Új Magyarország, 1992. október (2. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-22 / 250. szám
Katonatisztből hadtörténész-professzor Sztálin és Trockij után Leninről ír Dmitrij Volkogonov . " ... .. . " Alacsonyabb beosztásba kér Dmitrij Volkogonov hadseregtábornok, az orosz parlament képviselője, a filozófia és a történettudomány doktora, professzor, az Orosz Tudományos Akadémia levelező tagja, az Orosz Köztársaság elnökének, Borisz Jelcinnek a tanácsadója. Sztálinról és Trockijról szóló művei után most egy Lenin-monográfián dolgozik. HMMI Trockij-karikatúra a húszas évekből A Csita tartománybeli Mangut nevű kis településen, a Távol-Keleten született 1928-ban. Szülei egyszerű, kétkezi emberek voltak. Apját 1937- ben letartóztatták, majd mint a „nép ellenségét" kivégezték. Bűne mindössze annyi volt, hogy a házkutatás során egy 1922-ben kiadott Buharin könyvet találtak nála. Anyját is letartóztatták, aki hamarosan követte férjét, az internálótáborban pusztult el. mia . Az akkor tizenegy éves apátlan-anyátlan árva gyermekinek nem maradt más oltalom, mint a hadsereg. Páncélos tisztiiskolát, majd Lenin Politikai Akadémiát végzett. Különböző beosztásokban teljesített szolgálatot. Legutóbb a szovjet fegyveres erők politikai főcsoportfőnökének helyettese volt; mindaddig míg a „politikai szervek likvidálása" vádjával eltávolították posztjáról örült. A Hadtörténeti Intézet parancsnokának nevezték ki. Az ő vezetésével fogtak hozzá a tízkötetes „A szovjet nép Nagy Honvédő Háborúja" című mű átdolgozásához, a peresztrojka jegyében. Az első négy kötet kéziratának elkészülte után a szerkesztő bizottság 1990 márciusára tűzte ki annak megvitatását, melyen jelen volt Jazov marsall, honvédelmi miniszter, Mojszejev marsall a szovjet fegyveres erők vezérkarának főnöke, Varenyikov hadseregtábornok, valamint a politikai főcsoportfőnökök és sok más katonai és pártvezető, akik később, 1991 augusztusában a puccs szervezői, vezetői voltak. Itt, a vitából valóságos bírósági tárgyalás alakult ki, melyen a „szovjetellenesség" vádját mondták ki rá, és ismét felmentették beosztásából. Mintegy másfél éven át viselte a vádakat, egészen az 1991. augusztusi puccsig és mintegy másfél évig mást sem lehetett olvasni a konzervatív sajtóban róla, hogy „Volkogonov a renegát", „Volkogonov az opportunista". Jellemző ezekre az időkre, hogy amikor a Sztálinról szóló műve a Zrínyi Kiadó gondozásában magyarul Budapesten megjelent, és ebből az alkalomból meghívták Magyarországra, megtagadták tőle a kiutazási engedélyt. Volkogonovnak, mint szerzőnek huszonkilenc filozófiai, történeti és politikai műve jelent meg könyvalakban és néhány száz tanulmánya folyóiratokban látott napvilágot. Könyveinek több, mint felét lefordítva a határon túl is kiadták. Különösen nagy sikert aratott Sztálin politikai portréja, mely lefordítva huszonegy országban jelent meg. Ez év tavaszán látott napvilágot, 50 ezer példányban, Lev Trockijról szóló monográfiája, amelyet moszkvai megjelenése után néhány hónappal később már Németországban is kiadtak. Volkogonov objektív tárgyilagossággal mutatja be az 1917-es forradalom, majd az ezt követő polgárháború második nagy vezéralakját, kinek eredeti neve Bronstein volt. Belátunk a kulisszák mögé is és megismerjük azt az áldatlan harcot, mely Sztálin és Trockij között folyt a hatalomért. A történelem szempontjából mindegy lett volna, hogy ki győz, Trockij vagy Sztálin, mindkettő diktátor volt a maga idején és Trockij is a totális hatalomra tört. Volkogonov, a politikai monográfiák nagymestere Megismerjük a Trockij-gyilkosság bonyodalmait is, hogy mily nagy apparátussal készítette elő az NKVD - Sztálin utasítására - N. S. Ettingen tábornok vezetésével. A Volkogonov könyvben publikált fénykép a bizonyíték arra, hogy a szovjet állam miként jutalmazta a gyilkost, Ramon Mercadert, aki megkapta a „Szovjetunió Hőse" kitüntetést, miután a mexikói börtönből büntetését letöltve kiszabadult. Mercader sírkövére, 1972-ben bekövetkezett halála után felvésték e titulust. A trilógia Leninről szóló harmadik kötetét is készíti már a szerző, aki hihetetlen nagy munkabírással dolgozik. Minden Lenin dokumentumot áttanulmányozott eredetiben - több mint száz olyan okmány van, mely nem került be Lenin összes művei kiadásaiba, mert azok a véreskezű diktátort mutatták volna. A Leninről szóló monográfia már teljesen újszerű lesz, ugyanis ennek írásában már semmiféle kontroll nem fogja a kezét - mondta moszkvai találkozásunkkor, nem úgy mint a Sztálinkönyvnél. Volkogonov alelnöke a hadtörténészek nemzetközi szövetségének. A parlamenti bizottság elnökeként ő felügyeli az SZKP és a KGB archívumait. Ugyanakkor az orosz hadsereg újjászervezésére alakult parlamenti bizottságnak az elnöke. S minde mellett a „balközép" parlamenti frakciónak is ő az elnöke. Volkogonovnak a Sztálinról szóló műve a Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg. Társadalmi igényt elégítene ki, ha a magyar olvasóközönség magyar nyelven olvashatná Trockijról szóló művét. Györkei Jenő 1 Kormányképessé váltak a demokraták, de... 3 ) 3*2 | Amerika választ: megújhodás? A demokraták nemzeti szinten 1964 óta sikertelennek bizonyultak. Programjuk, és jelöltjük vagy színtelen (Dukakis), avagy oly balos volt (McGovern), hogy inkább a Kremlnek, mint a Fehér Háznak látszott megfelelni. A vereségekhez hozzájárult a pártot alkotó érdekcsoportok szerepe. Amerikában ugyanis nincsen európai értelemben vett párt, igazi apparátussal és tagsággal. A pártoknak nem tagjai, hanem szavazói vannak. Legtöbbjük - a szerző is -, alkalmi alapon szavaznak. A pártok csak az érdekcsoportok ideiglenes szövetségei, melyek igyekeznek a választásokat közösen megnyerni. A demokraták részben azon buktak el, hogy a hangos, szélsőséges, de a többséget elriasztó elemek összességévé lettek. Egy példa: ha a militáns homoszexuálisok lila ingben kiálltak a demokrata jelölt mellett, akkor az egy elkötelezett szervezet támogatásával erősödött. Ugyanakkor elidegenedett jó pár millió átlagember. Ugyanez áll több vallási, faji, gazdasági, nemi és szociális tömörülés esetében. A szélsőségesek uralta, és az átlagpolgárt provokáló párt új útra lépett. Mármint ami az elnökcsapatot és a hivatalos programot illeti, Clinton és Gore a mérsékeltek közé tartoznak, tehát azokkal a demokratákkal azonosulnak, akik Nixonra, Reaganre, Bushra szavaztak. Noha Clinton személye támadható, életvitele és a vietnami „háború" alatti szerepéért, jelöltsége mégis többségképes, nem utolsósorban Bush elnök nehézségei miatt. Nem kell jósolgatni, lesz-e az esélyből többség. Fontosabb, hogy mennyire kell élni a gyanúperrel a program megvalósítását illetően, hiszen az ígéretek és a gyakorlat között gyakorta keletkezik rés. Csakugyan, a demokraták új arcot kaptak. De mi van az új zebracsíkok alatt? Az öreg kopott gebe? A pártot meghatározó érdektömörülések vezetői még a régiek. Azok a csoportosulások, melyekből az aktivisták jönnek, nem változtak. Új a lovas, a jelmez, meg a műsorszám. Eljátsza-e az igásló a beígért cirkuszi számot? A kétségek, még ha sikerül is a szavazás csókjával a békából hercegfit csinálni, jogosultak. A demokraták eddigi betegsége a szervezett kisebbségeknek a strukturálatlan többséggel szembeni sikerében keresendő. A következmény, a pártot irányító kisebbségeknek a köz kárára történő előnyben részesítése lett. A pártban befolyásos különleges érdekeket képviselő csoportok egy közös nevezővel bírnak. Tudják, a politika határozza meg, hogy ki mit kap. Ezért a politikai hatalomtól az állami elosztó funkciónak az ő javukra való alkalmazását várják el. Vezetőik követőiknek kis társadalmi teljesítményért, a hatalom eszközeivel magas hozamot ígérnek. Ennek indoklása, hogy az általuk képviseltek valamiképpen a többség múltbeli „áldozatai". Például a nők a férfiaknak, a feketék a rabszolgaságnak, amiért most kárpótlás jár. A vezetők hatalmát a nagyapák sérelmeiért az unokáknak juttatandó előnyök biztosítják. Az ilyen vezetők és követőik hűbéri viszonyban állnak. Az „elosztás nábobjainak" a taktikai meggondolások ugyan lehetővé teszik, hogy mint jelenleg, ideigóráig ne verjék követeléseiket hangoztatva az asztalt. De nehezükre eshetik a szűken értelmezett csoportérdekeiknek maximális kielégítésétől véglegesen eltekinteni. Hatalmuk motorja követőiknek az elvárt „jóvátételért" lihegő, és a támogatásokból élő, tábora. Ez csak addig áll mögöttük, míg Robin Hood módjára „teljesítenek". Clintonék a választások után csak akkor tudnának jól kormányozni, ha a pártjukban elhatalmasodott rablólovagok átlépnének múltjukon. Erre ezek, befolyásuk megtartása mellett, aligha lesznek képesek. Gyanítható, hogy a sikerhez a demokratáknak többre van szükségük mint egy új típusú jelöltre és egy új programra: új párton belüli hatalmi viszonyok kellenek. Hiszen a törvényhozást eddig is a demokraták uralták. A költségvetési hiányt, mely az ország hanyatlásának nem tünete, hanem az okozója, ők növelték. Az új program ugyan az ellenkezőjét ígéri, de a hiány java a juttatásokra rászokott elemek egyre növekvő támogatásából következik. A „kliensek" közköltségen való pénzelésén nyugvó kiskirályságok rendszerét a demokratáknak (és nemcsak nekik) fel kell számolni. Ezt kívánja az amerikaiak többsége, ezért volt Perot népszerű. Mindeddig a demokraták csak a javulást ígérték, de a kórokozót nem érintették. Míg ez nem történik meg, emlékezni kell arra: a párduc még akkor is húsevő, ha letagadja a foltjait. Amerika nemcsak politikai, de társadalmi és gazdasági válságát a demokraták csak akkor tudják megállítani, ha a részeknek az egész kárára történő pénzelése megszűnik. Ironikus tény: bár csak amerikaiak választhatnak az USA-ban, az eredmény az egész világot érinti. Az idei választás már jócskán hozott meglepetést. Ez nem korlátozódik a Perot-mozgalomra. A tankönyv szerint egy kormányzó elnök verhetetlen, viszont Bush bajban van. Az ezen ismertetés tárgyát képező demokraták kiküszöbölték korábbi vereségeik okait és kormányképessé váltak. II. évfolyam, 250. szám 1992. október 22., csütörtök Délszláv helyzetkép a harcok és tárgyalások közepette Szerbia viadala a szövetséggel A délszláv válságövezetben mintha a béke és a fokozatos rendeződés irányában kezdenének haladni a dolgok. Persze, egy ilyen bonyolult régióban, mint a volt Jugoszlávia területe, még a nagyfokú meglepetések és a folyamatokat az alapvonal mögé visszaterelő fordulatok is, szinte minden percben megtörténhetnek. Bizonyos pozitív jelek azonban mégis okot adnak az enyhe optimizmusra. Az esetleges pozitív változások, illetve az áttörés lehetősége, megfigyelők szerint is, közvetlen összefüggésben van a kis-jugoszláviai, vagyis szerbiai belpolitikai színtéren történő nagy összecsapás kimenetelével. Ez egyrészt Cseszics állam és Panics szövetségi kormányfő, másrészt Milosevics szerb elnök és lobbyja között tetőzik mostanában. A szerbiai rendkívüli választások kiírására vonatkozó népszavazás kudarca és a már beharangozott szövetségi - ugyancsak rendkívüli - választások közötti időszakot az említett politikusok arra használták fel, hogy a nyilvánosság előtt megmérkőzzenek. Egyelőre szokatlanul éles a szócsata annak eldöntésében, kinek az irányvonala lesz a hivatalos politika Szerbiában, illetve Kis- Jugoszláviában az elkövetkező időszakban. Milosevics elsőnek támadott, úgy, hogy a Cseszics jugoszláv és Tudjman horvát elnök genfi találkozóján, Cyrus Vance és David Ozven, a Jugoszlávia békekonferencia társelnökei jelenlétében született megállapodást bírálva azt nyilatkozta a belgrádi televízióban: ő sohasem írta volna alá azt az egyezményt. Hozzáfűzte azt is, hogy Panicsot köztudottan Washingtonból irányítják, hamarosan pedig az is ki fog derülni, ki és honnan irányítja Csoszicsot. Az író-elnök sem váratott sokáig a válaszra. A Politika című napilapnak, amelyet a milosevicsi lobbynak nem sikerült államosítással (újra) bekebeleznie, azt nyilatkozta: közte és Milosevics között egyre növekvő ellentétek vannak és olyan nézetkülönbségek, melyek a demokrácia értelmezésére, gyakorlati érvényesítésére vonatkoznak. Cseszics szokatlanul éles múlt heti parlamenti beszédében - amelyben a képviselők tudtára adta, hogy az állam le fogja fegyverezni a különböző pártok garázdálkodó harcosait, nemkülönben a fegyverviselő politikusokat is, ha vétenek a törvény ellen - Milosevicsre vonatkozóan azt mondta: ha az én nevemet bel- és külföldön annyiszor említették volna a lemondással kapcsolatban, már rég lemondtam volna. Cseszics és Panics mielőbb békét akar mind Zágrábbal, mind Szarajevóval és ahhoz is hozzá akar járulni, hogy a Szerbián belüli válsággócok, mint a koszovói, ne törjenek ki vulkánszerűen, újabb beláthatatlan bonyodalmakat okozva. Panics az elmúlt héten Pristinában tárgyalt Ibrahim Rugovovával a koszovói albánok legnagyobb szervezete vezetőjével. Ha másban nem is, abban megállapodtak, hogy négy közös munkacsoportot alakítanak a koszovói bajok sürgős tanulmányozására és az orvoslási javaslatok megtételére. Igaz, az albánok ezúttal is elmondták, bár nem akarnak háborút, politikai harcuk célja továbbra is Koszovó Köztársaság megteremtése. Ez pedig továbbra is áthidalhatatlan akadályt jelent a tárgyalások jövőjét illetően. A horvátországi hadszíntér szlavóniai és baranyai szakaszán késik a menekültek visszatelepítése a szerbek által elfoglalt és külön szerb államnak kikiálltott horvát területekre. Csoszics és Tudjman genfi egyezményével összhangban, a dél-dalmáciai frontszakaszon, a Prevlaka-félszigetről azonban eltávoztak a jugoszláv katonák és ott már az UNPROFOR kék lobogója lengedez. Bár Horvátországból nem érkeztek hírek nagyobb harcokról, az ottani belső színtér sok meglepetést rejteget, hiszen Tudjmanék a minap betiltották az usztasa szélsőjobboldali hagyományokat ápoló és folytató Horvát Jogpártot, annak kulcsemberét, Dobrosav Paragát pedig, háborús bűnök elkövetésének vádjával bíróság elé fogják állítani. E párt rendelkezik Horvátországban a legnagyobb számú felfegyverzett aktivistával, akik a Horvátország felszabadításáért vívott harcokban kegyetlenkedéseik révén váltak hírhedtté. A belgrádi rádió politikai kommentátora szerint Tudjman lépése a kihasznált és most elvetett szövetségestől való „kézmosást" jelenti a nemzetközi közvélemény színe előtt. Nem nehéz ebből következtetni, hogy a belgrádi szócső hazabeszélt, hiszen Cseszics elnök is bejelentette a félkatonai alakulatok lefegyverzését és a vétkesek megbüntetését, ez pedig Seselj csetnikvajdának és társainak nem okozhat különösen nagy örömet. Ilyen esetekben ugyanis a parlamenti mentelmi jog sem háríthatja el a képviselőt fenyegető veszedelmet, amely, mint ő maga is tudja, egy csopett sem alaptalan vádakra támaszkodik. Az elmúlt héten a délszláv válság kapcsán a legnagyobb meglepetést Cyrus Vancenek a BT-hez eljuttatott tájékoztatójának az a része okozta, amelyben a diplomata aggodalmának ad hangot egy lehetséges macedóniai tűzfészek lángra lobbanásának lehetősége miatt. Vance nem részletezte, hogy mire alapozza aggályait, de a genfi Csoszics, Tudjman, Gligorov és Izetbegovics találkozó a többi között a zárt ajtók mögött ezzel is foglalkozott e napokban. Bonyolíthatja a délszáv válság megoldását, hogy Boszniában állítólag hatalomváltásra került sor. A már jó ideje színen levő két áramlat közül a hatalmi harcok során Izetbegovics elnök boszniai muzulmán „őslakóiból" álló pártja alul maradt a sokkalta militánsabb és radikálisabb „peremvidéki", elsősorban a szerbiai Szandzsákból „importált" muzulmánok Ejup Ganic elnökségi tag és Sefer Halilovic, a bosnyák haderő parancsnoka vezette tömörüléssel szemben. Nyilvánvalóan hamarosan el fog dőlni, vajon a szarajevói vezetésben az izetbegovicsi bosznia-hercegovinai föderációra, vagy a radikális vonal által képviselt unitáris, a muzulmánok irányította bosnyák állam megteremtésére való törekvés kerekedik-e felül. Ez egyben válasz is lesz arra a kérdésre is, hogy Boszniában ismét a háború,vagy pedig a tárgyalások és a kompromisszumok politikája időszaka következik-e. Kovács László