Új Magyarország, 1991. május (1. évfolyam, 5-30. szám)
1991-05-04 / 7. szám
különös levél ,,1891-ben szüilettem — akkor, amikor Borogyin már 4, Liszt 5, Wagner 8, és Muszorgszkij 10 éve halott volt. Csajkovszkij 5. szimfóniáját már befejezte, de a Hatodikat még nem kezdte el; Rimszkij-Korszakov pedig, túljutva a Seherezádén, éppen nekifogott, hogy ,rendbe tegye’ a Boris Godunovot. Debussy 20 éves volt, Glazonov 26, Szlrjabin 10, Rachmaninov 18, Ravel 16, Stravinsky 0, Hindemith még nem is élt, Oroszországban III. Sándor cár uralkodott, Lenin a 21. és Sztálin a 11. életévében járt.” Elgondolkoztató a névsor, amit Szergej Prokofjev maga ad közre kitűnően megírt, kortörténeti forrásmunkának is beillő önéletrajzában. A csodagyerekként indult, s hamarosan az európai avantgarde élvonalába került zeneszerző-zongoraművész-karmester egész karrierje szorosan összefonódik századunk szellemi elitjének meghatározó köreivel. Első balettzenéit Gyagilev megrendelésére írja. Hegedűversenyével Szigeti járja a világot, szimfonikus műveit Anselmet és Koussevitzky mutatja be. A Három narancs chicagói premierje avatja jelentős operakomponistává, filmzenéi Eizenstein klasszikus remekeihez készülnek. Közvetlen munkatársa Mjaszin és Balanchine, Lifar és Larionov; vakációját olyan művész-barátok társaságában tölti, mint Saljapin, Chaplin, Jacques Thibaud és Misha Elman. Pályaképe tele van regényes és drámai fordulatokkal, hangja meghökkentően egyéni, termékenysége és sokoldalúsaa a zsenialitás jegyeit iiseli. A fiatal szovjet államot Lunacsarszkij személyes engedélyével hagyja el 1918-ban, de a 20-as évek második felében már rendszeresen hazajár, s rövidesen végleg letelepszik Moszkvában. Sosztakovics mellett ő a szovjet zenekultúra rangjának letéteményese , és 198-ban a zsdanovi csapás elsősorban kettőjükre sújt le. Az a levél, amit ezután Prokofjev a szovjet zeneszerző-szövetség vezetőjéhez intézett, s amit születése századik évfordulója alkalmából közlünk, tudtommal még sosem jelent meg nálunk. (Győri László fordítása nem az eredeti szöveg, hanem német nyelvű közlés alapján készült, forrása a Musik der Zeit 1983-ban publikált Prokofjev-különszáma.) Megrendítő dokumentum, mert benne rejlik egy művész és egy kor teljes tragédiája. Az írás ugyanis — a sztálini idők jellegzetes zsargonjával élve — abba a kategóriába tartozik, aminek átfogó fedőneve: önkritika. Herényi Mária Mindaz, amit a zene nagy mesterei megalkottak, attól élő, és abban rejlik az ereje, hogy e művek a nép számára érthetők és kedvesek voltak. S a zeneszerzők nem zárkóztak be alkotói laboratóriumukba, hanem a nép közelségében élve, a népből feléjük áradó ösztönzésből erőt merítve, a nép számára alkottak. íme: a zene klasszikusainak haladó, demokratikus elvei. A nyugati művészetben — így a zenében is — a forma és a művészi eszközök fontosabbá váltak, mint a mondanivaló, amely tartalmában elszegényedett, s veszített világosságából, egyszerűségéből és harmóniájából. Az egyszerű emberek milliói nem értik a formalista torzulásokat. Nekem nem könnyű levonnom ezt a tanulságot. Én magam sem vagyok mentes — ahogy mondani szokás — attól a bűntől, hogy munkáim során nyugati áramlatok hatása alá kerülve, a formalizmus hibájába estem. Annak idején, amikor a szovjet zenehalgató közönség bírálatai elhangzottak Sosztakovics operájának hibáiról, sokat gondolkodtam saját zeném művészi stílusáról, és arra a következtetésre jutottam, hogy nem a helyes úton jártam. Ennek eredményeképpen világosabb, tartalmasabb nyelvre törekedtem. Következő munkáim során, így az Alekszandr Nyevszkijben, a Pohárköszöntőben, a Rómeó és Júdáiban, s 5. szimfóniámban is azon voltam, hogy levetkőzzem a formalizmus jegyeit, s úgy tetszik, ez bizonyos fokig sikerült is. A melodikus elem jelentőségének kérdését illetően sosem voltak kétségeim; mindig szerettem a dallamot, ezt tartom a zene legfontosabb építőkövének, és olykor sok évig dolgozom műveimen, hogy javítsak minőségükön. A komponista legnehezebb feladata, hogy olyan dallamokat írjon, amelyek a nemzenész hallgató számára is befogadhatóak, s ugyanakkor eredetiek. A szerzőt rengeteg veszély fenyegeti: a trivialitás, a banalitás, és az is, hogy olyasvalamit ismétel, amit előtte már megírtak. Ebből a szempontból bonyolult melódiákat szerezni lényegesen könnyebb. Előfordulhat, hogy a zeneköltő sokáig munkálkodik egy dallamon, s miközben csiszolgatja, nem veszi észre, hogy amit írt, mesterkélt vagy túl bonyolult. A komponálás során különösen ügyelnie kell, hogy a melódia egyszerű legyen, de semmiképpen sem olcsó, édeskés vagy utánzó. Ezt persze mondani könnyebb, mint megvaksítani. Mindenesetre teljes igyekezetemmel azon leszek, hogy jövendő munkáimban ez az elv ne maradjon puszta recept, hanem valósággá is váljék. Kétségkívül magam is beleestem a tonalitás bűnébe, mindazonáltal ki kell jelentenem, hogy a tonális zene iránti vonzalom műveimben már korán megnyilvánult, miután felismertem, hogy míg a tonális felépítésű zeneművek biztos alapra rakott házra hasonlítanak, addig az atonális darabok futóhomokra épülnek. Ezenkívül a tonális és diatoniscus zene lényegesen több lehetőséget nyújt, mint az atonális és kromatikus, ami különösen szembeötlő Schömberg, és a Schönberg-tanítványok zsákutcájának láttán. Atonális momentumfok az én utóbbi években keletkezett műveim némelyikében is találhatók. Bár nem táplálok iránta különösen rokonszenvet, a módszert mégis alkalmaztam, mégpedig azzal a céllal, hogy kontraszthatást érjek el, és hogy még erőteljesebben hangsúlyozzam a tonális részeket. Ami operai munkásságomat illeti, gyakran kaptam szemrehányásokat, amiért a recitativo túlteng a kanténa rovására. Szeretem a színiházat, és az a véleményem, hogy az operalátogató joggal számít nemcsak auditív, de vizuális élményekre is. Máskülönben nem operába, hanem hangversenyre menne. Mármost a színpadi mozgás inkább a recitativóhoz kötődik, míg a kantiléna bizonyos fokig mozdulatlanságot fölétételez. Emlékszem, milyen kínos volt számomra némely Wagner-opera színpada, ahol majd egy felvonáson keresztül, teljes órán át senki sem mozdult. Ez az élmény, a mozdulatlanságtól való félelem tartott vissza attól, hogy hosszú kantilénákat írjak. A probléma alapos végiggondolása után arra a következtetésre jutottam, hogy minden operallibrettábai vannak passzusaik, amelyek feltétlenül recitativo után kiáltanak, míg másutt az ária indokolt; akad azonban sok olyan rész is, ahol a zeneszerző tetszése szerint alkalmazhat artozót vagy recitativót. Hadd hozzam fel példaként Tatjana levelét Csajlicovszkij Anyoinjéből. Egyáltalán nem lett volna nehéz a levél nagy részét recitativo formájában feldolgozni, Csajkovszkij azonban a kanténa zenei nyelve mellett döntött, és az egész levelet egyetlen nagy áriává formálta — aminek még az az előnye is megvan, hogy miközben előadják, a színpadon is történik valami, tehát nem csupán a fül, de a szem is élményhez jut. Ebbe az irányba szeretnék magam is elindulni új operámban, amely Borisz Polevoj szovjet író mai témájú regénye, az Egy igaz ember nyomán készül. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának a zenéről hozott határozata — amelyet a nép követelését kifejező dokumentumnak tekintek — különös hangsúllyal utal a jadifónia igényére, kivált a kórusokban és együttesekben. Ez valóban nagyon érdekes feladat a zeneszerzőnek, és igazi élvezet a halllgatóinak. Az Egy iz ember című operám kettőseiben, hármasaiban és kontrapunktikus kórusaiban az észak-orosz népdalok rendkívül érdekes gyűjteményére támaszkodom. Tiszta melódiarajz és a lehető legegyszerűbb harmónia nyelv ezek a további elemek, amelyekre operámban törekszem. Világos zenei kifejezésre, mely népemnek érthető és kedves. Mosidkva, 1948. február. Szergej Prokofjev Hét végi programajánlat BUDAPEST, Budapesti MK: Körutazás a „Fehér éjszakák” országaiban, Csányi Gáborné előadása (sz.). Danuvia MK: Görög táncház, közreműködik a Sirtos együttes (v.). Fővárosi MH: Jazz Fórum, videoprogramokkal, vendégprodukciókkal (sz.). Repülés-baráti Kör, élménybeszámolóval (sz.). Katona József Színház: Don Juan. A Pármai Teatro Due vendégjátéka (sz.), Turandot (v.). Lézerszínház: Jean Michel Jarre, Dire Straits (sz.). Marczibányi téri MK: Nyugdíjasok délutánja — Szép Ilona előadóművész műsora. Mátyás-templom: Hangverseny Erdély orgonáiért I. (v.). Mikroszkóp Színpad: „Kiló a lóláb”. Sas József közéleti kabaréja (sz.). Két bohóc egy pár, Körhanta (v.). Népligeti Planetárium: A Nap családja, Égiekkel játszó földi lelemény, 2-2 előadás (sz., v.). Az UFO-vadászok csapdája (sz., v.). Néprajzi Múzeum: Vasárnapi múzeumi hangverseny. A Szurdokpüspöki Hagyományőrző Együttes műsora (v.). Pesti Vigadó: Johann Strauss-hangverseny (sz.). Várszínház: Sosem lehet tudni! (sz.). Mozart-est (v.). Zeneakadémia: Muzsikus Fórum, közrem. a Liszt Ferenc Zeneműv. Főiskola zeneiskolai tanárképző intézeteinek zenekarai (sz., v.). ASZÓD, Petőfi Múzeum: A Galgamente régészeti, történeti, néprajzi és irodalomtörténeti emlékei. BÉKÉSCSABA, Szlovák Tájház: Módos szlovák paraszt portája a XIX. század közepéről. CEGLÉD, Kossuth Múzeum: Ceglédi évszázadok, Az 1848-as Kossuth-relikviák nyíregyháza. Jósa András Múzeum: Nyíregyháza története a középkortól a XX. századig, 150 éve város Nyíregyháza. Benczúr Gyula festőművész és Krúdy Gyula író élete, életműve. 1991. május 4., szombat Kárpátaljára indul a Térszínház Húsz év alatt közel félszáz bemutatót tartott eddig a Bucz Hunor vezette Térszínház. Produkcióik többsége nemcsak szakmai siker volt, de a közönség, az utca, a tér népe is elfogadta azokat. Száznál többször játszották a Néró, a Képmutogatók, a Töredék című produkcióikat. „1987-től, a Soros Alapítvány támogatásával utazó közművelődési színházként dolgozunk, s ez évente ISON 200 utaztatott fellépést jelent. Szervezünk ezenkívül társasságteremtő életmódtáborokat, itt gyerekek és felnőttek nomád körülmények föözt élnek, s gyöngéd segédletünk mellett mítoszokat, legendákat, meséket adnak elő dramatikus játékainkban” — mondta összefoglalóan Bucz Hunor. Május 7-én indulnak kéthetes kárpátaljai turnéjukra. Hagyományaikhoz híven nem a nagy játszóhelyeket (Ungvár, Beregszász, Munkács) keresik föl, hanem azokat az aprófalvakat, ahol azok a magyarok élnek, akik színházban alig-alig, vagy sohasem voltak. Szinte a teljes Kárpátalját beterítik műsoraikkal, terveik szerint a Mária-siralom, a Bakarasz, a Holdbéli csónakos adja előadásaik gerincét, de előadják Nagyszőlősön Lezsák Sándor 80 vödör levegőjét is. Mivel fellépéseik ingyenesek, illő elősorolni támogatóikat, a Soros Alapítvány mellett a Fővárosi önkormányzat Színházi Alapítványa, az Inmobilia Rt., a III. kerületi helyhatóság és a Máltai Szeretetszolgálat forintjai pótolják az átválthatatlan rubeleket. (8. m.) Bucz Hunor társulata a Halászbástyán z' ^ ' P % (Kovács István felvétele) I T^ JX Függönyrot XLX. Országos Tizedik esztendeje tartozik már hozzá a honi színházi élethez a tavaszi országos színházi találkozó. Rendezték már ilyen megoly szervezésben, díjazták az előadásokat többféle koncepció alapján, válogatták, a bemutatókat (különböző módszerekkel, volt ilyen meg amolyan zsűri. A lényeg mégis egy volt: valamiképp (ha nem is mindig egyöntetű elismerést, egyetértést kiváltó módon) meg akarták mérni az illető évadd értékeit. Olyan értékeket persze, amilyenek éppen voltak. Most, a tizedik országos színházi találkozón, melyet az eddigiektől eltérő módon, nem Budapesten, hanem Kaposvárott rendeznek május 18—26. között, egy igen-ilyen viharos évad áttekintése történik meg. Nem az egy színház, egy produkció elv alapján válogattak, tehát nem szemlét rendeznek, hanem a legjobb előadásokat vonultatják fel. Így aztán ismét bebizonyosodik, amit évad közben is mondtunk: ennek a szezonnak a legjobb előadásai nem a fővárosi nagy színházakban születtek. Ezért ikerült például három szolnoki produkció is a találkozóra. Ezért van jelen Pécs, Nyíregyháza, Kaposvár, Veszprém, Miskolc is. És ez lehet ott három olyan „kis” produkció, mit a budapesti Arany János Színház, a Radnóti Színház és a Budapesti Kamaraszínház meg a Dominó Színpad. Az összesen tizennégy produkció rendezők szempontjából is nagyon érdekes képet mutat. Valló Péter három előadást is jegyez (Testvérharc;Árvák; Régi szép idők). Színész rendezők (a debütáns Eszenyi Enikő — Leonce és Léna; az évadban roppant tevékeny Mácsai Pál — Macskajáték), filmrendező és koreográfus (Jeles András — Valahol Oroszországban; Imre Zoltán — Hit kell), főiskolás (Lendvai Zoltán , Szarvaskirály) mutatkoztak be, méghozzá nagyon jelentős előadásaikka. A többi „kiválasztott” rendező is (Kapás Dezső, Árkosi Árpád, Fodor Tamás, Szegvári Menyhért, Taub János, Vándorfi László) jeles munkákkal biztosította jelenlétét a találkozón. A szakmai zsűri most is kiadja majd a nyolc díjat (legjobb rendezés, legjobb női és férfialakítás, legjobb női és férfi epizódalaklítás, legjobb díszlet, legjobb jelmez és különdíj). Efölött megint lesznek majd viták, mint rendesen. Egyvalamin azonban aligha lehet vitatkozni. Ha abban az évadban, amelyben egyebek között egy veszprémi és egy szegedi színház „balhé” zajlott, amelyben, mintegy szezonizáló bemutatóként, végbement a Nemzeti Színház igazgatóváltása és társulat kettészakadása, mégis ennyi, nyugodt lélekkel jónak nevezhető előadás született és ennyi képességes ember dolgozott, akkor a magyar színházművészetben még mindig hatalmas erők és energiák rejlenek. Mire juthatnánk, ha ezt a színházművészetet nem dúlnák föl értelmetlen szembenállások, elvadult viták, végig nem gondolt intézkedések és becsületsértésig menő személyeskedések? (takács) Érdemes megnézni! (TV2, május 4.) „A megtörténteken eddigi életemben még sohasem siránkoztam, de ez most rettenetes. Látod, csak huszonnégy órával előbb sikerült volna megidézned... Tegnap hajnalban operáción megöltem egy embert. Orvosi műhiba volt, néhány évi börtönt fogok kapni érte, a hivatástól eltiltanak, hát ennyi az egész. Úgyhogy a gyűrűvel nem eljegyeztelek, hanem emlékül adom. Gondolj majd néha rám, s nem foglak meglátogatni se ősszel, se karácsonykor, se semmikor.” Zoltán mondja ezt Mirának Sarkad Imre Elveszett paradicsom című drámájának nagyjelenetében. Ha van az elmúlt harminc esztendőből tíz színdarab, amely tartós értéket képviselve fönnmarad az idő rostáján, ez a szikár kétfelvonásos bizonyára közéjük tartozik. Vasárnap este láthatjuk a Nemzeti Színház előadásában, felvételről. Cserhalmi György, Kállai Ferenc és Malek Andrea főszereplésével. BIBÓ ISTVÁN és a magyar ipoliitiskai kultúra a témája az akadémiai napoknak,amelyetaz Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem rendez a svájci Magliaséban. A mai nappal kezdődő egyhetes program beköszöntőjét köztársasági elnökünk, Göncz Árpád mondja. Előadást tart többek között Vásárhelyi Miklós, Pozsgay Imre, Kövér László, Molnár Gusztáv, Albert Gábor és Kende Péter. Az egyházak és vallási közösségek elnevezésű ikerekiasztal körül a római katolikus, a szabadegyházak, a református és az izraelita egyház egy-egy képviselője foglal majd helyet. Irodalmi, művészeti műsorokra is sor kerül az akadémiainapok programjában. GÁLVÖLGYI JÁNOS balesete, illetve a Thália Színház műsorváltozása miatt a Vidám Színipardon ,ma este a Vegyespáros, illetvemájus 6-án, hétfőn Az utolsó bölény helyett a Két lány az utcán című zenés színjáték kerül színre. A megváltott jegyek érvényesek, vagy az előadás kezdetig a színház pénztárában visszaválthatók. A Thália Színháziban ma este a Mindhalálig Beatles lesz műsoron. FRANCIA PANTOMIMEGYÜTTES, a Théatre École du Geste ingyenes zenés köztéri műsorokat ad a hétvégén Budapestkülönböző pontjain. Videotéka Az amerikai filmek kedvenc témája a titkosszolgálat embereinek munkája, nos, a Különös csapat című film (Video 2000) is egy FBI Ügynök és egy fiatal rendőr találkozásáról szól. Az ellenségek között barátság szövődik, s leszámolnak a város gengszterbandájával. Az amerikai recept ismerős, üldözés, mutatós lokálok és riadt, segítségre váró szép hölgyek. Aki ezt a konyhát kedveli, nem csalódik. Hasonló stílusú a Túlélni az élet játékait című produkció, amely két fiatal szerelmi történetére épül. Természetesen a lány gyönyörű, és természetesen elrabolják, de Mike, az ifjú lovag megküzd a rendőrséggel, az FBI-jal, sőt a maffiával is csodálatos szerelmeséért. A lány jó házból való úrilány, így kapcsolatuk alakulását titokzatos, érdekes családi háttér bonyolítja, színesíti. Az Amikor az ág eltörik című filmet azoknak ajánlom, akik megvannak az idegeket pattanásig feszítő gyilkosságok nélkül, és a lélektanra épülő, de a kalandorságtól nem mentes sztorikat szeretik. Persze, tragédiával itt is találkozunk; egy gyermek titokzatos körülmények között hal meg a nevelőintézetben, öngyilkos lett, megölték? Erre keres választ a jó érzésű, gyermekbarát pszichológus. A jóléti társadalom kegyetlen, farkastörvényű nevelőintézetének hierarchiájába tekinthetünk be. Gyermekek és felnőttek számára készült a Medve (VIDEA) című film. Nem véletlen, hogy ez a film a megjelenése pillanatában leszorította a sikerlisták éléről a Rambo harmadik részét. Ebben a csodálatos természetfilmben igazi Kodifik-medvéket láthatunk, szemet kápráztató környezetben. Kevés beszéddel, de felejthetetlen képekkel megismerhetjük a medvék családi életét, amely bizony nagyon is hasonlít a miénkre. Végezetül, két világsztár főszereplésével — Burt Lancaster és Richard Crenna — olyan mozit kedvelő olvasóink figyelmét akarom felkelteni, akik négy órát képesek a képernyő előtt ülni. A film — Aranyszárnyakon (Video 2000) — 1978 telén Iránban, a forradalom idején játszódik, és a kint élő külföldiek sorsát mutatja be. A fantasztikus iráni Padger kapitány elfog és börtönbe zárat két amerikait, akiket 13 millió dollár kifizetése után hajlandó kiengedni... Marton Mária