Új Látóhatár, 1988 (39. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 1. szám - Csurka István: Irodalom és politika kölcsönhatásai - A 70 esztendős Vásárhelyi Miklósnak
Csurka István Irodalom és politika kölcsönhatásai — A 70 esztendős Vásárhelyi Miklósnak — Mint felhőárnyék a lapályon áthúz időnként a magyar közvéleményen egy bágyadt moraj: az írók" ... „már megint az írók!" Tájékoztatás tekintetében éhkoppon tartott társadalmunk gyomra ilyenkor megkordul és elkezd (mint hadifogoly társaság a barakk sarkában az otthoni sültekről) azokról a betűvetőkről beszélni, akiket nem nagyon olvas különben. Ennek a „nosztalgiázásnak"azért tanácsos a szót idézőjelbe tenni, mert csak újabban lett igésítve és egyenesben való használata könnyen a konformista stiliszta hírébe keverheti használóját) haszna és kelleme is van: le lehet vele csendesíteni a lelkifurdalást, mely a nem-olvasás miatt tör fel a magát olvasóként számontartó kultúrhadifogolyból, s egyszersmind be lehet tömni vele a kárvallottságból származó lyukat, amit a tájékozatlanság váj ki az ember valamelyik oldalán, ott, ahol a lelke van. A mai „nomád értelmiségi" minél tájékozatlanabb, annál tájékozottabbnak kíván látszani, márpedig a tollforgatók hős- avagy gaztetteiről való csevegés, véleményalkotás minden rendű és rangú bor, sőt még rövidinka mellett is alkalmas a tájékozottságunknak asztaltársaságunkkal való elhitetésére. Ha ugyanis én, a szolid, a közmegegyezés szirupszínű girlandjai alatt őgyelgő állampolgár tudom, hogy mit csinálnak — már megint! — az írók, az úgy hat, vagy majdnem úgy hat, mintha tisztáztam volna a saját helyzetem a fennálló renddel, mintha színén viselném végre azt a köpönyeget, amit általában a szürke, író-botrányok nélküli hétköznapokban a terepszínű visszáján hordok. Mert hál' Istennek annyira agyonmanipulált ember, akiben már teljesen megszűnt volna a kíváncsiság aziránt, hogy mit lehetne gondolnia, s uram bocsá' tennie, ha nem volna olyan konformista, amilyen, alig van. Egyszóval írói és írószövetségi botrányhősnek lenni Magyarországon egyúttal a népszórakoztatásban való részvételt is jelenti, — „panem et circenses" — egy kis besegítést a cirkuszba egy olyan korszakban, amikor a kenyéren vékonyodik a vaj, s a porondon is egyre szárnyaszegettebbek a mutatványok. Félő, hogy a nézők közül sem sokan jutnak majd ki ebből az arénából s a Princeps 1