Új Magyar Muzeum 1/1 (1850-1851)

Történet s rokon - Ipolyi Arnold: Tündérek a magyar ősvallásban

606 IPOLY­I ARNOLD, alatus pennatus, szárnyas és tollas tündéri tulajdonság kifejezése. Ily madárilag szállongó tündéri végzet és jósnőkről tud szinte azon elágazott alidai mondák egyike, melyet számunkra a Nib­elungen középnémet nyelveni átdolgozásában ismert rege fentartott (l. bő­vebben a kútfői bevezetést őstörténeti mondánkkal­ összefüggésé­ről). Attila nejéhez látogatóba jövő testvérei Hagennak hirdetik a f­olyó partján ülő végzet­t jósk­ök (wisiu—w:poweise weiber) gyá­szos végzetüket, s Hagen előtt mint madarak lebbennek el a ha­bokban : si swebben sam die Vögele vor im (Hagne elölt) uf der fint. Nieb. 1475. 1. Mondáink és meséinkben is mést igen gyakori azon jelenség mint lép a vándor mondahős­elibe egy végzetét jelentő nő, vagy mint zarándokos amaz, tanácsot kérendő, azon csodás bűvös öreg anyókákhoz, kik majd testvérek (m­nt Gaal: 444. Nép. III. 244.), majd a tündériesen személyesített nap, hidd, szél, vagy föld, tűz, víz, anyák, sógornők stb (mint Gaal: 127. 364. Gyűjt. 2.); sőt a me­sékben már többnyire vén banyák, vas orrú bábák s boszorkányokká torzulvak, de kik a hős sorsára mindig különös elhatárzó befolyást gyakorolnak,mint lentebb mondók a nekik nyújtott varázs­szerek által, majd ismét a bölcs, jós, tündéri állatok, mint a rőt kakas, tálos sat által (Gyűjt. 18. Népd. III. 241. s az összes tátosi mesék a szent állatokról szóló X. cikkben). Egyike a végzetnöi mythos jelentésére használt legism­eretebb képzeteknek, a classicus myth­osban kitűnőleg kifejezett fonás esz­méje. Fonalát, az emberi élet fonalát és szálát fonva, orsóra tekerve és elvágva érzékíték már a bék­ének a múltat, jelentő­s jövőt intéző három végzetnöt. (Homer II. XX. 127. Odyss. VII. 197.) Aisa két társnőivel kezdi fonni az újon született gyermek életfonalát. Hesiod. Theog. 218. Plato de republ. X. könyv vég, fehér öltönyben, koszo­­rúzottan ül a három Moira,és hallják a bús végzet szívrepesztő éne­két, Lachesis a jövőt, Kioto a jelent, Atropos a múltat, az első meg­indítja a rokka kerekét, a másik tovább tekeri a szálat, míg a har­madik elkerülhetlenül elvágja. Szerintük képezvék a latin Parcák . Ovid. Met. 15,807. Juven. Lat. 12. 64. Apulejus de mund. p. 280. Cioto praesentis temporis habet curami, quia quod torquetur in di­­gilis, momenti praesentis indicat spatia; Atropos praeteriti falum est, quia quod in fuso perfectum est, praeteriti temporis habet spe­­ciem ; Lachesis futuri, quod etiam illis quae futura sunt, finem suum­

Next