Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

nő GYULAI PÁL­­ yáról, melyeket igen sok ember szégyell volna. De azt senki sem tagadhatta, hogy midőn ő elbeszéli mikép hagyta oda az iskolát, mint barangolt mint közkatona és színész, mint fázott Debrecen­ben , mily jó estéket töltött barátaival bor mellett, mint látogatta meg mészáros atyját, minő élményei voltak a fővárosban és vidé­ken, se egész addig, hogy ruhája kopott és pénze nincs, sokkal érdekesb , költőibb, mint sok költő méltósága , finom szemérme és magas eszméi. Költészetének e nyilatkozata nem csak újdonságával hatott, hanem jellemzetessége , humora s azon szabad szellemnél fogva, mely épen úgy harcot izén az életben a csupán üres illem s álszé­gyen nyomorúságainak, mint visszahatáskép tűnik föl széptanunk azon különös követelése ellenében, mely a költőt ki akarja vetkőz­­tetni egyéniségéből, s egyenruhakép valami köz jelleggel ellátni. Épen ezért szemére vetik Petőfinek, hogy érzéseket, viszonyokat énekel meg, melyekhez mívelt embernek nem lehet köze. De ki határozza meg, hogy mit értsen a költő a mívelt ember fogalma alatt, midőn a lélek és szív betegségei is miveltség gyanánt árul­tatnak. A költészet tárgya az emberi, legegyénibb árnyalataiban, mit többé kevésbbé minden ember megért a műveltség bármely fo­kán , s épen úgy feltalálhat a nyomor tanyáin, mint a legelső sa­­lonban. Heinét utánozza , mondják másfelől, s tőle tanulta el ez un­­talan kacérkodást egyéniségével. De vájjon Heine-e Petőfi ? Igaz, egyetlen költő sem foglalkoztatja egyéniségével oly sokat az ol­vasót , mint ők ketten, azonban minő nagy különbség a két egyé­niség közt. Heinéban minden szeretetr­eméltósága mellett van va­lami daemoni, mi sötét hatást tesz a kedélyre . Petőfi egyéniségén derült humor ömlik el, s legfölebb csak nyerseségén botránkoz­­hatnánk meg. Heine érzésekkel kacérkodik, melyeket többé nem érez, Petőfi mindig lelkéből veszi a hangot. Heine költészete a blazirtság, csalódott idealismus s a legkeserűbb irónia hatalmas költészete, Petőfiben a természet fia szól, ki nyomora és csalódá­sai közepett is megőrizte hitét, s remélni tud az emberiség, szere­lem és szabadságba. Heine a legköltőibb álmok s a legridegebb próza közt hányóoló va­sárral dobál minden szentet, Petőfi soha sem megy túl egy bizonyos határon, s mindenüvé elárasztja a sze­retet melegét. Mindaz mi Petőfiben Heinéra emlékeztet, egy pár

Next