Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Bölcsészet - Szontagh Gusztáv: A szép és rút, philosophiai öntájékozás
124 SZONTAGH GUSZTÁV: nem egyhamar alakul meg új költői irány s lesz élénk a közfogékonyság. A költő nem könnyen találhatja meg a közszellemben a nagy eszmét, érzést, mely lelkesítse, vehet költői benyomásokat s lelheti meg kora literét. Hoz-e az idő lyránkra új lendületet, vagy általában a lyra lesz-e az a tér, hol a szellem alkotóbb erővel teremt ? kérdések, melyekre ki sem felelhet. Történjék bármi, nincs okunk kétségbeesni. A magyar lyrában nincs visszaesés, csak pangás, s a visszahatás, mely a népelem kinövései ellen nyilatkozandik, meghozza költőit. E visszahatás jelensége még magukban a par excellence népies költőkben is kezd nyilatkozni, legalább jelenségeket látunk, melyek ilyesmit sejtetnek. De az itészetnek nem szabad elnémulnia. Hallatnia kell szavát a jelen és jövendőért egyaránt. Részemről, míg egyfelől Petőfi élete s költészetéről írva hálaadómat hiszem lefizetni azon költő iránt, kinek költészete első ifjúságom álmait körüllebegte, addig másfelől mintegy megkönynyülve érzem magamat, hogy szót emeltem lyrai költészetünk bajairól akkor, midőn a hivatottabbak hallgatnak. A SZÉP ÉS RÚT. PHILOSOPHIAI ÖNTÁJÉKOZÁS SZONTAGH GUSZTÁVTÓL. I. A századok ítélete az emberi ismeretnek legbiztosabb próbaköve. Ha valamely tudomány, míveltetése folytában, elveiben meg nem tud állapodni, ha körében a nézetek egymástól eltérve szétágaznak , vagy épen egymásnak ellentmondanak , akkor e tudományt teljesen megállapítottnak s bizonyosnak nem tarthatjuk. Ami e szempontból tekintve a philosophiát illeti : a gondolkodás, erkölcs és jogtant pozitív tudományoknak lehet tekinteni, mert lényegükben az idő folytán alig változtak, ellenben a metaphysika kezdettől fogva e napiglan mint ellenkező elvek csatatere tűnt fel, az aesthetikának művelői pedig a legújabb ideig még tárgya, a szépnek , értelmezésében sem tudtak egymással megegyezni; mi végre jeles, de paradoxonokat vadászó, műértőnket, Henszlmann Imrét, azon állításra fakasztó , hogy „a szép nem is létezik, hanem csak az eleven, jellemző és célszerű.””