Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
38jkulai pál kezdték díjazni, s egészen lantja után élhetett, mi első példa volt a magyar irodalomban. Az 1845. év tavaszán oda hagyta segédszerkesztői állomását, s a felföldre rándult. A „vadászkürtben“ nagy lakomával ültették meg barátai a búcsút. Ez alkalomra írta „Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz“ című költeményét, melyért némely barátja megneheztelt reá, mert azt fejezte ki benne, hogy neki nincsenek barátai, csak pajtásai. Ez egyike volt azon szeszélyeinek, melyeknek ugyan nem egy jó verset köszönt, de magukban alig voltak egyebek, mint önámítás vagy negédlés, s épen annyiszor sértők, mint megmosolyogni valók. A felföldön víg napokat töltött. Híre már megelőzte, Eperjesen és mindenütt jól fogadták. Kézsmárkon fáklyás zenével tisztelte meg az ifjúság, Gömör megye táblabirájának nevezte ki. Fölkereste Kerényit és Tompát, mulattak és verseltek együtt. Az „Erdei lak“ című költeménye verseny velők, kik hasonló szép költeményt írtak a tárgyra. Mind kettőhöz már az előtt írt költői levelet s mind kettő barátja jön. Herényi mellett, midőn a kritika megtámadta, fel is szólalt, s mind végig gyöngéd barátsággal viseltetett iránta. A személyes rokonszenven kívül talán meghatotta e nemes lélek titkos szenvedése , mely már akkor kezdett mutatkozni kedélyén, s később erőt véve rajta , más fájdalmak hozzájárultával Amerikába űzte meghalni. Herényi hamar meghasonlott magával, s kezdett kételkedni tehetségében. Sejté, hogy csak csinos verseket ír, de nem buzog benne azon erős , kimeríthetlen forrás, mely önkénytelen feltör, s új pályát vív sziklák és rengetegek közt. Látta, hogy mennyire hátra marad kortársai mögött, mint kell vívnia a nyelvvel, mely nem anyai nyelve , és sokkal több idegen elem van költészetében, mintsem sikert remélhessen a nagy tetszés közt föllépett népies irány mellett. Petőfi részvéte jól esett neki, s nem bántotta, ha ez jó kedvében tótos hanghordozással szavalta költeményeit, miképp szokta. Tompával csekély összezördülések közben mindvégig fentarta barátságát. 1847-ben újra meglátogatta mint lelkészt s egy