Új Magyar Szó, 2011. szeptember (7. évfolyam, 169-190. szám)
2011-09-12 / 176. szám
No/ CO 12 oldal / _ Ara: 1,5 lej 2011. szeptember 12., hétfő s új magyar szó Országos közéleti napilap ! Alapítva 1947-ben, Romániai Magyar Szó címmel VII. évfolyam, 176. (1496.) szám BNR-valutaárfolyamok ■1 euró 4,2657 ▲ * 1 amerikai dollár 3,0863 A ~100 magyar forint 1,5216 ▼Másképp szól a csengő Az új tanügyi törvény több előírása érvénybe lép a ma kezdődő tanévben „A szándék jó, a kivitelezéssel van a baj” - így jellemezte lapunknak egy iskolaigazgató a tanügyi törvénynek azokat az előírásait, amelyek a ma kezdődő tanévben már életbe lépnek. Általános vélekedés az, hogy az iskolák még nem készültek fel a gimnáziumi oktatás négyről öt évre történő meghosszabbítására, s több más újítás is gondot okozhat. A diákoknak sem lesz könnyű: már az első hetekben felmérik a tudásszintjüket. A magyar tanulók számára pozitív elmozdulást jelent, hogy ebben a tanévben már anyanyelvükön tanulhatják Románia földrajzát és történelmét. 4. és 7. oldal ► Becsengetnek. A ma iskolába induló ötödikesek már öt évig, kilencedik osztályig járnak majd gimnáziumba Fotó: Tofán Levente/archív ► Számítástechnika Terjeszkedne a Huawei A kínai Huawei második romániai kirendeltségének megnyitását fontolgatja, amelyben a cég világszinten negyedik ügyfélközpontja kapna helyet - jelentette be a Ziarul Financiar szerint Valerian Vreme távközlési miniszter az ázsiai vállalat képviselőivel való egyeztetést követően. Társadalom 7 Előnyben az utószezon Beindult az utószezon a román határhoz közeli magyarországi üdülőtelepeken, strandokon: egymást érik a jobbnál jobb, olcsóbbnál olcsóbb ajánlatok a partiumi vagy akár közép-erdélyi turisták számára néhány órás távolságra fekvő, akár hétvégi turizmusra is alkalmas, közkedvelt magyar idegenforgalmi létesítményeken. ► Kultúra : Fausté az Arany Oroszlán Alekszandr Szokurov orosz rendező Faust című filmje kapta szombaton a legjobb alkotásnak járó Arany Oroszlán-díjat a 68. velencei filmfesztiválon. A legjobb férfi főszereplőnek a német-ír Michael Fassbender bizonyult, míg a nők versenyét Deanie Ip kínai színésznő nyerte. Vezércikk 3 A rettenet ára A rettenet ára a szabadság korlátozása, feláldozása a biztonság oltárán. A hatalom (ön)korlátozás híján - önmaga bebetonozása és a tekintélyelvű társadalom kiépítése érdekében - hajlamos kihasználni az emberek szorongását, felfüggeszteni jogaikat. Érdeke az embereket fenyege- *tettségben, félelemben Ágoston Hugó tartani, st Fogadja Obama Traian Basescut? MSZ_______________________ 1k Minden jel arra mutat, hogy " Barack Obama amerikai elnök is fogadja holnap Washingtonban Traian Băsescu román államfőt. A bukaresti elnöki hivatal által kiadott rendkívül szűkszavú közlemény nem részletezi az Egyesült Államokba látogató Traian Băsescu programját, viszont a nemzetközi diplomácia terén otthonosan mozgó szakértők szerint „nehezen elképzelhető, hogy egy ennyire várt látogatásnak ne legyen egy ilyen végkifejlete is”. A román államfő washingtoni útja alkalmával várhatóan aláírják az amerikai rakétavédelmi rendszer részét képező romániai radarállomások telepítéséről szóló szerződést. 3. oldal ► A csend hangja Amerikában HIH Az Egyesült Államok két elnöke, George W. Bush és a Fehér Ház jelenlegi lakója, Barack Obama együtt emlékezett meg a csaknem 3000 áldozat hozzátartozóival együtt a New York-i Ground Zerónál felavatott emlékhelyen a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokról. 2. és 4. oldal ► Ground Zero: néma csenddel emlékeztek a terrorizmus áldozataira a RMDSZ: minden magyar számít! S. M. L_____________________ |A Óriási a tét! - figyelmeztették az októberi népszámlálási kampánnyal kapcsolatos egyeztetésen az RMDSZ illetékesei a romániai magyar sajtóorgánumok meghívott főszerkesztőit. Kelemen Hunor szövetségi elnök, Székely István főtitkárhelyettes, valamint Barna Gergő szociológus kifejtették: az idei népszámlálás eredményeitől függnek jelentős mértékben a romániai magyar kisebbség közösségi jogai. A legproblémásabb az olyan, nem klasszikus értelemben vett „szórványok” megszólítása lesz, mint a nagyvárosok lakótelepein élő, az identitásváltás határán lévő, zömmel fiatal magyarok csoportjai. Folytatása a 3. oldalon ►