunk feleletet, ne csüggedjünk, mert pontosan abban rejlik az imádkozás nagysága, hogy ezt a cserét nem rontja el az üzletszerűség rútsága. Csepelyi Rudolf is mélyen hívő ember. Lírája a fájdalom és misztikum költészete. Az 1920-ban született író önkéntesen, korengedménnyel ment katonának, s a fegyverletétel napjáig harcolt azért, amiben hitt. Pedig a poéták nem harciasak, de valójában ők tudnak tűzbe menni, barikádra állni, hűségesek lenni, kihívni a sorsot maguk ellen. Ausztráliába 1949- ben érkezett, ahol volt gyári munkás, állami tisztviselő. Két újságot is szerkesztett: 1950-51-ben a Magyar Harangokat, majd 1960-62-ben a Magyar Szót, de a lapok anyagi okokból megbuktak. Micsoda önrugdosó erő kellett ahhoz, hogy a kimerültség és pusztulás szakadékának szélén állva sem feladni: „Kibontom tarisznyám és megszegem a múltamat". Irodalmunk szegénylegényei szerencsére mindig büszkék voltak, s bőséges

Next