Új Magyarország, 1993. március (3. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-13 / 61. szám
III. évfolyam 61. szám J/// 1993. március 13., szombat 21 fii fK1 : ■ fl^'j 4- JJ %v. f M; /!/ f^s-’ T KillH/ji fcsftfnCJA j/d»»*** fs f^lSSJexSrffVf *•• **• REMES AZ O TABORKÁRA Papp Dániel^X^ (1865-1900) Petőfit én csak huszonöt esztendősnek tudom elképzelni és egy huszonöt esztendős poéta ugyan milyen? Olyan, amilyennek a kritika festi. Tehát 1898. márcziusban, így emlékeznek meg a kritika a huszonöt esztendős Petőfiről: Petőfi lírai költeményei. Annak az irodalmi iránynak, melyet Pósa Lajos kezdett meg és Móra István nem egészen dicstelenül folytatott, újabb képviselőjét mutatjuk be Petőfi Sándorban. Állítható róla, hogy mestereit sokban túlszárnyalja. Lírai költeményeit lapozgatván, sehol sem találjuk ugyanazt a klaszszikus emelkedettséget és formai tökélyt, mely újabb ódaköltőink múzsáját jellmezi, de erre nincs is szüksége a Petőfi szőkébb alanyiságának. Petőfi úgy tudjuk, egyszerű szülők gyermeke; kora ifjúságát a nép körében töltötte és így látköre is csak az intenzivitásban gyarapodhatott. Imitt-amott felharsan ugyan egy-egy késői forradalmi hang, a kor etnikai hangulatába bele nem illő, de ez inkább annak tulajdonítható, hogy a szerző hosszabb ideig Szibériában volt politikai fogoly. Kétségtelen tehát csak az, több joggal dalol a rablánczokról, mint kortársai. Egy másik helytelen vonás is menthető költészetében: a keserűség tudniillik. Ez onnan származhatik, hogy a költőt nem választották meg a Petőfi-társaság alelnökének, mert fiatalabb, mint Bartók Lajos. (Ugyanezen okból már Komócsy idejében is mellőztetett.) A keserűséget azonban egészen törölte a költő szerelmi dalaiban, melyek a magyar líra legjobb alkotásai közé sorozhatók; közvetlenség, mély hangulat és igaz érzés jellemzi ezen kisebb alkotásokat. A költő különben mint az Apostol czímű bölcselmi költemény is mutatja az ifjúi forrongás korát éli és így még tartózkodnunk kell a végleges kritikától. A kötethez előszót írt Jókai Mór és az Apostolra való tekintettel ez a körülmény legalább is szembeötlő. A nevezetes Columbian sajtógép Landerer és Heckenast nyomdájából Herczeg Ferenc^S^ (1863-1954) Vagy a fantáziám fogyatékos volta, vagy az élet logikájában vetett hitem az oka, hogy őt nem tudom hosszú életű embernek elképzelni. A hosszan égő mécses nem sziporkázik vakmerően, nem is ragyog vakító fénnyel és nem pazarolja magát olyan rohamosan. Meg vagyok róla győződve ha ilyen kérdésben meggyőződésről szóhét hogy, ha véletlenül el is kerüli a buta kozák topja, az a bizony villám azért csakhamar keresztül fut az élete fáján. Ha az élete és a költészete nem olyan, amilyen volt: vágtató üstökös, szenvedélyes forgószél, halálos szomorúsággal eltelt hattyúdal, akkor ő sem az, aki. Ebben az esetben pedig mindegy, hogy ma mint akadémikus, nyugdíjas cserepártiszt vagy titkos tanácsos aggat-e elszáradt koszorúkat az élet szentélyébe. Volt egyszer egy Március Ha Petőfi élne... Az utókor időről időre eljátszott a gondolattal: mi lenne, ha Petőfi élne (és nem tűnik el Fehéregyházánál). 1898-ban a kérdést még valóban úgy lehetett feltenni: mi lenne, ha élne hiszen ötven évvel '48 után a 27. életévében eltávozott költő még élhetett volna. A kortárs és barát, Jókai is élt és alkotott, a Petőfinél négy évvel fiatalabb Vajda János 1897-ben hunyt el, s százával éltek még a '48-as honvédek közül. A forradalom és a szabadságharc emléke élő és eleven volt de hogy mi lett '48 hőseiből, és mi lett volna Petőfiből, azt érdemes volt megnézni és megkérdezni. Kiss József, a századforduló körüli időszak jeles, nagy tekintélyű költője és lapszerkesztője, igen színvonalas irodalmi hetilapja, A Hét hasábjain tette fel a Ha Petőfi élne körkérdést a korszak sok neves írójának, s a beérkezett válaszokat a lap 1898/11. és 12. számában közölte. E válaszokból adunk most közre néhányat, a legérdekesebbeket. És közben arra is gondolunk, milyen válaszokat kapnánk ma, ha feltennénk a kérdést: Ha József Attila élne, vagy: Ha Radnóti Miklós élne? ►Kozma Andor (1861-1933) ...Frivól, tréfás feleletet tudnék a Petőfi-kérdésre akármennyit. Hogy a kiadó-üzletek, a politikai pártüzletek s bank-üzletek mint akarnák manapság bérbe venni nagy nevét az efféle szatirikus gondolat megkísért mindenkit, aki ma él és lát. Mindent összevéve az a meggyőződésem, hogy ha Petőfi életben marad vala, ma a történetünk, az irodalmunk s a képzeletünk egy csodás, tüneményes, félisteni alakkal szegényebb volna. Ábrányi Emil (1851-1920) Mit tenne most Petőfi, hogy ha élne? Kedvetlenül nagy múltjáról beszélne, S ha néhanapján tollat fogni bírna: Rólunk kegyetlen szatírákat írna! Vagy végre (hetvehét éves korában) Benn ülne Kisfaludiak sorában, Akik közé mindég epedve vágyott... S lenézné a Petőfi-Társaságot! Szabad sajtónak ellensége volna, Király-urakhoz ódákat dalolna. S azt mondaná, imádván Tisza Pistát: Akaszszátok föl a socialistát! Eötvös Károly (1842-1916) Petőfi lelkülete féktelen volt. Az állam, a társadalom és a becsület törvényei közül csak azokat tartotta meg, a melyek önérzetéhez szükségesek voltak s önérzetét nem nyűgözték. A negyvenes évek szellemélete alkalmas volt ahhoz, hogy benne az ily lelkűlét megélni, felnőni, fenséges magasra emelkedni képes legyen. Az ötvenes évek hivatalos korszaka erre nem volt alkalmas. A Petőfi-lelkület ily korszakban vagy összetörik, mint a bika a vasúti vonat előtt, vagy elmenekül erdőbe, nádasba, kietlenbe, mint az oroszlán és tigris. Vagy elzüllik, ahogy Jókai írta le a Politikai Divatokban. Mind a három sors szebb és igazabb, mint az, mely a forradalmi hősöket az alkotás békekorszakában éri. Az igazi forradalmi hős élete akkor teljes és akkor tiszta, ha vagy a csatatéren, vagy az akasztófán, vagy a börtönben vesz el, vagy megőrül. A hős a hivatalos békeidőn vagy renegát lesz vagy házsártos agg. Rombolnia nem lehet, alkotni nem tud. Vagy kiállhatatlan hivatali főnök, vagy örökké szid minden élőt és minden munkás közférfit. Kiss József (1843-1921) Nem adatott néki ülni őszi fényben A tölgyek alatt, Mint ama másik, ki a tölgyek jegyében Szedett babérokat. Nyárspolgár-erényről ő soha se zengett A tölgyek alatt, Nyárspolgár-szemekkel illetni ne merjed A szent vonásokat! Ha él, örök isten! királyi palástját A tölgyek alatt Talán meg is tépik, sárral tele hányják Rá példa akad! De leköpve, tépve, bár nincs pihenése A tölgyek alatt: A született király koldusok mezébe is király marad. Igi&Pr «4- Jókai Mór(^^ (1825-1904) (Jó pár esztendővel ezelőtt szélűben hitték, hogy Petőfi él, s hogy a czár a szibériai ólombányákban dolgoztatja. Akkoriban írta Jókai Mór Phantasmagoria czimü versét s abból ez a részlet is.) Ha vissza jönne! Ha a hihetetlen hit beteljesülne, Mit visszatérő lelkek elhozának Egy más világból, Hol tűz helyett jégből van a pokol: Hogy most is él az, aki legnagyobb volt, S nem alszik ott az, Emléktelen halom alatt. Hanem tör ólmet ott a Koliván part Rettenetes bányáiban. S aztán a hírnek szelletére Megszállná a fehér czárt valami: És visszaadná újra őt nekünk Miként az áldott szultán kincseinket, A Corvinákat visszaadta. Viszontorlásul tromfra tromfot: Harminczkét Corvinára egy Petőfit? Az lenne ország zengés, népkiáltás! Követelné magának minden város! Örök vendége lenne a hazának, Kire minden lakásban egy vetett ágy És minden asztalnál vár egy üres hely És minden szívben egy áldozat-oltár. S a dics-toroknak és a lakomáknak Nem lenne vége-hossza évekig. Mikszáth Kálmán (1847-1910) Hogy mi lenne ma Petőfi, ha élne? Honfitársai szemében mindenesetre kevesebb mint most. Szobra nem állna a Petőfi-téren s verseit még mindig nem árulnák egy forintért. A holt poéták kedvesebbek. Hogy mi lett volna? Hát képviselő. Mi más lehet itt az ember? A jó időben megválasztották volna s most a rossz időben megbuktatták volna. Az érdemes embereknél kapósabbak az agilisok. Világi pozíciója különben aszerint alakul, hogy mint képviselő a hét szélsőbalihoz csatlakozik-e annak idején vagy a határozati párthoz? Ha az előbbiekhez csatlakozik, akkor ma egy meghasonlott lelkű, öszszetört, félig elfelejtett aggastyán, ha pedig az utóbbit választja, akkor ő is alighanem főrendiházi tag, mint sógora Gyulai Pál. Sőt ha nagy szerencséje van, még talán az akadémiába is bejutott volna. Jókai Mór Mikszáth Kálmán Herczeg Ferenc Szabó Endre (1849-1924) Itt járna köztünk bús-mogorván, Nem volna egy barátja sem. Megülne kávéház-sarokban Magában, szótlan, csöndesen. És kerülné a zajt, a vásárt S a kornak bűzös orgiáit, Csak az epéje forma, forma, Mert igaz költő volna máig. Nem szaladgálna hírlapokhoz, Hogy: pajtásim, dicsérjetek! Bár gondolom, hogy írna most is Némi közepes verseket. No, de nem is dicsérné ám meg Egy hírlap sem a poémáit És ő ezen jókat kaczagna, Mert igaz költő volna máig. Csak messziről ismerné persze A tudós akadémiát, És mert nem járna kunyerálni, Nem kapná meg annak diját. És a mostani koszorúsok Őt vén bolondnak tartanák itt De ő még büszkébb volna erre, Mert igaz költő volna máig. Nap-nap mellett nem osztogatna Minden pity-potyrul rímeket S nem futna a piaczra rögtön, Mint a mai czenk stréberek, A kisasszonykák, a diákok Nem is ismernék, írna bármit S ő csak fejet csóválna erre Mert igaz költő volna máig.