Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Tárca - Halálozások
A MÚZEUM TÁRCÁJA 587 keltsen kedvet szakértői kiképződésre, s teheti-e amaz elsőt anélkül, hogy ne közöljön tárgyavatott tollakból eredő cikkeket? ez utóbbit pedig a nélkül, hogy fel ne mutasson olvasóinak egyes kincseket, részelemeket és adatokat a megszerzendő s mívelendő tudományokból? A bíráló fő vádja azonban az , hogy a Múzeum feldolgozatlan állapotban juttatja közönség elé az adatkincseket, s ennélfogva elijesztő hatást gyakorol. A bíráló elárulja, hogy ő csakugyan nem szakértő, különben nem követelne tudományos folyóirattól olyat, mi közelebbről a népszerű irodalomur teendője. Mit is mondjunk oly bírálóról, ki a „philosophiai mozgalmak“ című cikket azért roszalja , mert „nem életrajz , hanem bölcselmi fejtegetés !“ Hát mi legyen , ha bölcselmi fejtegetés nem ? — A Múzeum szemleírójának ellenben szemére veti, hogy nincs magasabb szempontja, nézetei és elvei , s hogy arra , mit minden becsületes és józan ítészattal és fonttal szokott mérni, örömöt vesz elő. A hasonlat sánta, de értelme az, hogy a múzeumi szemlész nem az irodalmi termékek minő-, hanem mennyiségét szokta nézni. Mi úgy hiszszük , mind a kettőt, de természetesen a mennyiséget is, tekintetbe vettük ; tessék csak jobban utána nézni : talán elveket is felfedezhetnek a szemlésznél, midőn egyes lapok irántját bírálja , midőn a kritika helyes modoráról szól s egyes folyóirati visszaéléseket és botlásokat megemlít. A „hallatlan és nevetséges hizelgések“et, melyeket a Budapesti Hírlap tárcaírója az Új M. Múzeum 399-dik lapján felfüdözött, szorgos utánnézésel sem tudtak megtalálni. Mind ezen , mind az előtte és utána levő lapon csak lények vannak elsorolva , hozzájok vetett s belőlök következő észrevételekkel, a tények felmutatása pedig bajosan mondható hízelgésnek. Ezen kis antikritikával egyszersmind bemutattuk a B. Hírlap tárcájának egyik érdekesebb cikkét, melynél nagyobb érdekűnek — természetesen más értelemben — legfeljebb az „Éjszaki panoráma“ című , országismertető cikksorozatot mondhatjuk. A „fővárosi és társaséleti szemle“ ékesen , mulattatóiag van írva ; elszórtan igen esetes észrevételére , gondolatébresztő ötletekre találunk benne , s ha a Pesti Napló is helyet szoríthatna efféle , hétről hétre adandó szemlének , úgy hiszszük , ez csak növelné becsét. Hanem természetesen azon kikötés mellett teszszük ez óhajtást, hogy azért a komolyabb, irodalmi és bírálati vagy történelmi s természettudományi cikkekben semmi csonkítás ne történjék , mert utoljára , ha választanunk kell , nagy és elterjedt politikai lapban a tudományos és oktatónak mindig elsőséget adunk a tréfáló és mulattató felett. A Pesti Napló szépirodalmi tárcája májusban bevégezte Sue „Surville ezredes“, és megkezdte Jókai „Karpathy Zoltán“ című regényét, mely utóbbi az „Egy magyar Nábob“ második részét képezi. Átmenvén a tudományos tárcához, lehetlen — ha mindjárt bennünket is terfelmérőkhöz fognak hasonlítani — örömmel észre nem vennünk a cikkek minősége mellett ezeknek mennyiségét is. A rendszerinti tárgyak , mint olvasóink tudják , Toldy Ferenc előadásai a magyar költészet történetéről , továbbá „Jeles íróink csarnoka“, és könyvismertetések. Ez utóbbiak májusban különösen jogi munkákat s újabb regényeket tárgyaztak. „Jeles íróink csarnoka“ egy nagy katholikus és egy nagy protestáns író, t. i. Pázmán Péter és Molnár Albert jellemrajzát vagy inkább panegyrikusát hozta , Greguss Ágost tollából. Egyéb, 38*