Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
GYULAI PÁL e demeinek legtöbbikét képezi.“ Ez volt a legigazabb szózat, mely ügyében felhangzott, menten azon hiú bálványozástól, mit némely barátai elkövettek, s az ellenszenvtől, mely kritikusain kisebb nagyobb mértékben észrevehető volt. Honderű s még egy pár politikai lap mind nagyobb dühvel folytatták támadásaikat, S minő eljárást követtek! Ellenébe állították Hiadort, egy nem valami nagy tehetségű költőt, kinek beteg sentimentalismusát, selyempuha kínait sem irónia, sem humor nem mérséklők, s egész költészete ellentétben állott a győzelmesen felküzdött népies iránynyal. A világ legnagyobb plagiatorának kiáltották ki, rá fogván, hogy még Szelesteytől is lop. Petőfi a Honderűre egy nyers pasquillt írt, mely a ,,Divatlap“ban jelent meg, de melyet összes költeményei közé nem ven fel. Császárra is írt egyet, de ez lapban sem jelent meg. Rajta csendesebben töltötte bosszúját. Drága pénzen megvett egy példányt költeményeiből, kitette asztalára s valahányszor hányt vetett papírra volt szüksége szakított belőle. Általában ingerlékeny és túlérzékeny volt. A kedvezőtlen bírálatok nagyobb dühbe hozták, mint Byront első fölléptekor az „Edinburgh Review.“ Mindig megboszálta magát: egy gyöngébb költeménye helyett kilenc jobbat írt, vagy gúnydalokat szórt a kritikusok ellen. Utánzói, kikkel most az egész magyar irodalom tele, ez utóbbi könnyebb boszát választják, s természetesen mindig reá hivatkoznak, midőn a kritika bántani meri őket. Mikép költői stíljéből hamis modort húznak le, úgy alkotnak gyöngéiből eszményt. 1846. tavaszán egy új füzetke költeménynyel lepte meg a közönséget „Felhők“ cím alatt. Itt nem dalai ismert típusában jelenik meg. Ez epigrammszerű verseken, melyeknek nagy része csak ötlet vagy ellentétes hasonlat, sötét izgatott kedély vonul át, s bizonyos boncoló fejtegető szellem, mely éleselmű talányokban gyönyörködik, eredményeit jelmondatok és gnomákban szereti letenni, s nem kard, de törnekélivel szándékszik behatni az élet és természet titkaiba. Többi műveihez mérve nem bírnak nagy becscsel. Szentmártonon elvonult magányban írta, életunalommal küzdve, Byront és Shelleyt olvasgatva. Ugyanekkor idegen költőkből is fordított : Béranger, Shelley, és Mooreból. Mind a három kedvenc költője volt. Általában a