Új Magyarország, 1993. március (3. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-24 / 69. szám

III. évfolyam, 69. szám JII SZOLGALTATAS 1993. március 24., szerda Ttyifodfun altud­attétel A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Részvénytársaság (Szeged, Klauzál tér 9. 6720) tájékoztatja az érdeklődőket, hogy az Állami Vagyonügynökség, mint tulajdonos - az Állami Értékpapír Felügyelet 20.085/93. sz. határozata alapján -, kárpótlási jegyek ellenében, nyilvánosan forgalomba hozza a társaság alaptőkéjének 10%-át megtestesítő részvénymennyiséget, 3 702 680 000 Ft együttes névértékben A forgalomba kerülő részvények bemutatóra szóló, kamatozó részvények. A kamatozó részvények tulajdonosát a részvény névértéke után kamat illeti meg, akkor is, ha a részvénytársaságnak az adott évben nincs nyeresége. A kamat mértéke: - az 1995. üzleti évre 2,0% - az 1993. üzleti évre 1,0% - az 1996. üzleti évre 2,0% - az 1994. üzleti évre 1,5% - az 1997. üzleti évre 3,0%, majd az ezt követő üzleti évekre, továbbra is 3,0%. A kamatozó részvények tulajdonosát, a kamaton felül, a részvényhez fűződő, más jogok is megilletik, beleértve az osztalékhoz való jogot. A részvények névértéke 10 000 Ft, azaz tízezer forint. Kibocsátási ár: a nyilvános forgalomba hozatal során 10 000 Ft névértékű kárpótlási jegy ellenében 10 000 Ft névértékű részvény jegyezhető. (A forgalmazás megkezdésekor ez megfelel 12 889 Ft kibocsátási árnak, amely a kárpótlási jegyek kamattal megnövelt, 1993. március 1-jén érvényes értéke.) A forgalomba hozatal ideje: 1993. március 31-étől április 30-áig. A forgalomba hozatal helye: a konzorcium tagjainak székhelye, valamint fiókjai. A forgalmazói konzorcium vezetője: a Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. Budapest V., Deák Ferenc u. 5. A Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. következő irodája áll az ügyfelek rendelkezésére. A konzorcium tagjai: Kulturwest Befektetési Kft Budapest XIII., Újpesti rkp. 7. Budapest Bank Rt. Szeged, Klauzál tér 4. Pakett Bróker Rt Budapest V., Semmelweis u. 2. Szeged, Szent István tér 16. Nordline Magyar-Finn Értékpapír Rt Budapest V., Alkotmány u. 21. New York Bróker Kft Budapest VIll., Rákóczi út 1-3. MID-Bróker Kft Budapest V., Váci u. 48. Mikrobróker Kft Budapest II., Hűvösvölgyi út 75/A Lupis Brókerház Rt Budapest V., Váci u. 11/B K-H On Line Bróker Kft Tatabánya, Mártírok útja 81/B Hungarobróker Rt Budapest V., Szemere u. 19. GiroCredit Befektetési Rt Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 12. Első Magyar-Angol Bróker Rt Budapest VI., Révay u. 12. Első Magyarországi Német Értékpapírkereskedelmi Kft Budapest V., Fehérhajó u. 8-10. Confides Hungária Brokerhouse Rt Budapest VI., Vörösmarty u. 32. Közép-európai Értékpapír Forgalmazási Kft Budapest V., Vértanúk tere 1. CA Értékpapír Ügynökség Rt Budapest V., Nagysándor József u. 10. Budapest V., Kálmán Imre u. 2. Arany Bróker Kft Budapest V., Nagysándor József u. 8. Anker Értékpapír Ügynökség Rt. Budapest VI., Anker köz 2. Cet-Nexus Rt Budapest I., Roham u. 1. Talentum Rt Budapest V., Akadémia u. 7. Szenzor-Takarék Bróker Rt Budapest V., Szent István krt. 11. Quaestor Brókerház Rt Budapest V., Balassi Bálint u. 21-23. Pro Értékpapír Kft Budapest V., Kossuth Lajos tér 18. Észak-magyarországi ICP Rt Miskolc, Mindszent tér 1. Budapest V., Váci u. 12. Generalbroker Kft Budapest VI., Király u. 54. Égszi-Börze Kft Budapest XI., Bartók Béla út 152/H Mezőbank Rt Budapest V., Hold u. 16. DAIWA-MKB Rt Budapest Vili., Rákóczi út 1­ 3. MHB-DAEWOO Bank Rt Budapest VIll., Rákóczi út 1-3. OTP-Bróker Rt Budapest V., Vigyázó Ferenc u. 6. Argenta-Top Broker Rt Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 12. IBB Értékpapír Rt Budapest XII., Mátyás király útja 11/B A részvények a pénztári órák idején jegyezhetők. A fizetés módja: a jegyzés helyén, a jegyzéskor a forgalmazónál letétbe kell helyezni a kárpótlási jegy(ek)et vagy a Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. által kiadott központi letéti igazolást. A jegyzésről jegyzési ívet kell kitölteni, amelyen fel kell tüntetni a leadott kárpótlási jegyek számát, sorszámát, értékét, valamint az igényelt részvények számát és névértékét. A jegyzési ívet két példányban kell kitölteni, az egyiket az ügyfél kapja meg, a másik a forgalmazónál marad. A részvények a jegyzés helyén vehetők át, a jegyzés lezárását követő 15. naptól. Aluljegyzés esetén a le nem jegyzett részvényeket az ÁVÜ megtartja saját tulajdonában. Túljegyzés esetén a jegyzést nem zárják le, de az ÁVÜ túljegyzést nem fogad el. A jegyzéseket időrendi sorrendben elégítik ki. A részvényjegyzők az elutasított jegyzések ellenében leadott kárpótlási jegyeket, illetve a letéti igazolásokat a jegyzés helyén vehetik át, a jegyzés lezárását követő 15 napon belül. A kárpótlási jegy visszaadásakor a jegyzési helyek garantálják, hogy az eredeti sorszámú kárpótlási jegyet adják vissza. A jegyzett részvények először az 1993. január 1-jén kezdődő üzleti év után jogosítanak kamatra, illetve osztalékra. A kamat-, illetve osztalékkifizetési helyek később kerülnek kijelölésre, azokat újsághirdetés útján fogják nyilvánosságra hozni. A kárpótlási jegyekért jegyzett részvények értéke a személyi jövedelemadóból nem vonható le. A részvénytársaságot bemutató tájékoztató a kibocsátónál, a forgalmazónál és a jegyzési helyeken egyaránt hozzáférhető. A DÉMÁSZ Rt. igazgatósága INGATLAN 300 nm­ öles, 3 szintes, 280 nm-es ró­zsadombi ingatlan eladó vagy bérbe adó. Telefon: 157-4851,157-4911, Bor­bolya. Hétfő, szerda 13—19-ig. (144528/11/K) Elcserélném nívós, Római utcai, 73 nm-es + gépkocsitárolós öröklakáso­mat egy min. négy lakóhelyiséges, zöldövezeti öröktlakásra. Telefon: 157-4851,157-4911. Hétfő, szerda 13- 19-ig. (144539/17K) 84 nm-es, Wallenberg utcai öröklakás eladó vagy kisebb öröklakásra, üdü­lőre, tanyára cserélhető. Telefon: 202- 6239. Időpont: 16-19 óráig. (144548/17K) SZOLGÁLTATÁS Festést, mázolást, tapétázást válla­lunk. Fóliatakarással, bútormozga­tással. Telefon: 133-7640, 133-7880 I (147089/6K) Ha nem fizet az adósa, törvényesen segítünk, egyezséget előkészítünk, kinnlevőség rendezésében közreműködünk. Ellenőriztesse - az érdekelt beleegyezésével - a leendő vezető alkalmazottak életvitelét, igazmondását. Mi tapasztalt szakemberekkel dolgozunk. Információs és Bűnmegelőzési Kft. Budapest XI., Bertalan L. u. 26. KOSSUTH: 4.30 Reggeli krónika 8.20 Törvény­­könyv 8.30 Hangszemle 9.05 Napközben 11.05 Válogatott perceink 11.35 Napkönyv 12.00 Déli krónika 12.30 Vendég a háznál 13.05 Ki nyer ma? 13.30 Hitélet 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 A Határok nélkül naplója 16.00 Délutáni krónika 16.15 Mindennapi gazda­ság 16.30 Zenefórum 17.05 Magyarországról jö­vök... 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sport­világ 19.25 Jó éjszakát, gyerekek! 19.35 Romanti­ka - holnap 20.05 Emlékezetes tiszántúli népda­lok 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Fórum 23.05 A Rá­dió lemezalbuma. PETŐFI: 4.30 Napindító 8.05 Sportreggel 8.20 Ri­valdafényben 8.50 Apró-cseprő 9.05 Zene­szó 10.55 Gordiusz plusz 11.05 Napóra 12.00 Váloga­tás magyarnóta-lemezekről 12.45 Időjárás- és víz­állásjelentés 13.05 Derűre is derű 13.30 Ragtime 14.00 Tea hármasban 15.05 Rockszerda 16.00 Sportközvetítés 17.05 Napóra 17.55 Gordiusz plusz 18.00 Nosztalgia 18.30 Drogambulancia 19.05 Kölyökrádió 19.35 Népdalkörök és citeraze­­nekarok felvételeiből 19.55 Sportközvetítés 20.00 Jutalomjáték 21.05 Más­világ 22.00 Zenés sikerek­­ magyar színpadokon 22.30 Dzsessz 23.03 Sport­­hírnap 23.10 Napforduló. BARTÓK: 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.05 Rádiószínház 10.33 Operaslágerek 11.05 Barokk muzsika 11.40 Magyar szerzők népzenei feldolgozásaiból 12.05 Hangverseny délidőben 13..27 A kórusirodalom mesterműveiből 14.05 RÉZben 14.55 Francia operákból 15.38 Kürtkvar­tettek 16.05 Fordulók a líra történetében 16.35 Haydn: B-dúr (A királynő) 17.00 Metronóm 17.50 Újraolvasva 18.05 Verdi: Simone Boccanegra 19.27 Gluck: C-dúr triószonáta 19.35 Budapesti Tavaszi Fesztivál 20.40 Halhatatlan magyar vers 21.40 Madrigálok 21.49 József Attila minden ver­se 22.05 Hallotta már? Ismerje meg! Érdemes! 23.00 Fiúk 23.30 Dzsessz. RÁDIÓ BRIDGE: 7.30 Hírmagazin 8.00 Buda­pest day and night 9.00 Forintos percek 10.15 Délelőtti telefonos játék 10.45 Apró 11.30 Hírm­agazin 14.45 Apró 16.00 Slágerlista 17.15 Ki nyer ma? 18.00 Kukker 18.45 Apró 20.00 Budapest day and night 20.30 Teen Spirit 21.30 Hírmagazin 22.00 „Gyulámról" 23.20 Willis Conover dzsessz­műsora 24.00 Kvakvarak, JUVENTUS: 8.00 Hírek, információk, rendőrségi hírek, sport 9.00 Az ikszediken túl 10.00 Legen­dás előadók 11.00 Magazinműsor 12.00 Juventus koktél 13.00 Juventus Boszi 14.00 A nap vendége 15.00 Szív küldi szívnek 16.00 Délutáni magazin 17.00 A rock mesterei 18.00 Hírek, információk, rendőrségi hírek, sport* TV 1:830 Közjáték 8.35 Napközi 9.00 Pokoli paradi­csom 10.00 La Sept 11.00 Játék 11.15 Baba-ház 16.00 Délutáni egyenleg 16.10 Klip-percek 16.40 Par­nasszus 17.00 Helena 17.30 IS 18.15 Pénzvilág 18.25 Napközi 18.45 Jó éjszakát kíván a Disney! 19.00 A simlis és a szende 20.00 Híradó 20.30 Te­lesport 20.40 A pályaudvar lovagja 22.05 Central Express 22.55 Aktuális 23.15 Közjáték 23.20 Kis esti zene 0.05 Híradó 0.10 BBC-híradó, TV2:1525 Testestől, lelkestől 16.10 Betűpárbaj 16.34 Rinaldo Rinaldini 17.00 Híradó 17.05 Együtt a Föl­dért 1725 Denver, az utolsó dinoszaurusz 17.50 Elek­tor kalandor 18.00 Híradó 18.10 Regionális híradó 18.30 Telesport 2035 A népi politizálás esélye napja­inkban 21.25 Útmutató 22.00 Esti egyenleg 22.20 Idő­járás 2225 Vannak napok és vannak Holdak. DUNA TV: 16.05 Katyi 17.45 Határon túli magyar műhelyek 1820 Mesesarok 18.45 Hírek 19.00 Macs­kajáték 2055 „Kisztihand, Budapest" 21.05 Privát Magyarország 2150 Hírösszefoglaló. HBO-program: 1730: Állati élet: A szürk­e medvék földjén (angol természetfilm) 1830: Királyi harc a na­pért (amerikai kalandfilm) 2020: Melodráma (ma­gyar filmdráma) 22.00: Piszkos Harry (amerikai akci­ófilm). FILMEK: OSZTRÁK 1: 2235 A felejtés művészete (film), PRO 7:10.00 Texas Lady (am. film), SAT 1: 20.15 A nagy kűr (német film), RTL 20.15 A tisztele­­tes bukása (am. film). A KAKAS 5.40-kor a TV1-en csütörtökön reggel is-­­mét kukorékol. A tervezett témák: Átszervezték a Mezőgazdasági Minősítő Intézetet - Kert-Ész: vető­magvizsgálat a MMI-ben - Kertimag-tipp: diszkont a diszkontban - Ipar-tipp: a szentesi KONTAVILL - Részletes meteorológia - A Kakas-hálózat hírei - Izén- és írisz-köszöntő. Telefon: 112-5475, 153- 3000/1321. A NAP-KELTE csütörtökön reggel a TV2-n jelent­kezik A tervezett témák Rendőrminisztérium ala­kuljon? Párbaj: Józsa Fábián és Deutsch Tamás kö­zött - Thürmer perli az Esti Hírlapot. Vendégünk: Franka Tibor - Konrád György 60 éves - Lakásbetö­rések és a védekezés - Lakásbiztosítások - Rajna kin­cse - Szabados György új lemeze - Anyagi zavarban egy nagyvállalkozás? Kinn, padon: Dicső Gábor, a Kontrax elnöke - NAPI EXTRA: az elszegényedés, gazdagodás Magyarországon. Telefon: 272-8811 és a 272-8812. A REGGEL csütörtökön 6 és 8.30 között a TV1-en jelentkezik A tervezett tartalomból: Sepsey Tamás a kárpótlásról - Kalapács alatt a Kádár-hagyaték - Időközi választás Bács-Kiskun megyében - Törvé­nyesítve a természetgyógyászat? - Kárpáti Éva kiállítása. Telefonszám: 176-7943. Mai rádió- és televízió-műsor 7 SN­ÍNAL METEOROLÓGIA ___________Di­scount________________________ Szél, felhő, eső, hideg Az ország északi részén kevés lesz a felhő, melyből futó zápor lehetséges. Délen erősen felhős, borult ég várható, sokfelé esővel. Erős északnyugati szélre számíthatunk viharos lökésekkel. A hajnali 0-8 fokos levegő délutánra csak 6-12 fokig melegszik. A következő na­pokban folytatódik a hűvös idő. rfc - 9­4 délután A KEDDI ELŐREJELZÉS BEVÁLÁSA: JHLHS t­este I. Észak-Dunántúl: NAPOS-FELHŐS III.Duna-Tisza köze: FELHŐS 11%) 10‘ IV. Északi-hegyvidék: NA] OS-FEUIOS 8‘ II.Dél-Dunántúl: KISEBB ESŐ TEXO-MAGÁNMETEOROLÓGIA VI.Tiszántúl: DÉLENFELHŐS 12 Budapesten Várható: 17 Átlagos: 12 cg­, Rekord meleg: 25 Rekord hideg: 1 Légszennyezettség (A nagyvárosok belvárosában) CO: 70 ♦ N02: 75 ♦ %­SOJ 60 4*­Budapesten Napkelte: 5:39 Napnyugta: 18:02 Holdkelte: 5:39 Holdnyugta: 19:35 Hómagasság: (cm) Kaprun: 230-280 Lomnic: 152 Obertauern: 160-330 Omu-csúcs: 46 Sportgastein: iSellamSee: 120-250 20-130 Kasprowy: Vitosa: 150 56 Chopok: 45 Tarvisio: 10-20 Holdfázisok Újhold Első negyed •­­4 márc.23. márc.31. Műholdvevő szét a^sTo svAE. -től Discount A sztereo: 49 csatornás komplett rendszer ára 18 499 Ft. _____ BP.XIII. Csata utca 8. tét: 12­1-8339, 129-7427 Szélhámia Három épületes KERMI-hír: a cso­daszernek kikiáltott, úgynevezett ak­tív algapárlat veszélyes az egészség­re; ugyancsak kockázatos az agyon­reklámozott „gyógyító homeopátiás cseppek" árusítása, mert gyógyszer­ről van szó, ám nincs kipróbálva, ha­tása fölöttébb kérdéses; az Aquadol nevű mágneses vízkezelő készülék is becsapás, nem akadályozza meg a fű­tőfelület vízkövesedését, holott ez volna a feladata. A KERMI az utóbbi esetben önkritikára kényszerült: ere­detileg engedélyezte a szóban forgó készülék árusítását, igaz, hiszéke­nyen, egy másik intézmény szakvé­leményét fogadva el. Kiderült azon­ban, hogy a mágneses vízkezelés annyi, mint halottnak a szentelt víz (éppen nyolc év kellett hozzá, az 1985-ös engedélyezés óta, mi taga­dás, nem siették el a dolgot). A gyógyhatású szerek, úgy látszik, to­vábbra is remek szélhámoskodási le­hetőséggel kecsegtetnek. Ezúttal a Vue Touristique csomagküldő szol­gálat szeretett volna „algaüzletet" csinálni, mit sem törődve vele, hogy a csodapárlat olyan mennyiségű jó­­dot tartalmaz, amennyit az emberi szervezet már képtelen földolgozni, s a többlet kiszámíthatatlan károso­dással fenyeget. Mindehhez hozzákí­vánkozik: a KERMI olyan terméke­ket tiltott be, amelyeket javában áru­sítottak. Vagyis a vásárlókat már megkárosították, mégpedig anélkül, hogy ezért bárkit is felelősségre von­nának. (­prémi) SZERENCSEJÁTÉK RT. Értesítjük Tisztelt Fogadóinkat, hogy a március havi BONGÓ sorsjegyek között március 23-án megtartott tárgynyeremény-sorsoláson OPEL ASTRA típusú személygépkocsit nyertek az 1 292 208 és az 1 685 398 számú BONGÓ sorsjegyek tulajdo­nosai. A nyerteseknek gratulál a Sze­rencsejáték Rt. Engedményes üdülés A Nemzeti Üdültetési és Va­gyonkezelő Rt. irodájában (VI. kerület, Dózsa György út 84/b.) lehet jelentkezni a csütörtökön kezdődő balatonföldvári, zala­­karosi, balatonszéplaki illetve szegedi üdülésre. A kétszemé­lyes, hétéjszakás, félpanziós ellá­tás ára Balatonföldváron a Park Szállóban 11 872 forint, Zalaka­­roson a Freya Hotelban 14 692 fo­rint, a széplaki Ezüstpart Üdülő­ben 15 582 forint és a szegedi For­rás Gyógyüdülőben pedig 18 846 forint. A nyugdíjasok, valamint a munkanélküliek 50 százalékos támogatást kapnak csakúgy, mint azok a dolgozók, akiknek munkahelyükről lebélyegzett, névre szóló megbízólevelük van. (v. s. cs.) Ezer forinttal olcsóbb férficipők Magyar áruk hete a Divatcsarnokban Vida Lászlót a Centrum Divatcsarnok és Otthon Áruház (Budapest, VI. kerü­let, Andrássy u. 39 sz.) kereskedelmi igazgatóhelyettesét kérdeztük meg, mely termékeket lehet kapni a Magyar áruk hete alkalmából az áruházakban­!­­ Az elmúlt év novemberében már volt hasonló akciónk, ennek a folytatásaként ismét felvettük a kap­csolatot a hazai termelőkkel, első lé­pésként a Tisza Cipőgyárral. Ezzel kapcsolatban annyit szeretnék el­mondani, hogy az ország egyik leg­nagyobb cipőgyára, közel három­ezer embert foglalkoztat. Termékeit ismeri az ország. - S önök most milyen cipőket árusí­tanak? - A Divatcsarnok Lotz termében több száz közül választhat a vásár­ló, s a gyártól naponta kapunk újabb szállítmányt, tehát nem for­dulhat elő, hogy egy-két nap múl­va ne találna kedvére való lábbelit, sőt a választék naponta nő, kami­onnal hozzák föl az árut, mindez húsvétig tart. - Az árakról hallhatunk valamit? - Lényegesen olcsóbb például a férfi cipő: ezer forinttal kevesebbet kell fizetni párjáért. A női szandál a legdivatosabb fazontól az érzéke­nyebb lábúak számára 2760 forint helyett 1932, illetve 1880 helyett 1316, a női körömcipő szintén 8­900 forinttal olcsóbban kapható, gyer­mekcipők hasonló árkedvezmény­nyel vásárolhatók, a szabadidő cipő - amely a márkás Adidas minőség­gel vetekszik - szintén ezer forinttal olcsóbb, tehát 2290-től 2709 forintig terjedő áron vásárolható; a papu­csok 35-ös számtól 46-osig 406 forin­tért vehető meg. - A kedvezmények csak húsvétig ér­vényesek? - Mi ezt az akciót folytatjuk mind a Divatcsarnokban, mind a Rákóczi úti Otthon Áruházban, mert szeretnénk elősegíteni, hogy a vásárlók jobban megismerjék és megkedveljék a magyar ipar ter­mékeit. (baranyai)

Next