Új Magyarország, 1993. június (3. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-05 / 129. szám
, III. évfolyam, 129. szám 1993. június 5., szombat Nekünk a nyilvánosság az egyetlen fegyverünk A Katalizátor Iroda az ünnepi könyvhétről 1989 óta, mindannyian tudjuk, a könyvszakmában meglehetősen áldatlan állapotok uralkodnak. (Bár az idei könyvheti kínálat némi optimizmusra adhat okot.) Vannak, akik - jobb időre várva - a jelenlegi állapotot megpróbálják átvészelni; vannak, akik a megváltozott játékszabályokat hallgatólagosan elfogadják, sőt a „módszereket" átvéve eveznek a felszínen; vannak, akik mindezekről tudomást sem véve továbbra is végzik a dolgukat; s vannak, akik az áldatlan állapotokon minduntalan próbálnak valamit változtatni. Ez utóbbiak egyik, még mindig vehemens képviselője az egykori szamizdat kiadóból 1989-ben a felszínre lépett Katalizátor Iroda. - Mi úgy gondoljuk, hogy az 1990-ben kivívott szabadsággal, a tervgazdaságos szocialista világból a piacgazdaságra való átállással nem feltétlenül jár együtt ez a kaotikus és a maffiáknak kedvező rendszer - magyarázza Modor Ádám, a KI egyik vezetője. - Adatokkal alátámasztva évekre visszamenőleg bizonyítható ugyanis, hogy - tisztelet a kevés kivételnek - a könyvkiadás és -kereskedelem területén igenis maffiaszabályok honosodtak meg. Érzésünk szerint ennek kialakulásában ludas a bizonytalanság a hatalom részéről, amely az úgynevezett rendszerváltást megelőzte, illetve követte. Úgy érezzük, a korrupciós mechanizmusok változatlanul működnek a társadalomban, bár új érdekszövetségek szövődnek, régi-új csirkefogók ágálnak, egyezkednek, adnak és vesznek, sosem az egészet nézve, hanem csak a hozamot lesve. Az elosztási mechanizmus, a kultúra finanszírozása, a döntés előkészítése és meghozatala pedig továbbra sem megfelelően nyilvános. Úgy gondoljuk tehát, hogy létre kell jönnie egy olyan szakmai érdekképviseleti szervnek, amelyik valóban eredményesen tudja képviselni a szakma érdekeit. A könyvszakmának van már egy érdekvédelmi szervezete: a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE)... - Ez a szervezet nem lehet a szakma képviselője, már csak a múltja miatt sem. Amikor valóban szükség lenne rájuk, hallgatnak. Hallgattak, amikor Demszky Gábort annak idején illegális terjesztésért összeverték az utcán, sőt, el is ítélték, hallgattak, amikor a Magyar Nemzet hasábjain egy, még a nevét is szégyenlő újságíró kiutasította a magyar irodalomból a Herderdíjat átvevő Konrád Györgyöt, hallgat, amikor Forgács Rezsőt elítélik és bebörtönzik Ezra Pound színreviteléért, és hallgat, amikor a házkutatások alkalmával Bulgakov, Koestler, Konrád, Pound, Orwell, Haraszti és Csoóri műveit foglalta le a rendőrség. De akkor sem csinál semmit, amikor az „új rendszerben" Bandi könyvészt erőszakkal kilakoltatják a Moszkva térről, amikor a korábban üldözött Demszky Gábor regnálása idején a Katalizátor Iroda árusait az aluljárókból elűzik, amikor a Ráday utcában egy lerobbant trafik helyén létesült mintaszerű könyvesbolt vezetőjének egymillió forintért ajánlanak fel 22 négyzetmétert az egykor államosított rabolt vagyonból, hogy aztán ráköltsön még újabb ötszázezret a napi ötezer forintos forgalomból. S akkor sem nagyon hallani a hangjukat, amikor az írótársadalom legjobbjainak a köztársasági elnökkel az élükön kell megmozdulnia, hogy ne adhassák el az írók Boltját. - Ebben a helyzetben önök mit tehetnek? - Nekünk a nyilvánosság az egyetlen fegyverünk. A MKKE azonban nem él ezzel. Mi ebbe az egyesülésbe - a vázolt okok miatt - nem akarunk belemenni, de bárkivel a tagok és nem tagok közül hajlandóak vagyunk leülni egy asztalhoz, hogy csináljunk egy, az érdekeinket eredménnyel képviselő egyesülést. Ebben a szakmában (is) egymásra vagyunk utalva. Ez egy kis közös lavór, s ha ebbe valaki belemossa a piszkos kezét, a többiek már csak a piszkos vízben tudnak lubickolni. Mivel a szakmai szervezetek nem használják fel a nyilvánosságot a nyomásgyakorlásra, az összes pozitív próbálkozásra rávetül az árnyék: itt valahol a háttérben megegyezések és paktumok születnek, pénzek elosztásában, támogatásban és nem támogatásban, illetve a különböző privatizációs ügyletek kapcsán. - Miért éppen az ünnepi könyvhetet tartják a legmegfelelőbb időpontnak arra, hogy e gondokat a nyilvánosság elé tárják? - Úgy gondolom - bárcsak tévednék! -, hogy az idei ünnepi könyvhét a megjelenő könyvek nagy száma és viszonylag magas ára miatt tipikus példája lesz a rosszul előkészített és a szakmai érdekeket kevésbé figyelembe vevő MKKE-rendezvényeknek. Ez a hét azonban legfeljebb formájában lesz a könyv ünnepe, tartalmában - kiadói és keresleti oldalon - semmiképpen sem. - Ugyan miért nem? - Elsősorban mert ennyi könyvet a vásárlókra zúdítani nyár elején, a könyvpiaci apály kezdetén, átgondolatlan lépés. - Mindig is ebben az időszakban volt a könyvhét. - Igen, de azt gondolom, hogy vannak hagyományok, amelyeket felül lehet, sőt felül is kell vizsgálni a változó időben. Amikor még öt-tíz-húsz forintba került egy könyv, a kilátogató család akár tíz-húsz kötetet is megvehetett a ünnepi termésből. Ma az egyik sikerkönyvnek ígérkező Esterházy Péter-mű ára: hétszáznyolcvan forint. A mai átlagvásárló maximum két-három könyvet engedhet meg magának. - Önök szerint min kellene változtatni? - Valamikor réges-régen, még a második világháború előtt a könyvnap a magyar könyv ünnepe volt. Jó lenne azt a szokást visszahozni, hogy csak magyar szerzők munkái lehessenek kaphatók a könyvheti sátrakban. Magát az időpontot József Attila születésének dátuma tájékára helyezném. Éppen ekkor, április közepén kezd ugyanis megélénkülni a könyvpiac. Ugyanakkor Püski Sándor nemrég tett egy nagyon megfontolandó javaslatot: minden kiadó csak négy könyvvel jelentkezhessen az ünnepi könyvhéten, így a pénztámogatások elosztásánál sem lennének olyan aránytalanságok, hogy az egyik kiadó kilenc könyvre kap, míg a másik esetleg egyre sem. A kis kiadóknak ez a limitálási rendszer nagyobb egyenlőséget biztosítana. Természetesen ez nem jelentené azt, hogy erre az időpontra a kiadók más műveket ne jelentethetnének meg a könyvhéten kívül. (Jávorszky) A tizenkettedik Holnap Pécsett megkezdődik a XII. országos színházi találkozó. A tradíció tehát folytatódik: az évad vége felé áttekintést kaphatunk egy színházi esztendő terméséről. Elvileg olyant, amilyen ez a termés volt. Gyakorlatilag azonban jobbat, mert - mint minden válogatás - ez a tíz napon át tartó szemle is a legjobbakat sorakoztatja föl. Azok közül is csak a válogatók által a legjobbnak vélteket, illetve annyit, amennyi egy meghatározott szervezési és időkeretbe belefér - nem is beszélve a találkozó megrendezéséhez szükséges anyagiakról, melyek (kell-e ezt mostanság külön hangsúlyozni?) erősen korlátozottak. A találkozó programja tehát most is szebb-jobb képet mutat majd, mint amilyen a jelenlegi magyar színház összképe. A tizenhét előadás (tizenhat színházból) akár azt a gondolatot is ébresztheti a nézőkben: amíg ilyen színvonalú rendezések láthatók, túlzásnak ítélhetők a panaszáriák, a vészharangkongatások. Ebbe is van valami igazság: a sérelmek gyakran nem fájnak annyira, mint amekkora jajszó kíséri őket. S az is tény: minden, nagyon is ismert szervezeti, anyagi, külső és belső baj, minden igazgatóválság, bizonytalankodás, a művészi színvonalnak tett minden engedmény dacára a magyar színházak működtek. A Karinthy Színházat kivéve egy sem került megoldhatatlan anyagi nehézségek közé (az Arizona megszűntének, mint közismert, nem ilyen okai voltak). Csak hát maga a puszta üzemelés, bármennyire dicséretes is a mai viszonyok között, még nem tekinthető színházművészeti tettnek. Mint ahogyan az sem vitathatatlan erény, ha egy színházban a főkönyv bevétel oldalának tételei magasan meghaladják a kiadás tételeit. Itt is érvényes a „mit?" és a „hogyan?" kritériuma; nem mindegy, mivel ér el sikereket egy színház, s nem mindegy, hogyan játszik, hogyan jelenik meg a dráma a színpadon. A tizenkettedik találkozó programját végigböngészve mindenesetre észrevehetünk néhány sajátosságot. A korábbi találkozók erős kamaraszínház-központúsága most enyhült, hiszen olyan nagyszínházi előadásokat láthatunk, mint a Lear király (Arany János Színház), a Stuart Mária (Miskolc), A kaukázusi krétakör (Kaposvár), Szomory: Hagyd a nagypapát! (Eger), vagy Gorkij Éjjeli menedékhelyének sajátos átirata, az Idelenn (Zalaegerszeg). Hosszabb idő óta most került ismét a programba zenés előadás (West Side Story, Vígszínház), sőt, operaelőadás is (Figaro házassága, Szeged). És bár most zajlott a nemzetiségi színházak találkozója Kisvárdán, Pécsre is jutott egy határainkon túli produkció, a Scapin furfangjai, Temesvárról. A mezőny többi előadása inkább a kisebb színházak, illetve a kamara- és stúdiószínházak műsorából való: Weingartner: A nyár (Pécs), Katona: Bánk bán (Nemzeti Várszínház), Rigby: A domb (Pesti Színház), Örkény: Kulcskeresők (Budapesti Kamaraszínház), Albee: Mese az állatkertről (Komédium), Botho Strauss: Az idő és a szoba (Radnóti Színház), Böll: Katherina Blum elvesztett tisztessége és Kárpáti Péter: Akárki (Katona József Kamara), Parti Nagy: Ibusár (Debrecen). Aki figyelmesen olvassa ezt a programot, azt is észreveszi, hogy néhány nagy színházunk (például a Madách) most sincs jelen, vagy hogy jónak tudott vidéki műhelyek (Veszprém, Szolnok) sem kerültek be a válogatásba - amelyről egyébként az is nyilvánvaló, hogy széles spektrumot kíván adni, hiszen erre a mezőnyre leginkább az jellemző, hogy ahány előadás, annyiféle stílus, ízlés, megközelítés. Ami azt is jelenti: a szürke évadból is kiragyogtak színek, gondolatok. Ez persze természetes. Olyan rossz szezon még sosem volt, amelyből néhány érdemes produkciót ki ne lehetett volna emelni. A baj azonban úgyszólván sosem az élbollyal van, hanem azzal a jellegtelen, egybemosódó mezőnnyel, amely előtt ez az élboly halad. (takács) KULTÚRA Beszélgetés Zentai Péter Lászlóval Soha ilyen gazdag választék. Tegnap délután, a Vörösmarty téren ünnepélyes keretek között megnyílt az idei Ünnepi Könyvhét. Ebből az alkalomból kerestük meg a rendezvény szervezőjének, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének igazgatóját, Zentai Péter Lászlót. - Mi azt vállaltuk, hogy megrendezünk egy igényes koalalitású ünnepi könyvhetet, háromnapos programmal, ahol a régi könyvhetek szellemében a könyvsátrakban a legjelentősebb színművészek, írók meg a legkülönbözőbb pártállású politikusok fognak könyvet árulni - magyarázza az igazgató. A könyvhét vendége a világhírű lengyel író, Ryszard Kapuscinski. A három nap alatt lesz komolyzene, játékos versautomata, olvasók és írók üzenőfala, nonstop versolvasás, különböző hazai és határokon túli kiadói műhelyek húsz-húsz perces bemutatkozása, és sorolhatnám tovább. Itt van negyvenegy pavilon, hatvan kiadó, százötvenöt, a könyvheti listán szereplő újdonság, s legalább ennyi mű, időzített megjelenéssel. Azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatom: hatvannégy év óta ilyen gazdag ünnepi könyvhét nem volt még Magyarországon. Soha ennyi kiadó nem jelentkezett igényes könyvvel, soha ennyi hivatalos listára került könyvheti könyv nem volt, mint most. Nem vagyunk cenzorok - Vannak, akik azt mondják, ez a könyvhét a kiadók szempontjából rosszul előkészített, hiszen-a jelenlegi, igen magas könyvárszint mellett - nem szabadna ekkora tömegkönyvet egyszerre a piacra zúdítani. - Hihetetlenül ízléstelennek tartanám, ha bármely, könyvhetet rendező szervezet gátat szabna annak, hogy mi az, amire a kiadók Magyarországon vállalkozhatnak. Mi csak abban szabtunk gátat, hogy nem vettük fel a listára a pályázatra benyújtott mindegyik, összesen 282 művet. Mi egyre akartunk garanciát vállalni: ez a könyvhét a minőségi könyvek seregszemléje legyen. Nem kívántuk tovább apasztani ezt a 155 könyvet, mert aki végiglapozza a listát, megdöbbenhet, milyen könyvek szerepelnek rajta. Amikor tavaly a kiadókkal összeültünk, hogy - mint ahogy az szokás - a következő évi könyvhét szabályzatát elfogadjuk, mi is úgy gondoltuk, hogy 100-120 könyv legyen a maximum. Mi is úgy tartottuk, hogy ennyi újdonságot nemcsak megvenni, de feldolgozni is nehéz. De nagyon nagy volt a kiadói túlkínálat, s ezt meg lehet érteni, hiszen az év e napjaiban hangsúlyozottan nagy figyelem jut az irodalomra. A nem elsősorban üzleti sikerekre alapozó kiadóknak pedig ilyenkor van esélyük arra, hogy eljussanak az olvasókhoz. Ez az ünnepi könyvhét igazi filozófiája. Supia Géza is ezért találta ki az egészet 1927-ben. - Igen, de annak idején ő a könyvhetet a magyar könyv hetének szánta. Az elmúlt években azonban több világirodalmi mű is felkerült a listára. - Való igaz, az ünnepi könyvhét szervezői hosszú időn keresztül a szabályzatban rögzítették, hogy ez a magyar könyv ünnepe. Az idén viszont olyan világhírű írók könyveit is megtalálni, mint a már említett Ryszard Kapuscinski, Alfjer Koesler, Danilo Kis, Günter Grass, Milan Kundera. Könyveik azonban egyrészt nem nyomasztó nagy tömegben vannak jelen, másrészt nem is a világirodalom lektűr szárnyát képviselik. Az ilyen művek szerintem nem vesznek el semmit a magyar irodalom ünnepéből, inkább hozzátesznek. Első könyvesek előnyben - Három évvel ezelőtt rengeteg sirámot lehetett hallani, mind a szakmán belül, mind az irodalmat szeretők táborában. Hogy műfajok halnak el, nem lesznek többé verseskötetek, esszék, tudományos művek, s az irodalom egyébként is válságban, hiszen elveszítette politikai jelentőségét, közvetítő, sőt, igazmondó szerepét. A képes-szagos könyvek aratnak, s a könyvkiadás hátsó udvara - a krimi, a horror, a szex, a pornó - belépett az előszobába. Ön hogy látja ma a helyzetet? - Ez volt akkor. A múlt évi könyvhéten azonban, aki egy kicsit figyelt, észrevehette, hogy negyven kiadó szerepelt a magyar irodalom legigényesebb alkotásaival. Olyan mennyiségű líra jelent meg, mint a korábbi évek egyikében sem. Az idén, mint említettem, hatvan cég van kinn, a pályázó művek számát nem lehetett százötvenöt alá szorítani, s ez szerintem mindennél többet mond. S még így is kimaradtak olyanok, amelyek talán bizonyos szempontból igényesebbek is, de az összeállításnál inkább a fiatal, első kötetes szerzőket preferáltuk. Ugyanakkor a határon túli magyar irodalom szerkezete - ha kisebb mértékben is - éppúgy átalakult, mint a hazai. A Madáchot, a Kárpátit, a Kriteriont és a Fórumot ismertük, de mellettük újabb jelentős cégek nőttek fel, gondoljunk csak a Kalligram kiadóra. A határon túli magyar irodalom oly régóta áhított integrációja itt, a könyvhéten megvalósulhatott. S a könyvhét nem csak Budapestre koncentrálódik, hanem lesz Miskolcon, Debrecenben és Pécsett. Most kaptam meghívót, hogy a szlovákiai magyarok könyvhetet rendeznek Dunaszerdahelyen, Párkányon, Losoncon, Somorján, Zselicen, Rimaszombaton, Komáromban, Ipolyságban, Kassán, és ebben az akcióban a helybéli kiadók mellett az Akadémia is szerepet vállal. - Sokan úgy vélik, hogy a könyvhét után az ünnepi könyveket nem lesz majd hol megvásárolni, mert a könyvkereskedelem mai helyzetében az igényes irodalom - esszék, tanulmánykötetek, naplók, drámák - terjesztése nem igazán jövedelmező vállalkozás. Különösen vidéken tragikus a helyzet. Vannak azonban, akik a kedvezőtlen körülmények ellenére továbbra is kitartanak az értékes könyvek terjesztése mellett. Az egyik legismertebb ilyen non-profit vállalkozás az egykori szamizdat kiadóból alakult Katalizátor Iroda, mely mostanában sokat támadja az önök szervezetét, mondván, nem képviselik megfelelően a szakma érdekeit. Ha ironikusan szeretnék válaszolni, akkor egy latin közmondást idéznék: „A sas nem vadászik legyekre." Bármennyire is tisztelem az igényes kiadványok iránti igényét, a Katalizátor Iroda mákszemnyi része csupán a magyar könyvleadásnak. Sajátos alakulat, amely non-profit terjesztésre vállalkozik, de a törvény és a piacgazdasági viszonyok miatt folyamatosan rossz helyzetben, ha nem csődben van. Keserűségüket, csalódottságukat ezért megértem. Ők a terjesztési filozófiájukat az utcára határozták meg, az MKKE a könyvesboltokra. Ez még nem mondana ellent annak, hogy minden igényes könyvkiadói vállalkozást támogatunk, mint ahogy támogattuk őket is. De az már egy kicsit sok, ha hazudnak, ha vádaskodnak, s olyan emberek mutogatnak ránk, kérik számon a tisztességes piac szabályainak betartását, akik maguk megszegik azokat. Hangoskodó szabályszegők Az egyesülés tagjai megalkották és aláírták a magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem versenyszabályait. A Katalizátor Iroda nem írta alá ezt az okmányt, s az ezzel kapcsolatos véleményüket nem tartom elfogadhatónak. Néhány napja azt nyilatkozta az egyik vezetőjük, hogy az Ünnepi Könyvhét szabályait megszegőket - magyarán azokat, akik korábban kezdik el árulni a könyvheti könyveket - néhány évre ki kell zárni. Ekkora pimaszság hallatán az embernek leesik az álla. A könyvhét szabályait tavaly ugyanis egyedül a Katalizátor Iroda szegte meg! Ha azt szeretnénk, hogy idehaza valóban tisztességes versenyszabályok legyenek, akkor azokat egyoldalúan nem érdemes felrúgni, mert ezt velük szemben bármikor megteheti más is. Magával az elvvel tehát egyetértek, de nem mindenki szájából hangzik jól. Mi minden épeszű javaslatot, kritikát szívesen veszünk, hiszen a könyvkiadás és -kereskedelem egy meglehetősen diszfunkcionális piacból most kezd átalakulni, de azért megnézzük, hogy kitől mit fogadunk el. (tébé) Az idei könyvhéten először jelenik meg a Lakiteleki Antológia Könyvkiadó az eddig megjelentetett műveivel. A Vörösmarty téren és az Almássy téren felállított könyvsátorban, a felvidéki és az erdélyi könyvkiadók műveinek társaságában kaphatók lesznek az alábbi Antológia-kiadványok, Lakitelek 1987. A magyarság esélyei (A tanácskozás hiteles jegyzőkönyve), Tollas Tibor: Hazafelé (A Münchenben megjelenő Nemzetőr című lap felelős szerkesztőjének és kiadójának válogatott verseskötete), Yves de Daruvár (Válogatás daruvári Kacskovics Imrének a magyar ügy Trianon - szolgálatában végzett tevékenységéből), Szigethy Lehel: Donon innen, Donon túl (a szerző harctéri visszaemlékezése a 2. magyar hadsereg doni pusztulásáról), Juriász László: Barangolás a magyar múltban - Ez volt a XX. század (Válogatás a Szabad" Eu-*rópa Rádió történelmi sorozatának XX. századi anyagából), Banos János: Jelentés a Don-kanyarból (Zarándokút a 2. magyar hadserg 1943. január végi pusztulásának helyszíneire), Csepelyi Rudolf: Fényben, magányban, mélyben (Az Ausztráliában élő költő-prózaíró válogatott verseskötete), Szervác József: Előszó (A középgenerációhoz tartozó ismert költő harmadik verseskötete), Kiss Dénes: Ötnyelv - nyelvŐS (A költőként ismert szerző nyelvészeti tanulmányait tartalmazó könyve), Tóth Erzsébet: Arcod mögött május (verseskötet), Kácsor László: Bogrács és nyárs a vízparton (Hasznos kiadvány cserkészek, horgászok és természetkedvelők részére), Gelencei orvosló könyvecske (Népi gyógymódok a Kovászna megyei Gelencéből, XVIII. századi kézirat nyomán). A felsorolt szerzők közül Kiss Dénes, Szigethy Lehel, Tóth Erzsébet, Banos János, valamint a hazalátogató Tollas Tibor és Juhász László személyesen is szeretettel várják a könyvbarátokat és dedikálják műveiket a Vörösmarty téri könyvsátorban. K. M. Az idén először Lakiteleki Antológia Kiadó