Új Látóhatár, 1984 (35. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Hanák Tibor: Bevezetés Hamvas Béla gondolatvilágába

fiai jellegű olvasmányait, a válságirodalom kellős közepébe kerü­lünk. Ide tartoznak nemcsak a nagy hatású filozófiai próféták, mint Nietzsche és Spengler, de a jóval korábban (1855-ben) meghalt Kierkegaard is, kinek elsőként németre lefordított írását Hamvas Béla megvilágosítónak találta. Az innsbrucki Brenner-kiadónál megjelent Kritik der Gegenwart (A jelenkor bírálata) szenvedély­­telenül elmélázó időnek nevezte korunkat, melyben minden meg­fér egymás mellett, sőt mindent egyenrangúként kezel, tehát nivel­lál, megfojtja a nagyságot, a kiválót, a mást. A tömeg (a publikum) uralkodik, az anonimitás és a jellegtelenségben találkozó negatív egyenlőség, mely lehúzza a valódi individualitást. Kierkegaard ezt a folyamatot „a válság kezdetének" nevezte és lényegét a valláshoz való viszonyban látta: a válság voltaképp vallási válság. Ennek a nézetnek dramatizált kifejtésével sok szerzőnél (Bergyájev, Czysarz, Ebner, Sesztov) találkozunk a század elején, Hamvas Bélánál is. Szellemi táptalaja és érdeklődése azonban korántsem korlátozó­dott a filozófiára, nevezetesen a történetfilozófiára és kultúrkriti­­kára, hanem kinyílt több tudományra — néprajzra, mitológiára, nyelvészetre, lélektanra —, tanulmányozta Malinowski, Lévy- Strauss, Frobenius, Gundolf, Freud, C. G. Jung írásait és a külön­böző vallások szent könyveit. Bár a tudományokban azt kereste, ami megbízható, szolid ismeret, de mivel ezt nem találta, annak kimutatásán fáradozott, hogy a tudomány keveset tud és az is bizonytalan. Ebből azonban nem a racionális szigorúság követel­ményét vonta le, nem azt, hogy szilárdabb talajra kell állítani a tudományos gondolkodást, hanem épp a másik irányba indult, a több felé, azzal a logikával, hogy ha a tudomány úgyis ingatag és esetleges, vajon mi tarthatna vissza a ráción túli rétegek megisme­résétől és a ráción kívüli (intuitív) módszerek alkalmazásától? Hamvas ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyben összeomlottak az újkor filozófiai, eszményei, a tudományba és a haladásba vetett hit, sőt nyomorúnak és bűnösek találta a felvilágosodásban még a trónra emelt észt. „Naív scientifizmusnak" és „az európai szel­lem betegségének" nevezte a természettudományokat és a tény­­mániát. „Tény igen kevés van s ez a kevés is olyan, hogy minden pillanatban akadhat valaki, aki még ezeket is megdönti." Életre szólóan helyezkedett szembe a pozitivizmussal, éppúgy mint a tőle nagyon különböző, sőt hozzá ellenségesen viszonyuló Lukács György. Csakhogy, míg Lukács annyi vívódás után és a túlhani hatalmak delejes elszólítására várva végül is a külsődlegességnél, a társadalomátalakításnál megmaradó kommunizmusban találta meg „a konkrét lélekvalóságot", az éltető nagy eszmét, Hamvasnál a pozitivizmus irtózata Cusanus szent tudatlanságához, a Docta ignorantiához, onnét pedig a teljesebb lét keresőihez, a misztikusok­hoz vezette, Eckhart mesterhez, Jakob Böhméhez (akitől fordított

Next