Új Magyar Szó, 2007. január (3. évfolyam, 1-21. szám)
2007-01-05 / 3. szám
■ SENKI TÖBBET? Képek, sikerek, sikerképletek A sorozattal kapcsolatos olvasói kérdéseket, észrevételeket a marto@fibermail. hu címre várja a szerző. MARTOS GÁBOR orozatunkban esett már szó egyfelől valóban szenzációs leütési árakat és így a szerencsés eladóknak hatalmas anyagi hasznot hozó árverési sikerekről, másfelől pedig e téren csúfos pénzügyi bukásokról is. Vizsgáljuk meg ezúttal azokat a tudományos számításokat, amelyek elárulják, hogyan is fest általában a műkereskedelem mint anyagi befektetés. Induljunk ki abból, hogy miközben a valóban ritkaságszámba menő csúcsárakra, kiemelkedő leütésekre összpontosító tudósítások alapján talán úgy tűnhet egyeseknek, hogy a nemzetközi műtárgypiac ma szinte az egyik, óriási pénzeket mozgató üzletág a világon, a tények mást mutatnak. Egy néhány évvel ezelőtti EU-s becslés szerint például a világ 2000. évi teljes műtárgyforgalma „alig” nyolcmilliárd euró volt, s ebből a képeké „mindössze” 2,3 milliárd - márpedig ez az összeg kevesebb, mint amennyi pénz akkoriban a párizsi tőzsdén egyetlen nap alatt gazdát cserélt. Ráadásul földrajzi megoszlás szerint ennek a műtárgyforgalomnak is csaknem a fele az Egyesült Államokban, közel az egyharmada Angliában, jó öt százaléka pedig Franciaországban zajlott, vagyis mindössze alig valamivel kevesebb, mint 15 százalék maradt a világ teljes többi részére. Hogy a saját házunk táját is lássuk: egy friss számítás szerint Magyarország teljes 2005-ös árverési forgalma nem érte el a húszmillió eurót - nagyjából ennyit, mondjuk, egyetlen, kicsit is jelentősebb Andy Warhol-képért (majdnem) bármikor kifizetnek egy-egy tengerentúli aukción. Másfelől gondoljunk bele abba is: a valóban kiemelkedő áron elkelt festményekről szóló híradások azt a képzetet keltik a nagyközönség körében, hogy a műalkotások remek befektetést jelentenek, miközben érdemes figyelembe vennünk azt is, hogy a piacon megforduló több tíz- vagy éppen százezer műtárgyról nem véletlenül nem hallunk. Ha már az előbb éppen ezt említettem, nézzük meg egy kicsit közelebbről a 2000. évet, pontosabban annak is a tavaszát. Egy James Sproule nevű közgazdász ugyanis éppen akkor végzett vizsgálatokat nyolcvan darab olyan, az illető év május 8-11. időszakában árveréseken eladott műtárggyal kapcsolatban, amelyek az azt megelőző harminc év során egyszer már szerepeltek aukción, vagyis korábbi és akkori eladásuk összege pontosan összevethető volt. Sproule számításai szerint a vizsgált alkotásokközül Henri Matisse La Serpentine című 1909-es bronzszobra 3488 százalékos áremelkedést ér el a két árverezése között eltelt időben (ami évi 116 százalékos hozamot jelentett tulajdonosának), ám már a lista ötödik helyezettje, egy Modigliani-festmény is csak évi 14,5, Van Gogh Virágok vázában című képe pedig már csak 5,5 százalékos nyereséget hozott - vagyis kevesebbet, mint amennyit például állampapírokba fektetve ugyanezen idő alatt el lehetett volna érni -, a lista végén álló kilenc mű pedig már egyenesen veszteséget „termelt” gazdájának. Ám utóbbiakról legközelebb. Henri Matisse La Serpentine című bronzszobra a - nem is akármilyen - sikeres üzleti befektetések közé sorolható ■ HOGY S MINT www. hazabeszed. hu VASS TIBOR fő rádióműsorban faggatnak arról, hogy az egyetlen magyar nyelvű internetes művészeti negyedévkönyv neve miért épp a nem kedves emlékeket felidéző, mintegy nyolc évtizeddel ezelőtt pusztító, világméretű influenzajárványt, a spanyolnáthát idézi. Elmondom, sokadszorra, hogy a wiww.spanyolnatha.hu címen elérhető folyóirat - az egyetlen jóindulatú számítógépes „vírusként” - a járványban elhunyt művészek előtti hódolat, főhajtás, ahogy impresszumában megfogalmazza: csepp fertő a spanyolnáthában elhunytak emlékére is. Jó, akkor most hazabeszélek. A ’90-es évek második felében az interneten fellelhető kortárs művészetekkel kapcsolatban - annak köszönhetően, hogy akkor nem születtek még kimondottan a hálózatra készített művek - az a kép alakult ki, hogy a nyomtatott sajtóban megjelenő, elsőközlésű művek alternatíváját képezik. Aminyomtatásban megjelent, az előbb-utóbb felkerült a netre: az internet másodlagos jellegét erősítendő, rövid időn belül minden, magára valamit is adó folyóirat elindította webes oldalát, ami még kivételesen sem volt több, mint a nyomtatottak digitális formában történő megjelenése. Rosszabbnál rosszabb, sivárabbnál sivárabb digitalizált változatok jelentek meg, sok esetben nem önálló doménnevek alatt, hanem valamely „anyaszervezet” (pl. könyvtár, múzeum) aloldalának aloldalán, melyekre a címben szereplő perjelek (/) sokasága utalt. Az igényesebbek hozzászoktattak ahhoz, hogy az egyeslapszámok nyomtatásban történő megjelenése után néhány héttel már az interneten is hozzáférhetőek voltak, üzenetük az volt, hogy valamiféle kegyet gyakorolnak azon olvasók felé, akik nem jutottak hozzá az érintett lapszámokhoz, ezért soha nem is törekedtek arra, hogy a nyomtatotthoz képest bármiféle többletet nyújtsanak, megmaradtak az „internetes változat” szintjén. A ’90-es évek vége felé az Internetto, majd később a Terasz irodalmi szekciója, azt követően a Litera voltak az úttörők, elsőközlésű írásaikkal alapjaiban változtatva meg az olvasók internetes szokásait. Jó, akkor most lazabeszélek: a csatasorba 2004-ben állt be a Spanyolnátha, amelyet ma az egyik legnépszerűbb művészeti portálként tartanak számon, és ezt nem az én alapítói elfogultságom, hanem a róla szóló (nem általam írt-) cikkek mondják: alternatívája még nincs, se színvonalát, se népszerűségét, se a megjelenési gyakoriságot tekintve egyelőre nem létezik számottevő internetes havi, kéthavi vagy negyedévi kortárs művészeti lap, mely kizárólag elsőközlésű anyagokkal foglalkozik. „Az év honlapja 2006” pályázat díjkiosztóján hülyébben néztek a Spanyolnáthára, mint borjú az új kapura, hogy mit keres a kizárólag a megélhetésért az interneten új utakat kereső, szolgáltatásokat kínáló portálok között. A lap bevállalta, hogy olyanok körében is népszerűsíti a kortárs művészeteket, akik „maguktól” egyébként soha nem lennének rendszeres fogyasztói. „Vírusa” olyanokat is megfertőz, akik azt gondolják magukról, hogy immunrendszerük kivédi a kortárs művészetek támadását: bizonyítja ezt, hogy a negyedévente megjelenő Spanyolnáthát ma naponta többen böngészik, mint ahány példányban napvilágot lát egy nyomtatott művészeti periodika. A Time magazin szerint 2006-ban nem véletlenül lett Az év embere az internetező polgár: a címet magáénak érezheti mindenki, aki valamilyen módon hozzájárul a világháló fejlődéséhez, akár azzal is, hogy igénybe veszi az ott található tartalmakat. Mi pedig, homo internetes sapiensek, találkozzunk 2007-ben is a Spanyolnáthán! Mert az vagy, amit netezel. ■ PALLAS-AKADÉMIA-SAROK Mosolygó memória* Az ezredforduló előtti évtized elején vetette papírra Tömöry Péter vidám tárcasorozatát (Erdélyi anekdotika - Névsorolvasás-sorozat 4., Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006), amely fiatalságának az egyre ijesztőbbé és eszementebbé váló aranykorszaknak ezeregy visszás mozzanatát idézi fel, a szerző életével és sorsával kapcsolatba kerülő kortársakkal egyetemben. Sokszínű, kavargó panoptikumba vezet el ez a „kinevetős” könyv, amely ragyogóan igazolja azt a tételt, hogy a valóság utolérhetetlen fantáziával tudja bonyolítani az élet regénybe illő történéseit, az írónak csak nyakon kell ragadnia a megfelelő időben és formában. Könyvével Tömöry népszerű olvasmányba oltotta emlékeit, (csg) muzsnai ferenc versek cigarettapapíron (1) lám, szobrozol tükörképeddel szemközt tegnap még hamisíthatatlanul tökéletes holnap már mindörökre torzó másoknak negyedik. neked harmadik dimenziód az idő te hamisítás te pisolygó te mindennapiasan miatyánkos (2) ha meghalok ím végakaratom sóbálvány legyen síri angyalom félig lótné és félig putifárné s ha nem halnék meg akkor legyen másé Új Magyar Szó [ 2007. JANUÁR 6-7., SZOMBAT—VASÁRNAPI ■»SZÍNE