Új Magyarország, 1993. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-18 / 14. szám

Ú­jra M­aracana Hosszú hónapok után hamaro­san ismét „imára" lehet gyüle­kezni a brazil futball szentélyé­ben. Igaz, a hívők száma alaposan meg fog csappanni a jövőben, s en­nek oka egyáltalán nem a játék népszerűségében keresendő. A júliusi, három halálos áldozatot követelt baleset óta februárban nyitja meg először kapuit a világ legnagyobb labdarúgó-stadionja, a Maracana. A felújítási munkák után az egykoron 200 ezer férőhelyes létesítmény már „csak" 125 ezer néző befogadására lesz alkal­mas. K. O. kosárban Bezsákolták ezt a skalpot is Csak tíz percig volt komoly küzdelem tegnap a kosárlab­da Szuper Liga budapesti rangadóján, utána a hazaiak már csak a szép játékkal tö­rődtek. A vendégek mindössze egy órával a találkozó előtt érkeztek meg Bu­dapestre. Ennek ellenére az ötödiktől a 15. percig biztosan vezettek, és a kezükben tartot­ták az irányítást. Ekkor Dávid zsákolása (ami az egyenlítést je­lentette) után beindult a Tungs­­ram-Honvéd-henger, és innen kezdve csupán a győzelem ará­nya lehetett kétséges. Kuzmin­­nak szinte minden hárompon­tos kísérlete sikerült, Orosz lát­ványosan zsákolt, Heinrich pe­dig szorgalmasan gyűjtötte a pontokat büntetőből. A szlové­nek közül a válogatott Radan emelkedett ki, a második fél­időben azonban már nem tudta magával ragadni társait. A végeredmény: Tungsram- Honvéd-Optimizem Postojna 89-67. A Tungsram-Honvéd egyre biztosabban menetel a márci­usi bécsi Szuper Liga-döntő felé. A másik helyszínen, Zalaeger­szegen az egyre fogyatkozó he­lyi közönség egy hónap után végre újra győztes mérkőzésnek örülhetett. Szoros találkozón a hazaiak végig vezetve, megérde­melten nyertek: ZTE-Herak­­lith-UBM Winterthur (oszt­rák) 85-76. III. évfolyam 14. szám 1j1/1­­­5 SPORT Szenzációs évnyitó a páston Mohamed a „mennybe” ment! Női tőr OTP Bank Világ Kupa: egy magyar tini az első győztes És még mondja valaki, hogy nem a pénz beszél!... Épphogy friss (és minden eddiginél nagyvonalúbb) szponzorra talált vívó­sportunk, s lám, a milliókkal „megtámasztott" házasság máris igencsak szép reményeket keltő. Az I. OTP Bank Kupa női tőr­verseny - amely, természetesen, Világ Kupa-viadal is volt - a honi pástok legnagyobb tehetségének, a 17. évében járó Moha­med Aidának nagy-nagy sikerét hozta: világklasszisokat meg­előzve győzött a maratoni hosszúságú pengecsata végén. Egyéb­ként is jól szerepeltek a magyarok: Mincza Ildikó harmadik, Stefanek Gertrud ötödik lett. Négy évi sikertelenség előzte meg az új szponzor bemutatko­zását: a szokásos évnyitó Világ Ku­pa-vívóversenyen 1989-től 1992-ig nem volt magyar döntős. Most, amikor 14 ország 114 vívónője lé­pett pástra a hagyományos erő­próbánkon a Nemzeti Sportcsar­nokban (egyedül az olaszok olimpiai bajnoka, Trillini hiány­zott, más mindenki indult!), már akkor bízhattunk a javuló ten­denciában, amikor kialakult a 32- es tábla. Csak Jánosi Zsuzsa „el­vesztésén" bánkódtunk (az olasz Traversa búcsúztatta), egyébként 9 magyar folytathatta harcát a döntőbejutásért. Radnóti László, vizsgálva a 8-as elit névsorát, épp ezért okkal-joggal állapította meg: jó az arány! A vívóverse­nyek mindenkori rádiós króni­kása ezzel arra célzott, hogy elő­zetesen két magyar döntőssel is elégedett lett volna... És lett há­rom! Mincza és Mohamed az egye­nes­, Stefanek a vigaszágon jutott a fináléba, amelyet - nemcsak a szponzor, a dizájn is vadonatúj volt! - mutatós külsőségek kö­zött bonyolítottak le. Az első „kanyarban", vagyis a negyeddöntőkben a következő eredmények születtek: Moha­­med-Szewczyk (lengyel) 5-3,6-4 (a kis Aida szinte gond nélkül verte majd' kétszer akkora ellenfe­lét...), Huszti (német)—Stefanek 5-1, 3-5,5-3, Mincza-Vaccaroni (olasz) 6-5,5-2 és Bau (német)-Szaló (ro­mán) 2-5,5-0,5-2. Elég egy pillan­tást vetni a nevekre és nyugod­tan állíthatjuk: ezen az estén a ma­gyar volt a (vívó)világnyelv! És ha még hozzátesszük, hogy Baunak is magyar (ifj. Somodi Lajos) a mestere, akkor... De nem csak ezért volt magyar szótól hangos a pást környéke! Lehetett volna akár magyar dön­tő is... Ne legyünk azonban telhetet­lenek. Az elődöntők során: Mo­­hamed-Huszti 5-3, 6-5 és Bau- Mincza 5-2,6-5. Vagyis: íme, a gyors visszavá­gás lehetősége Moha­med Aidának a tavaly október végi, lisszaboni Eb döntőjében elszen­vedett vereségét. Ak­kor a „nagy" Bau 6-4, 6-5-re győzött ellene a kontinentális elsősé­gért vívott csatában. Most... Nos, 10 és fél óra állandó „készen­lét" után került sor az utolsó párharcra, a legfontosabbra. Az el­ső asszóban a balke­zes, nem csak szemre nyugodt Mohamed si­mán nyert 5-2-re. Bau nem volt a „pályán"... A másodikban viszont 4-1-re elhúzott a né­metek világ­klasszisa, aztán 4-4,5-5 lett, in­nen nyert 6-5-re. És a mindent eldöntő har­madik csörte... Előbb 1- 0 oda, aztán 3-1 ide. Amikor lejárt a „rendes játék­idő": 4-4, illetve felkerekítve 5-5. Az idegek csatá­ja! Ebben pedig győz az ifjúság: Mohamed Aida élete első Világ Ku­pa-győzelmét aratta! És ez csak a kezdet, erre nagy téttel mer­nénk fogadni. Mögötte a sor­rend: 2. Bau, 3. Mincza és Husz­ti, 5. Stefanek, 6. Vaccaroni, 7. Szabó, 8. Szewczyk. Ez volt az év első Világ Kupája és szerencsére nem kellett sokat várni, hogy az OTP pénze elkezdjen a kamatot­ (serényi) Fordult a kocka, Aida visszavágott, a né­met Európa-bajnoknőnek csak a gratulá­­lás jutott Nemzeti Sport Fotóügynökség­­(Koppány György felvétele) Karlsruhei álmok Ami évekkel ezelőtt a férfi kosárlabdában a Szovjetunió-Egyesült Államok mérkőzés volt, vagy egy ideje a teniszben a Stefan Ed­­berg-Boris Becker döntő, az mostanában a férfi asztaliteniszben a világ- és Európa-bajnok svéd és a német válogatott összecsapá­sa. Ez az álomdöntő jött létre tegnap a karlsruhei Europahalléban, a 3. Európai Nemzetek Kupája versenysorozaton is. Nagy érdeklődés előzte meg már a délelőtti elődöntőt is, amelyen a svédek 59 perc alatt szinte lelépték az angolokat, s játékosaik az egyesekben to­vábbra sem vesztettek még szettet. A németek helyzetét megkönnyítette, hogy a belga Eb-ezüstérmes Jean-Michel Sai­­ve csak a kispadról figyelte tár­sai játékát. A hazaiak szemefé­­nye, az Eb-aranyérmes Jörg Rosskopf verhetetlen volt, s első­sorban neki köszönhetően jutot­tak be a hazaiak a döntőbe. Álomjátékkal kezdődött az álomdöntő. A világbajnok Persson biztosan vezetett az első játszmá­ban, mégis vesztett, a másodikat viszont fölényesen nyerte. A 2500 néző magas színvonalú asztalite­niszt láthatott, amelyből Rosskopf került ki győztesen. Ezt követően azonban Waldner egymagában, majd Appelgren oldalán nyert, s végül Persson tette föl az i-re a pontot (3-1). Az elmúlt hét végén nagy érdeklődés mellett rendezték meg Bu­daörsön az On Line Kupa ranglistaversenyt. A férfiaknál Colin White, a City Squash Club SE ír játékosa szerezte meg a győzelmet, a döntőben 3-1-re verve a budaörsi klubot képviselő Krasznai Gá­bort (fehér mezben). A nőknél hazai siker született az On Line falai között működő Budaörsi Squash Club SE-t képviselő Buday Tí­mea jóvoltából Sáfár Tibor felvétele Főszerkesztő: FÁBIÁN LÁSZLÓ Főszerkesztő-helyettes: KISS GY. JÁNOS Vezető szerkesztők: Bóday Márta Kő András Szerkesztőség: 1085 Budapest Vili. Blaha Lujza tér 3. Postafiók: 1410 Budapest, Pf. 199. Telefonok: 266-5009, 266-2804. ( Hírlapkiadó: 138-2399, 138-4300, 138-3988.) Telefax: 266-2288 (napi szerkesztés), 267-3313 (titkárság). Hirdetésfelvétel: 1959 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 138-2369, telefax: 138-3150. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta, árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: Magyar Posta, Bikádi Kereskedelmi és Szolgáltató BT, Enyedi Könyv- és Lapterjesztő BT, Extra Hír Kft., Futár BT, Passz GMK, RH+BT, R. Pressz Hírlap- és Könyvterjesztő Kft. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a hírlapkézbesítőknél, postai hírlapüzletekben, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). 1900 Budapest XIII. Lehel u. 10/A közvetlenül vagy postautalványon, illetve átutalással a Postabank Rt. 219-98636, 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 368 Ft, negyedévre 1104 Ft, fél évre 2208 Ft, egy évre 4416 Ft. Külföldön terjeszti a Kultúra Kereskedelmi Vállalat H-1339 Budapest, Postafiók 149. Kiadja a PUBLICA RT. a Hírlapkiadó Vállalat közreműködésével. Felelős kiadó: HORVÁTH E. ZOLTÁN elnök Szikra Lapnyomda Felelős vezető: DR. CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató ISSN 1215-0185 Bp.­ISSN 1215-1386 vidék 1 2 4 8 16 Nieminen, a szárnyaszegett A tavalyi téli szezon kiemelke­dő sportolója, a kétszeres olim­piai bajnok síugró, Toni Niemi­nen továbbra sem talál magára. Nem is olyan régen még igazi hősként köszöntötték Albertville finn hősét. Az ünnepelt tiné­dzserből azóta önmagával és az eredményekkel küszködő kö­zépszerű versenyző lett - leg­alábbis eddigi teljesítményei alapján. A fiatal finn sportember már helyet sem kap hazája váloga­tottjában a Világ Kupa-verse­nyeken, sőt a VK-nál kevésbé rangos Európa Kupában sem csillog. Legutóbb Willingenben pél­dául mindössze a hatodik helyen végzett, miután az első, 110 mé­teres ugrását követően a máso­dik sorozatban csak 86 méterre szállt. 1993. január 18., hétfői Záróra a jégen Szombaton a jégtáncosok kűrjé­­vel befejeződtek Helsinkiben a műkorcsolya és jégtánc Európa­­bajnokság versenyei. A zárószám előtt sok szó esett a férfiak előző napi versenyéről, amely az önálló színekben elő­ször indult Ukrajna nagy sike­rét hozta. A 19 éves Dmitrij Dmit­­renko ugyanis azt a bravúrt vitte végbe, hogy élete első felnőtt vi­lágversenyén rögtön aranyérmes lett. A jégtáncverseny nem hozott meglepetést, a minden létező cím begyűjtése után profinak szegő­dött Klimova, Ponomarenko tán­cospár megüresedett trónjára az eddig örök másodikként elköny­velt orosz házaspár, Maja Uszova és Alekszandr Zsulin léphetett. Az ezüstérem a második számú orosz kettősé lett, a dobogó har­madik fokára pedig a házigaz­dák nagy örömére a finnek jól menedzselt párosa állhatott fel. Short megrövidül? Hiába, a sakkozók élete sem fe­nékig tejfel, lépéseikre nemcsak a tábla mellett kell vigyázniuk. Pénzbüntetést helyeztek kilá­tásba a spanyolországi San Lorenzo de el Escorial város­kában zajló férfi sakkvilág­­bajnok-jelölti döntő angol résztvevőjének, Nigel Short­­nak. A fiatal sakkozó azért rövidülhet meg 20 ezer sváj­ci frankkal, mert állítólag szerződést szegett azzal, hogy egyik szabadnapján nem állt a sajtó rendelkezésére, azaz nem jelent meg az előzete­sen kiírt sajtótájékoztatón. Ciao, Gianluca Arrigo Sacchi kemény ember. Ke­mény edző is. Az olasz futball­válogatott szövetségi kapitá­nya nincs tekintettel arra, hogy Gianluca Vialli egyike a legjobb itáliai csatároknak. Sacchi egy­szerűen kihagyta keretéből Vial­­lit. Sacchinak feltehetően az nem tetszik, hogy Viallit mostanság egyre inkább a középpályán fog­lalkoztatja klubja, a Juventus. A középpályán akad Viallinál jobb játékszervező. Több is. Jövő szer­dán Mexikóval játszik barátsá­gos mérkőzést Olaszország, de hogy Vialli száműzetése tart-e majd a február 24-i, Portugália elleni idegenbeli, enyhén szólva létfontosságú vb-selejtezőre is, ez a jövő zenéje. Mexikó ellen mindenestere Roberto Baggio és Giuseppe Signori rohamoz majd az első vonalban. Portugália ellen nem játszhat Franco Baresi. A ritkuló hajú söp­­rögető-klasszist ugyanis kiállí­tották legutóbb a Málta elleni se­lejtezőn, eltiltása miatt várható­an a veterán Sampdoria-bekk, Pietro Vierchowod helyettesíti. • A röplabdasport vasárnapi eredménylistája: női Szuper Li­ga: Eger SE-UVC Wüstenrot (osztrák) 3-1, férfi Szuper Liga: Papíron SC Szeged-Paloma Ma­ribor (szlovén) 3-0, NB I, nők: DVSC-BSE-Taverna 0-3, BVSC­­Szolnoki VMSE 3-0, Danubius Extrade SC-Lehel SC 2-3. • A Vasas Pasaréti úti csarnoká­ban tegnap befejeződött a Vasas SC és a Kim Top Line fiatal tehet­ségek gálája teniszverseny. A nőknél Gáspár Petra, a férfiaknál Barátosi Levente győzött. • A szenegáli fővárosban célba ért a Párizs-Dakar autós, moto­ros és kamionos rali mezőnye. Az autósoknál Bruno Saby, a moto­rosoknál pedig Stephane Peter­hansel révén francia sikerek szü­lettek. • A Vendée Globe elnevezésű nemzetközi föld körüli vitorlás viadalon Fa Nándor továbbra is az ötödik helyen hajózik. • A profi nehézsúlyú ökölvívás egykori nehézsúlyú világbajno­ka, George Foreman újra győzel­met aratott, ezúttal a a dél-afrikai Pierre Coetzer ellen. • A férfi kézilabda NB I-ben: Bé­késcsabai Előre KC-Tisza Volán SC 23-22. • A kosárlabda NB I-ben: férfiak: Hódmezővásárhelyi KK-Hunga­­ropress-Soproni KC 103-120, nők: Szeged SC-PVSK-Co­or­der 73-84, Sabaria-Mörk KC-Univer Kecskeméti SC 74-67. • Davosban a női gyorskorcso­lya Világ Kupa-viadal 1500 méte­res számában Hunyady Emese (2:07,36 p) a második helyen vég­zett az orosz Polozkova (2:07,15) mögött. • Az amerikai profi kosárlabda­bajnokság (NBA) szupersztárja, Michael Jordan 64 ponttal új sze­zonrekordot állított fel a Chicago Bulls-Orlando Magic bajnoki ta­lálkozón. • St. Moritzban megszakítás nél­kül ötödik alkalommal lett Euró­pa-bajnok Gustav Weber, a sváj­ciak kettesbob-versenyzője, sike­rében ezúttal Donat Acklint segí­tette. • Irina Privalova orosz atlétanő a nemzetközi versenyeken csak ritkán előforduló 300 m-es síkfu­tásban Moszkvában fedett pá­lyás világrekordot ért el 35,45 mp-es teljesítménnyel. • A Hamiltonban rendezett nemzetközi fedett pályás atléti­kai viadalon a nők 1500 méteres gyalogló számában az amerikai Debbi Lawrence saját, 5:54,31 perces világcsúcsát 5:53,41-re ja­vította. A telítalálatos totószelvény 1. Ancona-Udinese 1-01 2. Brescia-Milan 0-12 3. Cagliari-Foggia 1-1X 4. Fiorentina-Torino 0-0X 5. Genoa-Atalanta 1-01 6. Intemazionale-Parma 2-11 7. Juventus-Pescara 2-11 8. Napoli-Lazio 3-11 9. Roma-Sampdoria 0-0X 10. Ascoli-Padova 3-11 11. Piacenza-Cosenza 1-1X 12. Taranto-Cesena 0-32 13. Temana-Cremonese 1-22 14. Lucchese-Lecce 1-1X

Next