Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
28 GYULAI PÁL, híres író került ki soraikból. Petőfi egy költeményéért két arany jutalmat nyert, de művei nem tettek valami feltűnő hatást. Sokáig küzdött a formával, s azon költők, kiket mintáét vett, nem voltak olyanok, hogy segéljék eredetisége fejlődését. Még nem volt eléggé bátor, még nem sejti erejét. Nem is annyira a költészet, mint a színészeten csüngött szenvedéllyel. Orlay-Petrics és Jókai voltak itt legjobb barátai. Mind a három barát művészi pályára készült. Jókai festész akart lenni, Orlay külső, Petőfi színész. Az élet kicseréltető velők a pályákat : Orlay festő jön, Jókai költő, csak Petőfi nem akart lemondani választott pályájáról. Oda hagyta az iskolát s tagja lett egy vidéki színtársulatnak. „Színész barátjához“ írt költői levelében humoros kedélylyel írja le, mint avatták Thalia papjává. Kóborolt a hazában, s legtöbbet Kecskeméten tanyázott. Iskolai élete vég, és színészi pályája elsőbb napjaiban írta azon költeményeit, melyekkel először föllépett. 1842-ben az „Athenaeum“ban három költemény jelent meg tőle. Némi figyelmet ébresztettek , de senki sem sejti, hogy hatalmas szellem közeledik. E korszakban írt költeményeinek néhánya, melyeket összes gyűjteményében nem von föl, a pápai ifjúság által kiadott zsebkönyvben olvashatók. Rész színész volt, s nagy nyomorban élt. 1843-ban Pestre jött, s néhány költeményt vitt el Bajzához, s magát meg sem nevezve, úgy adta át mintha általa Petőfi küldötte volna, kit ő nem ismer. Mindenki azt iltve hogy a Petőfi név álnév, s kiváncsiak voltak rá , ki rejtezik alatta. Vörösmarty és Bajza jeles költőt jósoltak belőle. Ő minderről mit sem tudva Pozsonyba ment színészi pályáját folytatandó. Neve ismertebb lesz, de nem mint színészé, hanem költőé. Az 1843-iki Athenaeum, Regélő, Életképek, Szivárvány már számos költeményeket közölnek tőle. Csodálatos eleinte népdalait, melyekben már föllépése kezdetén leggeniálisabb volt, csak Pönögei Kis Pál álnév alatt érte közleni. Akkortájt még nem igen becsülték a népies hangot, a gyermeteg felfogást, egyszerű, de erős compositiót. A rhetorika volt fő a költészetben. Legtöbb költeményeink keveset különböztek a „Pesti Hírlap“ vezércikkeitől. Költőink közöl többen írtak ugyan népdalt, de érzett rajtuk a tudós szag, az úri leereszke-