Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

PETŐFI SÁNDOR ÉS LYRAI KÖLTÉSZETÜNK. 25 melyek ellen tudni fogom magamat védeni. Legyen szabad még annyit bevallanom, hogy semminemű rokon- vagy ellenszenv nem vezetett, s igyekeztem elfogulatlan szempontra emelkedni, a­mennyiben lehet, sőt kell, oly kort illetőleg, melyben még úgy szólva benne élünk. De legyenek bár ítéleteim, széptani nézeteim hibásak, ada­taimnak értéke van, mert azokat gondos utánjárással szedtem össze, ítélettel válogattam meg s mindegyiket hiteles forrásig tu­dom visszavinni. I. Petőfi Sándor Félegyh­ázán a Kiskunságban 1823. jan. 1-én született. Atyja mészáros volt, ki úgy látszik Magyarország felső vidékéből költözött az alföldi síkra, s mindvégig megtarta Petrovics családnevét. A jámbor férfiú, noha többnemű szerencsétlenségek következtében nagyon elszegényült, mindent megten , hogy fiá­nak némi nevelést adhasson. Előbb az aszódi, majd a szentlőrinci evang. gymnásium­ba küldé; később Selmecre az ottani evang. lyceumba. A tüzes és makacs ifjonc, lelkéből megutálta az iskolai éle­tet. Nyugtalan természete és függetlenségi vágya , mi egész éle­tén átvonul, korán a nagy világba sodorta. Selnecről Pestre szö­kött. Tetszett neki a fővárosi élet s űzte az első ifjúság könnyelmű kalandjait. Legboldogabb estvére volt, ha a színházba beszökhe­­tett. A színészet iránt már gyermeksége álló nagy hajlammal vi­seltetett. Már tanuló korában Selmecen is színészkedett, s épen az vonta maga után kiutasíttatását az iskolából. Részint ez okból, részint mert nagy nyomorban élt, s nem mert haza menni, besze­­gődött a színházhoz. A színészek ruháit hordta fel esténként, és előadás alatt székeket, asztalokat rakott ki a színpadra. Vidtor utcagyerek­­életet élt. Bolondja volt a csínyeknek és tréfáknak. Néha rosz cimborák közé is keveredett, a nélkül hogy megromoljék. Épen mint Shakespeare, kiről életk­ói hasonlót beszélnek-Mind­ketten korán tusára szállottak az élettel és önmaguk­kal, s diadallal emelkedtek ki belőle. Fenékig kiüríték a szenve­délyek poharát s mély pillantást vethettek az emberi szívbe. Ra­­koncátlanságban tört ki bennük a genius első mozzanata, lábbal

Next