Új Magyarország, 1992. szeptember (2. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-30 / 231. szám
II. évfolyam, 231. szám 1992. szeptember 30., szerda KULTÚRA TVélemény Médiahajótöröttek Hadd dicsekedjem: én is ott voltam a médiahajón, reggel fél tíztől este fél tízig, s túléltem ezer ember nyüzsgését és fontoskodását és a zajártalmakat, amelyeket folyamatosan szolgáltatott a zárt láncú tévéhálózat, imigyen megteremtve egy zsibvásár, egy strand, egy vidámpark és egy állatkert hangulatának egyvelegét. Az ellátás pazar volt, a személyzet és a testőrség úri. Itt csaknem mindenki híres volt, de legalábbis hírhedt, voltak bombariadók is, valaki megjegyezte, ha tényleg sikerült volna levegőbe röpíteni a Táncsicsot meg a Hunyadit, a médiakérdés meg is oldódott volna. A rádió délután élő irodalmi adást közvetített Visegrádról, a kétségbeesett szerkesztőnő szerint összesen ketten voltunk írók a seregletből, de minket sem az irodalom delegált, hanem a megélhetés kényszere. Mint médiahajótöröttek, úgy szedtük össze személyiségünk roncsait ebben a politikától átitatott, különös világban, ahol ismert ellenfelek nyájaskodtak egymással s az egész cirkusz igazolni látszott MacLunan híres tételét: a médium maga az üzenet. A magyar dráma napjáról két ismétléssel, de legalább méltóval emlékezett meg a televízió, a nemrég elhunyt Székely János klasszikus művével, a Caligula helytartójával és Csokonai Dorottyájával. Nemcsak a televízió tehet róla, hogy a mai magyar dráma élőhalott, kivéve persze azt a mai magyar drámát, amely a tévé körül s az utcán és bennünk zajlik. Az Aktuális című műsorban egy politológus és egy történész fejtette ki véleményét „az ideológiák kínálati piacáról" és a szélsőjobb megjelenéséről. Érdekes megállapítás volt, miszerint a szélsőjobbon a társadalmi átalakulás vesztesei jelennek meg, s ez feltehetőleg igaz is, hiszen az elmaradt igazságtétel, a nyögvenyelős kárpótlás és a tűrt-engedélyezett vagyonátmentés tömegeket sodort reménytelen helyzetbe erkölcsi és anyagi értelemben is. Hogy hová sodorhat egy országot a meg nem gondolt gondolat és a történelem vihara, mutatja Sára Sándor jó tíz éve készült és betiltott sorozata, amelyet most vágatlanul nézhetünk végig. A Krónika - a 2. Magyar Hadsereg a Donnál - elbeszélője, a munkaszolgálatos Zelle Zoltán angyali derűvel és bölcsességgel mondta el sorsát, nem titkolva jót és rosszat, s így hitelesen, mert Zelk sosem lett üldözöttből üldöző. Az Aktuális másik adása tudósított a médiahajóról is, de nagyrészt a Demokratikus Charta műsora volt. Igaza van Konrád Györgynek, hogy gonosz szavakból lesznek a gonosz tettek, s abban is, hogy „a hangos keresztény olyan,, mint ez a (stúdió asztalán lévő) vizespohár". Milyen is tehát? Átlátszó. De azért ugyanez vonatkozik a hangos nem keresztényre is, gondolom, remélem. A kora reggeli Csurka Konrád dialógust is ez a patthelyzet jellemezte, az emberi és európai eszmecserét nem követte közeledés, mint Sárközy Erika (a médiahajón is műsorvezető) a gyermekeknek bejelentette: a mese elmaradt, és „egyszer majd apátok és anyátok elmeséli, miről beszélt itt ez a két bácsi". Bár már ott tartanánk. Egyelőre azonban a mese maradt csak el. Illetve még az sem, hiszen politikai mesékből bőven jut a nézőnek. Az Össztüzet derekasan állta, humorral is bírta Pintér Sándor rendőrkapitány, és Konrád György is újabb műsorpercekben fejthette ki - e héten nem először - a liberális ellenzék álláspontját, akár a Hőmérőben Fodor Gábor és Hága Antónia, akik a cigányok védelmében alaposan helyretették az önként megjelent bőrfejűeket és feltehetően jó szándékú, de kissé zavarosan gondolkodó pártfogójukat. Valahogyan itt is szükségképpen maradt el a közeledés, a szellemi kézfogás, és ez nem Havas Henrik hibája. Ennél jóval egyszerűbb ellentétek és előítéletek „kibeszélése" is meghaladja az egyórás tévéműsor kereteit, de az már nagy dolog, ha egyáltalán beszélni lehet róla. Mert kell. A jó tévéműsorok és jó riporterek valóságos szellemirtókként működhetnek, ez óriási felelősségük is. Az egykori moziélmény után a Szellemirtók című 1984-es amerikai fim jóval csacskábbnak és logikátlanabbnak tetszett, mint annak idején, talán mert másféle kísértetek riogatnak minket, türelmetlen ultimátumok, sokkal valóságosabbak, mint Az ultimátum című 1981-es amerikai-NSZK film terroristái. A volt Jugoszlávia Könyv Egy vörös tiszt naplója Ezt a könyvet, amely Szalai Attila fordításában jelent meg magyarul, érdemes a szerző, Sergius Piasecki életrajzával kezdeni. Piasecki ugyanis olyan pamfletet írt, hogy annak minden indulata csak és kizárólag életrajzából értelmezhető. Csak innen lehet megtudni, honnan az a nyelvi alantasságokig lemerészkedő düh és gyűlölet, ami tollát mozgatta. ’ E mű annyi erkölcsi szörnyűséget tartalmaz, hogy a jámborabb lelkületű olvasókat legszívesebben eltanácsolnám tőle. Hiszen mit lehet kezdeni azzal a szovjet vadbarommal, aki nem csupán intellektuális barbarizmusában élvezkedik, de professzionalista a kétlelkűségben is? A főhőst itt nehéz és értelmetlen is hősnek nevezni, hiszen egyetlen emberi cselekedete sincsen. Közben persze dúl a második világháború, Lengyelország államisága csak a lengyelek számára fontos, a nagyhatalmak szorításában csak a valódi nemzeti érzés és a napi munkálkodás jelenti a kiutat a lengyel kisember, a polgár számára. Hősünk jelesen színlel, egy lengyel közösség jámboran befogadja, amikor a németek elől menekül, ám ezt a jótettet árulással hálálja meg. A nem túl cselekményes könyv erejét a leleplező nyelvi megformálás adja, a naplójelleg a személyiség legbüdösebb odvaiba világít be. Az olvasó számára egyértelművé válik, hogy nem csupán a bolsevik mentalitás menthetetlen, nem csupán az ideológia, de az a világszellem is, ami erre épül. (Bár a hegeli szóhasználat itt eufémisztikus.) Mindenesetre tény, hogy Lengyelország még ezt a sötét korszakot is kibírta, s ez azért vigasz lehet az ép erkölcsi érzékű olvasók számára. De ez csak úgy volt lehetséges, hogy a lengyelek képesek voltak ugyanolyan erővel gyűlölni a fasizmust, mint a bolsevizmust. Ám ez nem okvetlenül jelentett német-, illetve oroszgyűlöletet. Ennyi talán a könyv közvetlen tanulsága. S még az, hogy a nyelv, a közlésmód, a gondolkodás legpontosabb elárulója. A hitvány nyelv hitvány lelket takar. S bár beállhat valamelyes fejlődés az emitáció során - s ezt is nagyvonalúan közvetíti Szalai Attila fordítása - a megválthatatlan személyiséghez csak zűrzavaros, hebehurgya, kuszáti nyelvhasználat tartozhat. A könyv kizárólagos terjesztője a Pannon Könyvkiadó. (Életünk könyvek, 1992) (apáti) Nagyon megszereti Clavigo, a ' 'adri.................. Madridban élő szepreményű spanyol ifjú Marie Beaumarcnaist, a szintén Madridban élő, francia származású leányt. Házasságot is ígér neki, ígéretét azonban később visszavonja. A dolog nem marad annyiban. Párizsból Madridba érkezik Marie bátyja, Beaumarchais, hogy a szószegő Clavigót jobb belátásra bírja. Az hajlik is az önkritikára, ám barátja, Carlos, megmagyarázza neki: rossz választás, ha a spanyol udvari körökben rá váró karrier és egy előkelő, gazdag spanyol hölggyel köthető házasság helyett lehorgonyoz egy középzerű, polgár, nem is spanyol, mellbeteg, sápadt leányzó mellett. Clavigo az önkritika után ismét visszakozik, mert Carlos érveiben sok igazságot érez. Marie bátyja azonban ezt végképp nem tűrheti. A szegény, sokat szenvedett leány nem bírja tovább elviselni a megpróbáltatásokat, halkan és szelíden jobblétre szenderül. Bátyja a temetőben vív kardpárbajt az áruló Clavigóval. Le is döfi. A halálos sebből vérző exvőlegény, aki nem tudta eldönteni, hírnév, jómód, rang kell-e neki inkább, vagy a halvány arcú és csipkefinom lelkű polgárlány, a koporsóban fekvő Marie tetemére borulva leheli ki lelkét. Előbb azonban mindenkinek megbocsát, sőt, arra kéri barátját, Carlost, segítse a menekülésben a gyilkossá lett Beaumarchaist. Ez bizony szabályos vadromantikus történet. Az ifjú Johann Wolfgang Goethe, a huszonöt éves fiatalember 1774-ben jelenteti meg a korszak alapművét, Az ifjú Werther szenvedését. Szerelem, ármány, árulás, erkölcsi dilemmák, sápadtság, túlzó szenvedély, halál, öngyilkosság s miegyéb abban is van bőven. Az életrajzi adatok szerint a szintén 1774-ben, mindössze nyolc nap alatt megírt Clavige a Werther árnyékában mi más is lehetne, mint széles szenvedélyek, szenti menekületek és letörések drámája? Goethe nem véletlenül írja meg ezt a történetet a francia (ekkor már negyvenkét éves) Beaumarchais 1774-ben megjelent Emlékiratai egy valós tényeken alapuló részlete nyomán. A saját életében is Clavige szerelmi árulásához hasonlót elkövetett író drámahőse alakjába is belehelyezkedik, a történetet is átveszi (Beaumarchais valóban kényszerítette nővére vőlegényét, hogy nyilvánosan ismerje be szószegését). De a bizonyítási vágyon túl (hogy ti. képes igazán színpadképes drámát is írni) megjelenik itt a koraromantika nagy témája is: a tiszta érzelmek és a számító érdek, a boldog szerelem és a kíméletlen törtetés konfliktusa. Jól érezte meg a Radnóti Színház, hogy a Clavigóban akár mai felhantok is észrevehetők. Karrier és bldogság ma sem mindig jár együtt, vívódó Clavigók, pragmatista Carlosok, elhagyott Marie-k elég szép számmal találhatók Valló Péter rendezése néhány ponton hangsúlyozza ezt az áthallhatóságot 1774 és 1992 között. Nem tudja azonban azt az erkölcsi konfliktust eléggé megmutatni, ami a Clavigóban a lényeg. Elsősorban talán azért nem, mert nem dől el: kosztümökben, kellékekben, játékstílusban is kissé archaizáló előadást akar-e, vagy a dráma mára már sokszor megmosolyogtató modorosságainak, a vadromantika túlzásainak kissé ironikus kezelésére hajlik-e. Az sem tesz jót az előadásnak, hogy a legjobb alakítás az intrikus Carlos szerepében a vendégként fellépő Kulka Jánosé. Mellette László Zsolt Clávigója erőtlen, halvány, kevéssé jelentékeny. Éppígy jelentéktelenné sápad a légies, törékeny Marie is Nagy-Kálózy Eszter megformálásában. Széles László, aki a heves bosszúálló Beaumarchaist játssza, olyan romantikus hevületű, mintha Werthert kellene alakítania, esetleg egyik-másik (későbbi) Schiller-hőst (Azt nem tudni, miért ad rá olyan öltözéket C'rl'/V’l' I 1 /cvm h i/vhv-1 amilyenben majd Goethe és jóval később Lord Byron Itáliát járja). Takács Katalin, mint Marie nővére, Sophie, Kiss Jenő, mint Sophie férje, két pontos kisrealista portrét ad. Csankó Zoltán, a kissé tisztázatlan szerepű Buenco alakjában, sem a dráma, sem a rendezés világában nem nagyon leli a helyét. Indításként, s jelenetváltások idejére Valló árnyjátékot iktat be: egy rokokó öltözékű zenészpár (fuvolás lány és gitáros fiú) sziluettje jelenik meg az előfüggöny fehér vászon négyszögén, a romantika kedvelt sziluett kivágásainak modorában, s bánatos pszeudoromantikus dallamokat játszanak. E betétek nélkül a dráma jól meglenne - különösen hogy egészen más gondolatkör felé viszik el a nézőt, mint amiről az előadás szólni akarna. Takács István Színház RöjtAyöfi Ki mit tud? Végjáték a koporsóban László Zsolt és Kulka János MTI fotó: Rózsahegyi Tibor Az apostol, a lovag és a többiek Rainer Maria Rilke az archaikus torzóhoz írt verset, Illyés Gyula a budavári torzókhoz: Így orrtalanul, alaktalanul, / szépnek így tudd őket hallani! / így beszélnek hatalmasan, / így,feje nélkül a fejedelem, / letört kebtes csonkjával a szűz, / így kardia skarje, nélkül a vezér, / így magyarázzák kórusban a te anyanyelvem, a kimondhatatlant.... E versből idéznek a rendezők a Budapesti Történeti Múzeum ma este megnyíló kiállításának a katalógusában. A tárlat a Gótikus szobrok a budai királyi palotából címet viseli, azt az Európa-hírű műtárgyegyüttest mutatja be, amelyet Zolnay László régész és munkatársai találtak meg 1974-ben talajegyengetési munkálatok során a Buda Vár északi előudvarán. A leletmentés történetét cikkek százai ismertették, a felszínre került szobrokat számos tudományos mű, népszerűsítő kötet mutatta be. S miközben mindmáig vannak vitás kérdések, mikor is, milyen céllal, kik készíttették,akik faragták a szobrokat, egyrészt egységes vélemény alakult ki néhány alapkérdésben, másrészt a Történeti Múzeum a középkori királyi vár rekonstruált alkápolnájában és lovagtermében ki is állította a legszebb darabokat, így hát hazai múzeumlátogatók és turisták tízezrei kaphattak képet arról, milyen is volt Zsigmond király idejében a magyarországi udvari művészet, hiszen a gótikus szobrokat valószínűleg az ő befejezetlenül maradt gótikus palotájába szánták. Talányok természetesen továbbra is maradnak bőven. Mindenesetre az új kiállítás, amelyet nem a korábbi helyszínen, hanem a földszinti teremsor egy részében rendeztek, a korábbinál jóval teljesebb képet ad a műtárgyegyüttesről, nemzetközi kapcsolatairól (hiszen feltételezhetően szoros rokonságban van egyrészt a kor burgundiak másrészt Bécs környéki művészetével). Mint a tegnap tartott sajtótájékoztatón a tárlat rendezője, Végh András régész elmondta, minden olyan töredéket kiállítanak, amely esztétikai értéket képvisel. Az új helyszín tágassága lehetővé teszi, hogy fotókkal, rajzokkal, Major János grafikusművész színrekonstrukcióinak bemutatásával, videoprogramokkal tegyék teljessé a tárlat anyagát. Az új kiállítás a korábbival szemben tökéletesen megfelel a műtárgyvédelem követelményeinek is, az installálás, a világítás, a légkondicionálás együttesen teszi lehetővé, hogy a rendezők kiemeljék a művek legszebb, legjelentősebb részleteit, ugyanakkor ne károsodjon a rendkívül finom kőanyag, s ne fakuljanak tovább az egykori festés számos helyen még ma is felfedezhető maradványai. Kár lenne említetlenül hagyni azt is, hogy az új bemutató néhány színes reprodukciót is tartalmazó katalógusa nem jöhetett volna létre a Magyar Külkereskedelmi Bank valamint a Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság támogatása nélkül. (p. sz. e.) Nagy Béla felvétele 11 a Telensvban Bár Hankiss Elemér hétfőn már díjakat is osztott a magyar televízió „belső" Ki mit tud? vetélkedőjén, mint a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón megtudtuk, az igazi, az egész országra ráterjedő és már hagyományokkal rendelkező Ki mit tud? 1993- ban indul. A verseny annyiban különbözik a már évtizedek óta megszokottaktól, hogy ringbe szállhatnak a határainkon túl élő magyar fiatalok is. Újdonságnak számít a vers-, próza-, mesemondó kategóriában szónoki beszéd is szeret A Hunyadi Szövetség ítéletbörzéje A Hunyadi Szövetség ma 18 órakor tartja első budapesti összejövetelét a Vasas Művészegyüttes épületében (VÉL, Kőfaragó utca 12). A rendezvényen a Bácska és a Bánság cimű fotóalbum vetített képes bemutatója is szerepel Az érdeklődők találkozhatnak a könyv szerzőivel: Legeza Lászlóval és Szacsvay Péterrel. A bemutató után kötetlen beszélgetést, ötletbörzét tartanak azzal a nem titkolt szándékkal, hogy meghonosítsák a klubjelleget tas Readers Digest AZ OKTÓBERI SZÁM TARTALMÁBÓL Bámulatos francia Boregyetem A nyolcszáz éves Suze-la-Rousse-kastélyban a borrajongók testi és szellemi táplálékhoz is jutnak Sorsdöntő pillanat A Los Angeles-i zavargások poklában Bernie Newton tiszteletes nem nézhette tétlenül a vérontást Formásabb combok A megfelelő edzésprogram és táplálkozás meghozza a kívánt eredményt Híd Andalnál James A. Michener 1957 márciusában megjelent könyve az ötvenhatos magyar forradalomról szóló legnagyobb példányszámú mű, amely megrázó beszámoló a szabadságharcról. ■■■ Trisztán ás Izolda videón A Trisztán és Izolda videofelvételét mutatja be 1992 október 3-án 16 órakor Budapesten a Korona Szállóban (Kálvin tér) a Richard Wagner Társaság. A Bayreuthi Ünnepi Játékok produkcióját Jean-Pierre Ponnelle rendezte, Daniel Bareinboim vezényli, a főszerepeket Rene Kolle, Johanna Meier, Matti Salminen, Hanna Schwarz énekli. Érték és mérték Ha a kutya megharapja a postást, az természetesen nem hír - mondja el legalább egyszer minden pályakezdő újságírónak valamelyik idősebb pályatárs -, ellenben ha a postás harapja meg a kutyát... Nos, természetesen az sem nagy szenzáció, hogy a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat tagjai ebben az évben is tartottak vándorgyűlést, és az ilyenkor szokásos szakmai kirándulásnak most történetesen Gyöngyös - az egyik itteni templom - volt a célpontja. A dolog akkor válik izgalmassá, ha kiderül, az a templom, amelyet eddig a magyarországi barokk érdekes, de nem túlságosan kiemelkedő értékű alkotásának hittek, valójában fél évezreddel korábbi falakat - a török időkben leégett épület maradványait -foglal magába. A restaurálásnak köszönhetően egészen sajátos módon ötvöződnek a gótikus és a barokk elemek, a magyar múlt két nagyon különböző, de mégis, egymást feltételező korszakának dokumentumai. Jelkép értéke van szinte annak, hogy éppen most, a kultúra, a művészetek őszi ünnepének napjaiban kapunk hírt a szenzációs régészeti leletről. Ez valóban hír, ha nem is írjuk nagybetűvel. Ahogyan hír az is - hogy újabb nagy ugrással a barokk évszázadából a mába érkezzünk-, hogy a budapesti Kampinski Hotelben ugyancsak szenzációsnak nevezhető esemény várható a hét végén. A világszerte ismert Sotheby aukciós ház szombaton este tartja első magyarországi árverését kortárs művészeti alkotásokból. Kortársak, mégpedig magyar kortársak festményei, grafikái, szobrai szerepelnek majd az aukción, amely további érdekességeket is kínál: jótékony célt szolgál (társrendező a Magyar Vöröskereszt), s miközben a humánus értékek megőrzését támogatja, azt is elő kívánja segíteni, hogy a művészet értékei méltó helyükre kerüljenek erkölcsi s persze anyagi szempontból is: ha nem is olyan árakról indul a licitálás, mint a hasonló külföldi árveréseken, az aukciós ház nem kívánja elkótyavetyélni az alkotásokat. Értékőrzés, értékteremtés, érték-újrateremtés. Olyan időket él a magyar kultúra, művészet, irodalom, amelyben, hogy önmaga lényegét meg tudja őrizni, s tovább tudja gazdagítani magát, egyszerre kell törekednie arra, hogy hiteles képet kapjon saját múltjáról, s hogy hiteles képet adjon jelenéről. Hiszen csak így érvényesítheti a kultúra, művészet számára egyetlen használható mércét, az egyetemeset. P. Szabó Ernő