Új Magyar Szó, 2010. július (6. évfolyam, 125-146. szám)

2010-07-12 / 132. szám

2010. július 12., hétfő­n Győrnek bejött, a ZTE-nek nem Labdarúgás T. J.________________________ Csak az egyik magyar induló jutott tovább A labdarúgó- Európa Liga-selejtező 1. forduló­jából: az idegenbeli 2-2 után a Győri ETO FC 3-1-re nyert az FC Nitra ellen. A Zalaegerszegi TE és a KF Tirana második mér­kőzése is 0-0-ra végződött, a hosszabbításban azonban az al­bánok találtak be, és 1-0-s össze­sítéssel léptek tovább- A második selejtezőkörben a győriekre a ka­­zah Atyrau vár. Az azeri Kazar Lankaran hazai pályán 1-1-re mérkőzött az Olimpia Balti együttesével,­ a moldovaiak az idegenben lőtt góllal jutottak to­vább. Következő ellenfelük a Bu­karesti Dinamo. A második selej­tezőkörben kapcsolódik be a Szé­kesfehérvári Videoton is, ellenfe­le a szlovén NK Maribor. A Te­mesvár a harmadik selejtezőkör­ben kapcsolódik be a küzdelem­be, a Steaua pedig egyenesen a rájátszásban (play-off). Az első selejtezőkör többi továbbjutója: Siroki Brijeg (bosnyák), FC Zesztafoni (grúz), KR Reykjavik (izlandi), Ruch Chorzów (len­gyel), Torpedo Zsodino (fehér­orosz), Anorthoszisz (ciprusi), FK Tauras (litván), FK Karabah (azeri), Mogren (montenegrói), HNK Sibenik (horvát), Dinamo Tbiliszi (grúz), Bnei Jehuda (izra­eli), Portadown (északír), MyPa (finn), Dnyepr Mogiljev (fehér­orosz), Randers FC (dán) 2-1, Dacia Kisinyov (moldovai), Gefle IF (svéd), FK Rabotnicki (macedón), TPS Turku (finn), Zrinjski (bosnyák), Dundalk (ír), Kalmar FF (svéd). A második se­lejtezőkör mérkőzéseire július 15-én és 22-én kerül sor. ◄ Magyar szerencse Kisorsolták a 2011-es férfi világbajnokság mérkőzéseit Kézilabda Turós-Jakab László Elégedett lehet a 2011-es, férfi kézilabda-világbajnokság pénteken Göteborgban megejtett sorsolásával a magyar válogatott: a piros-fehér-zöld gárda az olim­piai ezüstérmes Izland mellett Ausztriával, Brazíliával, Norvégi­ával és Japánnal küzd majd a B csoport három továbbjutó helyé­ért. „Elsőre nem tűnik nehéznek a csoportunk, de azt előre nem le­het megmondani, hogy mely csa­patok lesznek jók” - nyilatkozta Csoknyai István. A szövetségi ka­pitány hozzátette: „Fiatal, átala­kuló csapatom nagy kihívás elé néz, mert megpróbálunk az olim­piai kvalifikáció szempontjából fontos első hét helyen végezni. Ezt elérni azért is nehéz lesz, mert bár hatosunk könnyebbnek tűnik, a középdöntőben olyan vá­logatottak várhatnak ránk, mint a francia, spanyol vagy éppen a né­met együttes.” A 24 csapatos tornának 2011. január 13. és 30. között Svédor­szág ad otthont, a B csoport mér­kőzéseinek két házigazdája Lin­köping és Norrköping. Vasile Stângă szövetségi kapi­tány bízik tanítványaiban. „Ez egy elég jó csoport viszonyítva az A jelűhöz, amelyben Franciaor­szág, Németország és Spanyolor­szág is helyet kapott. A horvátok­­kal az Eb-selejtezőkben is meg­mérkőzünk, szerintem megnyerik csoportjukat a vb-n. Az utolsó két továbbjutó helyért a dánokkal és a szerbekkel verekszünk majd, re­mélem igyekezetünket siker koro­názza” - mondta a tréner. A román válogatott Horvátor­szággal, Dániával, Szerbiával, Al­gériával és Ausztráliával került a C jelű hatosba, a mérkőzések há­zigazdái Malmö és Lund. A 22. férfi kézlabda-világba­jnokság egyben kvalifikáció is a 2012-es, londoni nyári olimpiára. A skandináviai seregszemle leg­erősebb csoportjának az A jelű tű­nik, hiszen a címvédő, egyúttal olimpiai és Európa-bajnok franci­ák a németekkel, a spanyolokkal, a tunéziaiakkal, az egyiptomiak­kal és a bahreiniekkel találkoz­nak. A D csoportban a svédek a lengyelekkel, a dél-koreaiakkal, a szlovákokkal, az argentinokkal és a chileiekkel mérkőznek meg. ◄ A román válogatottnak Horvátországgal, Dániával, Szerbiával, Algériával és Ausztráliával kell megküzdenie Fotó: Mediafax Webber nyert Silverstone-ban Forma-1 T.I. L A Red Bull Racing veterán pilótája, a 34 éves ausztrál Mark Webber nyerte tegnap a Forma-1-es világbajnokság 10. futamának számító Brit Nagydí­ját. A fordulatokban gazdag sil­­verstone-i verseny rajtját Webber, a brit Lewis Hamilton (McLaren) és a lengyel Robert Kubica (Re­nault) kapta el a legjobban, s az élbolyba verekedte magát a 14. helyről indult hazai kedvenc, a vi­lágbajnoki címvédő Jenson Button (McLaren) is. Az élről el­rajtolt Sebastian Vettel (Red Bull Racing) már az első körben ke­rékcserére kényszerült, csakúgy, mint az Alonsóval koccanó Feupe Massa (Ferrari), s mint utólag kiderült, e szerencsétlen­ség megfosztotta őket a jó helye­zésektől. Aztán Kubica is feladta, de előzőleg bepanaszolta Alon­­sót, aki egy kanyart levágva vá­gott elébe. A kétszeres világbaj­nok spanyol csak később, a biz­tonsági autó mögött lerótt körök után töltötte le büntetését, így már nem tudott pontot érő helyen végezni. A verseny felénél Pedro De La Rosa hullajtotta el Saubere ki­­sebb-nagyobb darabjait, amiért a safety car tömörítette a mezőnyt, és esélyt adott a végén kullogók­­nak, hogy felzárkózzanak. így kezdődött a sereghajtó Vettel eszeveszett hajrája, amelynek utolsóként Adrian Sutil (Force India) esett áldozatául. Webber mögött végül Hamilton és Rosberg ért célba, utánuk pedig Button, Rubens Barrichello (Williams) és Kamui Kobajasi (Sauber). A pilóták vb-pontver­­senyében továbbra is Hamilton (145 pont) vezet Button (133), Webber (128), Vettel (121), Alonso (98), Rosberg (90) és Kubica (83) előtt. A konstruktő­röknél McLaren (278 pont), Red Bull Racing (249), Ferrari (165) a dobogós sorrend. ◄ Nark Webber, a Red Bull Racing veterán pilótája Davis-kupa spanyolok nélkül Tenisz T. J.L.______________________ A címvédő spanyolok két nap után 0-3-ra álltak a há­zigazda franciákkal a férfi te­­nisz­ Davis- kupa Világcsoport­jának negyeddöntőjében, s ezzel búcsúztak az idei sorozattól. Nagy küzdelemben dőlt el az el­ső két pont sorsa, Gael Monfils 7-6 (3), 6-2, 4-6, 5-7, 6-4-re verte David Ferrert, Michael Llodra pedig 6-7 (5), 6-4, 6-3, 7-6 (2) arányban Fernando Verdascót. A párost is Guy Forget tanítvá­nyai nyerték. A franciák végül 5-0-ra nyertek miután Gilles Si­mon 7-6 (4), 7-6 (7)-re verte Nicolas Almagrót, Benneteau pedig 7-6 (3), 6-4-re Lopezt. A chilei Coquimbóban a vendég csehek nem hibáztak az első há­rom mérkőzésen: Ivo Mi­­nar-Nicolas Massu 6-0, 6-2, 6- 3, Jan Hajek-Paul Capdeville 6- 0, 6-2, 6-3, Lukas Dlouhy, Jan Hajek-Jorge Aguilar, Nicolas Massu 7-6 (3), 6-3, 3-6, 6-3. A magyar csapat a kiesés ellen harcolt az euro-afrikai zóna II. csoportjában, miután a márciusi első fordulóban 4-1-re kikapott az észtektől Tallinnban. Gödöl­lőn, 4-1-re nyertek a házigaz­dák, akik megőrizték helyüket a csoportban. ◄ ÚMSZ SPORT 111 ­ Röviden Győzött a Steaua, kikapott a Craiova Barátságos labdarúgó-mérkőzésen az Universitatea Craiova 2-0-ra kikapott a horvát Eszéktől. A temesváriak kétszer is pályára léptek, a cseh másodosztályban szereplő SC Znojmót 3-2-re, az osztrák Sportklub Bischofshofent pedig 15-0-ra győzték le. A bajnoki ezüstérmes Unirea Urziceni 3-1-re verte a lengyel Zaglebie Lubint, a győztesek góljait Marinescu, Epaminonda Nicu és Junior Dale sze­rezte. A Steaua a görög Olympiakoszt győzte le 1-0-ra Bogdan Stancu találatá­val. Jó eredményt ért el a Rapid is, amely 1-1-re mérkőzött az Ajaxszal. A hollan­dok De Jong góljával szereztek vezetést, Schurlea a 81. percben egyenlített. Szávay megvédte címét A magyar Szávay Ágnes (7.) megvédte cí­mét a 220 ezer dollár összdíjazású buda­pesti salakpályás tenisztornán, amelynek döntőjében 6-2, 6-4-re bizonyult jobbnak a svájci Patty Schnydernél. Az elődöntőben Szávay a román Alexandra Dulgherut (2.) győzte le 6-1, 5-7, 7-5-re, Schnyder pedig a cseh Zuzana Ondraskovát 6-2,4-6, 6-3-ra. Szávay negyedik WTA-tornagyőzelmét szerezte meg egyesben. A második helyen kiemelt francia Aravane Rezai nyerte a svédországi Bastadban rendezett, 220 ezer dollár összdíjazású, salakpályás női tenisz­tornát, miután a szombati döntőben 6-3, 4- 6, 6-4-re legyőzte a negyedikként rangsorolt argentin Gisela Dulkót. Hengerelt az All Blacks Remekül kezdett a hagyományos Tri Na­tions rögbitomán Új-Zéland válogatottja, Aucklandben, az All Blacks 32-12-re verte Dél-Afrikát. A győztesek céljait Conrad Smith, Ma’a Nonu és Kieran Read szerez­te. Egy hét múlva ismét megmérkőzik egy­mással a két csapat, amely ezúttal a wel­­lingtoni Westpac Stadiumban lép pályára. Pars nagyot dobott Pars Krisztián a második helyen végzett a kalapácsvetők versenyében a barcelonai nemzetközi viadalon. A magyar dobóatléta 76.42 méterig jutott, nála jobbat csak a né­met színekben induló Sergej Litvinov pro­dukált, aki 77.49 méterrel nyert. Loeb nyerte a Bolgár ralit A Citroennel versenyző francia Sébastien Loeb diadalmaskodott a Bolgár ralin, az idei világbajnokság hetedik versenyén. A címvédő, sorozatban hatszor világbajnok Loebnek ez volt a negyedik elsősége ebben a vb-idényben, és mostani sikerével meg­erősítette éllovas pozícióját az összetettben. Mögötte a szintén Citroent vezető spanyol Dani Sordo végzett a második helyen, míg a norvég Petter Solberg lett a harmadik. Hosszú remekelt Los Angelesben A 400 m vegyes úszás megnyerése után 200 méteren a második helyen végzett Hosszú Katinka a Los Angeles Grand Prix elnevezésű viadalon. Az Amerikában tanu­ló magyar kiválóság a rövidebbik vegyes táv világbajnoka, a 2:11.01 perccel győztes Ariana Kukors mögött 2:12.25-tel ért célba. A hosszabb vegyes úszó számot Hosszú a világ idei második legjobb eredményének számító 4:34.68 perccel nyerte, Kukors má­sodik lett. Morattit eltiltották Az olasz labdarúgóbajnok, kupagyőztes, egyszersmind Bajnokok Ligája-első In­ter­­nazionale elnökét, Massimo Morattit há­rom hónapra eltiltották klubvezetői teendő­inek ellátásától, mivel genovai kollégájával, Enrico Preziosival annak hasonló jellegű felfüggesztése idején tárgyalt Diego Milito és Thiago Motta átigazolási ügyeiről.

Next