Új Magyarország, 1992. október (2. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-15 / 244. szám

Váci „végzés” jöhet a Benfica Mint ismeretes, egyetlen ver­senyben maradt labdarúgó-ku­­pacsapatunk, a Vác-FC Sam­sung, ha csak átmenetileg is, köl­tözködni kényszerül. Mivel a Du­­na-partiak nem rendelkeznek stadionvilágítással, másik hely­színt kellett keresni UEFA Kupa­beli ellenfelük, a portugál Benfi­ca fogadására, mi több, tegnapig a találkozó időpontja sem volt végleges. László Attila, a csapat technikai igazgatója tegnap arról adott tájékoztatást, hogy végle­gessé vált kupamérkőzésük idő­pontja. Eszerint a Benfica elleni UEFA Kupa-visszavágót novem­ber 4-én, szerdán 17 órai kezdet­tel Újpesten, a Megyeri úti stadi­onban játsszák. Az első mérkőzés október 21-én, szerdán 21 órakor (magyar idő szerint 22 órakor) lesz Lisszabonban. Akad azonban még kérdőjel, s ez leginkább a csapat edzőjét, Csank Jánost érinti. Az már ko­rábban eldőlt, hogy játékosai kö­zül a két eltiltott labdarúgó - Bánfi és Plights - nem léphet pá­lyára. A sérült Zombori húzódása viszont továbbra sem javul. Csernyin-csapás Az Interpolis nemzetközi sakk­verseny második fordulójának legnagyobb meglepetése az orosz ex-világbajnok Anatolij Karpov búcsúja. A kieséses rendszerű torna második kiemeltjét a már magyar színekben versenyző Alek­­szandr Csernyin győzte le. Miután a mérkőző felek az első két nap után döntetlenre álltak, két 30 perces játszmából álló rövidítés döntött a továbbjutás sorsáról. Ebben Csernyin sötéttel megsze­rezte a teljes pontot, majd vilá­gossal remizett. A kiemeltek közül szintén bú­csút intett a mezőnynek a belga Gurevics, a dán Hansen és az orosz Polugajevszkij. Egyesületek, sportszakosztályok, fi­gyelem! Nálunk készítői áron és egyedi igények alapján rendelhetnek mezeket, nadrágokat, joggingokat, és egyéb sportruházati cikkeket! VILO SPORTRUHÁZAT. Tel: 180- 1475. Az Ipari Szövetkezetek Sport­­központja közli, hogy gyermek karate tanfolyam indult a Bp. VIII., Szentkirályi u. 26. sz. alatt 6-12 éves korú gyermekek szá­mára. Jelentkezni és beiratkozni kedden és csütörtökön 16.00- 17.00 óra között lehet Madarász Ferenc tanfolyamvezetőnél. A fővárosi Pepita Sárkányok SC NB I-es női labdarúgócsapata felvé­telt hirdet lányok és asszonyok ré­szére. Jelentkezni lehet 14 éves kor­tól, minden hétfőn, szerdán és pén­teken délután öttől hétig a XI. kerü­letben a Hunyadi Mátyás úti Kelen­­pályán Bukovszkiné Boros Piroska játékos-edzőnél. A BSE Városmajori Tenisz­centrumában minden nap 22.00 és 24.00 óra között kedvezmé­nyes áron salakos teniszpályák bérelhetők. Érdeklődni Király Ferencnél (117-4519) vagy Lázár Attilánál (155-4219) lehet. A Kispest SE kispályás teremlab­darúgó-bajnokságot szervez 1992. november 4-től kezdődően. A ver­seny helyszíne a Bp. XIX. ker., Cso­­konai u. 9. sz. alatti általános iskola tornaterme. (Megközelíthető: a Ha­tár úti metrómegállótól 50-es vagy 50/A villamosokkal 4 megálló, vagy a 48, 51, 68, 93, 135 autóbuszok Kossuth téri megállóhelyétől 2 perc.) A bajnokságban minden héten egy mérkőzést játszanak, szerdán, illetve pénteken 18.00 vagy 18.30 órától. Nevezni a KISPEST SE-nél lehet Bp. XIX. ker., Fő utca (Gábor Andor u.) 42. szám alatt, vagy telefonon, a 147-1355-ös számon Kerekes Ba­lázsnál. Nevezési díj: 3500 Ft, neve­zési határidő 1992. október 26. Bő­vebb felvilágosítást a fenti telefon­számon lehet kérni. „Cserhát Kupa" néven 1992. október 17-én rendezi meg Cserhátsurány. Önkormányzata és a Nógrád Megyei Triatlon Szövetség Nógrád megye nyílt terepduatlon-bajnokságát és mountainbike-versenyét. Versenytávok Korcsoport Rajtidő DUATLON Futás Kerékpár Futás 1,2 km - 6 km - 0,6 km (10. 30) 4 km - 20 km - 2 km (11.00) MOUNTAINBIKE I. 4 km-10, 11-12 (12.30) II. 8 km 13-14, 15-16-17 (13.15) III. 20 km 18-19, 20­ (14.00) A nevezés a rajtidő előtt fél órával lezárul, nevezési díj nincs. A rende­zés minden költsége a rendezőket, a részvétellel járó költségek a verseny­zőket terhelik. Fontos: fejvédőt hozz magaddal (bukósisak is jó)! Jó tud­ni: a duatlonon utcai és versenyke­rékpárral is tudsz indulni, a moun­­tenbike-on csak műszakilag rendben lévő kerékpárral versenyezz! Pályázat! A Magyar Birkózó Szövetség Kozma István Alapítványa pá­lyázatot ír ki az utánpótlás te­rén kifejthető programokra, amelyek a birkózás népszerűsí­tését, tömegbázisának kiszéle­sítését és eredményességének növelését szolgálják. Pályázni lehet: birkózóbázi­sok létrehozásával, egyes kor­csoportok kiugró tehetségeinek menedzselésével, valamint bár­mely olyan program tervével, amely hosszú távon előre viszi utánpótlásunk fejlődését. 1. A benyújtott pályaművek­nek tartalmazniuk kell: - konkrét szakmai programot (3-6 éves időtartamra terjedően: milyen korcsoportokkal, mi­lyen időtartamon keresztül, ho­gyan kívánnak foglalkozni). - A konkrét szakmai prog­ramnak milyen személyi, tárgyi feltételei vannak, ennek meg­valósításához mit kérnek az ala­pítványtól (szőnyeg, iskolai kollégiumi elhelyezés, ösztön­díj stb.). - A szakmai program milyen eredményességet ígér. - A szakmai program gazda­ságossági számítását, hozzáve­tőleges költségvetését, vala­mint, hogy ebből a pályázó mit vállal. 2. A pályázatokat beadhatják: birkózószakosztályok, iskolai sportkörök, DSE-k, DSK-k, a sportért tenni akaró jogi és ter­mészetes személyek. 3. A pályázatokat az MBSZ címére (1143 Bp., Dózsa György út 1-3. kell benyújtani. Beadási határidő: 1992. október 31. 4. A beérkezett pályázatokat a Kozma István Alapítvány ku­ratóriuma 1992. november 30-ig értékeli és dönt a pályázatok tá­mogatásáról, illetve a megvaló­sítás sorrendiségéről is. Malév SC kézilabda-tanfolyamot indít 1980 és 1982 között született lányok részére. Jelentkezni október 15-ig lehet kedden, csütörtökön és pénteken 16 órától Szabó Zoltán edzőnél. A Malév SC címe: XVIII., Nagybecskerek u. 32. Sportbörze Ezúttal is jelentkezünk szokásos csütörtöki rovatunkkal. A ha­gyományokhoz híven az ESMA Sajtóügynökség (1146 Istvánme­­zei út 1-3. Telefon: 252-0349, Fax: 1131-8841) és az OTSH közös Sportbörzéje a Mineralimpex támogatásával várja mindazoknak a jelentkezését, akiknek bármilyen, sporttal kapcsolatos közzé­­tennivalójuk van. Rovatunk természetesen továbbra is ingyen áll a hirdetők rendelkezésére. ■HMMMNHHMHMHaHNiHHl Mmgmmt II. évfolyam 244. szám 1992. október 15., csütörtök SPORT Lamour már nemcsak a vívásba szerelmes Budapesti diskurzus a kétszeres olimpiai bajnok francia kardvívóval Mi, magyarok igencsak büszkék és hiúak vagyunk - tegyük hozzá teljes joggal - vívóinkra, különösen a kardozókra. Túl a hajdani, legendás pengeforgatókon gondoljunk csak az elmúlt tíz eszten­dőre: Gedővári Imre, Nébald György vagy a legfrissebb büszke­ség, Szabó Bence neve talán még a nyugdíjas nénikéknek is isme­rősen cseng. Mégis, e fent említett világnagyságok sem tagadhat­ják: a mögöttünk hagyott évtized legeredményesebb vívója nem magyar, hanem­­ francia. Jean-Francois Lamour kétszeres egyéni olimpiai bajnok, egyszeres bronzérmes, egyéni világbajnok, egyéb címeit (holmi Világ Kupa-győzelmek...) hosszasan sorolhatnám. Hogy azért valami közünk mégis legyen a kiváló sport­emberhez: Lamour mestere magyar, Szepesi László... Barcelona, 1992. augusztus 3-a, a tem­pe, és nem volt időm kipi­kard egyéni döntő napja. Az egyik ágon Szabó Bence, a másikon Lamo­ur menetelt az aranycsata felé. A szakemberek már dörzsölgették a kezüket, a kétszeres olimpiai baj­nok és a nagyszerű formában vívó magyar fiú mérkőzése igazi vívó­csemegét ígért. Csakhogy a francia meglepetésre kikapott az olasz Marintól, így „csak" a harmadik he­lyért küzdhetett a szintén olasz Scalzóval. Mi persze mindannyian csak Bencére figyeltünk, a bronz­meccset leírtuk, mondván „Jeff" nyerni jött az olimpiára, nem lesz képes küzdeni a bronzért. Téved­tünk. Lamour „meghalt" a páston, nagyszerű vívással győzött és utá­na boldogan, tiszta szívből moso­lyogva fogadta a gratulációkat. Két megnyert olimpia - és egy pár perccel azelőtt elvesztett - után. Ekkor döb­bentem rá: Lamour nemcsak az eredményei miatt nagyszerű spor­tember... Az Eutelsat (az európai űrtávközlési szervezet műholdjait működtető cég) bankettjén végre érdeklődhettem, honnan vette az erőt ahhoz a bizonyos bronzcsatához. Beszélgetésünket gratuláció­val kezdtem, a 36 éves Lamour ugyanis két héttel ezelőtt „bead­ta a derekát", azaz megházasodott. A „szerencsés kiválasztott" Spen­­nato, a francia női tőrválogatott erőssége. - Milyen érzés volt Los Angeles és Szöul olimpiai bajnokának, a bar­celonai aranyérem egyik váromá­nyosának a harmadik helyért vívni? - Azokban a percekben nem gondoltam ilyesmire. Egyszerű­en elfáradtam a negyeddöntő­ben, ahol a lengyel Koscielnia­­kowskit csak nagy csatában győz­hetn­ magam a Marin elleni csörtéig. A bronzérmet eldöntő asszóig viszont több szünetet kaptunk, így volt erőm küzdeni a harmadik helyért. - Ezek szerint nem gondoltál ar­ra, hogy győzelmeddel a vívósport egyetlen háromszoros egyéni olim­piai bajnoka, tehát a legeredménye­sebbje lettél volna? - De, természetesen igen. Csakhogy a verseny előtt ez megvalósíthatatlan álomnak tűnt, így utólag is azt mondha­tom: ha Marint legyőzöm, Szabó Bence ellen akkor sem sikerült volna nyernem. Ő azon az estén verhetetlen volt. Lamour megjegyzését az em­lített - azaz Bence - nagy boldo­gan hallotta, ugyanis időközben a tőröző olimpiai bajnok, szintén francia Philippe Omnes társaságá­ban ő is az asztalunkhoz ült... - Beszéljünk egy kicsit a múltról. 1984-ben, a Los Angeles-i ötkarikás já­tékokon némi meglepetésre nyertél ara­nyérmet. A szakemberek állítása sze­rint csak azért lehettél első, mert a volt szocialista tábor kardvívói hiányoztak az eseményről. Ezt követően viszont jónéhányszor bizonyítottad, hogy a tel­jes mezőnyt is le tudod győzni... - Két évvel az olimpia előtt ér­kezett Franciaországba Szepesi László. Az ő irányításával évről évre fejlődtem. Éreztem, hogy egyre többet tudok a vívásról, és az elképzeléseimet végre is haj­tottam a páston. Szepesi nagysze­rű edző, tíz év alatt a majdhogy­nem nullán álló francia kardví­vásból olimpiai és világbajnoki dobogós együttest faragott. - Rengeteg győzelmed közül me­lyikre vagy a legbüszkébb? - A szöuli aranyérmemre. Ak­kor duplán védtem meg címeimet. Először is az olimpiai elsőségemet, másodszor pedig az 1987-es lau­­sanne-i világbajnokságomat. De nagyon büszke vagyok az utolsó talál­atomra amit francia színekben adtam: Barcelonában a bronzéremért a ro­mán csapat ellen. - Ezek szerint abbahagyod? - Úgy gondolom, hogy van egy foglalkozásom és egy mestersé­gem. Előbbi a gyógytornász, utób­bi a vívás. A kettő együtt, sajnos nem megy. Mostanáig a mesterségem­nek éltem, mától a foglalkozásom­nak... A válogatottól mindenkép­pen elbúcsúzom, de klubomban, a Racing Paris-ban azért még elví­­vogatok.. - Magyarországon igen népsze­rűek az olimpiai bajnokok. Gondo­lom, igaz ez Franciaországra is, hi­szen te vitted a megnyitóünnepsé­gen országod zászlaját. - Valóban felismernek az ut­cán, sőt... Barcelonát követően még több ismeretlen ember gra­tulál, mint amikor bajnok lettem. Köszönhető ez persze annak is, hogy az olimpia két hete alatt a televízióból szinte ömlöttek a barcelonai események. - Mindig is volt véleményed a ví­vást körülvevő helyzetről, érdekelt a sportág jövője. Most, hogy a pálya­futásodat befejezted, gondoltál-e ar­ra, hogy a megújult nemzetközi szö­vetségben dolgozz? - Szívesen segítek akármiben, hogy a vívás népszerűbbé váljon, de a „táncra" fel kell, hogy kérje­nek, márpedig ez eddig nem tör­tént meg. Az biztos, hogy szükség van szabálymódosításokra, de csak egyszer! Az elmúlt években ugyan­is percenként hoztak rendelkezé­seket, melyek bizony nem mindig voltak a legjobbak. Egy dolgot pe­dig mindig elfelejtettek a szövet­ség tagjai: megkérdezni minket, a versenyzőket. Hazafelé menet arra gondol­tam, megérdemelte volna La­mour, hogy ő legyen a vívás leg­eredményesebb olimpikonja. Az­tán rájöttem, az a bizonyos elején emlegetett - és bennem is műkö­dő - magyaros hiúság ezt már nem engedélyezi. Két okból sem: a legeredményesebb ugyanis - 2 arany- és 1 ezüstérmével - Elek Ho­rn. Másrészt, ha most a francia kardforgató lenne a „number one", akkor Szabó Bence sem lett volna első Barcelonában. Tehát, jobb ez így... Szetey András Elegancia az életben és a páston., (balról) beszélget Jean-Francois olimpiai aranyérmesével . Barcelona bajnoka, Szabó Bence Lamourral, Los Angeles és Szöul Kreisz Gábor felvétele Főszerkesztő: FÁBIÁN LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: KISS GY. JÁNOS Vezető szerkesztők: Bóday Márta Kő András Szerkesztőség: 1085 Budapest Vili. Blaha Lujza tér 3. Postafiók: 1410 Budapest, Pf. 199. Telefonok: 266-5009, 266-2804. ( Hírlapkiadó: 138-2399, 138-4300, 138-3988.) Telefax: 266-2288 (napi szerkesztés), 267-3313 (titkárság). Hirdetésfelvétel: 1959 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 138-2369, telefax: 138-3150 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a hírlapkézbesítőknél, postai hírlapüzletekben, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). 1900 Budapest XIII. Lehel u. 10/A közvetlenül vagy postautalványon, illetve átutalással a Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj az 1992. évre egy hónapra 316 Ft, negyedévre 948 Ft, fél évre 1896 Ft, egy évre 3792 Ft. Külföldön terjeszti a Kultúra Kereskedelmi Vállalat H-1339 Budapest, Postafiók 149. Kiadja a PUBLICA RT, a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével. Felelős kiadó: HORVÁTH E. ZOLTÁN elnök Szikra Lapnyomda Felelős vezető: DR. CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató ISSN 1215-0185 Bp.- ISSN 1215-1386 vidék 1­8­16 Voltizs virtus Újabb jó hír érkezett egy hazánk­ban viszonylag kevéssé ismert sportág, a voltizsálás, azaz a lovas­torna házatájáról. A szakág leg­jobb hazai férfi képviselője, Tar­pataki Tamás ismét nagyszerűen szerepelt a nemzetközi mezőny­ben. Malmöi Világ Kupa-sikere után, ismét a VK-ban remekelt, ezúttal valamivel közelebb, Bécs­­ben. Az osztrák fővárosban meg­rendezett viadalon csak a sport­ág egyik legnagyobb sztárja, a dán Fiscaek előzte meg Tarpata­kit a férfiak versenyében. A győz­tes 21,2, míg versenyzőnk 6, 5 pontot kapott gyakorlatára. 23 • A férfi röplabda bajnokság teg­napi fordulójában: Vasas-NYVSC 3-0. • Az 1,1 millió dolláros tokiói nemzetközi férfi tenisztorna 2. fordulójában: Edberg (svéd, 1.)­­Grabb (amerikai) 6-4, 6-4, Ivani­sevic (horvát, 4.)-Reneberg (amerikai) 6-3,6-4, Krajicek (hol­land, 7.)-Woodforde (ausztrál) 6- 4, 6-2, Volkov (orosz, 8.)-From­­berg (ausztrál) 6-3,6-1, P. McEn­roe (amerikai)-Wheaton (ameri­kai, 15.) 6-1,2-6,6-4. • A Milánó-Torino közötti 206 km-es profi kerékpáros országúti verseny végeredménye: 1. Bug­­no (olasz) 4:45:50 ó, 2. Aldag (né­met), 3. Tony Rominger azonos idővel. • Az amerikai profi jégkorong­bajnokság (NHL) legutóbbi for­dulójának eredményei: Québec Nordiques-Philadelphia Flyers 6-3, Pittsburgh Penguins-Buffa­­lo Sabres 6-5, St. Louis Blues- Tampa Bay Lightning 1-2, Min­nesota North Stars-Calgary Fla­mes 3-4, Los Angeles Kings-San Jose Sharks 2-1. • A Williams Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki verseny­­istálló vezetői állítólag már nem­csak a finn Hakkinennel és a brit Hillel, hanem az amerikai ifjabb AJ Unserrel is tárgyalnak a csa­patba kerülésről. • A világbajnokságba számító San Remo autós rali állása 19 gyorsasági szakasz megtétele után: 1. Kankkunen, Piironen (finn, Lancia) 4:41:44 ó, 2. Aghini, Farnocchia (olasz, Lancia) 12 mp hátrány, 3. Delecour, Grataloup (francia, Ford) 1:18 p h. • A második cardiffi klubnál is ajtót mutattak a britek kiváló sprinterének, Jason Livingston­­nak, aki az olimpia idején meg­bukott a doppingellenőrzésen. • A Tel-Avivban zajló izraeli férfi teniszverseny első fordulójának érdekesebb eredményei: Gorriz (spanyol)-Csesznokov (FÁK-be­­li, 4.) 7-6,3-6,7-6, Ondruska (dél­­afrikai)-Pozzi (olasz, 8.) 6-1, 6-4, Connors (amerikai)-Carlsson (svéd) 6-2,4-6,6-3. • Elhunyt Halász Rezső fotómű­vész és újságíró, aki évtizedeken át az MTI pécsi sporttudósítója volt, és rendszeresen tudósított a helyi sporteseményekről. • Kecskeméten az országos go­kart-bajnokság 11. és 12. futama a Formula A-kategóriában egya­ránt Bakos András sikerét hozta. A Formula C-ben viszont Barta Attila volt a leggyorsabb. • A francia kormány hétmillió frank támogatást ad a bastiai lab­darúgó-stadion újjáépítésére. A 10 000 nézőt befogadó új stadi­ont 1994 tavaszán adják át. Aki (totó)tippel: . löT. Holló Zsolt SZERENCSEJÁT ÉK RT A SZERENCSE KOVÁCSA.. (asztaliteniszező)i 1. Rába ETO-Siófok x,2 2. Videoton-KispestX 3. MTK-Békéscsaba1 4. Nürnberg-Frankfurt x,2 5. Saarbrücken-Bayern München2 6. Düsseldorf-Hannover1 7. St. Pauli-MannheimX 8. Atalanta-Torino2 9. Roma-Intemazionaie1 10. Udinese-Napoli2 11. Andria-MonzaX 12. Padova-Bologna x, 1 13. Taranto-Ascoli2 14. Meppen-Duisburg1

Next