Új Magyarország, 1992. október (2. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-22 / 250. szám

Katonatisztből hadtörténész-professzor Sztálin és Trockij után Leninről ír Dmitrij Volkogonov . " ... .. . " Alacsonyabb beosztásba kér Dmitrij Volkogonov hadseregtábornok, az orosz parlament kép­viselője, a filozófia és a történettudomány doktora, professzor, az Orosz Tudományos Akadémia levelező tagja, az Orosz Köztársa­ság elnökének, Borisz Jelcinnek a tanácsadója. Sztálinról és Troc­­kijról szóló művei után most egy Lenin-monográfián dolgozik. HMM­I Trockij-karikatúra a húszas évekből A Csita tartománybeli Mangut nevű kis települé­sen, a Távol-Keleten született 1928-ban. Szülei egyszerű, két­kezi emberek voltak. Apját 1937- ben letartóztatták, majd mint a „nép ellenségét" kivégezték. Bű­ne mindössze annyi volt, hogy a házkutatás során egy 1922-ben kiadott Buharin könyvet találtak nála. Anyját is letartóztatták, aki hamarosan követte férjét, az in­ternálótáborban pusztult el. mia . Az akkor tizenegy éves apát­­lan-anyátlan árva gyermekinek nem maradt más oltalom, mint a hadsereg. Páncélos tisztiiskolát, majd Lenin Politikai Akadémiát végzett. Különböző beosztások­ban teljesített szolgálatot. Leg­utóbb a szovjet fegyveres erők politikai főcsoportfőnökének helyettese volt; mindaddig míg a „politikai szervek likvidálása" vádjával eltávolították posztjá­ról ö­rült. A Hadtörténeti Intézet pa­rancsnokának nevezték ki. Az ő vezetésével fogtak hozzá a tíz­kötetes­­ „A szovjet nép Nagy Honvédő Háborúja" című mű átdolgozásához, a peresztrojka jegyében. Az első négy kötet kéziratának elkészülte után a szerkesztő bizottság 1990 márci­usára tűzte ki annak megvitatá­sát, melyen jelen volt Jazov mar­sall, honvédelmi miniszter, Moj­­szejev marsall a szovjet fegyveres erők vezérkarának főnöke, Vare­­nyikov hadseregtábornok, vala­mint a politikai főcsoportfőnö­kök és sok más katonai és párt­vezető, akik később, 1991 au­gusztusában a puccs szervezői, vezetői voltak. Itt, a vitából valóságos bírósá­gi tárgyalás alakult ki, melyen a „szovjetellenesség" vádját mondták ki rá, és ismét felmen­tették beosztásából. Mintegy másfél éven át viselte a vádakat, egészen az 1991. augusztusi puccsig és mintegy másfél évig mást sem lehetett olvasni a kon­zervatív sajtóban róla, hogy „Volkogonov a renegát", „Vol­kogonov az opportunista". Jel­lemző ezekre az időkre, hogy amikor a Sztálinról szóló műve a Zrínyi Kiadó gondozásában ma­gyarul Budapesten megjelent, és ebből az alkalomból meghívták Magyarországra, megtagadták tőle a kiutazási engedélyt. Volkogonovnak, mint szerző­nek huszonkilenc filozófiai, tör­téneti és politikai műve jelent meg könyvalakban és néhány száz tanulmánya folyóiratokban látott napvilágot. Könyveinek több, mint felét lefordítva a ha­táron túl is kiadták. Különösen nagy sikert aratott Sztálin politi­kai portréja, mely lefordítva hu­szonegy országban jelent meg. Ez év tavaszán látott napvilágot, 50 ezer példányban, Lev Trockijról szóló monográfiája, amelyet moszkvai megjelenése után né­hány hónappal később már Német­országban is kiadtak. Volkogonov objektív tárgyilagossággal mutatja be az 1917-es forradalom, majd az ezt követő polgárháború második nagy vezéralakját, kinek eredeti ne­ve Bronstein volt. Belátunk a ku­lisszák mögé is és megismerjük azt az áldatlan harcot, mely Sztálin és Trockij között folyt a hatalomért. A történelem szempontjából mind­egy lett volna, hogy ki győz, Trockij vagy Sztálin, mindkettő diktátor volt a maga idején és Trockij is a to­tális hatalomra tört. Volkogonov, a politikai monog­ráfiák nagymestere Megismerjük a Trockij-gyil­­kosság bonyodalmait is, hogy mily nagy apparátussal készítet­te elő az NKVD - Sztálin utasí­tására - N. S. Ettingen tábornok vezetésével. A Volkogonov könyvben publikált fénykép a bizonyíték arra, hogy a szovjet állam miként jutalmazta a gyil­kost, Ramon Mercadert, aki meg­kapta a „Szovjetunió Hőse" ki­tüntetést, miután a mexikói bör­tönből büntetését letöltve kisza­badult. Mercader sírkövére, 1972-ben bekövetkezett halála után felvésték e titulust. A trilógia Leninről szóló harma­dik kötetét is készíti már a szerző, aki hihetetlen nagy munkabírás­sal dolgozik. Minden Lenin doku­mentumot áttanulmányozott ere­detiben - több mint száz olyan ok­mány van, mely nem került be Le­nin összes művei kiadásaiba, mert azok a véreskezű diktátort mutat­ták volna. A Leninről szóló mo­nográfia már teljesen újszerű lesz, ugyanis ennek írásában már sem­miféle kontroll nem fogja a kezét - mondta moszkvai találkozá­sunkkor, nem úgy mint a Sztálin­­könyvnél. Volkogonov alelnöke a had­történészek nemzetközi szövet­ségének. A parlamenti bizottság elnökeként ő felügyeli az SZKP és a KGB archívumait. Ugyanak­kor az orosz hadsereg újjászer­vezésére alakult parlamenti bi­zottságnak az elnöke. S mind­e mellett a „balközép" parlamenti frakciónak is ő az elnöke. Volkogonovnak a Sztálinról szóló műve a Zrínyi Kiadó gondo­zásában jelent meg. Társadalmi igényt elégítene ki, ha a magyar ol­vasóközönség magyar nyelven ol­vashatná Trockijról szóló művét. Györkei Jenő 1 Kormányképessé váltak a demokraták, de... 3 ) 3*2 | Amerika választ: megújhodás? A demokraták nemzeti szinten 1964 óta sikertelennek bizonyul­tak. Programjuk, és jelöltjük vagy színtelen (Dukakis), avagy oly balos volt (McGovern), hogy inkább a Kremlnek, mint a Fehér Háznak látszott megfelelni. A ve­reségekhez hozzájárult a pártot alkotó érdekcsoportok szerepe. Amerikában ugyanis nincsen eu­rópai értelemben vett párt, igazi apparátussal és tagsággal. A pár­toknak nem tagjai, hanem szava­zói vannak. Legtöbbjük - a szer­ző is -, alkalmi alapon szavaz­nak. A pártok csak az érdekcso­portok ideiglenes szövetségei, melyek igyekeznek a választáso­kat közösen megnyerni. A de­mokraták részben azon buktak el, hogy a hangos, szélsőséges, de a többséget elriasztó elemek összességévé lettek. Egy példa: ha a militáns homoszexuálisok li­la ingben kiálltak a demokrata je­lölt mellett, akkor az egy elköte­lezett szervezet támogatásával erősödött. Ugyanakkor elidege­nedett jó pár millió átlagember. Ugyanez áll több vallási, faji, gaz­dasági, nemi és szociális tömörü­lés esetében. A szélsőségesek uralta, és az át­lagpolgárt provokáló párt új útra lépett. Mármint ami az elnökcsa­patot és a hivatalos programot il­leti, Clinton és Gore a mérsékeltek közé tartoznak, tehát azokkal a demokratákkal azonosulnak, akik Nixonra, Reaganre, Bushra szavaz­tak. Noha Clinton személye tá­madható, életvitele és a vietnami „háború" alatti szerepéért, jelölt­sége mégis többségképes, nem utolsósorban Bush elnök nehéz­ségei miatt. Nem kell jósolgatni, lesz-e az esélyből többség. Fontosabb, hogy mennyire kell élni a gya­núperrel a program megvalósí­tását illetően, hiszen az ígéretek és a gyakorlat között gyakorta keletkezik rés. Csakugyan, a de­mokraták új arcot kaptak. De mi van az új zebracsíkok alatt? Az öreg kopott gebe? A pártot meg­határozó érdektömörülések ve­zetői még a régiek. Azok a cso­portosulások, melyekből az akti­visták jönnek, nem változtak. Új a lovas, a jelmez, meg a műsor­szám. Eljátsza-e az igásló a be­ígért cirkuszi számot? A kétsé­gek, még ha sikerül is a szavazás csókjával a békából hercegfit csi­nálni, jogosultak. A demokraták eddigi betegsé­ge a szervezett kisebbségeknek a strukturálatlan többséggel szembeni sikerében keresendő. A következmény, a pártot irá­nyító kisebbségeknek a köz ká­rára történő előnyben részesíté­se lett. A pártban befolyásos kü­lönleges érdekeket képviselő csoportok egy közös nevezővel bírnak. Tudják, a politika hatá­rozza meg, hogy ki mit kap. Ezért a politikai hatalomtól az ál­lami elosztó funkciónak az ő ja­vukra való alkalmazását várják el. Vezetőik követőiknek kis tár­sadalmi teljesítményért, a hata­lom eszközeivel magas hozamot ígérnek. Ennek indoklása, hogy az általuk képviseltek valami­képpen a többség múltbeli „ál­dozatai". Például a nők a férfiak­nak, a feketék a rabszolgaság­nak, amiért most kárpótlás jár. A vezetők hatalmát a nagyapák sé­relmeiért az unokáknak jutta­tandó előnyök biztosítják. Az ilyen vezetők és követőik hűbéri viszonyban állnak. Az „elosztás nábobjainak" a taktikai meggondolások ugyan lehetővé teszik, hogy mint jelenleg, ideig­­óráig ne verjék követeléseiket hangoztatva az asztalt. De nehe­zükre eshetik a szűken értelme­zett csoportérdekeiknek maxi­mális kielégítésétől véglegesen eltekinteni. Hatalmuk motorja követőiknek az elvárt „jóvátéte­lért" lihegő, és a támogatásokból élő, tábora. Ez csak addig áll mö­göttük, míg Robin Hood módjára „teljesítenek". Clintonék a választások után csak akkor tudnának jól kormá­nyozni, ha a pártjukban elhatal­masodott rablólovagok átlépné­nek múltjukon. Erre ezek, befo­lyásuk megtartása mellett, alig­ha lesznek képesek. Gyanítható, hogy a sikerhez a demokraták­nak többre van szükségük mint egy új típusú jelöltre és egy új programra: új párton belüli ha­talmi viszonyok kellenek. Hi­szen a törvényhozást eddig is a demokraták uralták. A költség­­vetési hiányt, mely az ország ha­nyatlásának nem tünete, hanem az okozója, ők növelték. Az új program ugyan az ellenkezőjét ígéri, de a hiány java a juttatá­sokra rászokott elemek egyre növekvő támogatásából követ­kezik. A „kliensek" közköltségen való pénzelésén nyugvó kiski­­rályságok rendszerét a demok­ratáknak (és nemcsak nekik) fel kell számolni. Ezt kívánja az amerikaiak többsége, ezért volt Perot népszerű. Mindeddig a de­mokraták csak a javulást ígérték, de a kórokozót nem érintették. Míg ez nem történik meg, em­lékezni kell arra: a párduc még akkor is húsevő, ha letagadja a foltjait. Amerika nemcsak politi­kai, de társadalmi és gazdasági válságát a demokraták csak ak­kor tudják megállítani, ha a ré­szeknek az egész kárára történő pénzelése megszűnik. Ironikus tény: bár csak amerikaiak választhatnak az USA-ban, az eredmény az egész világot érinti. Az idei választás már jócskán hozott meglepetést. Ez nem korlátozódik a Perot-mozgalomra. A tankönyv szerint egy kormányzó elnök verhetetlen, viszont Bush bajban van. Az ezen ismertetés tárgyát képező demokraták kikü­szöbölték korábbi vereségeik okait és kormányképessé váltak. II. évfolyam, 250. szám 1992. október 22., csütörtök Délszláv helyzetkép a harcok és tárgyalások közepette Szerbia viadala a szövetséggel A délszláv válságövezetben mintha a béke és a fokozatos rende­ződés irányában kezdenének haladni a dolgok. Persze, egy ilyen bonyolult régióban, mint a volt Jugoszlávia területe, még a nagy­fokú meglepetések és a folyamatokat az alapvonal mögé vissza­terelő fordulatok is, szinte minden percben megtörténhetnek. Bi­zonyos pozitív jelek azonban mégis okot adnak az enyhe optimiz­musra. Az esetleges pozitív változások, illetve az áttörés lehetősége, meg­figyelők szerint is, közvetlen összefüggésben van a kis-jugoszláviai, vagyis szerbiai belpolitikai színtéren történő nagy összecsapás ki­menetelével. Ez egyrészt Cseszics állam és Panics szövetségi kor­mányfő, másrészt Milosevics szerb elnök és lobbyja között tetőzik mostanában. A szerbiai rendkívüli választások kiírására vonatkozó népszavazás kudarca és a már beharangozott szövetségi - ugyan­csak rendkívüli - választások közötti időszakot az említett politiku­sok arra használták fel, hogy a nyilvánosság előtt megmérkőzze­nek. Egyelőre szokatlanul éles a szócsata annak eldöntésében, ki­nek az irányvonala lesz a hivatalos politika Szerbiában, illetve Kis- Jugoszláviában az elkövetkező időszakban. Milosevics elsőnek támadott, úgy, hogy a Cseszics jugoszláv és Tudjman horvát elnök genfi találkozóján, Cyrus­ Vance és David Ozven, a Jugoszlávia békekonferencia társelnökei jelenlétében szü­letett megállapodást bírálva azt nyilatkozta a belgrádi televízióban: ő sohasem írta volna alá azt az egyezményt. Hozzáfűzte azt is, hogy Panicsot köztudottan Washingtonból irányítják, hamarosan pedig az is ki fog derülni, ki és honnan irányítja Csoszicsot. Az író-elnök sem váratott sokáig a válaszra. A Politika című na­pilapnak, amelyet a milosevicsi lobbynak nem sikerült államosítás­sal (újra) bekebeleznie, azt nyilatkozta: közte és Milosevics között egyre növekvő ellentétek vannak és olyan nézetkülönbségek, me­lyek a demokrácia értelmezésére, gyakorlati érvényesítésére vonat­koznak. Cseszics szokatlanul éles múlt heti parlamenti beszédében - amelyben a képviselők tudtára adta, hogy az állam le fogja fegy­verezni a különböző pártok garázdálkodó harcosait, nemkülönben a fegyverviselő politikusokat is, ha vétenek a törvény ellen - Milo­­sevicsre vonatkozóan azt mondta: ha az én nevemet bel- és külföl­dön annyiszor említették volna a lemondással kapcsolatban, már rég lemondtam volna. Cseszics és Panics mielőbb békét akar mind Zágrábbal, mind Sza­rajevóval és ahhoz is hozzá akar járulni, hogy a Szerbián belüli vál­sággócok, mint a koszovói, ne törjenek ki vulkánszerűen, újabb be­láthatatlan bonyodalmakat okozva. Panics az elmúlt héten Pristi­­nában tárgyalt Ibrahim Rugovovával a koszovói albánok legnagyobb szervezete vezetőjével. Ha másban nem is, abban megállapodtak, hogy négy közös munkacsoportot alakítanak a koszovói bajok sür­gős tanulmányozására és az orvoslási javaslatok megtételére. Igaz, az albánok ezúttal is elmondták, bár nem akarnak háborút, politikai harcuk célja továbbra is Koszovó Köztársaság megteremtése. Ez pe­dig továbbra is áthidalhatatlan akadályt jelent a tárgyalások jövőjét illetően. A horvátországi hadszíntér szlavóniai és baranyai szakaszán ké­sik a menekültek visszatelepítése a szerbek által elfoglalt és külön szerb államnak kikiálltott horvát területekre. Csoszics és Tudjman genfi egyezményével összhangban, a dél-dalmáciai frontszaka­szon, a Prevlaka-félszigetről azonban eltávoztak a jugoszláv kato­nák és ott már az UNPROFOR kék lobogója lengedez. Bár Horvát­országból nem érkeztek hírek nagyobb harcokról, az ottani belső színtér sok meglepetést rejteget, hiszen Tudjmanék a minap betil­tották az usztasa szélsőjobboldali hagyományokat ápoló és folytató Horvát Jogpártot, annak kulcsemberét, Dobrosav Paragát pedig, há­borús bűnök elkövetésének vádjával bíróság elé fogják állítani. E párt rendelkezik Horvátországban a legnagyobb számú felfegyver­zett aktivistával, akik a Horvátország felszabadításáért vívott har­cokban kegyetlenkedéseik révén váltak hírhedtté. A belgrádi rádió politikai kommentátora szerint Tudjman lépése a kihasznált és most elvetett szövetségestől való „kézmosást" jelenti a nemzetközi közvélemény színe előtt. Nem nehéz ebből következtetni, hogy a belgrádi szócső hazabe­szélt, hiszen Cseszics elnök is bejelentette a félkatonai alakulatok lefegyverzését és a vétkesek megbüntetését, ez pedig Seselj csetnik­­vajdának és társainak nem okozhat különösen nagy örömet. Ilyen esetekben ugyanis a parlamenti mentelmi jog sem háríthatja el a képviselőt fenyegető veszedelmet, amely, mint ő maga is tudja, egy csopett sem alaptalan vádakra támaszkodik. Az elmúlt héten a délszláv válság kapcsán a legnagyobb megle­petést Cyrus Vancenek a BT-hez eljuttatott tájékoztatójának az a része okozta, amelyben a diplomata aggodalmának ad hangot egy lehetséges macedóniai tűzfészek lángra lobbanásának lehetősége miatt. Vance nem részletezte, hogy mire alapozza aggályait, de a genfi Csoszics, Tudjman, Gligorov és Izetbegovics találkozó a többi között a zárt ajtók mögött ezzel is foglalkozott e napokban. Bonyolíthatja a délszáv válság megoldását, hogy Boszniában ál­lítólag hatalomváltásra került sor. A már jó ideje színen levő két áramlat közül a hatalmi harcok során Izetbegovics elnök boszniai muzulmán „őslakóiból" álló pártja alul maradt a sokkalta militán­­sabb és radikálisabb „peremvidéki", elsősorban a szerbiai Szan­dzsákból „importált" muzulmánok Ej­up Ganic elnökségi tag és Sefer Halilovic, a bosnyák haderő parancsnoka vezette tömörüléssel szemben. Nyilvánvalóan hamarosan el fog dőlni, vajon a szarajevói vezetésben az izetbegovicsi bosznia-hercegovinai föderációra, vagy a radikális vonal által képviselt unitáris, a muzulmánok irányította bosnyák állam megteremtésére való törekvés kerekedik-e felül. Ez egyben válasz is lesz arra a kérdésre is, hogy Boszniában ismét a háború,­vagy pedig a tárgyalások és a kompromisszumok politikája időszaka következik-e. Kovács László

Next