Új Magyar Muzeum 1/1 (1850-1851)
Történet s rokon - Ipolyi Arnold: Tündérek a magyar ősvallásban
606 IPOLYI ARNOLD, alatus pennatus, szárnyas és tollas tündéri tulajdonság kifejezése. Ily madárilag szállongó tündéri végzet és jósnőkről tud szinte azon elágazott alidai mondák egyike, melyet számunkra a Nibelungen középnémet nyelveni átdolgozásában ismert rege fentartott (l. bővebben a kútfői bevezetést őstörténeti mondánkkal összefüggéséről). Attila nejéhez látogatóba jövő testvérei Hagennak hirdetik a folyó partján ülő végzett jóskök (wisiu—w:poweise weiber) gyászos végzetüket, s Hagen előtt mint madarak lebbennek el a habokban : si swebben sam die Vögele vor im (Hagne elölt) uf der fint. Nieb. 1475. 1. Mondáink és meséinkben is mést igen gyakori azon jelenség mint lép a vándor mondahőselibe egy végzetét jelentő nő, vagy mint zarándokos amaz, tanácsot kérendő, azon csodás bűvös öreg anyókákhoz, kik majd testvérek (mnt Gaal: 444. Nép. III. 244.), majd a tündériesen személyesített nap, hidd, szél, vagy föld, tűz, víz, anyák, sógornők stb (mint Gaal: 127. 364. Gyűjt. 2.); sőt a mesékben már többnyire vén banyák, vas orrú bábák s boszorkányokká torzulvak, de kik a hős sorsára mindig különös elhatárzó befolyást gyakorolnak,mint lentebb mondók a nekik nyújtott varázsszerek által, majd ismét a bölcs, jós, tündéri állatok, mint a rőt kakas, tálos sat által (Gyűjt. 18. Népd. III. 241. s az összes tátosi mesék a szent állatokról szóló X. cikkben). Egyike a végzetnöi mythos jelentésére használt legismeretebb képzeteknek, a classicus mythosban kitűnőleg kifejezett fonás eszméje. Fonalát, az emberi élet fonalát és szálát fonva, orsóra tekerve és elvágva érzékíték már a békének a múltat, jelentős jövőt intéző három végzetnöt. (Homer II. XX. 127. Odyss. VII. 197.) Aisa két társnőivel kezdi fonni az újon született gyermek életfonalát. Hesiod. Theog. 218. Plato de republ. X. könyv vég, fehér öltönyben, koszorúzottan ül a három Moira,és hallják a bús végzet szívrepesztő énekét, Lachesis a jövőt, Kioto a jelent, Atropos a múltat, az első megindítja a rokka kerekét, a másik tovább tekeri a szálat, míg a harmadik elkerülhetlenül elvágja. Szerintük képezvék a latin Parcák . Ovid. Met. 15,807. Juven. Lat. 12. 64. Apulejus de mund. p. 280. Cioto praesentis temporis habet curami, quia quod torquetur in digilis, momenti praesentis indicat spatia; Atropos praeteriti falum est, quia quod in fuso perfectum est, praeteriti temporis habet speciem ; Lachesis futuri, quod etiam illis quae futura sunt, finem suum