Új Magyarország, 1991. május (1. évfolyam, 5-30. szám)

1991-05-30 / 29. szám

..Engedélyét” magam is hüm­­mögve forgatom: a Művelődési és Közoktatási Minisztérium egyik tisztviselője írta alá, utalva arra, hogy Bourel úr ösztöndíjjal fotózik nálunk, határszakaszokra specializál­ta magát. „Kérjük támogatni”. Rezzenéstelen arccal olvassa a fő­törzsőrmester, s ahogy várható volt, eltűnik az épületben, telefonálni. Vasárnap van, néptelen a határát­kelő. Nem mintha hétköznap sokkal forgalmasabb volna. Amióta odaát a fegyverek is szóhoz jutottak, mind­­két részről lelohadt az utazási kedv. Bruno a Ms katonákat fotózza, aztán egy öreg jugó Zastavát, amely mind­ennek ellenére Harkány felé igyek­szik. — Rendben van, engedélyezték a fotózást, csak arra kérem, a túloldal­ra ne fényképezzen át. Azt tiltja a nemzetközi jog. És ha lehet, vala­melyik nap láttamoztassa az enge­délyét a kerületi parancsnokságon, mert ez a lehetőség csak mára szól — igazítja el Bomel urat a főtörzs. Lefordítom. Bruno bólint, arcán kö­zömbösség. Fotózhat — de hiszen ez így természetes. Vonal a térképen — A határ a térképen egy vonal, lényegében spirituális fogalom, amely országokat, népeket választ el. De hogyan is néz ki valójában? Mi van előtte, mögötte, körülötte? Sok­szor tűnődtem ezen. Hát ezért adtam be a pályázatomat a francia külügy­­minisztériumba, s nagyon örülök, hogy elfogadták. Négy hónapra hat­vanezer frankot fiztek, eb­ből bő­ven telik a­­költségekre Magyarorszá­gon. Körbejárom a határt, Sopron­tól Záhonyig. Könyv lesz-e belőle, vagy csak néhány kiállítás — még nem tudom. A Külügyminisztérium­ba mindenesetre, illik majd képeket küldenem.­­Bruno Bourel monológja közben a gépei közt válogat. Profi fotós, nem vitás. No, nem a fényképezőgépek alapján, ahogy ezt nálunk megítélni szokás. A leggyakrabban használt tenyérnyi Leica alapján akár kocatu­­risztának is vélhetnénk. Hanem az a több száz fotó, amelyet eddig ha­zánkban készített, képességeit iga­zából az minősíti. Pedig valóban amatőrként kezdte. Zenei tanulmányok után a filmezés, videózás iránt kezdett érdeklődni, a fényképezés „csak úgy jött”. Előbb a Polaroid techmika, amit Amerikában többször is tanulmányozott, majd — ahogy a papír kommercializálódott — egyre inkább a saját laborálásra tért át. New Yorkban, Angliában törzsvendég, de fotózott Japánban is. Igazából az utcai fotó érdekli. Brassait, André Kertészt példaké­peiként emlegeti. Talán még harmincéves sincs. Harmadszor jár Magyarországon. Két évvel ezelőtt Nagy Imre temeté­sét fényképezte végig, tavaly már országjárásra is elindult. Akkor ké­szült fotóiból augusztusban nyílik kiállítás Pécsett és Budapesten. Változnak az idők Napbarnított arca, szikár tiszt lép ki utánu­nk a vámhivatalból. — Rábró János százados — mutat­kozik be, és feszesen tiszteleg. — A határátkelőhely parancsnok va­gyok. Miben lehetek a segítségük­­re? A katonai udvariasságnak ez a for­mája egészen lefegyverző. Jó, jó, tu­dom, változnak az idők, de nem volt még olyan rég, Sopronnál hóvihar­ban szállítottak le bennünket az au­tóbuszról, hogy bőröndjeink kifor­gatása után szigorúan, egyenként új­ra visszaoldaloghassunk. Amikor még egy halk nevetés is felingerel­hette a „szervet” az útlevél-elleőrzés során. A századosnak tetszik a fényképe­zési história. Gyalog sétálunk ki a senki földjére, a drávaszabolcsi híd­­ra, amelynek közepén kissé ferdén húzott tenyérnyi piros csík jelzi az államhatárt. Pontosabban az aszfalt­ba süllyesztett sárgaréz tárcsap”: félkör alakban a két orszá hivatalos nevének kezdőbetűi — egye fene, itt még asz N is ott díszeleg az M és a K között —s ott a vonal a híd kor­látján is. — Csak a túloldalra ne! — inti Bourelt ismét Rábró százados. Nem is nagyon látszik arra más, mint a Dráva-menti erdősor, s egy irdatlan magas őrtorony.­­Félórával később kerülünk egyet Eszékig. A jugoszláv átkelőhelyen gyakorlóruhás, megerősített marda, a város határában géppisztolyos el­lenőrzőpontok. Egébként­­kihalt utak és sok-sok horvát záidó. Mint­ha most már mindig ünnep lenne. Lent a parton, a mi oldalunkon, kirándulók sétálgatnak. Szigorúan zárt vidék volt ez valamikor, hogyne élvezné a környék lakossága a drá­­vai csendet! Lesétálunk magunk is a keskeny betonlépcsőn, s nyomban szembetalálkozunk a történelemmel. — Itt voltam katona liá­nban — mutat körbe egy ősz hajú férfi. Ha­talmas betontömbön hasonló korúak pihengetnek, négyen. — Nem így né­zett­­ki a híd akkor, meg valami öreg is lakott a túloldali pillérnél. Lejjebb volt egy gázló, arra szöktek a leg­többen. Bizony más világ volt... — Fiatalember voltál! Csak annyi változott — veri hátba nevetve a másik. Nevet a százados is. „Az öreg­re még emlékszem, sokáig állt a ház, nemrég bonthatták el” — teszi hoz­zá. Elkapták őket !Csak a szemüveges nem nevet. — Három barátom szökött át a Dráván. Talán épp itt, a Wol mel­lett, 1952-­ben. Egyikük Ausztráliá­ban, a másik IM-Amerikában, a harmadik Kanadában él. Először el­kapták őket, agyba-főbe verték, egy hónapra bezárták. Fiatal gyerekek volt,­agg kerülték el a húszat. Az eyiküknek a felesége buktatta le őket, ő árulta be a szökést a rend­őrségen. Kis csönd tilmad, i Bruno értetlenül figyel. Amire lefordítom, a férfiak már másról beszélnek. A sz­ados a jugoszláv ,a hídfőket” magyarázza. Gyors a víz sodra errefelé, sok eső volt, fatörzset hoz az ár Palko­­nya felé. Mint valami tutaj úszik sebesen a folyó közepén. Talán ép­pen a határvonalon. Havasi János Képek a határról Sok mindent nem ért a francia Még két esztendővel ezelőtt is micsoda botrány lett volna: kimondani is szörnyűi/Bmlbó , egy francia fénykép a magyar—Jugoszláv határon! S rá­­ben és diszkréten kattogatja rá­adásul „intézkedő” határőrökről, a fogadóállomásról! Még május.­ ­megáll a szikrázó napsütés. Í Ma Előalát, Drávaszabolcs, 1991. I. évfolyam, 29. szám 1991. május 30., csütörtök RIPORT -----------------------------------------tb'ps"/ X - • Egy polgármester tévelygései Eddig vártam, hogy Ligeti Imre, Budapest I. kerületének polgár­mesterének az 1991. május 6-án az Új Magyarországban megje­lent riportjára a leginkább érin­tettek részletes cáfolata megje­lenjen ugyanazon újság lapjain. A részletes cáfolat nem történt meg. Azért, mert az önkormány­zatot, képviselőcsoportunkat, így közvetve személyemet is negatív módon érintő, valóságnak meg nem felelő kijelentéseket tolmá­csolt a lap, kérem saj­tó-helyre­­igazítási kérelmemnek. Írásom szó szerinti közlésével tegyenek eleget! 1. Az íráson végigkövethető az önkormányzati törvény szellemé­vel és szövegével szemben álló nézet, amely az önkormányzaati testületet másodrangú képvise­lőkből álló „ellenzékre”, „kor­mányzó többségre” és különleges jogokkal felruházott „kormány­zókra” osztja. A tanácsrendszer a végrehajtó bizottság intézményé­vel még bizonyos lehetőséget te­remtett a kormányzók és a „ta­nácskozók” szembeállítására. Többek közt ez az, aminek fel­számolására ígéretet tett az 1989- ben még ellenzéki pártok mind­egyike. A fenti ellentét csak mesterségesen, a másik elleni gyűlölet szításának módszerével érhető el, a többség fanatizált összetartásával, kirekesztve sok ezer polgár választott képviselő­jét a kerület életében történő ér­demi beleszólásból. 7. „A viták nyilván a többségi és a kisebbségi három-három párt delegátusai között folytak.” — E megállapítás szó nélkül hagyása Ligeti Imre részéről hamis kö­vetkeztetések levonását eredmé­nyezheti az olcsókban. E­zért az alábbiakat kell kijelentenem. Először: pártok által delegáltak nincsenek a képviselőtestületben, ezt a törvény nem is teszi lehe­tővé. Csak egyéni körzetben és pártlistán megválasztott képvise­lői vannak az önkormányzatok­nak! Másodszor: csak a „kormányzó koalíció”, majd az MDF-frakció igyekszik tagjaira kényszert gya­korolni, minden szakmai problé­mából politikai kérdést csinálva egységes szavazásra híva tagjait. Azokat is, akik előtte a bizottsá­gokban az akkor még ki sem ala­kult frakcióvéleménytől eltérő ál­láspontot támogatták. (Vagyis az MDF-frakció véleményét nem a bizottságokban dolgozó szakértők alakítják ki.) A szavazások ezt egyértelműen alátámasztják. 3. „A kereszténydemokraták el­lenzékhez” való csatlakozása „egy­szerre jelent anyagi kárt és poli­tikai kudarcot.” Ami az „ellen­zék" részéről történő „anyagi károkozás” vádját illeti, az álta­lánosságban és a konkrét esetben is RÁGALOM! Ezt a vádat vagy vonja vissza, vagy bizonyítsa ! Véleményem szerint a károkozás lehetősége nem a megalapozott döntések igénylőire áll. A Ligeti Imre által idézett (szerény becs­lés szerint is 180 millió forint ön­­kormányzati vagyont érintő) be­ruházási javaslatról elhangzott gazdaságossági számítás cáfolva a szerződés hasznosságát, amely el­lenvéleménnyel szemben új érv, új vizsgálat nem állt, legfeljebb a polgármester riportban említett „hite”. Ennek és egy bizottsági ügyrendi konszenzus ellenére a határozat elfogadását kierősza­kolták. Ez a meglepetés, és nem az, amire a polgármester úr utalt, de valóban az ő személyes poli­tikai kudarca, mint amelynek valószínűségére az ügy kapcsán előre felhívtam a figyelmét. 4. „A folytatás: megkezdődött a szervezeti és működési szabály­zat kidolgozása.” Nemhogy meg­kezdődött, de a testület határo­zata szerint már 1990. november 30-ra be kellett volna fejezni az SzMSz kidolgozását, amelynek el­fogadását a mai napig az MDF képviselői gátolták meg. 5. Ligeti Imre azt állítja: „... a módosító javaslatban több is akad, amely egyenesen törvény­­sértő, például ami a részvételi arányt vagy az elfogadásához szükséges szavazatok számát ille­ti.” Ezt a vádat, mint az SzMSz bizottság tagjának, még akkor is vissza kell utasítanom, ha a pél­daként felhozottakat NEM JA­VASOLTAM és NEM TÁMO­GATTAM. Az említettek nem törvénysértők véleményem sze­rint. Ha nem vonja vissza ezt a minősítést, akkor támassza alá a megsértett paragrafusokkal! Annál is inkább joggal követel­hetem ezt, hiszen így folytatja: „A szabaddemokraták persze kapva kaptak az alkalmon, s tá­­mogatták a módosítást...” Az én akkori álláspontomra feljebb már utaltam, a szabaddemokrata képviselőcsoport többi tagja pe­dig nem nyilváníthatott véle­ményt, mert még nem került a testület elé a kérdés, ahol egyál­talán lehetőség lett volna erre. Le kell szögezni, a polgármester úr­nak ez az állítása nem felel meg a valóságnak. 6. „Oly mértékben kívánták korlátozni és ellenőrizni mozgási szabadságomat, amely nemcsak az én munkámat, hanem az egész önkormányzat tevékenységét megbénítaná.” Mint a képviselő­testület előtt köztudott, a keresz­ténydemokraták javaslatának lé­nyegét az SzMSz Bizottság az ajánlásába beépítette, a két MDF- es képviselő is megszavazta. (Csak az MDF-es képviselőkből van kettő a bizottságban — közü­lük az egyik az elnök —, a többi párt egy-egy taggal van jelen.) Így csütörtökön este a bizottsági ülésen ezt a kérdést mindkét MDF-es képviselő a testületnek elfogadásra javasolni kívánta. Ez­után számomra nehezen érthető, milyen érv kényszerítette más­nap, május 3-án arra őket, hogy szavazatukkal elfogadhatatlannak minősítsék a maguk számára ?-t, és más, általuk előzőleg már szin­tén elfogadott részt, valamint az általuk addig javasolt működési szabályzat további testületi tár­gyalását. 7. Budapest I. kerületének pol­gármestere a „fideszes tagokkal” „a szorosabb együttműködést” „nem bírja ki, sőt!” Ez a kérdés rendkívüli módon érinti az ön­t Tisztelt Szerkesztőség! Az Új Ma­­gyarország 1991. évi május 11-i számában a lap 9. oldalán Matúz Gábor tollából „Gyarmati sza­bad­­száj” címmel interjú jelent meg a Soós Géza balassagyarmati pol­gárral lefolytatott­­beszélgetés alapján. Az idézett cikk 5. hasábjában emberi és polgármes­­teri mivel tom­áit súlyosan sértő, valótlan tényállítások, utalások, célzások, tényállásele­mek, téves következtetéseikre indító csopor­tosítás látott napvilágot. " Mielőtt ezeket felsorolnám és tételesen cáfolnám, a szerkesztő­ség tudomására kell hozt­­m, hogy Matúz Gábor újságíró az idézett cikk megjelenése előtt nekem bemutatta a ciikk rám vo­natkozó részének kéziratát. Már akkor cáfoltam az abban foglal­takat, tehát az újságírónak köte­­les­sége lett volna ezt figyelembe vennie, és ennek megfelelően kö­rültekintően eljárnia és tájéko­zódnia. Ez nem történt meg az újság­író részéről, továbbá a szerkesz­tőség is elmulasztotta ezt, elmu­lasztották az általam kifogásolt „állítások” valóságtartalmának kormányzat működését. Mit ért a szorosabb együttműködésen? Kö­zös frakcióüléseket? Melyik tör­vény melyik paragrafusa hatal­mazza fel a polgármestert arra, hogy egyik párt képviselőivel ke­vésbé működjön együtt, mint más pártéval? Emlékezzék esküjére: ...... es­küszöm, hogy ... megbízatásom­hoz híven, PÁRTATLANUL, lel­kiismeretesen járok el...” Csak ezt kérjük hét hónapja öntől, a riportja bizonysága szerint is tel­jesen eredménytelenül. Gecse Gábor az I. ker. Önkormányzat SzDSz képviselőcsoportjának vezetője vizsgálatát, s a cikk az eredeti kézirat interjúszöveg valótlan állításával, célzásaival, tények el­ferdítésével jelent meg. A valóság bizonyítása Soós Gé­zát, s az újságot — külön-külön is — terheli. Mégis a tisztánlátás érdekében én csatolom e levelem­hez a bérleti szerződés és a taná­csi­­kölcsönszerződés egy-egy fénymásolati példányát. E­zekből is fetűni­k, hogy a cikk „á­llításai” valótlanok. A cikk tényállításai: ,Az új vezetés, bár alig telt el idő, már kompromittálódott” — mondja Soós Géza interjúalany. E minősítését két valótlan tény­állással támasztja alá: 1. A polgármester — „szolgálati lakásba költözött, igen alacsony bérleti díjat fizetett, amit aztán, hogy pontosan mi okból, nem tu­dom, de felemeltek.” 2. „A fiatal házasok megsegíté­sére szolgáló alapból kamatmen­tes k­ö­lcsönbhöz jutott, ez erkölcsi­leg kifogásolható, ilyent egy de­mokráciában nem engedhet meg magának egy vezető.” Még egyszer hangsúlyozom, hogy ezen állítások valótlennek. Ad. 1. A szóban forgó lakás a Nógrád Megyei önkormányzat­ alá tartozó Balassagyarmati Cse­csemő és Egészségügyi Gyermek­­otthon tulajdona, mely intézet a balassagyarmati önkormányzattal és a polgármesteri hivata­llal semmilyen alá- vagy fölérendelt­ségi, függő viszonyban nem áll! A bérleti szerződésből egyértel­műen kiderül, hogy a bérleti díj a törvényes rendelkezések sze­rint nyert megállapítást, semmi­lyen utólagos bérletidíj-emelés nem történt. Ad. 2. 1990. június 11-én a VB 35/1990. (VI. 11.) számú határo­zata alapján jutottunk építési kölcsön­höz, és nem a „fiatal há­zasok megsegítésére szolgáló alapból”! Soós Géza interjúszövege tuda­tosan azt a­­benyomást akarja kelteni, és kelti is, hogy a köl­csönszerződés már a polgármeste­ri kinevezésem után történt. 1990. júliusában még az önkor­mányzati törvény sem született meg, s hon voltak még a válasz­tások?! Nyilvánvaló, hogy pol­gármesteri mivoltomról a­kkor még szó sem esett. Soós Géza valótlan állításainak forrásaként ,folyosói beszélgeté­seket” nevez­t meg. Vélen­ényem szerint ez már önmagában is mi­nősítő tény. Sajnos, Matúz Gábor újságíró kritika nélkül elfogad­ja, magáévá teszi ezt a „forrást”, ha valami, akkor ez az újságírói magatartás az, ami erkölcsileg kifogásolható, s természetesen jo­gilag is. Soós Géza alaptalan, hamis tény­állásai, sem azok felelős ellenőr­zés nélküli megjelentetése nem „tiszta hang”, nem szolgálja a demokrácia megerősítését, ellen­tétes a sajtó alapvető feladatá­val is, a hiteles és pontos tájé­koztatással. Balassagyarmat, 1991. május 23. Dr. Németh György, Balassagyarmat város polgármestere FÓRUM Egy polgármester

Next