Új Magyar Szó, 2010. július (6. évfolyam, 125-146. szám)

2010-07-13 / 133. szám

2010. július 13., kedd | Ahogy Paul, a polip jósolta A spanyolok ülhettek fel a futballvilág trónjára a dél-afrikai vébédöntő után Turós-Jakab László Ife. Az Európa-bajnoki cím­­­­védő Spanyolország nyerte a 19. labdarúgó-világ­­bajnokságot, miután a vasár­nap esti döntőben hosszab­bításban győzött Hollandia ellen. Spanyol premier Huszonnyolc évvel azu­tán, hogy vb-t rendezett, Spanyolország a sportág tör­ténetében először koronáz­tatta meg magát a világ leg­jobbjának. Fernando Torres, Pedro és Cesc Fabregas 1982-ben még a világon sem volt, most pedig a nyolcadik „aranyos” nemzet büszke képviselőjeként ünnepel, ahogyan tették azt a 80 év során Uruguay, Olaszország, Németország, Brazília, Ang­lia, Argentína és Franciaor­szág fiai. A spanyolok először álltak dobogóra, abszolút premier­ként mindjárt annak legma­gasabb fokára. Legyőzött­­jeiken, a johannesburgi finá­lét megelőzően 24 győztes csatát maguk mögött tudó hollandokon átok ül, hiszen 1974 és 1978 után harmad­szor buktak el vb-döntőt. Ami csúcs, hiszen a magya­rok és a csehszlovákok is két-két ezüstérmet szerez­tek, előbbiek 1938-ban és 1954-ben, utóbbiak pedig 1934-ben és 1962-ben. A La Furia Roja lett az el­ső európai válogatott, amely az öreg kontinensen kívül nyer világbajnokságot, s teszi azt úgy, hogy vereséggel kez­dett. A spanyol egyúttal a második csapat, amely Euró­­pa-bajnokként tudott győzni, a németek 1974-es diadala után. Kapusbravúrok Nagy iramban kezdtek az ibérek, Sergio Ramos már az 5. percben beköszönhetett volna. Aztán az Európa-baj­­nok lendülete kissé alábbha­gyott, s hiába birtokolta lé­nyegesen többet a labdát, nem veszélyeztette ellenfele kapuját. A küzdőfelek nem túl élvezetes, olykor kőke­mény mezőnyjátékkal lesték egymás hibáit, s azok be is következtek. Zseniális Sneij­­der-passzból Robben egyedül vezette fel a labdát Casillasra, aki hihetetlen lábreflexszel mentett, másodjára ugyan­csak ő lőtt ordító helyzetben a Real Madrid hálóőrébe. A másik oldalon Villa ta­lálta el Heitingát óriási zic­cerben, majd Sergio Ramos fejelte fölé Xavi remek balol­dali szögletét. A hosszabbításban Fab­regas egyedül sem tudta meglepni Stekelenburgot, majd Mathijsen sem tudta kihasználni Casillas kevés bakijainak egyikét. Heitinga kiállításával végképp elbil­lent az egyensúly, Fabregas passzolt a 16-oson belül üre­sen álló Iniestához, aki egy igazítás után a kapu jobb ol­dalába bombázta a megvál­tó gólt. Az angol Howard Webbről csak annyit: partjelzőivel el­lentétben nagyon gyengén, csöppet sem következetesen bíráskodott, magyarul mond­va szétfütyülte a mérkőzést. A számok tükrében idén volt 32 éve annak, hogy egy vébédöntő-hosz­­szabbításban dőlt el, 1978- ban éppen a hollandok kap­tak két gólt az argentinoktól a ráadásban (3-1). Ez volt a hatodik finálé, amelyben 90 perc alatt nem született dön­tés, 1934-ben, 1966-ban, 1978-ban, 1994-ben és 2006- ban is hosszabbítani kellett. A spanyol az ötödik európai válogatott, amely először jut vb-döntőbe s nyer is, ez ed­dig csak Olaszországnak (1934), az NSZK-nak (1954), Angliának (1966) és Franciaországnak (1998) si­került. Miután Dél-Afrikában hét mérkőzésen csak a svájci Gelson Fernandez és chilei Rodrigo Millar tudta meg­zörgetni az ibérek hálóját, Spanyolország belépett a leg­kevesebb gólt kapott csapa­tok klubjába, a franciák (1998) és az olaszok (2006) mellé. Egyetlen válogatott marad veretlen Dél-Afrikában, az új-zélandi, amely a szlová­kokkal, az olaszokkal és a pa­raguayiakkal is remizett. Öröm és csalódás „Nagyon nehezen kihar­colt győzelem volt, de fan­tasztikus játékosaink van­nak. Még szerezhettünk vol­na egy vagy több gólt is. A sikert nagyon megérdemel­tük. Nagyon boldog vagyok,a­­ lelkendezett Vi­cente del Bosque, a spanyo­lok szövetségi kapitánya a győzelem után. Andrés Iniesta, az egyetlen gól szer­zője még edzőjénél is lelke­sebb volt. „Világbajnok! Ez hihetetlen, felfoghatatlan, egyszerűen nem találok sza­vakat. Ezt ki fogjuk élvezni, hiszen nagyon sok energiát öltünk ebbe a sikerbe. Üd­vözlöm a családomat, és kö­szönöm a buzdítást egész Spanyolországnak” - fogal­mazott Iniesta. Bert van Marwijk holland szövetségi kapitány nem tud­ta elrejteni csalódottságát. „Annyira közel voltunk a si­kerhez, nyerhettünk volna. Általában nem stílusunk bru­tális belépőkkel operálni, de ez egy döntő volt, és mindkét oldalon akadtak kemény sza­bálytalanságok. Az ember azért játszik, hogy győzzön, ebben sok az érzelem is. Szí­vesen nyertünk volna csúnya futballal is. Spanyolország a legjobb, a legjobb csapat győ­zött” - ismerte el sportszerű­en a hollandok szakvezetője. Forlán és Müller különdíjai Az uruguayi Diego For­lán kapta a világbajnokság legjobb játékosát díjazó Aranylabdát. Az Atlético Madrid 31 éves csatára holt­versenyben a góllövőlista élén végzett öt góllal. Forlán a szavazatok 23,4 százalé­kát kapta, mögötte az egy­aránt társgólkirály holland Wesley Sneijder lett a máso­dik a voksok 21,8 százaléká­val, a spanyol David Villa pedig a harmadik. Az Aranycipő a német Thomas Mülleré. A Bayern Mün­chen 20 éves támadója öt gólt szerzett a tornán, s az­zal került hasonlóan öt talá­latig jutott riválisai - Forlán, Sneijder és Villa - elé, hogy három gólpasszt is adott. ◄ A spanyolok először álltak dobogóra, abszolút premierként máris annak legmagasabb fokára Fotó: fifa cora Szakmai szemmel­­ Mészöly Kálmán „Sokan fanyalogtak, úgy­nevezett szakkommentáto­rok a vb ideje alatt, hogy gyenge volt a színvonal, meg hasonlók. Én ezt nem így látom, és én két világ­­bajnokságon játszottam já­tékosként, egyen pedig szakvezetőként vettem részt” - nyilatkozta az Új Magyar Szónak Mészöly Kálmán. Az egykori ma­gyar válogatott labdarúgó és szövetségi kapitány sze­rint a dél-afrikai világbaj­nokság színvonalas volt, annak ellenére, hogy olyan nagycsapatok, mint az ola­szok, franciák, argentinok vagy brazilok a vártnál ko­rábban távoztak. „A fran­ciáknál és olaszoknál ko­moly problémák voltak, a dél-amerikai sztárcsapatok viszont inkább csak elszámították magukat” - vélekedett Mészöly. Mint mondta, ma már futásban nem lehet ennél többet nyújtani, ami pedig a tech­nikai felkészültséget illeti, csodálatos mozdulatokat, egyérintéses játékot lehetett látni Dél-Afrikában. Mé­szöly Kálmán szerint ezút­tal nem voltak kiugró klasz­­szisok, „Maradonák és Pe­ték”, de kiváló csapatokat lehetett látni. Ami a spanyo­lok győzelmét illeti, a szak­ember úgy véli, ez a sok ha­zai játékost is foglalkoztató spanyolországi sztárcsapa­toknak, elsősorban a Barce­lonának és a Real Madrid­nak köszönhető. BL: Tallinnban kezd a Debrecen Labdarúgás T. J. L. Az észt fővárosban, a Levadia Tallinn vendé­geként kezdi meg szereplését a labdarúgó­ Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a magyar bajnok Debreceni VSC. Az idén bajnokságot, kupát, Ligakupát és Szuper­kupát is megnyert hajdúsági együttes a BL előző kiírásá­ban is megmérkőzött a Levadiával, s akkor előbb idegenben, majd hazai pá­lyán is 1-0-ra diadalmasko­dott. A magyarok tegnap reg­gel indultak Észtországba. Laczkó Zsolt és a frissen iga­zolt, jelenleg sérüléssel bajló­dó Dajan Simac nem tartott a csapattal, míg a hosszú ki­hagyás után ismét egészséges Bernáth Csaba esetében a szakvezetés nem akart koc­káztatni. Akárcsak tavaly, a debrecenieknek három pár­harcot kell megnyerniük ah­hoz, hogy a 32 csapatos fő­táblára jussanak. A legutóbbi kiírásban a hajdúságiak a svéd Kalmárt, a Levadiát és a bolgár Levszki Szófiát bú­csúztatták, a csoportkört azonban győzelem és szer­zett pont nélkül, 5-19-es gól­aránnyal zárták. Igaz, három ellenfelük az angol FC Liver­pool, az olasz Fiorentina, va­lamint a francia Olympique Lyon volt. A tallinni mérkő­zés ma este, a fehérorosz Alekszej Kulbakov sípjelére kezdődik. A mai műsor: FC Inter Ba­ki (azeri)-Lech Poznan (len­gyel), Lepajas Metalurgs (lett)-Sparta Prága (cseh), Birkirkara (máltai)-Zsolna (szlovák), FC Salzburg (osztrák)-HB Thorsavn (fer­­öeri), Liteksz Lovecs (bol­­gár)-FK Rudar Pljevlja (montenegrói), Omonia Ni­­koszia (ciprusi)-FK Renova (macedón), AJK Solna (svéd) -Jeunesse d’Esch (luxembur­gi), Hapoel Tel Aviv (izraeli)-KK Zeljeznicar Sza­rajevó (bosnyák), Dinamo Zágráb (horvát)-FC Koper (szlovén), Bohemian FC (ír)-The New Saints FC (wa­lesi). További hat találkozót holnap bonyolítanak le: FK Aktobe (kazah)-FC Olimpi Rustavi (grúz), BATE Bori­­szov (fehérorosz)-FH Haf­­narfjördur (izlandi), FK Ek­­ranas Kaunas (litván)- HJK Helsinki (finn), Sheriff Tira­­szpol (moldovai)-Dinamo Tirana (albán), FK Partizan Belgrád (szerb)- Pjunik (ör­mény), Linfield FC (északír) -Rosenborg Trondheim (nor­vég). A visszavágókra július 20-án és 21-én kerül sor. ◄ OMSZSPORT 12 Röviden nyert a Steaua, kikapott a CFR Az Ausztriában edzőtáboro­zó Steaua labdarúgócsapat újabb sikert aratott, Romeo Surdu góljával 1-0-ra nyert a Ferencváros ellen. Kikapott viszont a román bajnok, a CFR 1907-et a Slavia Prága győzte le 4-2-re. A kolozsvá­riak góljait Traore szerezte a második játékrészben. Az Oţelul Galaţi egy osztrák ne­gyedik ligás csapattal szóra­kozott, s bár a 25. perctől kölcsönadott kapusa, Abra­ham védett, 19-0-ra nyert a Sankt Johann ellen. Dán, francia és német ellenfél A magyar női kézilabda-vá­logatott a házigazdák csapa­tával, a vb-ezüstérmes franci­ákkal és a németekkel szere­pel majd azonos csoportban a szeptemberi, dániai Világ­kupán. A hétvégi sorsolás alapján a másik négyesben az olimpiai bajnok norvé­gok, a világbajnok oroszok, a Vk-címvédő románok, va­lamint a svédek küzdenek majd egymással a szeptem­ber 21-től 26-ig tartó aarhusi torna első szakaszában. Fish nyert Newportban A hazai közönség előtt sze­replő Mardy Fish nyerte va­sárnap az egyesült államok­beli Newportban rendezett, 442.500 dollár összdíjazású, füves pályás ATP-tenisz­­tornát. A döntőben Fish 5-7, 6-3, 6-4-re verte a belga Olivier Rochust. Junior ökölvívó-Eb Magyarországon A nemzetközi szövetség (AIBA) és az Európai Boksz­konföderáció (EUBC) végre­hajtó bizottságának marráke­­si ülésén eldöntötték, hogy Magyarország rendezheti a jövő évi férfi junior ökölvívó- Európa-bajnokságot. A kon­tinensviadal konkrét helyszí­nét később jelölik ki. A ma­rokkói ülésen arról is döntés született, hogy a 2011-es fér­fi világbajnokságnak a dél­koreai Puszan helyett Azer­bajdzsán fővárosa, Baku ad­hat otthont - utóbbi város 2012 tavaszán a londoni olimpia világselejtezőjének házigazdája is lesz. Fi­kor az AC Milánnál Fulkor Attila korábbi váloga­tott magyar labdarúgó az előző szezonban mindent megnyert Internazionale lab­darúgócsapatától a városi ri­vális AC Milánhoz igazolt. Lapértesülés szerint a piros­feketék megközelítőleg 7 millió eurót fizettek az Inter három fiatal játékosáért, köztük a hétfőn 22. születés­napját ünneplő magyar tá­madó középpályásért. Filkort az elmúlt két idény­ben kölcsönadta az Inter­nazionale másodosztályú kluboknak, így megfordult a Grossetóban, a Sassaulóban és a Gallipoliban.

Next