Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
106 GYULAI PÁL: „Életképek" köré gyülekeztek, mely ez irodalmi mozgalom bélyegét kisebb nagyobb mértékben mindvégig magán horda. A fiatal irodalomnak tulajdonképen Petőfi vola képviselője, s általában a lyra, mely új hangon új eszméket kezde pengetni. Petőfi költészete is ez időtől fogva hajlott új stádium felé. Mint a bor, szerelem, természet s a nép egyszerű örömeinek költője ezután ritkábban szólal már meg. Látnoknak hiszi magát, szemében köny, homlokán sötét fény, s az idő mellében küzdő elemektől vesz lázas ihletést. Új becsszomj támad benne , mely sírjáig kiséri. Eddigi pályájáról azt tartja, hogy az csak megelőzője volt ez újabbnak. Ő azért írt népdalokat, azért énekelte meg a puszták fiait, a kunyhókat, és színezte ki a népéletet költészete egész erejével, hogy a népelemet behozza s uralkodóvá tegye a költészetben, mi aztán nem maradhat következmények nélkül másnemű viszonyokra nézve sem. Most itt az idő eszmékkel lépni ki, s oly költővé válnia , kinek dalai a gyűléstermekben, szavazatoknál s a követelővé vált kérvényekben találják meg refrainjöket. Ez időtájban barátjaihoz írt levelei mind e gondolatkörre utalnak. Mind inkább erőt vesz rajta a politikai lelkesülés és becsszomj. Kora izgatottsága a legnagyobb fokon kezd benne tükröződni, s képzelme a közéletben megpendült eszmék legtávolabbi erőszakolt következményeivel foglalkozik. S mind tárgyakat akar választani feldolgozás végett, melyeket mégsem dolgoz fel. A magyar történetben nem talál más hőst, mint Dózsa Györgyöt, s eposzt akar róla írni. A római történetből Spartakusz a rabszolgák vezérét szemeli ki megdicsőítés végett. Átkozza a palotát, s a kunyhót mint egy új hitvallás jelképét tünteti föl. S minő önhitt megvetéssel tekint az akkori közélet országosan tisztelt férfiaira. „Ők a napi politika kurjongató hősei — mond egy helyt — ők nem azon nagy színészek, kik a világ színpadán az újjászületés óriási drámáját eljátszják, hanem csak a decoratorok és statisták, kik a függönyöket aggatják s a színpadra székeket és asztalokat hordanak.“ Ez álmok világából rövid időszakra kikapta a szerelem, s most minden héten új szerelmes verset olvasott tőle a közönség. 1846. őszén, miután kiadás alá rendezte összes költeményeit, vidékre rándult. Szatmár megyében viharos természete egész szén-