Új Magyar Muzeum 4/1 (1854)
Irodalom és nyelv - Gyulai Pál: Petőfi Sándor és lírai költészetünk
42 GYULAI PÁL: magát, mint illik, de csak akkor becsülte magát túl, midőn több akart lenni lyrikusnál, s végre több költőnél is. Dicsvágya is határtalan volt. Midőn egyszerre híres ember jön, megdöbbent, hogy hamar elismerték, s talán csak a jelen az övé , nem egyszersmind a jövendő is ; ha kikeltek ellene, a jövendővel vigasztalta magát. Háborgó kedélyének jól esett ilyenkor ha beszélt róla a világ, s örömmel hallgatta midőn jól vélekedtek felőle. Elragadta a legkisebb elismerés is, kivált ha önkénytelen s a nép részéről jött. Épen felföldi útjában egy kereskedő, kitől szivart vett, reá ismert a nélkül, hogy ő megnevezte volna magát. „Hát ismer ön? Kérdé. „Ki ne ismerné önt“ válaszold ennez, mi annyira hizelgett hiúságának, hogy „úti jegyzetedben fölemlítő, megjegyezvén: bár feledjenek el, de mindig büszke leszek arra , hogy volt idő, midőn azt mondták az emberek : ki ne ismerne engem. S menynyire nem tudta feledni az öreg lelkészt, ki örömkönnyek közt szorítá karjaiba. Ez utóbbi esemény 1848-ban történt. Petőfi nejével Erdődről Debrecenbe utazott. A falukon mindenütt feltartóztatták, útlevelet kérvén tőle. Egy faluban méregbe lőve kiáltá a jegyzőnek: „én Petőfi Sándor vagyok.“ „Nincs szerencsém ismerni, útlevelet kérek“ volt a válasz . Petőfire nézve leggorombább mi csak a világon lehet. Oda dobta útlevelét, boszankodva hogy annyit háborgatják , s hogy a nyomorosz falu azt sem tudja róla : drótos tót-e vagy házaló zsidó ? Nem soká újabb falut értek, melynek jegyzője nem lévén hon, a lelkész vizsgálta az útleveleket. Oda vezették, szó nélkül nyújtá át útlevelét, itt már nem mervén megnevezni magát. Az öreg tiszteletes feltévén szemüvegét olvasni kezdé az útlevelet. „Petőfi Sándor“ — kiáltá elcsodálkozva — hazánk nagy poétája itt az én házamban! Oh uram bocsásd el a te szolgádat mert ime az ő szemei megláthatták.“ Megölelte, marasztalta. Elmondd hogy neki csak egy szobája van, hanem a szomszédba költözik, maradjanak nála vacsorára, éji szállásra. Petőfi alig szabadulhatott tőle, de már csendesebben tűrte útközben a szünetlen feltartóztatást. Felföldi kirándulását „Úti jegyzetek“ cím alatt írta le az „Életképekben. Némi utánzása volt Heine „Reisebildereinek“, természetesen mindenütt saját egyéniségében fölolvasztva. Messze