Új Magyarország, 1991. május (1. évfolyam, 5-30. szám)

1991-05-04 / 7. szám

különös levél ,,1891-ben szüilettem — akkor, amikor Borogyin már 4, Liszt 5, Wagner 8, és Muszorgszkij 10 éve halott volt. Csajkovszkij 5. szimfóniáját már befejezte, de a Hatodikat még nem kezdte el; Rimszkij-Korszakov pedig, túljutva a Seherezádén, éppen neki­fogott, hogy ,rendbe tegye’ a Boris Godunovot. Debussy 20 éves volt, Glazonov 26, Szl­rjabin 10, Rachmaninov 18, Ravel 16, Stra­vinsky 0, Hindemith még nem is élt, Oroszországban III. Sándor cár uralkodott, Lenin a 21. és Sztálin a 11. életévében járt.” Elgondolkoztató a névsor, amit Szergej Prokofjev maga ad közre kitűnően megírt, kortörténeti forrásmunkának is beillő ön­életrajzában. A csodagyerekként indult, s hamarosan az európai avantgarde élvonalába került zeneszerző-zongoraművész-kar­­mester egész karrierje szorosan összefonódik századunk szellemi elitjének meghatározó köreivel. Első balettzenéit Gyagilev meg­rendelésére írja. Hegedűversenyével Szigeti járja a világot, szim­fonikus műveit Anselmet és Koussevitzky mutatja be. A Három narancs chicagói premierje avatja jelentős operakomponistává, filmzenéi Eizenstein klasszikus remekeihez készülnek. Közvetlen munkatársa Mjaszin és Balanchine, Lifar és Larionov; vakáció­ját olyan mű­vész-barátok társaságában tölti, mint Saljapin, Chaplin, Jacques Thibaud és Misha Elman. Pályaképe tele van regényes és drámai fordulatokkal, hangja meghökkentően egyé­ni, termékenysége és sokoldalúsaa a zsenialitás jegyeit iiseli. A fiatal szovjet államot Lunacsarszkij személyes engedélyével hagyja el 1918-ban, de a 20-as évek második felében már rend­szeresen hazajár, s rövidesen végleg letelepszik Moszkvában. Sosztakovics mellett ő a szovjet zenekultúra rangjának letétemé­nyese , és 198-ban a zsdanovi csapás elsősorban kettőjükre sújt le. Az a levél, amit ezután Prokofjev a szovjet zeneszerző-szövet­ség vezetőjéhez intézett, s amit születése századik évfordulója alkalmából közlünk, tudtommal még sosem jelent meg nálunk. (Győri László fordítása nem az eredeti szöveg, hanem német nyelvű közlés alapján készült, forrása a Musik der Zeit 1983-ban publikált Prokofjev-kü­lönszáma.) Megrendítő dokumentum, mert benne rejlik egy művész és egy kor teljes tragédiája. Az írás ugyanis — a sztálini idők jellegzetes zsargonjával élve — abba a kategóriába tartozik, aminek átfogó fedőneve: önkritika. Herényi Mária Mindaz, amit a zene nagy mesterei megalkottak, attól élő, és abban rejlik az ereje, hogy e művek a nép számára érthetők és kedvesek voltak. S a zene­szerzők nem zárkóztak be alkotói labo­ratóriumukba, hanem a nép közelségé­ben élve, a népből feléjük áradó ösz­tönzésből erőt merítve, a nép számára alko­ttak. íme: a zene klasszikusainak haladó, demokratikus elvei. A nyug­ati művé­szetben — így a zenében is — a forma és a művészi eszközök fontosabbá vál­tak, mint a mondanivaló, amely tartal­mában elszegényedett, s veszített vi­lágosságából, egyszerűségéből és har­móniájából. Az egyszerű emberek milliói nem ér­tik a formalista torzulásokat. Nekem nem könnyű levonnom ezt a tan­ulsá­­got. Én magam sem vagyok mentes — ahogy mondani szokás — attól a bűn­től, hogy munkáim során nyug­ati áram­latok hatása alá kerülve, a formaliz­mus hibájába estem. Annak idején, amikor a szovjet ze­­nehalgató közönség bírálatai elhang­zottak Sosztakovics operájának hibái­ról, sokat gondolkodtam saját zeném művészi stílusáról, és arra a következ­tetésre jutottam, hogy nem a helyes úton jártam. Ennek eredményeképpen világosabb, tartalmasabb nyelvre tö­rekedtem. Következő munkáim során, így az Alekszandr Nyevszkijben, a Po­hárköszöntőben, a Rómeó és Júdáiban, s 5. szimfóniámban is azon voltam, hogy levetkőzzem a formalizmus jegyeit, s úgy tetszik, ez bizonyos fokig sikerült is. A melodikus elem jelentőségének kérdését illetően sosem voltak kétsé­geim; mindig szerettem a dallamot, ezt tartom a zene legfontosabb építőkövé­­nek, és olykor sok évig dolgozom mű­veimen, hogy javítsak minőségükön. A komponista legnehezebb feladata, hogy olyan dallamokat írjon, amelyek a nem­zenész hallgató számára is befogad­ha­­tóak, s ugyanakkor eredetiek. A szerzőt rengeteg veszély fenyegeti: a trivialitás, a banalitás, és az is, hogy olyasvalamit ismétel, amit előtte már megírtak. Ebből a szempontból bonyo­lult melódiákat szerezni lényegesen könnyebb. Előfordulhat, hogy a zene­költő sokáig munkálkodik egy dalla­mon, s miközben csiszolgatja, nem ve­szi észre, hogy amit írt, mesterkélt vagy túl bonyolult. A komponálás során kü­lönösen ügyelnie kell, hogy a melódia egyszerű legyen, de semmiképpen sem olcsó, édeskés vagy utánzó. Ezt persze mondani könnyebb, mint megvak­s­íta­­ni. Mindenesetre teljes igyekezetem­­mel azon leszek, hogy jövendő mun­káimban ez az elv ne maradjon puszta recept, hanem valósággá is váljék. Kétségkívül magam is beleestem a tonalitás bűnébe, mindazonáltal ki kell jelentenem, hogy a tonális zene iránti vonzalom műveimben már korán meg­nyilvánult, miután felismertem, hogy míg a tonális felépítésű zeneművek biztos alapra rakott házra hasonlíta­nak, addig az atonális darabok futó­homokra épülnek. Ezen­kívül a tonális és diatoniscus zene lényegesen több lehetőséget nyújt, mint az atonális és kromatikus, ami különösen szembeöt­lő Schömberg, és a Schönberg-tanítvá­­nyok zsákutcájának láttán. Atonális momentumfok az én utóbbi években keletkezett műveim némelyikében is találhatók. Bár nem táplálok iránta különösen rokonszenvet, a módszert mégis alkalmaztam, mégpedig azzal a céllal, hogy kontraszthatást érjek el, és hogy még erőteljesebben hangsúlyoz­zam a tonális részeket. Ami operai m­unkásságomat illeti, gyakran kaptam szemreh­ányásokat, amiért a recitativo túlteng a kant­éna rovására. Szeretem a színiházat, és az a véleményem, hogy az operalátogató joggal számít nemcsak auditív, de vi­zuális élményekre is. Máskülönben nem operába, hanem hangversenyre menne. Mármost a színpadi mozgás inkább a recitativóhoz kötődik, míg a kantiléna bizonyos fokig mozdulatlanságot fölé­­tételez. Emlékszem, milyen kínos volt számomra némely Wagner-opera szín­pada, aho­l majd egy felvonáson keresz­tül, teljes órán át senki sem mozdult. Ez az élmény, a mozdulatlanságtól va­ló félelem tartott vissza attól, hogy hosszú kantilénákat írjak. A probléma alapos végiggondolása után arra a következtetésre jutottam, hogy minden operallibrett­ábai­ vannak passzusaik, amelyek feltétlenül recita­­tivo után kiáltanak, míg másutt az ária indokolt; akad azonban sok olyan rész is, ahol a zeneszerző tetszése szerint al­­kalmazhat artozót vagy recitativót. Hadd hozzam fel példaként Tatjana levelét Csajlicovszkij Anyoinjéből. Egyáltalán nem lett volna nehéz a le­vél nagy részét recitativo formájában feldolgozni, Csajkovszkij azonban a kant­éna zenei nyelve mellett döntött, és az egész levelet egyetlen nagy áriá­vá formálta — aminek még az az elő­nye is megvan, hogy miközben előad­ják, a színpadon is történik valami, te­hát nem csupán a fül, de a szem is él­ményhez jut. Ebbe az irányba szeret­nék magam is elindulni új operám­ban, amely Borisz Polevoj szovjet író mai témájú regénye, az Egy igaz em­ber nyomán készül. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a zenéről ho­zott határozata — amelyet a nép kö­vetelését kifejező dokume­ntumnak te­kintek — különös hangsúllyal utal a jadifónia igényére, kivált a kórusokban és együttesekben. Ez valóban nagyon érdekes feladat a zeneszerzőnek, és iga­zi élvezet a halllgatóina­k. Az E­gy i­z ember című op­erám kettőseiben, hár­masaiban és kontrapunktikus kórusai­ban az észak-oros­z népdalok rendkívül érdekes gyűjteményére támaszkodom. Tiszta melódiarajz és a lehető legegy­szerűbb harmónia nyel­v ezek a továb­bi elemek, amelyekre operámban tö­rekszem. Világos zenei kifejezésre, mely népemnek érthető és kedves. Mosidkva, 1948. február. Szergej Prokofjev Hét végi programajánlat BUDAPEST, Budapesti MK: Körutazás a „Fehér éjszakák” országaiban, Csányi Gáborné előadása (sz.). Danuvia MK: Görög táncház, köz­reműködik a Sirtos együttes (v.). Fővárosi MH: Jazz Fórum, video­­programokkal, vendégprodukciókkal (sz.). Repülés-baráti Kör, élménybeszá­molóval (sz.). Katona József Színház: Don Juan. A Pármai Teatro Due vendégjátéka (sz.), Turandot (v.). Lézerszínház: Jean Michel Jarre, Dire Straits (sz.). Marczibányi téri MK: Nyugdíjasok délutánja — Szép Ilona előadóművész műsora. Mátyás-templom: Hangverseny Er­dély orgonáiért I. (v.). Mikroszkóp Színpad: „Kiló a lóláb”. Sas József közéleti kabaréja (sz.). Két bohóc egy pár, Körhanta (v.). Népligeti Planetárium: A Nap csa­ládja, Égiekkel játszó földi lelemény, 2-2 előadás (sz., v.). Az UFO-vadászok csapdája (sz., v.). Néprajzi Múzeum: Vasárnapi mú­zeumi hangverseny. A Szurdokpüspöki Hagyományőrző Együttes műsora (v.). Pesti Vigadó: Johann Strauss-hang­­verseny (sz.). Várszínház: Sosem lehet tudni! (sz.). Mozart-est (v.). Zeneakadémia: Muzsikus Fórum, közrem. a Liszt Ferenc Zeneműv. Fő­iskola zeneiskolai tanárképző intézetei­nek zenekarai (sz., v.). ASZÓD, Petőfi Múzeum: A Galga­­mente régészeti, történeti, néprajzi és irodalomtörténeti emlékei. BÉKÉSCSABA, Szlovák Tájház: Módos szlovák paraszt portája a XIX. század közepéről. CEGLÉD, Kossuth Múzeum: Ceglédi évszázadok, Az 1848-as Kossuth-relik­­viák­ nyíregyháza. Jósa András Mú­zeum: Nyíregyháza története a közép­kortól a XX. századig, 150 éve város Nyíregyháza. Benczúr Gyula festőmű­vész és Krúdy Gyula író élete, élet­műve. 1991. május 4., szombat Kárpátaljára indul a Térszínház Húsz év alatt közel félszáz bemuta­tót tartott eddig a Bu­cz Hunor vezet­te Térszínház. Produkcióik többsége nemcsak szakmai siker volt, de a közönség, az utca, a tér népe is el­fogadta azokat. Száznál többször ját­szották a Néró, a Képmutogatók, a Töredék című produkcióikat. „1987-től, a Soros Alapítvány tá­mogatásával utazó közművelődési színházként dolgozunk, s ez évente ISON 200 utaztatott fellépést jelent. Szervezünk ezenkívül társasságte­­remtő életmódtáborokat, itt gyere­kek és felnőttek nomád körülmé­nyek fö­özt élnek, s gyöngéd segédle­tünk mellett mítoszokat, legendákat, meséket adnak elő dramatikus játé­kainkban” — mondta összefoglalóan Bucz Hunor. Május 7-én indulnak kéthetes kárpátaljai turnéjukra. Hagyomá­nyaikhoz híven nem a nagy játszó­helyeket (Ungvár, Beregszász, Mun­kács) keresik föl, hanem azokat az aprófalvakat, ahol azok a magyarok élnek, akik színházban alig-alig, vagy sohasem voltak. Szinte a tel­jes Kárpátalját beterítik műsoraikkal, terveik szerint a Mária-siralom, a Bakarasz, a Holdbéli csónakos adja előadásaik gerincét, de előadják Nagyszőlősön Lezsák Sándor 80 vö­dör levegőjét is. Mivel fellépéseik ingyenesek, illő elősorolni támogatóikat, a Soros Alapítvány mellett a Fővárosi ön­­kormányzat Színházi Alapítványa, az Inmobilia Rt., a III. kerületi hely­hatóság és a Máltai Szeretetszolgálat forintjai pótolják az átválthatatlan rubeleket. (8. m.) Bucz Hunor társulata a Halászbástyán z' ^ ' P % (Kovács István felvétele) I T^ JX Függönyro­t XL­­X. Országos Tizedik esztendeje tartozik már hoz­zá a honi színházi élethez a tavaszi országos színházi találkozó. Rendez­ték már ilyen meg­oly­ szervezés­ben, díjazták az előadásokat több­féle koncepció alapján, válogatták, a bemutatókat (különböző módszerek­kel, volt ilyen meg amolyan zsűri. A lényeg mégis egy volt: valamiképp (ha nem­ is mindig egyöntetű elis­merést, egyetértést kiváltó módon) meg akarták mérni az illető évadd ér­tékeit. Olyan értékeket persze, ami­lyenek éppen voltak. Most, a tizedik országos szín­házi találkozón, melyet az eddigiektől el­térő módon, nem Budapesten, ha­nem Kaposvárott rendeznek május 18—26. között, egy igen-ilyen viha­ros évad áttekintése történik meg. Nem az egy színház, egy produk­ció elv alapján válogattak, tehát nem szemlét rendeznek, hanem a legjobb előadásokat vonultatják fel. Így az­tán ismét bebizonyosodik, amit évad közben is mondtunk: ennek a sze­zonnak a legjobb előadásai nem a fővárosi nagy színházakban szület­tek. Ezért ikerült például három szol­noki produkció is a találkozóra. Ezért van jelen Pécs, Nyíregyháza, Kaposvár, Veszprém, Miskolc is. És ez­ lehet ott három olyan „kis” produkció, mit a budapesti Arany János Színház­, a Radnóti Színház és a Budapesti Kamaraszínház meg a Dominó Színpad. Az összesen tizennégy produkció rendezők szempontjából is nagyon érdekes képet mutat. Valló Péter három előadást is jegyez (Testvér­­harc;­­Árvák; Régi szép idők). Szí­nész rendezők (a debütáns Eszenyi Enikő — Leonce és Léna; az évad­ban roppant tevékeny Mácsai Pál — Macskajáték), filmrendező és ko­reográfus (Jeles András — Valahol Oroszországban; Imre Zoltán — Hit kell), főiskolás (Lendvai Zoltán , Szarvaskirály) mutatkoztak be, még­hozzá nagyon jelentős előadásaikka. A többi „kiválasztott” rendező is (Kapás Dezső, Árkosi Árpád, Fodor Tamás, Szegvári Menyhért, Taub Já­nos, Vándorfi László) jeles munkák­kal biztosította jelenlétét a találko­zón. A szakmai zsűri most is kiadja majd a nyolc díjat (legjobb rende­zés, legjobb női és férfiala­kítás, leg­jobb női és férfi epizódalaklítás, leg­­jo­bb díszlet, legjobb jelmez és külön­­díj). Efölött megint lesznek majd vi­ták, mint rendesen. Egyvalamin azonban aligha lehet vitatkozni. Ha abban az évadban, amelyben egye­bek között egy veszprémi és egy sze­gedi színház „balhé” zajlott, amely­ben, mintegy szezonizáló bemutató­ként, végbement a Nemzeti Színház igazgatóváltása és társulat­ kettésza­kadása, mégis ennyi, nyugodt lélek­kel jónak nevezhető előadás szüle­tett és ennyi képességes ember­ dol­gozott, akkor a magyar színházmű­vészetben még mindig hatalmas erők és energiák rejlenek. Mire juthatnánk, ha ezt a­ színház­­művészetet nem dúlnák föl értelmet­len szembenállások, elvadult viták, végig nem gondolt intézkedések és becsületsértésig menő személyeske­dések? (takács) Érdemes megnézni! (TV2, május 4.) „A megtörténteken eddigi életem­ben még sohasem siránkoztam, de ez most rettenetes. Látod, csak hu­szonnégy órával előbb sikerült volna megidézned... Tegnap hajnalban operáción megöltem egy embert. Orvosi műhiba volt, néhány évi bör­tönt fogok kapni érte, a hivatástól eltiltanak, hát ennyi az egész. Úgy­hogy a gyűrűvel nem eljegyeztelek, hanem emlékül adom. Gondolj majd néha rám, s nem foglak meglátogat­ni se ősszel, se karácsonykor, se semmikor.” Zoltán mondja ezt Mirá­­nak Sarkad­ Imre Elveszett paradi­csom című drámájának nagyjelene­tében. Ha van az elmúlt harminc esztendőből tíz színdarab, amely tartós értéket képviselve fönnmarad az idő rostáján, ez a szikár kétfel­­vonásos bizonyára közéjük tartozik. Vasárnap este láthatjuk a Nemzeti Színház előadásában, felvételről. Cserhalmi György, Kállai Ferenc és Malek Andrea főszereplésével. BIBÓ ISTVÁN és a m­agya­r ipoliiti­skai kultúra a témája az akadémiai napok­­nak,­­amelyet­­az Európai Protestáns Ma­gyar Szabadegyetem rendez a svájci Magliaséban. A mai nappal kezdődő egyhetes program beköszöntőjét kö­z­­társasági elnökün­k, Göncz Árpád mondja. Előadá­st tart többek között Vásárhelyi Miklós, Pozsgay Imre, Kövér László, Molnár Gusztáv, Albert Gábor és Kende Péter. Az egyházak és val­lási közösségek elnevezésű ikerekiasztal körül a római katolikus, a szabadegyhá­zak, a református és az izraelita egy­ház egy-egy képviselője foglal majd helyet. Irodalmi, művészeti műsorokra is sor kerül az akadémiai­­napok prog­ramjában. GÁLVÖLGYI JÁNOS balesete, illetve a Thália Színház műsorváltozása miatt a Vidám Színipardon ,ma este a Vegyes­páros, illetve­­május 6-án, hétfőn Az utolsó bölény helyett a Két lány az ut­cán című zenés színjáték kerül színre. A megváltott jegyek érvényesek, vagy az előadás kezdetig a színház pénztá­rában visszaválthatók. A Thália Szín­háziban ma este a Mindhal­álig Beatles lesz műsoron. FRANCIA PANTOMIMEGYÜTTES, a Théatre École du Geste ingyenes zenés köztéri műsoro­kat ad a hétvégén Bu­dapest­­különböző pontjain. Videotéka Az amerikai filmek kedvenc témája a titkosszolgálat embereinek munkája, nos, a Különös csapat című film (Video 2000) is egy FBI Ügynök és egy fiatal rendőr találkozásáról szól. Az ellensé­gek között barátság szövődik, s leszá­molnak a város gengszterbandájával. Az amerikai recept ismerős, üldözés, mutatós lokálok és riadt, segítségre váró szép hölgyek. Aki ezt a konyhát kedveli, nem csalódik. Hasonló stílusú a Túlélni az élet játékait című produk­ció, amely két fiatal szerelmi történe­tére épül. Természetesen a lány gyö­nyörű, és természetesen elrabolják, de Mike, az ifjú lovag megküzd a rendőr­séggel, az FBI-jal, sőt a maffiával is csodálatos szerelmeséért. A lány jó házból való úrilány, így kapcsolatuk alakulását titokzatos, érdekes családi háttér bonyo­lítja, színesíti. Az Amikor az ág eltörik című filmet azoknak ajánlom, akik megvannak az idegeket pattanásig feszítő gyilkosságok nélkül, és a lélektanra épülő, de a ka­­landorságtól nem mentes sztorikat sze­retik. Persze, tragédiával itt is találko­zunk; egy gyermek titokzatos körülmé­nyek között hal meg a nevelőintézet­ben, öngyilkos lett, megölték? Erre keres választ a jó érzésű, gyermekbarát pszichológus. A jóléti társadalom ke­gyetlen, farkastörvényű nevelőintézeté­nek hierarchiájába tekinthetünk be. Gyermekek és felnőttek számára ké­szült a Medve (VIDEA) című film. Nem véletlen, hogy ez a film a megjelenése pillanatában leszorította a sikerlisták éléről a Rambo harmadik részét. Ebben a csodálatos természetfilmben igazi Kodifik-medvéket láthatunk, szemet kápráztató környezetben. Kevés beszéd­del, de felejthetetlen képekkel megis­merhetjük a medvék családi életét, amely bizony nagyon is hasonlít a miénkre. Végezetül, két világsztár főszereplé­sével — Burt Lancaster és Richard Crenna — olyan mozit kedvelő olva­sóink figyelmét akarom felkelteni, akik négy órát képesek a képernyő előtt ülni. A film — Aranyszárnyakon (Video 2000) — 1978 telén Iránban, a forradalom idején játszódik, és a kint élő külföldiek sorsát mutatja be. A fan­tasztikus iráni Padger kapitány elfog és börtönbe zárat két amerikait, akiket 13 millió dollár kifizetése után hajlandó kiengedni... Marton Mária

Next