Új Magyarország, 1991. szeptember (1. évfolyam, 109-133. szám)

1991-09-02 / 109. szám

)­­ Őrület George Orwell zsenije mindunta­lan visszaköszön. Pedig 1984 már régen elmúlt, s az angol író megjósolta a tökéletesen totalitá­rius állam nemcsak hogy nem jött létre, de a megvalósításán igyekvő rendszerek egymás után omlottak és omlanak össze, s az ember azt hinné, a „kettős gon­dolkodás” iskolájának ideje is le­járt. Még azok körében is meglepő a dohos beidegződések alkalmi kipárolgása, akik egy, az orwelli­­hez hasonló rendszerben éltek, a kijelentéseik nem szolgálnak mást, mint önnön lejáratásukat­. Az viszont egyenesen elképesz­tő, hogy a „régi jó elvtársak” habitusába Nyugaton is milyen mélyen belejegesedett a „ket­tős gondolkodás”. „A szovjet Legfelsőbb Tanács határozata a kommunista párt működésének felfüggesztéséről egyenesen őrület” — jelentette ki New Yorkban Gus Hall, az ame­­ri­kai kommunista párt 32 éve posztján levő elnöke, aki ugyan­ekkor elítélte a moszkvai puccs­kísérletet alkotmányellenes volta miatt. Emlékeztetni szeretném Hall elvtársat: a bolsevisták coup d’etat, azaz puccs során ragad­ták el a hatalmat a Kerenszkij­­kormánytól SQIT-­ben és terror segítségével tartották meg azt több mint 70 éven át. Mindez ugyancsak nem nevezhető alkot­mányos megoldásnak. Felfüggeszteni egy pártot való­ban nem demokratikus. Ha egy­szer végre demokrácia lesz a Szovjetunióban, meggyőződésem, hogy szabadon működhet majd a kommunista párt is, és leg­alább olyan súlyos politikai té­nyezőként, mint önöknél ma az USA-ban. Szó, ami szó. Hall elvtárs, tény­leg őrület... Sz. A. 'BUY A DALAI LAMA, Tibet lakosságának buddhista főpapja és hagyományos vi­lági vezetője, négynapos ausztriai lá­togatásra ve­sárnap Bécsbe érkezett. A Nobel-békedíjas Tendzin Gyaco a prog­ram szerint találkozik Kurt Waldheim köztársasági elnökkel, Erhard Busek al­­kancellárral, több más, magas rangú osztrák politikussal és számos ausztriai vallási személyiséggel. gyászszertartáson emlékeztek meg vasárnap a nyolc évvel ezelőtt szovjet vadászgépek által lelőtt dél­koreai utasszállító gép néhai utasairól. A szertartáson — amelyet a Szahalin közelében történt tragédia helyszínén, egy szovjet hajó fedélzetén rendeztek meg­­, a szovjet hatóságok képviselőin kívül megjelentek a gép egykori dél-ko­reai utasainak rokonai is. AZ AMNESTY INTERNATIONAL hét­napos tanácsülést kezdett vasárnap a japán Jokohamában. Első ízben tartja az emberjogi szervezet az évente két­szer megrendezésre kerülő tanácsülé­sét az ázsiai térségben. Hetven ország­ból, köztük most először a Szovjetunió­ból, Magyarországról és Csehszlovákiá­ból is érkeztek résztvevők. A KUBAI biztonsági SZOLGÁLAT összeesküvést leplezett le, amelynek az volt a célja, hogy amerikai támogatással ellenzéki pártokat hozzanak létre a szi­getországban — jelentették be pénteken Havannában. Kubában az alkotmány tiltja a kommunista párton kívül, más pártok tevékenységét. I. évfolyam, 109. szám is! KÜLFÖLD 1991. szeptember 2., hétfő Szerbia elfogadta az EK béketervét Harcok Vuková­rnál és Eszéknél Rokonszenvtüntetés a vezérkar belgrádi épülete előtt Szerbia szombaton késő este elfo­gadta az Európai Közösség béketer­vét, a megfigyelők kiküldését is, azzal a kikötéssel, hogy a külföldi megfigyelők polgári személyek le­gyenek. Előzőleg szombat este Belg­­rádban ismertették Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter utolsó figyelmeztetését Szerbiához, amelyben megerősítette: Belgrád az Európai Közösséget elutasításával komolyabb lépésekre kényszeríti. A horvát kormány szombat esti válságülésén elvetette a hadiállapot formális kihirdetését. Bár nem hir­detett általános mozgósítást, kilá­tásba helyezte azt, s felszólította Stipe Mesic szövetségi elnököt, hogy a „szerb agressziót nem helyeslő többi köztársasági képviselővel együtt” adjon utasítást a jugoszláv néphadseregnek a demonstratív had­mozdulatok, a felderítő és harci akciók beszüntetésére, az összes ka­tonai alakulat laktanyákba történő visszarendelésére. Az államelnökség­től a továbbiakban követeli a hor­vát közlemény: a hadsereg szüntesse be és akadályozza meg a „lázadó terrorista erők katonai forrásokból történő felszerelését, csökkentse az alakulatok létszámát a békelétszám­ra, és hozza összhangba horvátor­szági tevékenységét a köztársasági szervekével”. A kormány egyúttal felszólította a szövetségi szervek összes horvát tagját, beleértve a diplomáciai testület horvát tagjait is, hogy álljanak a Horvát Köztár­saság rendelkezésére. Intézkedtek arról, hogy a tájékoztatási tevé­kenységet háborús viszonyokhoz igazítsák, s szervezési és egyéb jel­legű intézkedéseket foganatosítsanak a Horvát Köztársaság háborús kö­rülményekre történő átállítására. A szombat esti szerb és horvát álláspont tehát lehetővé teszi, hogy az Európai Közösség a béketervezet kedvezőbb változatát valósítsa meg, ami nem követeli meg az egyoldalú döntéseket és Szerbia kiiktatását a béke-előkészítésből. Hans van den Broek holland kül­ügyminiszter, az Európai Közösség miniszteri tanácsának soros elnöke szombaton este szóvivője útján üd­vözölte Szerbia döntését, hogy bele­egyezik az Európai Közösség meg­figyelőinek horvátországi jelenlé­tébe. A tizenkettek külügyminiszte­reinek Jugoszláviával kapcsolatban jövő keddre összehívott tanácskozá­sát az új fejlemények közepette is megtartják — jelezte a szóvivő. Néhány órával azt követően, hogy a jugoszláv szövetségi kormány be­jelentette: elfogadja az Európai Kö­zösség béketervét, Vukovárnál is­mét harcok kezdődtek. A szövetségi hadsereg repülőgépeket, páncéloso­kat és tüzérséget is bevetett a vá­ros elleni támadásban. Szlavónia térségéből is újabb összecsapást je­lentettek vasárnap reggel. A had­sereg állítása szerint a horvát erők tüzet nyitottak egy katonai kon­vojra, s egy katona meghalt, négyen megsebesültek az Eszéktől 15 kilo­méterre délre történt összetűzés­ben. Korábbi álláspontját megváltoz­tatva, Bulgária is növekvő aggoda­lommal figyeli immár a jugoszláv válság kiszélesedését. Jugoszláviá­ban minőségileg új helyzet alakult ki — állapítja meg az a nyilatkozat, amelyet pénteken hozott nyilvános­ságra a bolgár külügyminisztérium. A nyilatkozat különösen veszélyes­nek tartja, hogy Szerbia „a minden szerbet egy államba” elképzelés ér­dekében a határok megváltoztatá­sára és a területek újrafelosztására törekszik. A szombat esti jugoszláviai dön­tésekre reagálva a magyar Külügy­minisztériumban is megelégedéssel nyugtázták, hogy Jugoszláviában minden érdekelt fél késznek mutat­kozott elfogadni az Európai Közös­ség rendezési tervét — közölte Her­man János külügyi szóvivő. Bízunk abban — mondotta —, hog ez első lépés a tartós megoldás irányába, olyan megoldást kínál, amely figye­lembe veszi a Jugoszláviában élő valamennyi nép, népcsoport érde­keit. A magyar diplomácia törek­vései s azok a konkrét lépések, ame­lyeket magyar részről ez idáig tet­tünk összhangban vannak az Euró­pai Közösség javaslataival. Több száz szerb asszony érkezett vasárnap délelőtt belső Horvátor­szágból, Krajinából Belgrádba, hogy a vezérkar épületét felkeresve tá­mogatásáról biztosítsa a jugoszláv néphadsereg törekvéseit és a soro­zást. Azt hangoztatták, hogy amíg létezik a néphadsereg, fiaikat elkül­dik szolgálatra, s felajánlották, hogy a horvát fiatalok helyett sorozzák be az ő gyermekeiket. Vasárnap délután megérkezett Belgrádba Hans van den Broek hol­land külügyminiszter, az Európai Közösség miniszteri tanácsának elnöke, hogy a szövetségi szervek és a tagköztársaságok vezetőivel aláír­ják a jugoszláviai tűzszünetről szóló egyezményt. A tervezetet minden érintett fél egyetértéséről biztosítot­ta. Szerbia az utolsó percben járult hozzá. John Major villámlátogatása Mozgalmas moszkvai vasárnap Moszkvaiak százezrei ünnepelték­ szombaton a hagyományos vidám év­fordulót — városuk születésnapját. A rendezvényeken részt vettek a vá­ros vezetői — köztük Gavriil Popov polgármester, Jurij Luzskov alpol­gármester, Nyikolaj Goncsar, a vá­rosi tanács elnöke­­, valamint Mi­hail Gorbacsov szovjet elnök és Alekszandr Ruckoj orosz alelnök. Moszkva ünnepe az éjszakába nyúló utcabálokkal és tűzijátékkal ért vé­get. Épp hogy csak kialudhatták ma­gukat a moszkvaiak, máris köthet­ték a nyakkendőt ismét, ugyanis ki­­lencórás villámlátogatásra vasárnap délután Moszkvába érkezett John Major brit kormányfő. Major az első nyugati vezető, aki a múlt heti puccs után a Szovjetunióba látogat. A brit politikus Pekingbe vezető útján állt meg a szovjet fővárosban. A vnukovói repülőtéren adott nyi­latkozata szerint Nagy-Britanniát örömmel tölti el, hogy a Szovjet­unióban ismét visszaállt az alkotmá­nyos rend, és ezáltal folytatódhatnak a megkezdett reformok. Majort fogadja Mihail Gorbacsov szovjet elnök, később pedig Borisz Jelcin oroszországi elnök és Iván Szilajev oroszországi miniszterelnök. Ezzel egy időben a Majorral utazó Douglas Hurd brit külügyminiszter tárgyal Borisz Pankin új szovjet kül­ügyminiszterrel. Az oroszországi rádió délutáni hír­adása szerint elképzelhető, hogy konkrét élelmiszersegélyekre álla­podnak meg a nap folyamán. Úgy tetszik, Moszkvában ezt a va­sárnapot nem lehetett pihenéssel töl­teni, a politikusoknak pedig különö­sen nem. Mihail Gorbacsov tudniillik tegnapra összehívta az új összetételű nemzetbiztonsági tanácsot és a köz­társaságok képviselőit. A szovjet ál­lamfő talán az utolsó kísérletet tette arra, hogy a Népképviselők Kong­resszusának hétfőn kezdődő rendkí­vüli ülésszaka előtt rábírja a kiválni készülő köztársaságokat a szövetségi szerződés aláírására. Igyekezete azonban nem sok sikert ígér, mert a vasárnapi ülésre nem ment el sem a három balti állam, sem Moldova és Ukrajna képviselője. Valószínűleg Major elődje, Marga­ret Thatcher volt brit kormányfő is hamarosan a szovjet fővárosba érke­zik, tíznapos tokiói útját követően, ahol Kaifu Tosiki miniszterelnökkel tárgyalt vasárnap. Egyetértettek ab­ban, hogy a nemzetközi stabilitás szempontjából rendkívül fontos, hogy a továbbiakban is működjék a központi szovjet kormányzat, és hogy Mihail Gorbacsov hatalmon marad­jon. Thatcher asszony szerint a szov­jet kormánynak mindenképpen meg kellene tartania az ellenőrzést az or­szág külügyei, védelmi ügyei és adó­politikája felett. A hadászati nukleá­ris fegyverek ellenőrzését is a köz­pontnak kellene ellátnia. Major brit miniszterelnök kedvező pozícióját kihasználva, brit óriáscé­gek kulcsszerepre törekednek a szov­jet élelmiszer-termelés és -eloszlás megszervezésében. Brit cégek már másfél-két éve ajánlgatnak együttműködést, közös vállalkozásokat Moszkvának, de most remélik, hogy a köztársasági kormányokkal gyorsabban megálla­podhatnak, a megvalósíthatósági ta­nulmányokat pedig brit közpénzek­ből fedezhetik, a segítség jelszavával. A Safeway szupermarketeket mű­ködtető Argyll csoport elnöke, Alis­tair Grant a hét végén így nyilatko­zott a londoni Evening Standardnek: " Sok egyeztetésre és együttműkö­désre lesz szükség, mert ha hagyjuk, hog­y a szovjet csecsemőkapitalizmus mindent összetörjön maga körül, ak­kor az emberek sokáig fognak ínsé­get szenvedni. Gus Hall:„A mozgalom nem halott és óhatatlanul visszaszerzi a hatalmat.” MTI Telefotó Helyén marad a lengyel koroming Helyén marad a lengyel kormány. A Szejm szombati ülésén név szerinti voksolással — 211 igen és 114 nem, 28 tartózkodás és hét érvénytelen szavazat mellett — elutasította Jan Krzysztof Bielecki miniszterelnök kérését kormánya felmentésére. A szavazás után a lemondott, de mégis helyén maradt miniszterelnök újságírókkal beszélgetve meglepőnek mondotta az eredményt, s úgy érté­kelte, hogy „teljesen új helyzet állt elő”. A problémák azonban megma­radtak, s mélyen el kell gondolkozni azon, hogyan lehet biztosítani a kor­mány tényleges kormányzóképessé­gét. Kétségtelen, hogy Bielecki ezzel arra a Lech Walesa államfő kezde­ményezése alapján már hónapokkal ezelőtt elkészített törvényjavaslatra célzott, amely minden, a gazdasággal kapcsolatban álló területen rendkí­vüli meghatalmazást adna a kor­mánynak, lehetővé téve a rendeleti úton történő kormányzást. Kína tovább harcol a kommunizmusért Kína a Szovjetunió, Kommunista Pártjának összeomlása ellenére is to­vább fog haladni a szocializmus út­ján — jelentette ki Li Peng kínai mi­niszterelnök a hongkongi TVR tele­víziónak adott nyilatkozatában. A Kínai Kommunista Párt lanka­datlanul harcol a kommunizmusért — tette hozzá a miniszterelnök. Li Peng hangsúlyozta: Kína számára nem fontos az, miként változik meg a Szovjetunió, miként változott meg a nemzetközi légkör, az ország hatá­rozottan a kínai sajátosságoknak megfelelő szocializmus útján halad. A miniszterelnök optimistán nyi­latkozott a kínai és szovjet kapcsola­tok jövőjéről. Alkotmánymód­osítás a Szovjetun­ióban? A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa a szovjet alkotmány módosítását java­solja a népképviselők hétfőn kezdő­­dő ötödik — rendkívüli — kongresz­­szusának annak érdekében, hogy megelőzhetők legyenek a Szovjet­unióban az államcsín­ykísérleteket. A testület pénteken fogadott el erről határozatot, amelyet vasárnap is­mertetett teljes terjedelemben a TASZSZ. A határozat megállapítja, hogy az augusztus 18—21. közötti puccskísér­let azért volt lehetséges, mert meg­maradt az állam és a népgazdaság irányításának parancsuralmi mód­szere, a törvényhozói és a bírói hata­lom nem képez kellő ellensúlyt a végrehajtói hatalommal szemben, létezett az állambiztonsági szervek hagyományos monopóliuma. A szov­jet elnök is hozzájárult a puccs fel­tételeinek megteremtéséhez azzal, hogy legközelebbi munkatársait és a legfelsőbb állami vezetőket az általa képviselt irányvonal ideológiai ellen­felei, az SZKP vezető szerveinek tag­jai közül választotta ki. Az államcsínykísérlet kudarca azt bizonyítja, hogy visszafordíthatatla­­nok azok a változások, amelyek a társadalom demokratizálódásának megkezdéséhez vezettek. A doku­mentum külön megemlíti Borisz Jel­cin oroszországi elnök és az Oroszor­szági Föderáció parlamentjének ha­tározott szembeszállását a puccsal. Dél-afrikai parlamenti delegáció hazánkban Egy európai körút első állomása Budapestre érkezett vasárnap a Dél­afrikai Köztársaság parlamenti dele­gációja, élén Louis le Grange elnök­kel. A vendégeket Somogyi Ferenc államtitkár fogadta a Ferihegyi re­pülőtéren. A megérkezést követő rövid sajtó­­tájékoztatón a dél-afrikai parlament elnöke kérdésre válaszolva kifejtet­te: a demokratizálódás útjára lépett Dél-afrikai Köztársaságnak szüksége van új alkotmányra, meg kell változ­tatni az ország politikai-társadalmi berendezkedését, ehhez viszont igen sok információra, tapasztalatra van szükségük. Ezért tesznek európai körutat, melynek első állomása Bu­dapest. Szeretnék azokat a közéleti, államigazgatási elemeket ellesni Ma­gyarországon, amelyeket a parlamen­ti demokrácia kialakításában kama­toztathatnának. Magyarország után a Cseh és Szlovák Köztársaságba, majd Finnországba, Belgiumba láto­gatnak el, hogy megismerjék, össze­­gyűjtsék a már jól bevált módsze­reket. Louis le Grange hangsúlyozta: a mostani másfél napos budapesti láto­gatás is jelzi, hogy a gazdasági és a diplomáciai kapcsolatok felvétele mellett egyéb területeken is megvan a lehetőség az együttműködésre. Az USA elism­eri a balti államokat Bush amerikai elnök szombaton je­lezte, hogy kormánya hétfőn várha­tóan végre megadja a teljes diplo­máciai elismerést a balti államoknak. Washington mindeddig halogatta a döntést, politikai tapintattal arra várva, hogy előbb a szovjet legfel­sőbb tanács döntsön a három köztár­saság önállóságáról. Bush arra cél­zott, hogy a baltiakat hétfőn akkor is elismerik, ha a szovjet törvény­­hozás még akkorra sem foglal állást. Az elnök szombaton telefonon tájé­koztatta terveiről Vytautas Lands­­bergis litván államfőt. Brent Scowcroft, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója szom­bati tévén­yilatkozatában arról be­szélt, hogy — bár országa jövője a szovjet nép ügye — Washington egy­fajta központi hatalmat is szükséges­nek tart Moszkvában ahhoz, hogy si­kerrel véghez vihessék a gazdasági reformot. A jövő egyik lehetősége Scowcroft szerint a laza államszövet­ség, de ha nincs valamilyen központi összehangoló szervezet, akkor továb­bi bonyodalmak várhatók. Jugoszláviával kapcsolatban a nem­zetbiztonsági tanácsadó kijelentette: az összevegyülő nemzetiségek miatt lenne ok megmenteni Jugoszlávia egységét, hiszen a felbomlás keserű harcokkal, vérontással jár. A helyzet azonban most rendkívül nehéz, hi­szen az ellentétek szélsőségesen ki­éleződtek, s azokat csak táplálja, hogy a szerb kommunisták nem kommunista ellenfelekkel állnak szemben. Az Egyesült Államok igen keveset tud tenni, azon túl, hogy tá­mogatja az EK erőfeszítéseit — mon­dotta.

Next