Új Magyarország, 1993. szeptember (3. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-13 / 213. szám

k­C\ -.-•V \ T’—r 3 f kS) III. évfolyam, 213. szám­­, 1993. szeptember 13., hétfő KULTÚRA Olasz fiatalok az Európa-fesztiválon Ne tegyük próbára a közönséget A budapesti Európa-fesztivál keretében szeptember 21-én es­te 9 órakor a Zeneakadémián Győriványi-Ráth György az Olaszországi Fiatalok Zeneka­rát vezényli. Mióta működik ez a zenekar, és mit illik tudnunk róla? - kérdeztük a neves kar­mestertől. - Alapítója, Piero Farulli, a Quar­­tetto Italiano vonósnégyes brá­csása abból az elgondolásból in­dult ki, hogy a fiatal hangszeres művészeknek kevés lehetőségük adódik a zenekari játékra, már­pedig ez egy muzsikus pályáján nélkülözhetetlen - magyarázza Győriványi-Ráth György. - A ze­nekar tagjait Olaszország tehet­séges fiataljaiból verbuválták, és a betanító mestereket is széles körből toborozzák. Az ő munká­juk eredményeképpen a ven­dégkarmestereknek már nincs gondja az elemi követelményekre. - Manapság elkerülhetetlen kér­dés: miből tartják fenn az együttest? - Az Európai Közösség és az olasz állam biztosít a zenekar tagjai részére hároméves ösztön­díjat. - Kik azok a karmesterek, akik a zenekarral dolgoznak? - A legjobbak: Giulini, Abbado, Accardo, Muti... - Hozzájuk csatlakozik tehát Győriványi-Ráth György? - Úgy bizony. - Akkor hadd emlékezzünk vissza első nyilvános fellépésére, amikor a budapesti Postás Szimfonikus Zene­kar élén mutatkozott be a Zeneaka­démia közönségének. Lukács Ervin hívta fel a figyelmet tehetséges tanít­ványára. - Ez 1985-ben volt, még nö­vendék koromban. - Úgy emlékszem, ez a bemutat­kozás igen jó benyomást keltett, és ezt igazolta a következő évben ara­tott nemzetközi elismerések soroza­ta. - A budapesti karmesterverse­nyen harmadik díjat és a közön­ség díját nyertem, majd a parmai Toscanini-versenyen első helyen végeztem. Ekkorra már elvégez­tem Franco Ferrara mesterkurzu­sát Sienában, egy évvel később pedig Bernsteinnél dolgoztam, az egyesült államokbeli Tanle­w­oodban. Sokat tanultam Somo­gyi László szombathelyi Bartók­­szemináriumán, valamint Wei­­marban, Kurt Masurtól is. - Ennyi nagyszerű felkészülés után hol kezdte pályáját? - 1985-89 között a Belügymi­nisztérium Szimfonikus Zeneka­rát vezettem. Sokat jártam Olaszországban, évente több al­kalommal vezényeltem a torinói Rádiózenekart, s Velencétől Ná­­polyig úgyszólván valamennyi zenekarral dolgoztam. Hosz­­szabb ideig voltam Zágrábban, ahol először 1986-ban mutatkoz­tam be, majd 1989-92-ig a Zág­rábi Filharmonikusok vezető vendégkarmestere voltam. A há­borús események miatt voltam kénytelen ezt az állást otthagyni. - És hogyan fest a jelen? - A Római Kamarazenekar ve­zető karnagya vagyok. Ez a 22 tagú vonósegyüttes csupa fiatal­ból áll, az idén alakult. Gondolom, barokk repertoárjuk van, akárcsak a világjáró olasz ka­­maraegyü­t­teseknek. - Éppen, hogy nem. Ez a ze­nekar a XIX. és XX. század zene­szerzőivel foglalkozik. Rendkí­vül érdekes, milyen rokonszenv­­vel fogadja az olasz közönség a modern zenét. Különösen nagy sikert aratott Bartók Divertimen­­tója! Az a fontos, hogy az új da­rabokra kellő felkészülési időt fordítsunk, és a műsort úgy állít­suk össze, hogy a mennyiség te­kintetében ne tegyük erős pró­bára a közönség befogadókész­ségét. Amikor úgy érzem, hogy egy darab igen problematikus, előbb elmagyarázom a hallgató­ságnak, miről lesz szó. - Látom, a műsorban felhangzik Hindemith Nobilissima visione cí­ mű szvitje. A Nürnbergi mesterdal­nokok előjátéka és Brahms Negyedik szimfóniája között tehát ez lesz a modern darab. " - A zenekar kívánságára tűz­tem műsorunkra. Egyébként cseppet sem „vadul" modern, inkább hagyományos, igen szép darab. A harmadik tételben fel­hangzó passacaglia jól rímel a Bra­ims-szimfónia hasonló for­mában megalkotott zárótételé­­­ vel.­­ IV^^Pándy Mariannel A rádió mellett Szerelem két hangra Jól emlékszem, amikor Alberto Moravia művei, úgy három évtizeddel ezelőtt kezdtek megjelenni magyarul, micsoda szenzációt jelentet­tek. Az Egy asszony meg a lánya című regényének elolvasása és a belőle készült film megnézése után egyenesen hajlamosak voltunk arra, hogy a huszadik század legnagyobb írói közé soroljuk. Ennek persze oka lehetett az az új hang is, az olasz neorealizmusnak na­turalizmusba hajló irányzata, ami jellemezte. Meg persze a műveit elöntő, freudista szemléletű szexualizmus, amihez nem szoktunk hozzá a kor irodalmában. Szerettük Moraviát. A­ztán, anélkül, hogy észrevettük volna, kikerült a magyar olvasó érdeklődési köréből. Jelentek meg továbbra is művei, de ezek már nem keltettek különösebb feltűnést. Némelyik egyenesen unalmas volt. (Márpedig a szellemes francia fecsegő mondása szerint „min­den műfaj jó, kivéve az unalmasat".) Ma már úgy tűnik föl, annak idején túlértékeltük Moraviát. A rádió Moravia és a nők kapcsolatát bemutató, Szerelem két hang­­­ra című műsora kissé megenyhítette a hallgatót Moravia iránt. Bár nem derült ki, Szentgyörgyi Attila műsora mennyit merített Moravia műveiből, s mennyit írt hozzá az összeállító, valószínűnek tűnik. Moravia önéletrajzi írásából (írásaiból?) állt össze a kompozíció. A monológok-dialógok váltakozása (Jordán Tamás és Udvaros Dorottya előadásában) Moravia műveinek alaphangulatát idézte. Természe­tesen itt sem tagadta meg önmagát az író; míg más műveiben át­tételesen ábrázolja hősei világát, a szex és a társadalmi kapcsolatok egymásra hatását, itt ezt egyszerűen és természetesen, már-már le­csupaszított ábrázolásmóddal teszi. Mintha - monomániás meg­szállottsággal - csak a szexualitás segítségével tudna emberi kap­csolatot teremteni. Sőt még más népeket is csak a nőkön keresztül ismer meg. Mint említettük, művészetének is ez adja fő témáját. Most azonban, önéletrajzi visszaemlékezéseit meghallgatva, elbi­zonytalanodunk. Nehéz eldönteni, viszonyai csak arra valók, hogy anyagot szolgáltassanak írásaihoz, vagy éppen fordítva: írásaiban újra kiteljesíti a szex minden árnyalatát. Az tény: a rádióműsorban hallott vallomás nem emlékeztetett utolsó írásainak önismétlő pszi­­chologizálására; tényszerűen izgalmas volt, s mindenekelőtt: őszin­te. Néha már túlságosan is az, naturalizmusba hajló részletességgel, amit azonban enyhítettek a zenei betétek, a hallgatóban nosztalgi­kus emlékeket ébresztő, korabeli, epekedő olasz slágerek. Kár, hogy - mint már említettem - nem derült ki pontosan a forrásmű; a hallgatónak kedve támadna elolvasni azt is. Fazekas László E­ zt a D A­montázstól a geometriáig gy harmincéves alkotói pálya már feljogosít leltár készítésére. Nemcsak azért, hogy a művész visszapillantva megnézze, mit al­kotott eddig, hanem azért is, hogy megtudja, mi nem készült még el, mit kell még megvalósí­tania. Ilyen számvetésre vállal­kozik vigadó galériabeli tárktán Ábrahám R­afael is.­­ A művész pályája a hatvanas évek első felében indult: 1962- ben kapott diplomát a Képzőmű­vészeti Főiskolán, sokszorosító grafikai szakon. Ígéretes évtized ez a magyar grafika történeté­ben: ekkor eszmél fel - a műfajok közül elsőnek­­ az ötvenes évek sokkos állapotából, válik igazán modernné a magyar grafika. Eb­ben az etapban ível magasra Kon­dor Béla pályája, de ekkor szület­nek meg a klasszikus kompozí­ciót felbontó avantgárd törekvé­sek (Lakner László, Major János) is. Ábrahám Rafael azonban nem csatlakozik sem a Kondor-isko­lához, sem az évtized második fe­lében kibontakozó avantgárd irányzatokhoz. Az ő művészetét, mint ahogy az e pályaszakaszt leginkább reprezentáló, Mestersé­gek dicsérete (1968) című litográ­­fiasorozata mutatja, a szürrealiz­mus, a montázs szerkesztési el­vének az alkalmazása, valamint kultúr- és művészettörténeti jel­képek kompozícióba emelése jellemzi. A hetvenes évek elején azután témát és technikát vált: a Mikrokozmosz (1970) szérián ugyanis már elsősorban elvont, formai problémákkal foglalko­zik, színes litóin szembeállítja, ütközteti a kemény, szabályos, jól ritmizálható geometrikus for­mákat a szabálytalan, amorf, pu­ha, szerves alakzatokkal. A 70-es évek közepétől viszont érdeklő­dése a társadalmi-etikai kérdé­sek felé fordul. 1974-ben elkészí­ti a Diktatúrák, majd az Eszmék és emberek című, háromdarabos szériáját, melyeken a kompozí­ció felső részét kitöltő Mózes-, Krisztus- és Buddha-figurák alá sapkás Lenin-fejekből épít hie­rarchikus gúlát, bemutatva az eszmék konfrontációját. E lapo­kat 1976-ban, a Csók Galériában készült kiállítani. Miután az álta­la felkért zsűri (Deim Pál, Melocco Miklós) a munkákat elfogadta, telefonhívás érkezett a lektorá­tustól: a Diktatúrák címét meg kell változtatni, az Emberek és eszmék sorozatot pedig nem le­het kiállítani, le kell szedni a fal­ról. így működött abban az idő­ben a cenzúra. Mint már utaltam rá, a grafikust a hetedik évtized elejétől foglalkoztatja a szerves­amorf és a geometrikus-szabá­lyos formák ellentéte, mely a vé­ges-végtelen, a szabályos-kaoti­kus szimbólumaként jelenik meg munkáin, de úgy, hogy emellett egy-egy figurális motí­vum is jelen van a kompozíción (In memóriám A. Dürer). Az 1980-as években készült nyoma­tokon azután egyre inkább ural­kodóvá válnak a geometrikus elemek, melyek napjainkra önál­ló életre keltek, kitöltik a teljes kompozíciót, és más anyagban, más léptékben olajfestmények motívumaiként jelennek meg (Motívum, 1992, Lírai-geometri­kus elmozdulások). Lóska Lajos m Ötvenedik velencei filmfesztivál ^ ^® Elkeltek az Oroszlánok Robert Altman több mint három­órás filmeposza, a Rövid metszetek (Short Cuts) és a Franciaország­ban élő K­zysztof Kiewslowski Há­rom szín című trilógiájának első része, a Kék kapta megosztva az idei velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. A zsűri kü­­löndíját az osztrák Rolf de Heer Bad Boy Bobby című filmjének ítélték oda. Az Ezüst Oroszlánt pedig egy tádzsik film kapta. Bakhtijar Hudozsnazarov Kosh Ba Kosh (kb.: Egyik sem győztes) cí­mű filmje. A legjobb női főszereplőnek Juliette Binoche-t találták Kzrysztof Kiewslowski fődíjat elnyert filmjéből. A legjobb férfi főszereplőnek az olasz Fabrizio Bentivoglio találtatott, aki egy áruház detektívjeként egy tolvaj cigánylányba lesz szerelmes Sil­vio Soldini Kettéosztott lélek című filmjében. (Bentivoglio partnere egy magyar amatőr színésznő, a félcigány Bakó Mária.) Az olasz szenátus Arany Érem díjával egy 30­ éves kínai rendezőnő, Liu Miaomiao Za Zuizi című filmjét tüntették ki a demokrácia mel­letti elkötelezettsége miatt. Az Európai Akadémia Nagydíját Bertrand Blier filmje kapta. A szombat esti zárógálán nyújtották át az életműért járó Arany Oroszlánt Robert de Niró­nak, Claudia Cardinalénak és Ro­man Polanskinak is. Steven Spiel­­bergnek már a hét elején, az Őslénypark című filmjének be­mutatója alkalmával átadták a díjat. A várakozásokkal ellentétben nem kapott semmiféle díjat Abel Ferrara Kígyószem című filmje, melyben Madonna alakítja a női főszerepet. A várva várt rocksztár betartotta a szavát, és botrányt okozott, végül is nem jött el filmjének bemutatására és az egyik fődíj átnyújtására. A fesztivál versenyen kívül bemutatott magyar filmje, Sára Sándor Vigyázok című alkotása visszhangtalan maradt, talán azért is, mert vetítése egybeesett az olyannyira várt Spielberg-féle kasszasiker, az Őslénypark be­mutatójával. Egyes vélemények szerint azonban Sára filmjének témája idegen volt az olasz kö­zönség számára. O­lasz kritikusok szerint az idei - jubileumi: ötvenedik - „mostra" a rendkívüli pénzszű­ke, a szervezetlenség és a bürok­rácia ellenére nagyon jól sike­rült. A fesztivál bővelkedett ér­dekes filmekben és nemzetközi sztárokban - írta a La Repubbli­­ca. Noha a rendezők szűkmar­­kúan bántak a pénzzel, és a film­csillagok nem számíthattak a ko­rábban megszokott fejedelmi lakosztályokra, nagyon sok szu­persztár jött el, főként Ameriká­ból. Több mint száz neves szerző, filmrendező és forgatókönyvíró vett részt a szerzők nagy nem­zetközi találkozóján. M­ ­agyar siker Kairóban agyar színháznak, az Arf­usuffA: jutott a legtöbb díj az V. Kairói Nemzetközi Kísérletiszínház-fesztiválon. A nemzet­közi zsűri, amely harmincnégy ország alternatív színházainak produkcióját értékelte, Méhes Csabának ítélte a leg­jobb férfiszínésznek járó díjat a Turul című groteszkben nyújtott alakításáért. A Goda Gábor által írt és rendezett da­rab érdemelte ki a színikritikusok fődí­ját - megosztva egy spanyol társulat Szentivánéji álom-előadásával. (Ez utóbbi kapta egyébként a zsűri fő­díját.) A kritikusok ugyancsak a magyar produkciót jutalmazták a legjobb szcenográfiáért. A Magyarországon tavaly legjobb alternatív színházként elismert Artus társulata két ízben és nagy sikerrel mutatta be a darabot a rangos kairói kulturális esemény során. Drámaírás megvárható­ ­­an a Városligeti fasorban egy klub: Rátkai Márton Klubnak hívják, s egyike azon kevesek­nek, amelyek színvonalas mű­velődési rendezvényeket kí­nálnak bárkinek, ingyen. Itt nincs belépődíj (akármilyen szokatlan). Bejáródott művé­szeti műsorain kívül most ősszel újszerű programokat is kínál. S­zeptember 21-én este az RTV-újságból ígér kulissza­­titkokat. Kun Erzsébet és Hernádi Gyula lesz a vendég. Egy hét­tel később, 28-án a manapság méltatlanul ritkán emlegetett Galgóczi Erzsébet írónőre emlé­keznek, bemutatván a Szép­halom Könyvműhely Gal­­góczi-emlékkönyvét. Fia nem a kettő között van még valami. Különleges, szo­katlan, éppen ezért figyelmet érdemlő. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társa­sággal közösen világrekord kísérlet lesz a Magyar Dráma Napja tiszteletére. Siposhegyi Péter drámaíró az aznap meg­jelenő napilapok egyik cikkére - a rendezvény valamelyik vendége sorsolja ki - ír drámát. Tíz órája van, hogy kétórás, előadható színművet alkosson. Az író munkája a nap folyamán monitoron követ­hető. A friss sütetű darab fel­olvasószínpadi bemutatóját még aznap este, helyben megtartják. Úgy legyen I­­tyás Függönyrojt Hej, Debrecen... Semmi meglepő nem volt benne, hogy akkoriban néhányan, fiatal tanárok, bejártunk Karcagról Debrecenbe színházat, operát nézni-hallgatni. Alkalmatos vo­nattal elindultunk délután, s vagy még előadás után elértünk egy nyíregyházi személyt vagy gyorsot visszafelé, vagy kora haj­nalig elüldögéltünk a resti­ben.1004 forint volt a fizetésünk, mínusz békekölcsön, de ebből is megengedhettük magunknak ezt a passziót. A vonatjegy pár forint volt (50 százalékos peda­góguskedvezmény, szép igazol­ványra!), a színházjegy szintén pár forint. A kirándulás még res­tivel együtt sem került egy szá­zasba. A­z 50-es évek derekán jár­tunk. Az 1865-ben épült, és 1916 óta Csokonai Színház nevet viselő debreceni teátrumban akkor Téri Árpád volt az igazgató. Ott ren­dezett a fiatal Vámos László, ott volt zeneigazgató Blum Tamás. A prózai társulatban játszott Soós Imre, Mensáros László, Márkus László, Simor Erzsi, Andaházi Mar­git, Örkényi Éva, Hegedűs Ágnes, Angyal Sándor. Téri Hamletet, Othellót, Rómeó és Júliát játszatott (Soós Imre mint Rómeó, Mensá­ros mint Párisi). Mensáros Ham­­letje mellett Simor Erzsi volt Gertrud, Márkus Claudius, Ör­kényi Éva Ofélia. Blum Tamás öt év alatt tizenöt operát mutatott be. Debrecen az ország egyik leg­jobb színháza volt. Operatársu­latának előadásai nemegyszer frissebbek, érdekesebbek voltak, mint a szintén nagy korszakát élő szegedi vagy éppenséggel a budapesti operában láthatók. A város zenei, irodalmi, képzőmű­vészeti élete pezsgett, „a mara­­dandóság városa" mintha rácáfolt volna korábbi rossz hírére. H­ogy a színháznak volt egy megelőző nagy időszaka is, azt az ember persze, különösen ha érdeklődött a magyar színház­­történet iránt, jól tudta. Horváth Árpád legendás évadokat abszol­vált ott 1939-ben és 1940-ben. Té­riéknek volt tehát mit folytatni. És aztán a 60-as években Szendrő Józsefnek is megadatott Debre­cenben három évad. Igaz, nem nyugodt és kényelmes három évad, de azért az is legendás volt. S egyáltalán, a 60-as évek! Egy újabb jelentős periódus. Hi­szen D­ebrecenben működik ek­kor Ruszt József, Lengyel György, az operarendező Horváth Zoltán, ott játszik Sinkó László, Haumann Péter, Dégi István, Harkányi End­re, az operatársulat élén Rubányi Vilmos áll. Debrecenben válto­zatlanul érdemes eljárni szín­házba, operába. Jönnek aztán nehezebb idő­szakok is. Meggyöngül a társu­lat. Újra megerősödik. Lezajlik egy nagyon elhúzódó színház­rekonstrukció. A színház nem le­li a helyét a város szellemi életé­ben. A város nem nagyon tudja, mit kezdjen a színházával. A nagy múltú Csokonai Színház lassan-lassan kikerül az országos érdeklődés homlokteréből. És mégsem adja meg magát. Képes fölkapaszkodni, új művészi erő­ket kitermelni. Úgy tűnik, egy fiatal igazgatóval megoldódnak a gondok: Gáli László évekig jó szinten tartja a társulatot. Majd ő is elmegy. Hosszabb keresgé­lés után remélhető, Seregi László igazgató megbízatása végre egyenesbe hozza a színházat. Mire elgondolásait kiteljesíthet­né, tragikus hirtelenséggel el­huny. Megint csak a gondok, egy nagyon fiatal és nagyon lel­kes ember, Pinczés István vállán. Csoda, hogy bírja egyedül. És most, az új évaddal, megint feléled a remény. A régi debre­ceninek számító Lengyel Györ­gyé az igazgatói szék, egy tehet­séges fiatal muzsikus, Kocsár Ba­lázs a zeneigazgató, külön veze­tője van az opera- és balett­együtteseknek, a város nagy anyagi segítséget nyújt, a mű­sorterv igen-igen bíztató. Hej, Debrecen, de rád férne már a nagy tradíciókat méltón folytató színházi (takács)

Next