Új Magyar Szó, 2012. március (8. évfolyam, 42-63. szám)
2012-03-16 / 53. szám
1410MSZ-SZÍNKÉPKULTÚRA www.musical.ro , 2012. március 16-18., péntek-vasárnap Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora A nagy nap részletek) Kétségtelenül nagy nap ez a március 15-ike Magyarország életében is (...). Erre a napra sok munka vár és mind be fog végeztetni. Pedig a Pilvaxbeli ifjak öt-hat órát átaludtak, szóval nyolckilenc óra már elveszett és mégis elegendő a még megmaradt tizenöt óra. Úgy tűnik fel nekünk Jókai innentől kezdve, mintha mindaz, ami ővele amott történt, nem léteznék, mintha ő is e napon keletkezett volna. Páratlan népszerűségének lombozata e naptól kezdődik és innen veszi táplálékát, mint a fa koronája a földtől, amelybe a gyökere lenyúlik. (...) Ha ez a nap nincs, élete más irányt vesz, munkáit hiszen megírja, az európai hírt is megszerzi velük, de fényes karrierjének másik fele, melyet nemzetének vezérfiai közt töltött az ország első tanácsában és mindenütt, ahol a történelem szövődött, elmarad. Petőfi talán le se feküdt vagy ha lefeküdt, nemigen aludt, mert már hét órakor reggel talpon volt, benézett Jókai szobájába, felköltötte, aztán nyugtalanul sietett a Pilvaxba. Útközben Vasvárival találkozott, ki szinte a Pilvaxba tartott. Borongós, ködös, szinte pépes márciusi pirkadás volt, csípős szél fújdogált és feszegette a még jobbára csukott boltok cégtábláit. A Pilvaxban még nem volt senki, csak a koránkelő Bulyovszky Gyula, minélfogva még visszamentek mind a hárman Jókaiért, kinek szobájában tanácskoztak ama néhány bevezető szó fölött, mellyel a tizenkét pontot proklamálni fogja. Kevéssel nyolc óra előtt, most már négyen nyitottak be a Pilvaxba, de még most is kevesen voltak, ami láthatólag lehangolta a türelmetlen Petőfit. Vártak még egy kissé: lassan szállingóztak a tegnapi „héroszok”. Éppen a leglármásabbak maradtak el. Megjött Emődy, Vajda, majd a hórihorgas Pálffy Albert nyitott be nagy disputában a nyalka Dobsával. Különösen megörültek báró Nyáry Albertnek. Betoppant Degré, aki vidékről jött, egy pár jurátus is beváltotta a szavát, de még mindig igen szegényes gyülekezet volt egy forradalom csinálásához. Nem rebellis a magyar korán reggel - sopánkodott Jókai, ki Bulyovszkyval egyetemben amellett volt, hogy mintsem nevetségessé váljanak, inkább ne csináljanak semmit. De Petőfit nem lehetett eltántorítani. Különben is a kávéház nem volt néptelen. Éppen szerdai nap és pesti vásár lévén, sok idegen reggelizett az asztaloknál, akik mind kíváncsian és érdeklődve nézegették az ifjúság hullámzását. Végre kilenc felé annyian gyűltek össze, hogy Jókait felerőszakolták egy asztalra. Jókai felállt és felolvasta pár bevezető szóval, hogy „mit kíván a magyar nemzet?” „Valami villanyos melegség állta el akkor minden tagomat - írja ő maga -, érzem, hogy végzetes szó az, amihez kezdek, de el voltam rá szánva, ha áldozatul esem is.” Utána Petőfi olvasta el a „Nemzeti dal”-t. Ekkorra már mind odagyűltek a vásárosok is, s a dal refrénjét utána zúgták ők is: „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk”. A „főpróba”, mert annak kellett azt tartani, kitűnően sikerült. A vers feltüzelte az ifjúságot, s most már lelkesedve indult a megállapodások szerint az orvosi egyetem felé a Hatvani és az Újvilág utca sarkán levő épület udvarára. Még mindig nagyon kicsiny volt a csoport, de a felkokárdázott ifjak, kik előtt egy trikolórt vitt egy nagytermetű jurátus, felkeltötték útközben az érdeklődést. Minden lépésnél nőtt a csoport: „Éljen a szabadság! Egyenlőség! Éljen Kossuth!” kiáltások hangzottak. Az orvosifjúság, dacára, hogy leckeóra volt, ott hagyván professzorait, az udvarra tódult, hol Jókai ismételte rövid beszédjét. „Testvéreim, a pillanat, melyet élünk, komolyabb teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk és boldogulni kell nekünk is. Legyen béke, szabadság és egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket tőlünk eddig elvontak s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel.” Petőfi elszavalta a Talpra magyart, s a menet, most már az orvosnövendékekkel megszaporodva, sorba járta a többi fakultásokat. Az Egyetem térről újra visszaindult ezerekre és ezerekre szaporodva, megállt a Hatvani utcában a Pálffy-ház előtt, amelynek földszintjén akkoriban a „Länderer és Heckenast” nyomda volt. Petőfi felállt a kapu alatti szögletkőre. - Most egy bizottság bemegy a nyomdába s kinyomatja a tizenkét pontot. Addig türelem idekünt! Havas eső szitált az égből. A rivalgó tömegek az esernyőket rázták a levegőben. - A nemzeti dalt is nyomassák ki - követelte a tömeg. Jókai felkiáltott: - Le az esernyőkkel! Hogy állunk maholnap esetleg golyók elé, ha az esőcseppek is terhünkre vannak? Mire suhogás támadt a levegőben, mintha ezer madár leszállna, ezer esernyő kapcsolódott le. Erre Petőfi vezetése alatt Jókai, Vasvári, Degré és Irinyi behatoltak a nyomdába, mint a nép küldöttei. Az ajtó nyitva volt. Könnyen bemehettek. Länderer Lajos a nyomdahelyiség ajtajában várta őket. - Azért jöttünk - fordult Petőfi Landererhez -, hogy e két kéziratot kinyomassuk. Länderer megnézte a kéziratokat. - Lehetetlen - felelte szárazon, nincs rajta a cenzor engedélye. A nép küldöttjei zavartan néztek össze. Landerer odasúgja Irinyinek: - Foglaljanak le egy sajtógépet! Egy géphez lépett most Irinyi. - E sajtót a nép nevében lefoglaljuk és követeljük kéziratunk kinyomatását. - Az erőszaknak nem állhatok ellent - felelte Lan Jókai Mór író, a március 15-i történések egyik főszereplője is volt Petőfi Sándor Jókai Mórhoz Miért szeretsz te engemet, Kit annyian gyűlölnek? S én, aki annyit gyűlölök, Téged miért szeretlek? Szeretlek téged, oh barátom... Nem, nem barátom!... megbocsáss, Hogy e gúnynévvel illetélek. Mert a jelenkor gyermekének E szó, „barát”, csak gúnyolás. Percenként jobban-jobban elsötétül láthatárom, De én éltemnek éjjelét Nem rettegem, sőt várom... Hisz annál fényesebb a csillag, Minél sötétb az éjszaka. Tudom, mert a szív mondja nékem: Te lesz sötét, kietlen éjem Hamvadhatatlan csillaga. Nem hiszek én már senkinek, Nincs senkiben bizalmam, Mert életemben sokszor, ah, Oly sokszor megcsalattam. Bizalmam várát fölgyújtották, Ledöntötték az emberek; Romjai között egy ép oszlop van: Te állasz ott... csak te... magadban... Téged le nem dönthettenek. Szentül hiszem, ha a világ Elfordul is szívemtül, Ha a világnak njakán Rám átkok átka zendül: A te ajkadról akkor is még Reám csak áldás lebben el... Ha az egész világ egy kéz lesz, Mely eltaszít, miként dögvészesz: Kezed még akkor is ölel. Tudom, hogy így tesz a világ, Hogy így fog tenni vélem. Fejemre köveket hajít, Míg éltemet leélem. S hóhéraim, ha halva fekszem, Agyonveretve, egykoron, Koporsómhoz majd odalépnek, S melyet elébb megkövezének, Babérral födik homlokom. Oh e babér, amellyel a Világ magát gúnyolja, Ez a babér, ez a babér Velem égetni fogja. De nem soká tart égetése... Te, lelkem megmaradt fele, Hozzám te szinte eljövendesz, És koszorúmra könnyet ejtesz, S eloltod lángjait vele. Pest, 1845. október 16. - november 25. között dever ünnepélyesen, és megparancsolta szedőinek, hogy munkába fogjanak. A kéziratokat apró darabokra metélték, hogy minél gyorsabban kiszedhessék, addig a nép türelmesen várt és ázott odakünn, anélkül, hogy esernyőjét használta volna. (...) Végre ki volt szedve a kézirat, betették a gépbe, s Petőfi, Jókai tették az első mozdulatot a gépen, hogy mintegy jelképileg a magok munkájának vállalják az előállítás tényét is. Irinyi azon nedvesen kikapta a gép hengerei közül az első példányt, s rohant vele a néphez, ki az utcára. Egyik kezében óráját tartván, másikban a nyomtatványt lobogtatva, messze dörgő hangon kiáltá: Március tizenötödike délelőtt féltizenkettőre nagy időszak a magyarok történetében. Íme itt van a sajtószabadság első példánya, a nép hatalmának első műve. Akármi szabadsága fog is lenni egykor a magyarnak, az a dicsőség mindig megmarad, hogy a legnevezetesebbet, a sajtószabadságot magunk vívtuk ki. De már ez előtt a szentség előtt, e kis darabka sustorgó papír előtt még a kalapokat is levette a közönség s fedetlen fejjel állt ott az esőben, mintha imádkoznék. (...) (Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár) A természet patikájában Folytatás a 13. oldalról ► Min dolgozik mostanában? - Most épp a semmiből egy új jégkorongcsapatot teremtettünk. Tudniilik húsz éve megszűnt ez a sport Marosvásárhelyen, 2009-ben, arra számítva, hogy Vásárhelyen modern műjégpálya lesz - ami pénzhiány miatt befejezetlenül maradt -, nekikezdtünk a szervezésnek, a tavaly ilyenkor volt hét hokibot, néhány korong, a többi felszerelést kölcsönkértük, hogy játszhassunk. Tízéveseket toboroztunk, akikkel az idén már az országos bajnokságban is részt veszünk. Újabbak is jönnek, akiket nem tudunk foglalkoztatni, mert az idő nem kedvez. A jégkorongszövetség segítségével, pályázatok révén, szponzorok támogatásával összejött a felszerelésünk. Talpraálltunk, most már minden a pályán múlik. ► Mi a helyzet a környezetvédelemmel? - Amikor elkezdtem a küzdelmet - sokaknak „cirkusz” csupán - a Maros medrében folyó kőkitermelés felfüggesztéséért, körülbelül húsz kőmosóállomás és ugyanannyi kotrógép dolgozott a folyóban. A „cirkuszok” nyomán eljutottunk oda, hogy a megyei tanács már évek óta nem ad ki engedélyt, és megszűnt a sóderhordás. Jelenleg sehol sem folyik marosi kitermelés, de múlt ősszel kiadott egy engedélyt a helyi vízügyi hivatal. Disznatónál átvágták a Marost, fémhidat építettek, áskálás, túrás-kotrás zajlott, az erdő alatt kőhegyek halmozódnak, teljesen elcsúfították a környezetet. Ilyen-olyan jogcímen, például árvízvédelem érvével folyik a környezetkárosítás. Onnan termelnek ki, ahol silány minőségű a kavics, árvízveszélynek pedig se híre, se hamva. Persze, építeni kell - de tessék száraz kitermelést nyitni, ahogyan másutt teszik. Ha nyugodni hagyjuk a folyót, akárcsak a Madarasi Hargita esetében, lehet, hogy a veszélyeztetett halfajok el is szaporodhatnak. Örök probléma, már egy tucatszor felhívtuk rá az illetékesek figyelmét, az orvhalászat. És említhetném az erdővágások miatt lezúduló víztömeget is. Holott egyetlen fenyőfa akár egy tonna vizet is képes megkötni. ► a tudomány területén? - Kiváló pácienseim vannak, könyvet is írtam számukra a teákról, hamarosan megjelenik. Többnyire barátok, családtagok fordulnak hozzám tanácsért. Én ezeket a teákat nem valamilyen diagnózisra szabom, gyógyitalaim az emberre szabottak. Megnézem, milyen betegségekben szenved, egy kicsit az időben is visszamegyünk, felkutatjuk a betegség okait, tüneteit. Az anamnézis úgy teljes, ha az ember egyéniségét is figyelembe vesszük.