Új Magyarország, 1947. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1947-07-05 / 27. szám

A­z Új M­ag­yarországnak ez a száma jubileumi szám: 1945 július 4-én indult meg a vi­­olitika és a magyar szer­­élet lapja. Az ilyen, évfor­­ilkalom arra, hogy a szer­­k és az olvasók egészen lenül szóljanak egymás­át és nem hosszú idő és útban talán nevetséges is ha ilyen évfordulókról alán megemlékeznénk. Ez év azonban más, mint a Nemcsak az Új Magyar­ig két éve, hanem — élné­­kérünk­ a nagyon is kézen­­gő szójátékért — az új Ma­­arországé is­ Ha most visszagondolunk a két v előtti júliusra, a v­llamosnél­­küli utcákon kóválygó téglapor­­hullámokra, a zöld­ülő szemét­hegyekre, de ugyanakkor a nagy tervekre és reménykedé­sekre is, akkor, tartok tőle, hogy legtöbb olvasónknak kissé kesernyés lesz a szája íze. Legtöbben elfelejtették a hala­dást a matériában, az­ újjáépí­tésnek azt a hallatlan és szinte egyedülálló mérvét, amelyet elértünk, legtöbben csak a hiá­nyosságokat látják, a meg­újuló válságokat és az „anyám én nem ilyen lovat akartam“ meddő hangulatába esnek. Saj­nos, éppen a legjava értelmi­ségünk munkakedve és politi­kai­­aktivitása változott ilyen hangulatok jegyében merő köl­döknézéssé. Ezen az évfordu­lón, minden különösebb politi­kai apropós nélkül, csupán an­nál a kapcsolatnál fogva, amely bennünket olvasóinkkal össze­fűz, úgy érezzük, szóvá t­eh­et­jük ezeket a dolgokat. Szeret­nék megjegyeni, hogy az Új Magyarország egyik legfőbb feladatának tekinti, hogy ez ellen a szellemi és politikai impotencia ellen küzdjön. Aki azt hitte, hogy a demokráciát egyszerűen ki lehet kiáltani, aki azt hitte, hogy az új­ társa­dalmi rendet meg lehet alapí­tani mint valami Kft-keretet, aki azt hitte, hogy az emberek egyik napról a másikra meg­változnak, a szolgalelkűségre nevelt tömegekből megannyi Bajcsy-Zsilinszky lesz, a meg­alkuvásba áporodott értelmi­ségből csupa Henry A- Wal­lace, a frissen földhözjuttatott volt cselédekből csupa Áchim András, aki azt hitte, hogy az intézmények megvalósításával magától beköszönt a demokrá­­cia, mint a tél után a tavasz, az csak azt bizonyította és azt bizonyítja minden nap, hogy társadalmunk a maga nagy egészében járatlan a politika történetében és nemhogy a maga Ranke-jét vagy Lamar­­tine-jét, Marx-át, vagy En­­gels-ét nem forgatta, de még Eötvös Józsefig, de még Márki Sándorig sem jutott el. A ma a magyar középosztály nagyobbik fele még mindig összetéveszti vágyait a valósággal, remény­ségeit a politikai helyzettel s még mindig ugyanannak a lá­tásmódnak a foglya: a világpo­litikát Magyarországon keresz­tül­ nézik, holott Magyarorszá­got kellene a világpolitikán ke­resztül szemlélnünk. Igen mindannyian jó hazafiak va­gyunk, tehát szinte még köte­lességünknek is érezzük, hogy hungarocentrikusak legyünk. E­zt a problémát már akkor láttuk, amikor két évvel ezelőtt az új magyar de­mokrácia mézesheleiben a nagy és azóta valóban sokszor du­gába dőlt reménységek idején az Új Magyarországot megala­pítottuk és homlokára a való­ság szolgálatának jeligéjét ál­lítottuk. Vitám imp­endere verő, írtuk fel az elő­szer­kesztőség egyetlen szál íróasz­talára, egy még romos nyomda épületében, ablaktalan, sőt aj­­tótlan szobában, szék­helyeit keskenyebbik oldalára fordított ládákon ülve. Vitám impen­­dere verő, áldozd életedet az igazságna­­, a valóságnak, ezt a juvenalesi” mondást azóta sem felejtettük el,­ akár csak Rousseau, akinek jelmondata volt ég minden nap, naplóírás előtt, a szívébe égette- Az igaz­ság, csak az igazság és semmi más, mint az igazság — ismé­teljük szint­e számt­ól-számr­a az angol esküminta szavait. És ehhez az igazpárhoz mi a való helyzet kérlelhetetlen kimon­dásával és pártatlan magyará­­zásával akarunk eljutni- Az olvasó dolga megítélni, hogy az elmúlt két évben mennyire közelítettük meg céljainkat, mennyire tudtuk felébreszteni a magyar közönségben a világ­politikai gondolkozást. Mi az olvasóinkat úgy akar­juk szolgálni, hogy nem szol­gáljuk ki kedvteléseit, indula­tait, hogy elég merészek va­gyunk nem azt írna, amit sze­retne olvasni, hanem azt,­ amit tudnia kell, hogy helyesen is­merje fel a világpolitikai hely­zetet. Ezért is indítottuk meg a harcot a hagyományos ma­gyar illúziók ellen anélkül, hogy a tiszta és nemes magyar hagyományok útjáról letér­tünk volna. Nem bírálunk ezen az évfordulón, csak na­gyon fájlaljuk, mint már egy­szer egy újévi cikkben emlí­tettem, hogy nem egy olvasónk éppen abban az időben vált hűtlenné a laphoz, amikor újra meg újra megírtuk, hogy a magyar politikát nem érzemé­­nyek és indulatok, nem vágyak és hangulatok, hanem az adott helyzet és a valóság talaján kell megvalósítani. Tudtuk jól­­az el­ső pillanattól kezdve, hogy az olvasó azt szereti, ha ked­vében járnak, ha lapjában azt olvashatja, amit olvasni óhajt. Ilyen lap kevés volt két évvel ezelőtt, amikor az Új Magyar­­ország megindult, de nagyon is számon van már manapság- Mi ezekkel nem akarunk konkur­­rálni. Mi a valóság megismer­tetésének megszállottjai va­gyunk, Deák Ferenccel valljuk: ,,Nem akarok semmi igazság­talanságot pártolni, még akkor sem, ha belőle hasznot húz­nánk." Minket a nagyobb pél­dányszám haszna sem csábít arra, hogy illúzióiban és indu­lataiban élő olvasóink elé azt tálaljuk, amit legszívesebben olva­snának, most következő év semmi­vel sem tartik könnyebb­nek, mint az első kettő volt. Most is amikor Kelet és Nyugat ideológiai mérkőzései­ben már-már hatalmi viadal lett, mi váltig ép változatlanul bízunk abban, hogy egy a világ és hőgy? az egyszerű emberek békevágya erősebb az egyszerű emberek kizsákmányolóinnak hadi szomjánál. Mi ezúttal is a rendelkezésre álló ada­tok széleskörű ismertetésével, mindkét oldal szempontjainak bemutatásával, a gazdasági és a szellemi erők egybevetésével, az ellentétek el nem vitatásá­val, de soha ki nem élezésével igyekszünk majd megvonni a valóság ábráját és desztil­lálni belőle az igazság cseppjeit. Aki azt akarja olvasni, hogy­ a világ Magyarország körül forog, hogy rövid idő múla vissza­térnek a régi állapotok, hogy az osztályok közti ellentét csak propaganda, hogy a gazdasági harcot frázisokkal el lehet kenni, aki azt akarja olvasni, hogy amit fehér asztal mellett a barátaival kiagyal, az az ab­szolút igazság, azt fájdalommal arra kérjük, vegyen más lapot, nem az Új Magyarországot. De aki bízik abban, hogy a vi­lágpolitikai valóságot jobban meg lehet ismerni moszkvai, washingtoni,­­ londoni, párisi, római tudósítók heti jelentései­ből, mint a szomszédtól hallott rádióhírek ismételgetéséből, aki elhiszi azt, hogy egy kül­politikával hivatásszerűen fog­lalkozó újságíró napi harminc­negyven külföldi újság elol­vasása után, helyesebben tudja­ felmérni az erőket, mint aki pesti ,,jólinformáltakat’‘ hall­gat, aki nem riad vissza attól, hogy a valóságot nyomtatásban látja, még akkor is, ha olva­sása nem kellemes, azt kérjük, tartsa meg az Új Magyarorszá­got továbbra is szeretetében, ne röstelje megírni azt, ami nem, tetszik, de azt sem, ami­vel egyetért, mert az a tucat ember, aki az Új Magyarorszá­got itthon csinálja és az a má­sik tucat, aki a világ minden részéből hetente elküldi jelen­téseit, az azért él, hogy mun­kájának virágait a magyar lel­kekben kisarjadni lássa. E­z a megemlékezés a máso­dik évfordulón baráti be­szélgetésnek készült, de mégis vallomásféle lett belőle. Azt hiszem az Új Magyaror­szág nem olyan újság, mint a többi és ezért ebből az alka­lomból is megengedheti magá­nak ezt a másfajta hangot. Két év a valóság jegyéb­en Írta: Boldizsár Iván A­E I GELLÉRT OSZKÁR VERSE A leesett lő-ember­ir­íg Álmának méh-magzat képei még És azt se tudod, ha­ számolni kell, Vadul kavarognak az éjben. Míg a pillád egyet ha rebben: Ébred. S az anyatej hangjai kék Hány esztendő is telhetik el, . Sugárban csordulnak a fént,ben. Emberfaj, a te életedben. De tudhatta-e várjon a csecsemő, S álmod avagy ébrenléted a rút? Hogy mikor álmodik s mikor van ébren.­ S álmodban avagy ébren élsz-e szebben? Mióta a köldököd elszakadt, Emberfaj, a te Földanyádtól, Azóta is egyformán süt a nap S a hold is egyformán világos. S te utánuk kapkodsz mint a csecsemő, S nem tudod, mi a közel s mi a távol. Most dicnodol éppen. S gyűlölködőn A kezed bilincset kovácsol.­­Most öntudatod áttört a ködön: Felébredsz és a, kezed ácsol, t­e mit tudol Csecsemő-Emberiség. Hogy bitófa amit ácsol, vagy jászol? ­ 1917 július 5. JUBILEUMI KETTŐSSZÁM Ára 2 forint A VILÁGPOLITIKA ÉS A MAGYAR SZELLEMI ÉLET HETILAPJA Kritikai, riportok Pécsről és Szegedről Hatórás vita a magyar kérdésről az angol parlamentben — ——————­­ ..................... Világ interjú a kisemberek gondjairól » *

Next