Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)

Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk

32 GYULAI PÁL. Egy reggel csak arra ébred föl, hogy Magyarország leg­népszerűbb költője. Dalait kunyhóban , palotában éneklik. Estén­ként dalai mellett alszik el, melyeket az utcákon énekelnek. Min­den héten egy újabb üdvüzletet vesz költő társaitól. Az ifjúság és nők kedvence, s körüle egy egész fiatal irodalom képződik. Költészetén kívül sokat tesz népszerűségére egyénisége is. Költeményeiben egész keblét, egész életét tárta föl. Kalandor élete köz szájon forgott. Mindenki tudott róla egy mulatságos ado­mát. Eszménye volt a szilaj magyar ifjúságnak, mely tettszom­jtól pezsgett, s hazáját nagy és hatalmasnak álmodta. Ő pengette mind­ezen húrokat, dalait viszhangza az ország. Mindez teljes mértékben felkelté önérzetét, becsszomját. Magyarország legbüszkébb emberét azon sötét zugszobában kel­lett keresni, hol egy borzas hajú , barnás halvány, ingerlékeny és különc ifjú lakott, ki verseket írt, korhelykedett, világmegvetést negédlett, s teli volt becsszolni, önbizalom és merészséggel. A népből szakadt ki, sokat hányódott a társaság alsóbb ré­tegei közt. Ösztöne, hajlamai s élményeinél fogva demokrata volt. Ide párult még költői hóbortja, mely szerette a bizarrt, szertelen becsszomja, mely untalan sarkalta, hogy feltűnjék. Mindez sok tekintetben különccé tette. Nem csak az irodalom, hanem az élet és társaságban is sze­repet vágyott volna játszani, azonban talán viszonyai és formái közt nem tudván eléggé mozogni, megvetni látszék azt, s kü­löncségeivel akart hatni. Meglehet eleinte öntudatlan, de később a negédlés nem hiányzott ; aztán sokkal inkább volt szabad költő s természeties kebel, mintsem élvet találjon a legtöbb üledékes körök ürességeiben. Lelkesült és szeszélyes természete magányt vagy oly társa­ságot keresett, hol nem korlátoztatik. Barátja­ közt mulatott leg­többet , kik majd mind írók, művészek voltak. Csak egypár iro­dalmi körbe, szín- és kávéházba járt el. Régi magyar szabású öltönyt csináltatott magának, magyar nadrágot viselt s térdig érő csizmát s kerek kalapot. Ujjal mutattak reá az utcán. Az elmények peleskei nótáriusnak gúnyolták. Csokonait utánozta, de Petőfi volt. Meglehetős gorombán bánt azokkal, kik hozzá tolakodtak, s épen dühbe jött, ha holmi pártfogói modorral közeledtek feléje. A költők közöl is gyűlölte

Next