Új Látóhatár, 1984 (35. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - Makkai Ádám: Angelosz (vers)
hogy annak a legnehezebb megbocsájtani, akinek inkább mi tartozunk, mint fordítva. Lány az anyjának, fiú az apának, üldözött a bújtatójának nehezen feled. A templomlépcsőnél valamennyien megtorpantak. A gyászhuszárok gondosan levették a kopott leplet, felemelték a kocsi hátsó ajtaját és becsúsztatták a koporsót. A motor már járt, a pap eltűnt valamerre. Az öreg Kende ismerősöktől köszönt el, Bleyenné tanácstalanul várt. A legtöbben nem tudták, hogyan fejezzék be a búcsúztatást. A vezető mellé beült az egyik gyászhuszár, a többiek elhelyezkedtek egy másik autóban. A halottaskocsi előbb hátrált, jelezte, hogy kifordul a járda mellől, gyorsan bevágott és fokozódó iramban elérte a sarkot. Jobbra fordult és eltűnt előlük. Makkai Ádám Angelosz 314 A 80 éves Török Sándornak Emelj magadhoz, Angelosz, nem lát, hát néz a két szemem. Ember-tudattal kérdezem: mit hordozol, hogy majd leassz az embereknek? Anthroposz, és Atlantiszból érkezem lesvén a mítosz-éteren, hogy álmaimból majd lehozz. Két lélek-aggyal áhítom: jobb-sejtem, bal-kiszámítom, mit rejtjelekben adsz le most: nem nyel le ÉN-t a test-halál ha önmagában megtalál, kivé leszel, az Angeloszt.