Új Magyarország, 1993. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 61. szám

III. évfolyam, 61. szám 1993. március 13., szombat Kanadai videofilmnapok A napokban nyílt meg a Buda­pesti Tavaszi Fesztivál alkalmá­ból rendezett kiállítás, amely a kanadai művészetet mutatja be, a többi között láthatók itt Bill Reid Kaida indián szobrászmű­vész munkái is. Ebből az alkalomból kanadai videofilmnapokat is terveztek, amelynek megnyitója ma dél­előtt 11 órakor lesz a Néprajzi Múzeum Aulájában (Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér 12.), ahol a vetítés előtt haida indián táncosok előadását láthatja a kö­zönség. Vasárnap délelőtt 11 órakor mítosz, hagyomány, folk­lór címmel mutatnak be filme­ket. Érdekessége ennek a bemu­tatónak, hogy elsőként a magyar közönség tekintheti meg az al­kotásokat. .. VOLÁNTOURS METEOROLÓGIA Tavaszi napfényes idő Ma kevés lesz a felhő, sokszor derült lesz az ég. A hűvös éjszaka után a sok napsütés hatására gyorsan emelkedik a hőmérséklet, és a hajnali ködfoltok feloszlása a kora délelőtti órákban várható. Délutánra 7-12 fok valószínű. A szél vál­tozó irá­nyú lesz, és gyenge marad. A következő napokban napfényes idő lesz folyamatosan melegszik a levegő. Kellemes kora tavaszi időre van kilátás. nap délután________A PÉNTEKI ELŐREJELZÉS BEVÁLÁSA: JÓI________este I. Észak-Dunántúl: III.Duna-Tisza köze: IV. Északi-hegyvidék: DERÜLT, KÖD DERÜLT,KÖD 11 KEVÉS FELHŐ 7 II.Dél-Dunántúl: DERÜLT, KÖD 12 VI.Tiszántúl: KEVÉS FELHŐ11 Budapesten Várható: 11 Átlagos: 9 u. Rekord meleg: 18 Rekord hideg: 1 Légszennyezettség (A nagyvárosok belvárosában) CO: 90 ♦ N02: 100 ♦ % SOu 85 ♦ Hómagasság: (cm) 280-300 Lomnic: 230-410 150-280 60-175 20-65 Budapesten Napkelte: 6:01 Napnyugta: 17:46 Holdkelte: 23:28 Holdnyugta: 8:27 Kaprun: Obertauern: Sportgastein; ZellamSee: Chopok: Omu-csúcs: Kasprowy: Árpádtető: Kékes: 137 46 163 20 22 Holdfázisok Holdtölte Utolsó negyed­e . márc.8. márc.15. A VOLÁNTOURS várja önt az Utazás '93" kiállítás 307/d standján március 18-21. A rulettasztalon megnyerheti utazását! Megjelent 1993. évi programfüzetünk. VI., Teréz krt. 38. Tel.:132-7770, 132-9393. Forgalomkorlátozás az ünnepeken A BRFK és a főváros Főpolgármesteri Hivatala a március 15-i ünnepsé­gek helyszínén és környékén ideiglenes forgalomkorlátozásokat léptet életbe. A közúti forgalom elől március 15-én lezárják. 8.30 és 11.00 óra között az V. kerületi Kossuth teret, 10.00 és 13.00 óra között a Múzeum körutat a Kálvin tér és a Rákóczi út között, a Bródy Sándor utcát a Múzeum körút és a Pollack Mihály tér között és a Pollack Mihály teret; 12.00 és 14.00 óra között a V. kerületi Petőfi teret és a Március 15. teret; szakaszosan és időszakosan 10.30 órától a Kossuth tér-Alkotmány utca- Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum körút-Nemzeti Múzeum útvonalat; szakaszosan és időszakosan 12.00 órától a Nemzeti Múzeum- Múzeum körút-Kossuth Lajos utca-Szabadsajtó út-Váci utca-Pesti Barna­bás utca-Petőfi tér útvonalat; 18.00 és 19.00 óra között a II. kerületben a Bem teret; szakaszosan és időszakosan 19.00 órától a Bem tér-Bem József utca-Margit körút-Széna tér-Ostrom utca-Bécsi kapu tér-Táncsics Mihály utca-Hess András tér- Szentháromság tér-Tárnok utca-Dísz tér útvonalat. Az ünnepség résztvevőinek számától függően a forgalomkorlátozás időpontja és helyszíne eltérhet a tervezettől. A Kossuth tér lezárása idején 9.00 és 11.00 óra között nem közlekedik a 2-es villamos; a 70-es és 78-as trolibusz csak a Kozma utcáig szállítja az utasokat, továbbá 9.00 és 15.00 óra között a 15-ös autóbusz. A forgalomkorlátozással érintett útvonalakon és a koszorúzási ünnepségek helyszínein megállási tilalom lép életbe. Tilos megállni március 13-án 17.00 óra és március 15-én 24.00 óra között. A VIII. kerületi Bródy Sándor utcában a Múzeum körúttól a Vas utcáig mindkét oldalon, a Pollack Mihály téren, a Múzeum utcában, a Pollack Mihály tér és Kálvin tér között mindkét oldalon, az V. kerületi Kossuth Lajos téren körben, az Alkotmány utcában a Kossuth Lajos tér és a Bajcsy-Zsilinszky út között, a Vértanúk terén, a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utca és a Károly körút között. Ugyancsak tilos megállni a jelzett időpontban a Károly körúton az Andrássy út és a Kossuth Lajos utca között, a Múzeum körúton a Rákóczi út és a Kálvin tér között mind­két oldalon és a járdán is, a Váci utcában a Szabadsajtó úttól a Pesti Barnabás utcáig, a Pesti Barnabás utcában mindkét oldalon, a Piarista közben, a Pesti Barnabás utca és a Piarista köz közötti parkolóban, a Március 15. téren körben, az Apáczai Csere János utcában a Roosevelt tértől a Március 15. térig mindkét oldalon, a Régiposta utcában a Galamb utca és az Apáczai Csere János utca között mindkét oldalon, a II. kerületben a Bem József téren körben, a Bem József utcában mindkét oldalon, a Margit körúton a Bem József utcától a Széna térig mindkét oldalon, a Széna téren, az I. kerületben az Ostrom utca mindkét oldalán, a Várfok utcában az Ostrom utca és a Bécsi kapu tér között, a Táncsics Mihály utcában mindkét oldalon, a Hess András téren, a Szentháromság téren a Mátyás templom oldalán, a Tárnok utca mindkét oldalán, a Dísz téren körben, a VI. kerületben az Andrássy úton a Dobó utca és a Nagymező utca között mindkét oldalon, a Hajós utcában az Andrássy út és a Lázár utca között, a Lázár utcában a Hajós utca és a Dalszínház utca között, a Dalszínház utcában a Lázár utca és az Andrássy út között, valamint a Révay utcában a Dobó utca és a Dalszínház utca között mindkét oldalon. A megállási tilalmat közúti jelzőtáblák is mutatják, s a rendőrség a tilos helyen parkoló autókat elszállíttatja. A közlekedési hatóságok kérik a járművezetőket, hogy a forgalomkorlátozás idején lehetőleg kerüljék el a belvárost. Március 14-én 11.00 órától ideiglenes forgalomkorlátozást léptetnek életbe. A Futapest Klub öt és tíz kilométeres távú Kispesti Centrum futóver­senyén a XIX. kerületben a Kossuth tér-Báthory utca-Esze Tamás utca- Vas Gereben utca-Szegfű utca-Tulipán utca-Karinthy utca-Nádasdy utca-Garázs utca-Zalaegerszegi utca-Fő utca útvonalon. / twv \­ l / m\ * \ n**\_/**\_\ MINERALIMPEX Tisztelettel értesítjük, hogy a MINERALIMPEX Magyar Olaj­ és Gáz Részvénytársaság 1993. március 16-tól új székhelyén működik. Részvénytársaságunk új címe: 1068 Budapest, Benczúr u. 13. Postafiókszámunk és központi hívószámaink továbbra is: Levélcím: 1389 Budapest, Pf. 130. Telefon: 131-6720, 118-8233 Telefax: 153-1779, 142-3584 Telex: 22-4651,22-6570 Földárverések Anyagtorlódás miatt a földárve­résekről szóló összeállításunk folytatása ebből a számunkból kimaradt, és legközelebbi, ked­den megjelenő, lapszámunkban jelenik meg. Olvasóink szíves megértését kérjük. A TELE5TAXI felvételre keres, érettségivel, számítógépes ismerettel rendelkező, fiatal telefonkezelőket. Jelentkezés: munkanapokon 9-től 16 óráig az 155-5535 telefonszámon. Ruhaviseletek Ruhaviseletek és kiegészítők címmel kiállítás nyílik a Buda­pesti Művelődési Központban (Budapest XI. kerület, Etele u. 55. sz.) március 13-án, de­ 11 órakor. A kiállítás március 19-ig naponta látogatható. > II] Magyarország­­találkozó Az MDF II. kerületi szerve­zete, az Új Magyarország szerkesztősége és a Publica Kiadó a Magyar Fórum Klub keretében újságíró­olvasó találkozót rendez március 17-én 18 órakor a Budapest II. kerület, Bimbó u. 63. sz. alatti MDF-előadó­­teremben. A sajtóról tartott előadást kötetlen beszélge­tés követi. Fábián László fő­­szerkesztő és az Új Magyar­­ország szerkesztői válaszol­nak a résztvevők kérdé­seire. Az ünnepi rádió- és televízió-műsor SZOMBAT KOSSUTH, 4.30 Reggeli krónika 8.20 Mindennapi tudo­mány 8.30 Hangszemle 9.05 Családi tükör 9.35 Szombat délelőtt 10.15 Szaván fogjuk 11.05 Eco-mix 12.00 Déli krónika 12.30 Kopogtató 13.05 Népdalkörök pódiuma 13.30 Földkínálat 14.05 Oxigén 15.05 Mindenes 16.00 168 óra 17.30 Visszhang 18.00 Esti krónika 18.25 Szem­le 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Határok nélkül 20.05 Rádiószínház 21.43 Magyar tájak táncmuzsikája 22.00 Késő esti krónika 22.20 Szombat esti pop-mix: PETŐFI: 4.30 Naprndító 8.05 Sportszombat 8.30 Sláger­múzeum 9.06 Színe-java 11.05 Csillagok, sztárok 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.05 Valahol valaki 13.47 Csak fiataloknak! 14.30 Da­ráló 15.05 Szórakoztató antikvárium 16.00 Szív küldi... 16.45 Sportközvetítés 17.30 Van ez így 17.36 Kékharis­nya 18.00 Emlékezés Erdélyi Mihályra 18.54 Én csak egy buta nő vagyok 19.05 A vezérlő fejedelem 20.05 Nem­zetközi slágerlista 21.05 Beszélgessünk 22.00 A BBC ar­chívumából 22.30 Szombat est dzsessz 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló. BARTÓK: 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Társalgó 10.05 Hangfelvételek felsőfokon 11.00 Hangraforgó 12.05 Rep­­ríz 14.05 Énekeljük együtt! 14.15 Vízkereszttől szilvesz­terig 15.00 Opera-művészlemezek 16.05 Zeneház 17.30 Dzsessz 18.05 Aranyalbum 19.00 Az élet kamarazenéje 19.38 Budapesti Tavaszi Fesztivál 20.50 Ember az em­bertelenségben 21.49 József Attila minden verse 22.05 Összkiadás 23.29 Zenei panoráma. RADIO BRIDGE: 9.00 Forintos percek 10.45 Apró 14.08 Portya 16.00 Slágerlista 17.15 Ki nyel ma? 17.30 Hír­magazin 18.00 Kukker 19.00 Marlboro Hit Parade 20.30 Fekete percek 22.00 A hét lemeze 23.20 Willis Conover dzsesszműsora 24.00 Kvakvarak. JUVENTUS: 8.00 Hírek, Információk, rendőrségi hírek, sport 10.00 Őskor a hőskor 11.00 Délelőtti magazin 12.00 Csevegő taxi 13.00 Délidőben 14.00 A nap ven­dége 15.00 Csevegő szaxi 16.00 Krónika 17.00 Tea ket­tesben 18.00 Hírek, információk, rendőrségi hírek, sport, TV1: 8.15 Közjáték 8.20 Jó reggelt adj, Istenem!­8.30 Korhatár nélkül 11.00 Szezám utca 12 00 Tévémagiszter 13.30 Zenebolondok 14.05 Fedettpályás Atlétikai VB 15.10 Egy 1988-as interjú Steven Spielberggel 15.35 Kapcsolataink 17.45 „...az én váram" 18.10 Az emberi arc 19.10 Szerencsekerék 19.40 Jó éjszakát kíván a Dis­ney! 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.35 Sztárojcik 21.10 Arábiai Lawrence 0.35 Közjáték 0.40 Almanach: párizsi nők elmei 1.05 Híradó, TV2: 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gazdaképző 8.35 PC- abc 9.00 Cigánymagazin 9.25 Horvát nemzetiségi maga­zin 9.50 Német nemzetiségi magazin 10.15 Főnix madár 10.45 Román nemzetiségi magazin 11.10 Szlovén nem­zetiségi magazin 11.35 Szlovák nemzetiségi magazin 12.00 Segítőtárs 12.20 Família Kft. 12.50 Útkereső 13.20 G. I. Joe-kommandó 13.43 Műsorajánlat - Időjárás 13.50 Azok a csodálatos állatok 14.05 Országjáró suli­buli 14.45 „Én táncolnék veled..." 15.00 Milánói divat 15.25 Autó 2 15.55 Sportközvetítés 17.20 Hupikék tör­­pikék 17.43 Szombathelyi virtuózok 18.00 Knight Rider 18.53 Műsorajánlat - időjárás 19.05 A polip 21.00 Ope­ramesék 22.00 Esti egyenleg 22.25 Telesport. DUNA TV. 16.10 Néprajzi értékeink 16.15 Szolgálok. Is­tenért, egyházért, hazáért 16.55 Légy jó mindhalálig 18.35 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 A kőszívű emberfiai 20.30 Elindultam szép hazámból... 20.50 Déryné. ATV Víkend. 8.00 Műsorismertetés 8.05 Tom és Jerry gyermek 8.30 Fiatalok, szépek és talán gazdagok... (Is­métlés: 20.35-kor) 10.05 VÍKEND - Vendégségben az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségén 11.00 Sportré - TWI összeállítása 11.25 Pop-Rock Lexikon 11.45 Képzőművészeti magazin 11.55 László atya 5 perce. HBO-program: 17.30: Állati élet: Az elefánt a természet bátyja (angol természetfilm) 18.30: Azok a csodálatos férfiak a repülőmasinájukkal (amerikai vígjáték) 21.00: Vasmadarak 2. (amerikai akciófilm) 22.40: Kétes döntés (amerikai krimi) 0.45: Erosz a nagyvilágban (amerikai ri­portfilm) FILMEK, PRO 7:17.45 A férfi, aki király akart lenni (ang film), SAT 1:15.05 Szőke boldogság (am. film), OSZT­RÁK 1: 24.00 A horror kamrája (am. film), RTL: 22.00 A halál dala (am. film), VASÁRNAP KOSSUTH: 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Hangszemle 9.05 Vi­lágóra 10.05 Református istentisztelet 11.05 Gondolat—jel 12.00 Déli krónika 12.20 Harminc perc alatt a Föld körül 12.50 Hümmögő 13.05 Névjegy 14.05 Szonda 14.35 A Szabó család 15.05 Válogatott perceink 16.10 Művészleme­zek 17.05 Kirakat 18.00 Esti krónika 18.20 Örökzöld ope­rettdallamok 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Az Állami Népi Együttes 20.05 Zene - archívum 21.05 Legenda Kovács Imréről 22.00 Késő esti krónika 22.20 Kap­csoljuk a stúdiót 23.45 Operaáriák: PETŐFI: 6.00 Zenés szórakoztató vasárnap 8.00 Hektor Rektor Kutyapesten 8.52 Mese-zene gyerekeknek 9.05 Énekszóval, muzsikával 10.00 Helyettem írták 11.08 Vasár­napi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.05 Sztárválasztó 14.00 Leporoló 15.05 Táskarádió 16.00 Poplarisznya 18.30 Sportösszefoglaló 20.00 A vezérlő fejedelem 21.05 Magyarán szólva 21.15 A Rádió Dalszínháza 22.31 A Viola együttes felvételeiből 22.40 Dzsessz 23.03 Sporthíradó 23.10 Napforduló. BARTÓK: 6.03 Népszerű muzsika korán kelőknek 8.05 Orgonamuzsika 9.05 Emlékezetes előadások 10.05 Új Zenei Újság 10.50 „Kezdetben vala az ige..." 11.05 Eu­rópa hangversenytermeiből 12.14 Ady Endre versei 13.00 Hangok és visszhangok 13.10 Híres énekesek a Veronai Arénában 14.05 Muzsikáló nagyvilág 15.00 Zenekari muzsika 16.05 Szalon 17.00 Beszélgetés Bach: BWV. 80/a sz. kantátájáról 17.30 Kapcsoljuk a Budapest Belvárosi Főplébánia templomot 18.05 Ma­gyar zeneszerzők 18.35 Mozart g-moll szimfónia K. 550 19.05 Faragó Andrásra emlékezünk 19.35 Buda­pesti Tavaszi Fesztivál 20.40 „Kezdetben való az ige..." 21.30 Szimfonikus táncok 21.50 József Attila minden verse 22.05 Rádiószínház. RÁDIÓ BRIDGE: 8.08 Portya: 9.00 Forintos percek 10.45 Apró 11.00 Marlboro Hitparade 16.00 Slágerlista 17.15 Ki nyer ma? 17.30 Hírmagazin 18.00 Kukker 20.30 Egy műfaj peremén 21.30 Hírmagazin 22.00 Atlasz 23.20 Willis Conover dzsesszműsora 24.00 Kvakvarak. JUVENTUS 1 8.00 Hírek, információk, rendőrségi hírek, sport 10.00 A 70-es évek slágerei 11.00 Délelőtti maga­zin 12.00 Lemezböngészde 13.00 Ebédidőben 14.00 Ju­ventus délután 15.00 Zenés kívánságműsor 16.00 Kró­nika 17.00 Zenés kívánságműsor 18.00 Hírek, informá­ciók, rendőrségi hírek, sport. TV1:7.25 Hagyd aludni a mamát és a papát! 7.55 „Így szól az Úr!" 8.05 Közjáték 8.10 Muzzy in Gondoland 8.15 This is the way 8.35 Vasárnapi turmix 11.00 Sportközve­títés 12.10 Foci csúcstalálkozó előtt 12.50 Forma-1 Dél­afrikai nagydíj 15.10 Zürichi páncélterem 16 00 Jelensé­gek az állatvilágban 16.30 Az Arany Könyvklub ajánlja 16.35 Örömhír 17.00 Walt Disney bemutatja 18.45 Sze­rencsekerék 19.20 A Hét 20.00 Híradó 20.20 Telesport 20.35 Prospero búcsúzik 21.15 Közjáték 21.25 Felesé­gem az utódom 23.00 Nulladik típusú találkozások 23.40 Vendégségben. KÖZLEMÉNY „A magyar külpolitika dilemmái a XX. század­ban" címmel Jeszenszky Géza külügyminiszter tart előadást a Budapesti Európa Intézetben már­cius 16-án 17 órakor. (Bp. XIV., Ajtósi Dürer sor 19-21. (145665/2.) INGATLAN 300 n.­öles, 3 szintes, 280 nm-es rózsadombi in­gatlan eladó, vagy bérbe adó. Telefon: 157-4851, 157-4911, Borbolya. Hétfő, szerda 13.19-ig. (144528/7­) Elcserélném nívós, Római utcai, 73 nm-es + gép­­kocsitárolós öröklakásomat egy min. négy lakó­helyiséges, zöldövezeti öröklakásra. Telefon: 157- 4851, 157-4911. Hétfő, szerda 13-19-ig. (144539/13K) TV2: 7.00 Napra­forgó 8.04 Aerobic Simkó Andreával 8.20 Gólyahir 8.50 Veszélyes öböl 9.20 Három kívánság 10.10 Elektor kalandor 10.15 UNICEF gála 11.25 Tábori lelkészek 11.50 Ameddig a harang szól 12.00 Nótaszó 12.15 Gazdaképző 12.45 Sorsok 13.25 K+P 13.45 Mű­sorelőzetes 13.50 Duke Ellington emlékkoncert 14.45 Másfél millió lépés Magyarországon 15.20 Portré(k) 15.45 Tipplista 15.55 Nézze meg az ember! 16.00 Mű­korcsolya VB 17.00 Csodára várva 17.30 Delta 18.00 Körzeti tévéstúdiók műsora 18.30 Kedves versem 18.33 Műsorajánlat 18.40 Szombathelyi virtuózok 18.47 Vízí­­pók, csodapók 19.00 Família Kft. 19.35 Az elveszett frigyláda fosztogatói 21.30 Geopolis 22.15 Luciano Pa­varotti 23.25 Telesport, DUNA TV. 16.10 Szolgálok Istenért, egyházért, a hazáért 16.50 Meksei Demeter Bibliája 17.25 Magyar évszázadok 17.45 Elindultam szép hazámból... 18.10 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 A Kőszívű ember fiai - II. rész 21.20 Névtelen hősök 22.40 Műsorzárás, HBO-program: 17.30: Arthur 2. (amerikai vígjáték) 19.30: A kínai part (amerikai dráma) 21.10: Piszkos Harry (amerikai akciófilm) 22.50: Bird (amerikai életregény) FILMEK: OSZTRÁK 1: 13.40 Láthatatlan pofonok (am film), PRO 7:14.55 Joe bácsi utolsó üdvözlete (angol film), RTL PLUS: 17.00 Ajándéknak túl drága (am. film), SAT 1:13.05 King Kong él (am. kalandfilm), HÉTFŐ KOSSUTH: 4.30 Reggeli krónika 8.25 Petőfi Sándor ver­sei 8.30 Hangszemle 9.05 Énekszóval, muzsikával 9.52 Petőfi Sándor versei 10.05 Közvetítés az ünnepségekről 12.00 Déli krónika 12.31 48-as dalok, kórusok, indulók 12.55 Petőfi Sándor versei 13.05 Névjegy 13.55 Petőfi Sándor versei 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Petőfi Sándor versei 15.05 „Hány Bánk volt nálunk..." 16.00 Délutáni krónika 16.20 Művészlemezek 17.05 Pe­tőfi Sándor versei 17.22 Találkozásom a népzenével 18.00 Esti krónika 18.30 A Kossuth-nóta 18.57 Petőfi Sándor versei 19.05 Sportvilág 19.25 Jó éjszakát, gye­rekek! 19.35 Nemzeti olvasókönyv 20.05 A „Népek tava­sza" - zenében elbeszélve 20.45 Petőfi Sándor versei 20.55 A Rádiószínház bemutatja 22.00 Késő esti krónika 22.30 Örökzöld dallamok 23.05 Závodszky Zoltán énekel, PETŐFI 2 4.25 Napindító 8.05 Felekirály 8.52 A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel 9.05 A magyar humor és szatíra története 10.13 „Hazám, hazám. Te mindenem" 11.05 Szilágyi Enikő színművész 12.00 Nótakalendárium 12.45 Időjárás- és vízállásjelentés 13.05 Hogy tetszik lenni? 13.30 Barabás Sári operettfelvételeiből 14.00 Ket­tőtől ötig 17.05 Márciusi tarka-barka 17.30 Garázs 18.30 Sportközvetítés 19.05 Kölyökrádió 19.35 Táncházi mu­zsika 20.00 A vezérlő fejedelem 21.05 Rockújság 22.00 Magyar lemezbemutató 22.30 Dzsessz 23.03 Sporthír­­adó 23.10 Napforduló. BARTÓK: 6.03 Népszerű muzsika 8.05 Magyar előadómű­vészek 8.40 A Magyar Honvédség Központi Zenekara 9.05 Pódium 10.05 Most olvastam 10.15 Harnoncourt 11.32 Ko­dály Zoltán népzenei feldolgozásaiból 12.05 Hangverseny délidőben 13.30 Muzsikus házak 14.05 Rádiószínház 15.15 Goldmark, a-moll vonósötös 16.05 Petőfi Sándor versei 16.25 Müller József, a szabadságharc karmestere 17.05 Magyar művészek operafelvételeiből 17.50 A hét költője: Petii György 18.05 Kapcsoljuk a gyula Erkel Ferenc Zene­iskolai 19.10 A Schola Hungarica énekel 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét 20.30 Elfeledett irodaom? 21.30 Hangszerszólók 21.50 József Attila minden verse 22.05 Közvetítés a Nemzeti Színházból. RADIO BRIDGE: 7.30 Hírmagazin 9.00 Forintos percek 10.45 Apró 11.30 Hírmagazin 14.45 Apró 16.00 Sláger­lista 17.15 Ki nyer ma? 17.30 Hírmagazin 18.00 Kukker 18.45 Apró 20.30 Folk hátán folk 21.30 Hírmagazin 22.00 Szegő András Gát Görggyel beszélget 23.20 Willis Conover dzsesszműsora 24.00 Kvakvarak. TV1:8.05 A Financial Times heti üzleti híradója 8.30 Köz­játék 8.35 Bambi gyermekkora 9.55 Ünnepélyes zászló­­felvonás és állami tiszteletadás a Kossuth téren 10.20 Beszélgetés Antall Józseffel 10.40 Liszt: h-moll szonáta 11.10 Bartók Béla: Magyar képek 11.25 Közvetítés a Mú­­zeumkertből 12.30 Nekem ne lenne hazám? 12.45 Meg­emlékezés a Petőfi-szobornál 13.25 Járdányi Pál: Meló­dia 13.31 A Zsupszfalvi tűzoltók 14.40 Bűvös hatos 14.55 Magyar Vízilabda Kupa döntő 16.00 Délutáni egyenleg 16. 10 „Ne legyen kamu a szó" 16.35 A kőszívű ember fiai HI. rész 19.25 Magyar népmesék 19.45 „Engedjétek hozzám!" 20.00 Híradó 20.30 Telesport 20.35 Egy forradalom hétköz­napjai 21.20 Szent március 22.30 Közjáték 22.35 Gyertek velünk! 23.15 Híradó 23.20 BBC-híradó, TV2: 7.55 Vörösmarty Mihály: Szózat 8.05 A fehér ló mondája 8.33 Kinizsi 9.25 Az én márciusom 9.55 Nyitott stúdió 10.05 A csoda keresése 11.50 „Egy kiállítás ké­pei" 12.10 Műsorajánlat - Időjárás 12.20 A magyarózdi torony 13.30 Márciusi mozaik 13.55 80 huszár 16.00 Operettböngésző 16.30 Természeti képek 16.40 No, megállj csak! 16.51 Elektor kalandor 16.55 A könyvek könyve 17.20 „Communitas fidelissima” 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó 18.22 Benkő Dániel gitározik 18.30 Műsorajánlat - Időjárás 18.35 Az 1848-49-es ma­gyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál 20.15 Tudósítás a Kossuth­­díjak átadásáról 21.25 Telesport 22.00 Esti egyenleg 22.28 Időjárás 22.30 Szerelmi lázálom, DUNA TV, 16.10 48-as katonadalok 16.20 Szolgálok Is­tenért, Egyházért, Hazáért III. rész 17.00 46-os katona­­dalok 17.10 A helység kalapácsa 18.05 Kodály Zoltán há­rom kórusműve 18.25 Hírek 18.30 Március - ünnepi mű­sor 19.00 Köszöntő 19.10 Közép-Európa Magazin külön­kiadása 20.10 80 huszár Hl. 22.20 Az 1848/49-es ma­gyar forradalom és szabadságharc emlékhelyei 23.25 Március 15-i ünnepi megemlékezések Budapesten 0.25 Műsorzárás, HBO-program: 17.30: Arthur (amerikai filmvígjáték) 19.10: Mindenem a tied (amerikai filmvígjáték) 20.45: A túlélés ára (magyar film) 22.20: Hajsza az igazságért (amerikai bűnügyi film) FILMEK: SUPER CHANNEL: 23.00 A szerepjátszó (ang. film), OSZTRÁK 1:10.30 Diana hercegnő igaz története (am. film), PRO 7: 20.15 FBI akadémia (am. krimi), SAT 1:9.30 Fiatal és nyugtalan (am. film). A KAKAS 6.40-kor, a TV1-en vasárnap reggel ismét ku­korékol. A tervezett témák: A falu színészei, avagy Ró­­zsaszentmártonban: Az ipafai lakodalom - Agrárutunk Európába: a magazin sorozata - A Kakashálózat hírei - Dunántúli krónika 7 percben - Március idusán - vidéki szemszögből - A lelkész a megértésről - Újból nyomoz a Faluzsaru - Lóról lóra: a Kakas-csődör és a rúzsai ta­nyalakók - Színészóda - Matild-köszöntő - Megértük, küldjük a nótát. Telefon: 112-5475,153-3000/13-21. A KAKAS 5.40-kor a TV1-en, hétfőn reggel ismét kuko­rékol. A tervezett témák: Törvénytipp - a földbérletekről - Kertimag-tipp - ezúttal a Rédei Diszkont kínálatából - Szűkülő agrárolló - az államtitkár véleménye - Kakaspos­ta - Falusport - a szekszárdi sportlövők - Március idu­sán. Telefon: 112-5475,175-3000/13-21. A KAKAS 5.40-kor a TV1 -en, kedden ismét kukorékol. A tervezett témák: Adótipp - a mezőgazdasági kistermelők kedvezményeiről - Tennivalókról és szervezetről - Gaz­daköri konferencia Pécelen - Nem mindegy, hogy egész­séges-e a tej - A Kakashálózat hírei - Nagybani piaci hí­rek és információk - Kakasposta. Telefon: 112-5475, 153-3000/13-21. 84 nm-es, Wallenberg utcai öröklakás eladó, vagy kisebb öröklakásra, üdülőre, tanyára cserélhető. Telefon: 202-6239. Időpont: 16-19 óráig. (144548/13K) SZOLGÁLTATÁS Villanyszerelés azonnal. Tel.: 133-9676. (143797/6K) Festés, PVC azonnal. Tel.: 133­9676. (143796/5K) VEGYES Születési adataiból (hely, év, hónap, nap, óra, perc) elkészítem horoszkópját. Válaszborítékot kérek. Németh Attila, Szombathely, 9701, Posta­fiók 333. (144136/20) Basset Hound kiskutyák eladók. Szolnok, Keller Gy. u. 5/1., Müller. (145780/12) APRÓHIRDETÉS

Next