Új Látóhatár, 1988 (39. évfolyam, 1-4. szám)
1988 / 2. szám - FIGYELŐ - Czigány Lóránt: Mester és tanítvány
Mester és tanítvány Fodor András: Ezer este Fülep Lajossal, 2 kötet, Magvető Könyvkiadó, Budapest 1986,746 + 663 l. Fodor Andrásról évtizedek óta tudni véli az irodalmi közvélemény, hogy naplót vezet, azt azonban csak kevesen sejthették, hogy ezzel a naplóval nem az utókor előtt kíván a nyilvánosság elé lépni. Igaz, hogy az 1400 nagyalakú oldalt tartalmazó két kötet válogatás csupán a naplóból, s mintegy tizedrészét tartalmazza annak az anyagnak, amit a szerző 1947 és 1971 között papírra vetett, s az is igaz továbbá, hogy a napló bevallott célja nem az, hogy Fodor András és kortársai irodalmi tevékenységének „leleplező" krónikája legyen, hanem az, hogy Fülep Lajosnak, a magyar századelő e különleges és nagyformátumú egyéniségének, szelleméhez méltó emléket állítson. A bejegyzések 1947. július 10-én kezdődnek, azzal, hogy az ifjú Eckermann mint fiatal költő és szépreményű gólya felvételizni megy az Eötvös kollégiumba, ahol megismerkedik Fülep Lajossal, s az ő halálával végződik a napló 1970-ben, amikor a 85 éves aggastyánt már nem kereshetik fel többé tanítványai a Széher úti rendszeres fogadónapokon, hogy közös sétákon hallgassák a Mester kötetlen szemináriumi előadásait művészetről, filozófiáról, vagy ellentmondást nem tűrő szentenciáit kortársakról, fiatal és kevésbé fiatal költőkről. Tudatosan szerkesztett, zárt kompozíciójú mű tehát Fodor András naplója, melyből azonban mégsem csak Fülep Lajos portréja kerekedik ki — elméjének zseniális felvillanásaival, öregemberes dohogásaival és kifakadásaival arról, hogy miként jut a világ az ebek harmincadjára, vagy lágy lírai futamoknak beillő anekdotáival, melyek pasztell-színekkel idézik a századelő boldog békeéveinek hangulatát , hanem önarcképet is rajzol, hiszen a néző óhatatlanul mindig benne van a képben. Az egymásután következő pillanatfelvételek időmetszetei eleven történéssé, a magyar szellemi élet folyamatának mozgófilmjévé rendeződnek össze, s ez egyfajta sodrást ad a napló állóképeinek, mely így helyenként a monumentalitás érzetét váltja ki az olvasóból, aki a távolból szemlélve is lépésről lépésre érzékeli, hogy miként esett szét Magyarországon az irodalmi tudat 1945 után, s miféle szívósan hősies utóvédharcokat folytattak néhányan, hogy az irodalmi tudat folytonosságát megőrizzék, vagy hogy legalább az értékrend emlékét átmenekítsék az új világba. Ebben az igyekezetben lesz viszonyítási pont, az értékhierarchia (egyik) csúcsán álló Fülep Lajos, aki maga minden bizonnyal tisztában van don quijote-i szerepével, s azzal a kordába kényszerített jövővel, amely felé az irodalom államosítása sodorta az egyébként is köldöknézésre hajlamos, szellemi törpéket egyre szívesebben ünneplő, eleven erejében egyre kevésbé magabiztos magyar szellemiséget. Fodor András naplója tehát elsősorban ezt a folyamatot ábrázolja, akarva akaratlanul is, a maga mikroszkopikus részleteivel, s így lesz naplója kitűnő segédeszköz az irodalmi élet mozgásmechanizmusainak, az