Új Magyarország, 1991. július (1. évfolyam, 57-82. szám)

1991-07-19 / 72. szám

12 I. évfolyam, 72. szám 1991. július 19., péntek Tsiprengő arcok, önfeledt neveté­k. Ők a lapteleki portyázók. Fürkészik a fur­fangos rajztérképeket, átküzdik magu­kat az akadályokon. Játszanak , élet­­tapasztalatokat gyűjtenek. Ha valaki el­téved, még könnyen visszatalál a helyes útra. A lemaradókért mindig visszanyúl egy kéz. Ne legyen ő sem egyedül. E­z a közösség összetartó erejének a mozdu­lata. Kis a célba érkezés megkönnyebbült pillanata végül. Nincs győztes és vesztes. A szabadban a tus hideg vize mossa le a nap porát. (Lakiteleki programajánlatunk a 11. oldalon) Nagy Béla felvételei Hegyi posta (NfiPMESE) Hát, jön ám akkor a Kormány, alázatosan leveszi a ka­lapját és megkérdi: — „Tekintetes riporter úr, mivel segíthetném ki­­gyelmedet az mai napon, merhogy igen nyomatékosan meg akarnám támogatni az Új Magyarországot ezen a fránya újságpiaccon.” Na mon­dom erre a Kormánynak: „Ezer szerencséd, hogy reporternek szólí­tottál, mert különben árnyékba küldtelek véna, mint a Torgyán Jóska szokta. Aztán hol jársz ite Itt, ahol a Kis János se szokott, amikor a nagykoalíciót keresi új választásokra kacsingatva?” ,,Há’ — mongya erre a Kormány amúgy fáintosat tercintve, mintha bizony pipaszutyok jutott volna a torkára, pedig csak ió liberális sajtóval legyezgette ma­gát —, gondalam már csak megkérdezem, élig vót-e az a néhány mil­­liócska, amit tegnap tetszettek fevenni a Nemzeti Bankban a nemze­­tes uramoknak a napi kiadásikra, persze dalárban, merthogy a már­ka most ippeg lefelé mene.” „Hát fijam — mondok erre —, élig, élig. Szépen tejeltél, ahogy az illik, habár kezdenek már kikopni alólunk a Micsubicsik, meg aztán hogy­ van az, hogy a szocialistáknál a legki­­sebb gyakornok is Mercedesen jár, ámi meg Itten ilyen japán vacak­kal ...” Elszégyellte erre magát a Kormány, belenyúl ám­ lajbija zse­bébe, leszóra néhány körmöd aranyat elém a pápa őszentsége képével, mondván, most sajnos nincsen nála több, de csak legyek türelemmel, mer’ a Kupa Misi már elindul köcsönért, mingyá jön is, tárcsák ki ad­dig. Rendben van, még eccer utójára— mondok erre szigorúan —, de nekem többet ne forduljon elő ilyen, hogy itt állunk már második órája, s egy rongyos millió nem sok, de annyit sem kapunk a Kormány­­tól Meg fogjuk mondani a Haraszti Miklósnak meg a Farkas Zoltán­nak. Nem Vladimír az, ite,­­ Zoltán! Vagy nem olvastad, mit írt a Mozgó Világban? Szegény Kormány igen elszégyellte magát művelet­­lensége miatt, így hát nekem kellett felolvasnom, hogy tudja mihez tartani magát. „A »­tiszta hang­«, az Új Magyarország ,hallatlan kor­­mány­zati támogatással igyekszik betörni a sajtópiacra.” Meghallotta ezt a Kormány és igen bólogat a. .Ilova mécc te most?” — ripakodtam rá, merhogy sarkon fordula. „Megyek, kisgazdám — felelte igen il­­ledelmesen —, lerohanom és megszállom egy kicsit a médiákat, aho­gyan Haraszti tekintetes mondotta A Világban.” „Hát akkor — mon­dok erre —— mégiscsak liberális, Világot-látott ember vagy te.” Kis bé­kében elbocsátottam, csak előbb kértem még tőle egy húszast elsejéig. Kocsis L. Mihály fesztések, amelyek a műszaki fej­lesztéseket segítik, 3—5%-át ké­pezik a teljes költségvetésének, jelzi a rohamos műszaki leépülést. Külön kell tehát választani a műsza­ki felszerelés, berendezé­sek, valamint a műso­rkészítés feladatait, a műsor és a progra­mok készítését, valamint az adás és műsorszórás technikai felté­teleinek biztosítását. Az állam kötelezettsége első­sorban­ a közszolgálati stúdiók és műsorszórás azonos műs­zaki ál­lapotának biztosítására kell ki­terjedjen. Az előfizetői díjakból, amely a jóváhagyott emeléssel 1992-ben kb. 7,7 milliárd forin­tot ér el, a fentiekre 1/3 részt kellene biztosítani. A fentmaradó 2/3 rész a mű­sorkészítést fedezheti. Bár a je­lenlegi költségvetésnél jóval ke­vesebb, de csakis így hozhatók versenyhelyzetbe a különféle fő­városi és vidéki műhelyek. Az álam elsődleges feladata, a köz­­szolgálati műsorok biztosítása, hírek, kultúra, sport, egészség­ügy stb. A műsorkészítő szerkesz­tőségek valószínű m­űsorigazga­­tóságokká, részvénytársaságokká alakulva egy parlamenti bizott­sághoz benyújta­ndó pályázati rendszeren át jutnának költség­­vetési összegekhez. A fenti stru­ktúra ott teremte­ne versenyt, ahol túlkínálat van, hiszen a közszolgálatinak nem minősíthető műsorok adásáért és sugárzásáért fizetni kellene a traisorkészítőknek és az érdekelt szponzorokna­k, l­egyenek azok kereskedelmi, reklám- vagy más műsorok. Ebben a rendszerben viszont nem kerülne a közszolgálati hír­közlés techni­kai színvonala az ellehetetlenülés határára. Szabó István Budapest üdvözölt. Igen, itt a fiatalság, itt az utá­npótlás, akik átveszik tő­lünk — a végre szabad ország­ban — a szebb jövő stafétabot­ját. S ekkor döbbentünk meg. Az egyik 12 év körüli kislányt kérdezte a riporter: „Tudod-e, hol van Erdély?” Nem hittünk a fülünknek: a budapesti kislány­nak fogalma sem volt Erdélyiről. Nem a történelmét kérdezték, csupán azt, hol is fekszik Euró­pában ez a történlmi terület. De ő nem tud­tta! E­zutá­n privát köz­vélemény-kutatást tartottunk hasonló körű gyerekek között: az eredmény lesújtó volt, kivéve ott, ahol a szülők külön foglal­koztak a gyermekeik­kel. Fájdal­mas dolog! Felnőtt egy olyan fia­talság, akik előtt mélyen elhall­gatták a tényeket, az igazságokat. A kádárizmus álszent békessége betiltotta a magyarságunkat, tilos volt a határainkon túl élő, több­milliós magyarságról beszélni. Erről pedig beszélni kell! Mert ugyancsak most láttam a másik riportot, amikor Kádár Já­nos sírjánál nyilatkozott egy ,„haza­­fias elvtársunk”, hogy Kádár Já­nos az évszázad legnagyobb ma­gyarja volt. Ezt most hallottuk először, s reméljük, utoljára! De kérem, ha ez az állítás sánta is és valótlanság is, magyar ember szájából, magyarul hangzott el! Jól tudom, hogy a tévéhíradó nem az egyetértés vagy propa­­ganda céljából közölte, hanem bízott az emberek józan ítélőké­pességében. Mégis, sokan élnek ebben az országban, akik elhi­szik a bolsevista butítást, az in­­ternacionalizmuson alapuló „nemzeti” érzést. Akik­ nem ve­szik észb­e a Ráko­si- és Kádár­rendszer szörnyű, magyarságel­lenes bűneit! Akik miatt ilyen fiatalok nőnek fel, önhi­báju­kon kívül! Amikor a környező orszá­­gaikban reneszánszát éli az új nemzeti érzés, amikor a szlovák, román, rutén, szlovén, szerb, hor­­vát büszke nemzeti tudatára, legalább ismerjük meg mi is történelmi múltunkat, magyar­­sá­gunkat. A fiatalságé a jövő! Kedves szülők és tanárok, fog­junk össze és próbáljuk helyre­hozni a pártállam rombolását! Tudjuk, sok idő kell hozzá, de csak így remélhetjük, hogy itt a Kárpát-medencében, egy ma­­gyarsági­udattal, de a környező nemzetekkel, nemzetiségekkel békességben élő nép fog élni. Csak így juthatunk be a rég áhí­tott Európa Házba!­­Szentimrey Béla Budapest Jogszabály­művesség Nagyszerű látványt nyújtana, ha megeleveníthetnénk, fluoresz­káló anyaggal láthatóvá tehet­nénk egy fejlett állam jogának az érhálózatát. Nyomon követ­hetnénk a jog csatornáit, a szé­les keresztmetszetű, a gazdasági élet áramlását elősegítő ütőerek­től egészen a családi élet leg­belsőbb régióiba futó hajszál­erekig. E kusza, mégis összhangot su­gárzó hálózat összbenyomása annak a megállapítására késztet­ne: ez a szövedék, az állam jog­rendje sok és gondos munká­val, csak fokozatosan épülhetett ki, és kialakításának, továbbfej­lesztésének munkája nem ér vé­get, amíg az élet tart, az állam fennáll. Az államhatalom a maga irá­nyító akaratát jogszabályok út­ján juttatja kifejezésre. Legye­nek bár (a többek közt gazda­sági) elképzelései tökéletesek, csak akkor hatályosulhatnak, ha­ azokat a jogalkotás, törvényho­zás helyesen fordítja le a jog nyelvére. A jog nyelvét pedig elsősorban a jogalkalmazásnak (bíráskodásnak, államigazgatás­nak, az egyes állampolgároknak) kell megértenie és az állami aka­ratnak megfelelő cselekvésre át­váltania. Ezért a jó jogszabály szövege egyszerű, világos, logikus, min­den rendelkezése összhangban áll egymással és ellentmondás nélkül illeszkedik be a jogrend­szer egészébe. Az élet millió variánsát még leszámozni sem lehet. A jog­alkotónak nagy gonddal kell ki­választania egy-egy esetcsoport­ szabályozandó átlagtípusait. A szabályozott átlagtípusok között (látszólag) nem szabályozott, köz­tes területek vannak. A szabá­lyozásokat, mint a jogszabály tartóoszlopait, egymástól olyan áthidaló távolságra kell elhe­lyezni, hogy a közbenső terüle­­­tekre is kisugározhassák a jog szentenciáit. A túlságba sűrített szabályozá­sok (tartóoszlopok), a megsza­porított kötöttségek béklyói le­hetnek az életnek, lelassítanak, sűrű lépésekre, tipegésre kény­szerítenek. (A jogszabály rugal­massága nem ilyen követelmény a büntetőjogban. A büntetőjog­ban a bűncselekmények megha­tározásánál nem alkothatók gu­­mitényállások, jelképesen mond­va: mérnöki pontossággal meg­határozott tényállásbeli elemek zárt köre valósít meg egy-egy bűncselekményt. A meghatározás nem könnyű feladat, ha alkal­matlan a jogszabály, a merev­­fal melletti mezsgyén közlekednek a kitanult bűnözők.­ Már az eddigiekből is látjuk, nem könnyű a jogalkotó hely­zete. Egy új jogi rendezést nem lehet előre­­kipróbálni, mint ahogy az autók, repülőgépek vi­lágában egy új típust először bejáratnak. Ne feledjük el, hogy az élet­mozgás, a jogi köteléket, mint a vágtató paripára a nyer­get, úgy kell felvetni. Ha nem sikerül, a kudarc áldozattal jár. A sikertelenség újraszabályozást igényel, márpedig a jogbiztonság egyik követelménye a jogszabá­lyok bizonyos állandósága. Hogy merészkedhet a szerző­dések útján a gazdasági élet vérkeringésébe egy gazdasági erő, esetleg külföldről jelentke­ző tőke, ha nincs biztosítéka an­nak, hogy a szerződés teljesí­tésekor is ugyanazok lesznek a jogszabályok, mint amelyek a szerződés megkötésekor voltak. A külkereskedelmi partnerek nemcsak a fuvarozás eszközeit teszik vizsgálat tárgyává, ha­nem a jog pályáját is. Egy kül­földi cég nem szívesen merészke­dik vállalkozásra, ha a vámha­tár átlépését követően — rész­ben ismeretlen akadályok során át — gátfutást kell végeznie. A jogszabályoknak is van­­rang­sora (törvény, törvényerejű ren­delet, minisztertanácsi, minisz­teri-helyhatósági rendelet stb.). Bármennyire különösnek hang­zik (megegyezésen alapul), sza­bályozások a szerződések is, ame­lyekben az állampolgárok a szer­ződésbe foglalt, a törvénnyel nem ellenkező feltételeket — egymás közti viszonylatban — az általá­nos jognál erősebb konkrét jog­gá emelik. Dr. Bernáth Zolán Budapest Tételesen a közszolgálati hírközlésről A közszol­gálati hír­közlés állami feladatai: 1. Minden­­magyar állampolgár számára egyenlő vételi lehetősé­get kell biztosítani, min­nd a rá­dió-, mind a televízióadások vé­telér­e, függetlenül attól, hogy hol lakik. 2. A kulturális hazához tarto­zás jogán a közérdekű magyar nye­lvű híranyaggal el kell látni a szomszédos országoik­ban élő közel n­égymillió magyar anya­nyelvű lakosságot, akiktől a ha­tár disszidált, s nem őik vándo­roltak azon túlra. 3. A fentiek biztosítása csakis a közszolgálati adók és stúdiók egy kézbe adásával biztosítható. A sugárzás, a műsorszórás ép­pen olyan monopóliumot kell „élvezzen”, mint a magyar lég­tér használata, a légi közlekedés biztonsága érdekében. A Magyar Műsorszóró Válla­latból és az MTV, MRT stúdiói­ból — beleértve az onnan kime­nő vezetékes hálóza­tokat — lét­re kell hozni, egy Magyar Rádió, Televízió Műszaki Részvénytár­saságot. Csakis egy némileg mo­nopolhelyzetű magyar vállalat vonzaná a nem kalandor külföl­di tőkét, és csakis az tudna rész­vénytársasággá válni a fejlett technikát gyártó világcégekkel, szövetkezésekkel, elsősorban a nemzetközi műholdas távközlési társaságokkal (Entelsat, Astra stb.). Az a tény, hogy a rádió és te­­levízió 1991. évi költsévetésében a beruházások és állóeszköz-fej­ LEVÉLTÜKÖR Döbbenet a képernyő előtt Látván a július 10-i tévéhíradót, igen megdöbbentemi a hallotta­kon. E­zen a napon megnyílt a Parlament a fiatalok előtt. A honatyák székeiben lelkes gyer­mekek ültek, itthoniaik és kül­honiak vegyesen, innen a Kár­pát-medencéből. Jólesett látni ezeket a fiatalokat, akiket a pr­­lament elnöke, Szabad György

Next