Új Magyarország, 1947. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1947-01-04 / 1. szám
fir«#* 1947. január 1, in- ^ Ilit cyfolram, 1, «/am, Köf.t; A 9 k'. UdOnv Tizenkét nagy oldalra 1 forint Uj MAGYARORSZÁG m mm. A VILÁGPOLITIKA ÉS A MAGYAR SZELLEMI ÉLET HETILAPJA auunjmjMim. ..j.üij uiwiilu n j j i.l ■ w— A „Sie und Er" riportja és tájékoztatásügyünk kérdése — Kovács Imre nyilatkozata és Czimer József cikke — ----------- ' 1.1 —■ — — Harminc perc alatt Európából Amerikába r És mégis egy a világ! Irta: ISOLM ZSÁR IVANT Paris, 1946 Szilveszterp. A legnagyobb veszély, amely a világot a háború befejezése után fenyegette, nem az új háború, mert az most politikailag, lélektanilag, gazdaságilag, de technikailag is lehetetlen. Hogy sokat beszélnek róla? Egyrészt hét év alatt alaposan belemarta magát ez a szó mindennapi szótárunkba, másrészt sokaknak jó üzlet — anyagi vagy politikai üzlet — volt a háború, hát gyakori emlegetéssel próbálják felidézni. De az igazi veszély, amely csakugyan itt leselkedett hónapok óta, nem a háború veszélye, hanem a világ kettészakadásáé. —Ettol lehelett ’,irtán', he, a lág jóvátehetetlenül, szinte légmentesen két részre szakad. „And East is East, and West is A West“ — ahogyan az angol költő mondja. A veszély először a tavaly januári londoni konferencián öltött testet, amikor Bevin és Risinszky mindennapos összecsapásait figyelte az világ. Ez volt az első eset, amikor nagy nemzetközi tárgyalásokról helyszíni közvetítést adott a rádió: az utca embere is egyszerre úgy érezte, hogy közvetlen részese, szinte szereplője a világtörténelemnek. Bevin és Rsinszky vitájában kezdődött ez a keserves commedia delitarte, hogyha az egyik azt mondta: igen, a másik nemmel felelt és az első tagadó igenjére most az előbbi igenlő fejrázása volt a válasz. Az UU első közgyűlésén kezdtek kirajzolódni a világpolitikában a keleti és a nyugati tömb körvonalai. Hogy ez mit jelentett, azt teljes csúf virágjában a párisi konferencián láttuk. Itt már a diplomaták is, a sajtó is nyíltan beszélt nyugati és keleti tömbről, angolszász és szláv csoportról. A konferencia két és fél hónapja alatt állandóan tartott ez az igen-nem játék, a nagy történelmi-diplomáciai huzavona. (Keserves vigasz, főként nekünk, hogy a két blokk épneti a mi bőrünkre egyezett meg és a sok igen-nem után két igen-igen hangzott el, például Erdély kérdésében.) A párisi konferenciáról hazatérő diplomaták mind azt nyilatkozták, hogy nem, háború nem lesz, de a megegyezést talán ott kell keresni, hogy nem keresnek megegyezést és a két nagyhatalmi csoport kemény és éles vonással kettévágja Európát, ketté a világot, halomra dönti az oszthatatlan világ — oszthatatlan béke szép elméletét és Wendell Huilkie „One world “-ja helyett inkább megint Spenglert volna kedve idézni az embernek. A világ két haragvó, ellenséges, gyűlölködő részre szakadt és közeledett az újkori történelem vaskorszaka. Vagy talán stílszerű lett volna, ha ólom-korszaknak neveznénk ... Az embernek kedve volt a párisi napok után Mikes Kelemennel kérdezni: „Micsoda ez a világ? és miért kapunk ,anynyira rajta?“ Úgy látszik, mégis érdemes rajta kapni. A kettős newwyorki konferencián a négy külügyminiszter tanácskozásain és az UNO közgyűlésén más arcot öltött a nemzetközi politika. Nemcsak a háborús suttogás ült el, de úgy 1 .. . i . ' i ,i'. . . i.,, . .. ' 1 ■ hamarosan a rémképek régióiba fog tartozni. Most, az év utolsó napján, amikor ezeket a sorokat írom, a párisi és londoni újságok legkomolyabbikkei az angolorosz kibékülés jegyében állnak. Azt hiszem, nem volt újságolvasó a földkerekségen, aki fel ne kapta volna a fejét, amikor néhány nappal ezelőtt a lapok lehozták Churchill bajtársi hangú üdvözlő sürgönyét Sztálin születésnapjára és Sztálin köszönő válaszát. Nagyon is jól emlékszünk még Churchill amerikai beszédeire és Sztálin válaszára. Nyilvánvaló, hogy ez a váratlan táviratküldés a mai világpolitikai légkörben, nem afféle véletlen, vagy egy öreg politikus szeszélye volt. Nem is lehetett az, mert egy-két nap múlva megjelent a hír Montgomery tábornagy moszkvai látogatásának előkészületeiről. Nyilván az sem véletlen, hogy a brit birodalmi vezérkar főnöke éppen most tesz eleget annak a meghívásnak, amelyet még a potsdami értekezleten kapott. De vannak más jelek is. Ugyancsak mostanában vált ismeretessé, hogy a legfőbb szovjetnek, a Szovjetunió parlamentjének egy küldöttsége a közeljövőben visszaadja a brit alsóház látogatását. Amikor ezt a hírt közölte az Alsóház, majd a Lordok Háza speakere, mindkét Ház hosszasan tapsolt. A brit képviselők egy csoportja még 1945 januárjában meglátogatta a Szovjetuniót Walter Elliot ezredes vezetésével. A szovjet látogatást azóta újra meg újra elhalasztották és most a Kreml elérkezettnek látja az időt. Igen kedvező jel gyanánt fogták fel a világsajtóban a Pravdának egy cikkét, amelyben helyreigazítja a szovjet haditengerészet lapjának, a Krasznaji Flot-nak egy tudósítását. A tengerészeti lap lekicsinylően bíráltaaz angol hajókaravánok háborús szerepét az Északi Jegestengeren, a murmanszki hadianyagszállításokkal kapcsolatban. A Pravda a maga részéről téves következtetésnek minősíti a cikket és teljes elismeréssel adózik a brit tengerészeknek. Ezek a jelek úgy megsűrűsödtek, hogy párisi diplomáciai körökben a legmesszebbmenő jelentőséget tulajdonítják Montgomery útjának. Az angol tábornagy Waszilewszki szovjet marsallnak, a vezérkar főnökének személyes vendége lesz. Montgomery a két látogatást felhasználja arra, hogy megbeszéléseket folytasson a szovjet tábornokokkal. A Le Monde, amely nem igen ír le olvgr lignit»,«!a»u« no*» ne beszélt volna előzőleg a francia külügyminisztériumban, a következő megjegyzést fűzi a látogatáshoz: „Londonban azt remélik, hogy Montgomery látogatása szorosabbra fűzi a brit és a szovjet nép kapcsolatait a hadseregek terén is. Ez tökéletesen megfelel annak a nyilatkozatnak, amelyet Sztálin generalisszimusz tett nemrégen egy angol újságírónak a Szovjetunió és Nagybritannia népei közti baráti kapcsolatok lehetőségéről.“ Az angol munkáspárt vasárnapi lapja, a People meg így ír: „Montgomery tábornagy moszkvai látogatása alatt húszéves békét készít elő.“ Ugyancsak ez a lap írja, hogy felmerült egy igen jelentős gondolat: rendszeresíteni kellene a konferenciákat a szovjet és a brit vezérkarok között és létesíteni kellene egy vezérkari vegyesbizottságot a Washingtonban már működő amerikai—angol vegyesbizottság mintájára. Erre alapot az a húszéves barátsági és katonai szerződés nyújt, amit a háború alatt írtak alá Londonban. A szovjet— angol vezérkari bizottság Moszkvában székelne — teszi hozzá a People. Angol—amerikai katonai bizottság Washingtonban, angol— orosz katonai bizottság Moszkvában — mi ez, ha nem első lépés a munkáspárti lázadók politikája, Henry Aallace ■ politikája felé, Na A britannia összekötő kapocs az USA és a Szovjetunió között. Legyen vége annak, hogy a világot kettészakítják. Tudom, hogy sokan támadták az Új Magyarországot és szidták szerkesztőit azért a következetességünkért, hogy mi ezt a politikát hirdettük már másfél év óta. Naiv politikának, a dolgok elkenésének nevezték cikkeinket azok, akik a világ kettészakadásában reménykednek és abban, hogy ekkor Magyar-Lényegében semmi sem változott" — fejtegette az új esztendő küszöbén az elegáns idősebb úr, azzal a vitával kapcsolatban, amely egyes pártlapok között a politikai vadászat demokratikus, vagy antidemokratikus, népi vagy völkisch voltáról folyt. «Ha nem, hagyjuk elkápráztatni, vagy elkábítani magunkat a propaganda egyhangú kereplőinek zajától, kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy ma a legtöbb helyen ugyanaz fokik, mint a múltban s mikor a mai rendszer a múlt szálkáit piszkálja, nem veszi észre a maga gerendáit. Mert nézzük csak: a közhivatalokban a modor épp oly kevéssé változott meg, mint a közéletben a morál, egy miniszteri tanácsos vagy államtitkár ma is Úgy jön be, Iiogy rögvest tele lesz vise V» }. la 'íri ; '»«•» (»iu*; mosdva vagy tartózkodása csak úgy, mint üdvözlő kézmozdulata vagy hivatalos szemöldökráncolása meszsziről jelzik: államtitkár vagyok. A megjelenés egyéb külsőségeiről, a ruha, a hanghordozás, az üdvözlési formák ezer finom, de érezhető jelenségeiről nem is beszélve. A miniszteri titkárok szinte intézményesített nagyképűsége miben sem marad mögötte a múltbeli elődjeiétől. Vagy talán a közéleti korrupció hínárja nem épp oly szorosan fonja össze, vagy fojtogatja a kialakuló új társadalmat, mint ahogy ez már Tisza Kálmántól kezdve szinte íratlan szabálya a magyar kormányzási művészetnek. Ez az amit úgy is lehet fogalmazni: Ha kellen nem ugyanazt csináljál, az Magyarországon ugyanaz. Persze, akinek szüksége van arra, amit Saint-Simon pokoli gúnnyal a közügyek jó illatának nevezett, miért is lenne ma finnyásabb, vagy finomabb szimaté, mint azok, akik a múltban táguló orral lehelték be ezt a mindennél édesebb illatot. Vagy nem látjuk-elépten-nyomon, hogy a nagy burzsoá osztály tagjai éppúgy lefölözik az élet minden javát, mint ahogy a múltban ezt az ipari és földarisztokrácia tette és velük szemben nem nyomorog-e. továbbra is a munkásság és a nadrágszíj földekengazdálkodó szegény parasztság? A protekcionizmus és nepotizmus szinte másodvirágzását éli, a nárlok polipkarjai ráterpeszkednek a politikai, gazdasági és társadalmi élet minden szegmentumára. A nemzet hosszú idő óta nem látott hitványabb és haszontalanabb nemzedéket annál, amely* most az országot újjáépíteni próbálja* — fejezte be az elegáns ősz úr rögtönzött bírálatát hallgatóságának helyeslő sóhajtozásai közepette, ország majd ,,a jó oldalra“ kerül. Újra csak azt tudjuk mondani, amit már annyiszor ismételtünk: ha a világ két részre szakad, hazánk szántára nincsen „jó oldal“! Sajnos, a magyar közvélemény már ennek az előlegezett kettészakadásnak a reményében egy idő óta végzetesen, polarizálódott. A nagyon súlyos szavak" ezek é® éppen mivel az idősebb korosztály képviselői között nem egyedülálló az ehhez hasonló vélemény, érdemes egy kicsit jobban szembenézni mindazzal, amit oly meglepő logikátlansággal a demokrácia makába varrt. Mint legsúlyosabbat nézzük először azt, amit nemzedékünkről mondott. Nem tudjuk, hogy hol az a határvonal, amely a nemzedékeket egymástól elválasztja, hol kezdődik pontosan elválasztható módon az egyik életet és uralma, ezzel együtt bűnei, érdemei és felelőssége. Abllak nemzedékek Magyarországon, amelyeket a történelem gyöngének és hitványnak minősített, így többek között azt, amely a szatmári béke után uralkodott Magyarországon, szemben azzal, amely a Rákóczi szabadságharc glóriájával .’(■ *■?. Pedig a szalmán UcM.i. ugyanazok. kötöttek rrt, akik előbb oly dicsőségesen harcoltak Rákóczi zászlói alatt és a majtényi fegyverletétel után még jóideig — a bujdosók nevét kivevő — ugyanazokkal a nevekkel találkozunk a császárhűségbenvaló vetélkedés terén, amelyek viselői nemrég még az ónodi mezőnyek ura lakót kiáltottak. De gyönge nemzedéknek ismerik a XIIX. század első két évtizedének uralkodó generációját is, amely még alig-alig serkent fel a magyar tunyaság halálos álmából, de amelynek sorai között ott élt, nőtt és munkálkodott a negyvennyolcas átalakulás lángszellemű sarjadéka. Nagyon nehéz tehát határvonalat húzni. Az a nemzedék, amely ma átalakulás előtti Magyarország uralkodó értelmisége, vezetőosztálya volt, — ha markáns egyéniségeid nélkül is, — ma is itt él, itt van— közöttünk. Kétségtelen, hogy e nemzedék immár félig holt, félig eleven lavarja alatt, azt magáról jó rés/.beit lehányva, kibontakozott annak az új nemzedéknek a képe, amelyre az új Alagyarország felépítésének s munkája hárul, s amely állítólag oly hitvány és reménytelen. Na ez igaz volna, — mint ahogy nem az. — várjon csak ez a nemzedék felelős-e érte? Nyilván nem úgy nőtt az ország nyakára, mint valami idegen Lesz, amelynek semmi közössége, semmi összetartozása nincs azzal az egész nemzeti organizmussal, amely az eleven szervezet módjára, vagy ha úgy tetszik, a korálépítményezt módjára nő és hal el egyes részeiben, hogy a maga egészében örökéletű legyen. Ha vannak bűnei a nemzedéknek, vájjon honnan hozzá, kitől tanulta azokat? Kitermelte, csak úgy önmagában, vagy magába szívta abból a szellemből, azokból „Hie guelf, hie ghibelliu“ ált szemben egymással két tábor. Vajha a nagy világpolitikai enyhülés belpolitikai értelmét belátnák és felfognák otthon a.nygy vitázók ... És mégis egy a világ — ez az óév utolsó kiállása, az újév első jelmondata. Bárcsak otthon is meghallanák. Csak a lényeg változott írta: Pethő Tibor