Új Magyarország, 1993. szeptember (3. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-13 / 213. szám
kC\ -.-•V \ T’—r 3 f kS) III. évfolyam, 213. szám, 1993. szeptember 13., hétfő KULTÚRA Olasz fiatalok az Európa-fesztiválon Ne tegyük próbára a közönséget A budapesti Európa-fesztivál keretében szeptember 21-én este 9 órakor a Zeneakadémián Győriványi-Ráth György az Olaszországi Fiatalok Zenekarát vezényli. Mióta működik ez a zenekar, és mit illik tudnunk róla? - kérdeztük a neves karmestertől. - Alapítója, Piero Farulli, a Quartetto Italiano vonósnégyes brácsása abból az elgondolásból indult ki, hogy a fiatal hangszeres művészeknek kevés lehetőségük adódik a zenekari játékra, márpedig ez egy muzsikus pályáján nélkülözhetetlen - magyarázza Győriványi-Ráth György. - A zenekar tagjait Olaszország tehetséges fiataljaiból verbuválták, és a betanító mestereket is széles körből toborozzák. Az ő munkájuk eredményeképpen a vendégkarmestereknek már nincs gondja az elemi követelményekre. - Manapság elkerülhetetlen kérdés: miből tartják fenn az együttest? - Az Európai Közösség és az olasz állam biztosít a zenekar tagjai részére hároméves ösztöndíjat. - Kik azok a karmesterek, akik a zenekarral dolgoznak? - A legjobbak: Giulini, Abbado, Accardo, Muti... - Hozzájuk csatlakozik tehát Győriványi-Ráth György? - Úgy bizony. - Akkor hadd emlékezzünk vissza első nyilvános fellépésére, amikor a budapesti Postás Szimfonikus Zenekar élén mutatkozott be a Zeneakadémia közönségének. Lukács Ervin hívta fel a figyelmet tehetséges tanítványára. - Ez 1985-ben volt, még növendék koromban. - Úgy emlékszem, ez a bemutatkozás igen jó benyomást keltett, és ezt igazolta a következő évben aratott nemzetközi elismerések sorozata. - A budapesti karmesterversenyen harmadik díjat és a közönség díját nyertem, majd a parmai Toscanini-versenyen első helyen végeztem. Ekkorra már elvégeztem Franco Ferrara mesterkurzusát Sienában, egy évvel később pedig Bernsteinnél dolgoztam, az egyesült államokbeli Tanlewoodban. Sokat tanultam Somogyi László szombathelyi Bartókszemináriumán, valamint Weimarban, Kurt Masurtól is. - Ennyi nagyszerű felkészülés után hol kezdte pályáját? - 1985-89 között a Belügyminisztérium Szimfonikus Zenekarát vezettem. Sokat jártam Olaszországban, évente több alkalommal vezényeltem a torinói Rádiózenekart, s Velencétől Nápolyig úgyszólván valamennyi zenekarral dolgoztam. Hoszszabb ideig voltam Zágrábban, ahol először 1986-ban mutatkoztam be, majd 1989-92-ig a Zágrábi Filharmonikusok vezető vendégkarmestere voltam. A háborús események miatt voltam kénytelen ezt az állást otthagyni. - És hogyan fest a jelen? - A Római Kamarazenekar vezető karnagya vagyok. Ez a 22 tagú vonósegyüttes csupa fiatalból áll, az idén alakult. Gondolom, barokk repertoárjuk van, akárcsak a világjáró olasz kamaraegyütteseknek. - Éppen, hogy nem. Ez a zenekar a XIX. és XX. század zeneszerzőivel foglalkozik. Rendkívül érdekes, milyen rokonszenvvel fogadja az olasz közönség a modern zenét. Különösen nagy sikert aratott Bartók Divertimentója! Az a fontos, hogy az új darabokra kellő felkészülési időt fordítsunk, és a műsort úgy állítsuk össze, hogy a mennyiség tekintetében ne tegyük erős próbára a közönség befogadókészségét. Amikor úgy érzem, hogy egy darab igen problematikus, előbb elmagyarázom a hallgatóságnak, miről lesz szó. - Látom, a műsorban felhangzik Hindemith Nobilissima visione cí mű szvitje. A Nürnbergi mesterdalnokok előjátéka és Brahms Negyedik szimfóniája között tehát ez lesz a modern darab. " - A zenekar kívánságára tűztem műsorunkra. Egyébként cseppet sem „vadul" modern, inkább hagyományos, igen szép darab. A harmadik tételben felhangzó passacaglia jól rímel a Braims-szimfónia hasonló formában megalkotott zárótételé vel. IV^^Pándy Mariannel A rádió mellett Szerelem két hangra Jól emlékszem, amikor Alberto Moravia művei, úgy három évtizeddel ezelőtt kezdtek megjelenni magyarul, micsoda szenzációt jelentettek. Az Egy asszony meg a lánya című regényének elolvasása és a belőle készült film megnézése után egyenesen hajlamosak voltunk arra, hogy a huszadik század legnagyobb írói közé soroljuk. Ennek persze oka lehetett az az új hang is, az olasz neorealizmusnak naturalizmusba hajló irányzata, ami jellemezte. Meg persze a műveit elöntő, freudista szemléletű szexualizmus, amihez nem szoktunk hozzá a kor irodalmában. Szerettük Moraviát. Aztán, anélkül, hogy észrevettük volna, kikerült a magyar olvasó érdeklődési köréből. Jelentek meg továbbra is művei, de ezek már nem keltettek különösebb feltűnést. Némelyik egyenesen unalmas volt. (Márpedig a szellemes francia fecsegő mondása szerint „minden műfaj jó, kivéve az unalmasat".) Ma már úgy tűnik föl, annak idején túlértékeltük Moraviát. A rádió Moravia és a nők kapcsolatát bemutató, Szerelem két hangra című műsora kissé megenyhítette a hallgatót Moravia iránt. Bár nem derült ki, Szentgyörgyi Attila műsora mennyit merített Moravia műveiből, s mennyit írt hozzá az összeállító, valószínűnek tűnik. Moravia önéletrajzi írásából (írásaiból?) állt össze a kompozíció. A monológok-dialógok váltakozása (Jordán Tamás és Udvaros Dorottya előadásában) Moravia műveinek alaphangulatát idézte. Természetesen itt sem tagadta meg önmagát az író; míg más műveiben áttételesen ábrázolja hősei világát, a szex és a társadalmi kapcsolatok egymásra hatását, itt ezt egyszerűen és természetesen, már-már lecsupaszított ábrázolásmóddal teszi. Mintha - monomániás megszállottsággal - csak a szexualitás segítségével tudna emberi kapcsolatot teremteni. Sőt még más népeket is csak a nőkön keresztül ismer meg. Mint említettük, művészetének is ez adja fő témáját. Most azonban, önéletrajzi visszaemlékezéseit meghallgatva, elbizonytalanodunk. Nehéz eldönteni, viszonyai csak arra valók, hogy anyagot szolgáltassanak írásaihoz, vagy éppen fordítva: írásaiban újra kiteljesíti a szex minden árnyalatát. Az tény: a rádióműsorban hallott vallomás nem emlékeztetett utolsó írásainak önismétlő pszichologizálására; tényszerűen izgalmas volt, s mindenekelőtt: őszinte. Néha már túlságosan is az, naturalizmusba hajló részletességgel, amit azonban enyhítettek a zenei betétek, a hallgatóban nosztalgikus emlékeket ébresztő, korabeli, epekedő olasz slágerek. Kár, hogy - mint már említettem - nem derült ki pontosan a forrásmű; a hallgatónak kedve támadna elolvasni azt is. Fazekas László E zt a D Amontázstól a geometriáig gy harmincéves alkotói pálya már feljogosít leltár készítésére. Nemcsak azért, hogy a művész visszapillantva megnézze, mit alkotott eddig, hanem azért is, hogy megtudja, mi nem készült még el, mit kell még megvalósítania. Ilyen számvetésre vállalkozik vigadó galériabeli tárktán Ábrahám Rafael is. A művész pályája a hatvanas évek első felében indult: 1962- ben kapott diplomát a Képzőművészeti Főiskolán, sokszorosító grafikai szakon. Ígéretes évtized ez a magyar grafika történetében: ekkor eszmél fel - a műfajok közül elsőnek az ötvenes évek sokkos állapotából, válik igazán modernné a magyar grafika. Ebben az etapban ível magasra Kondor Béla pályája, de ekkor születnek meg a klasszikus kompozíciót felbontó avantgárd törekvések (Lakner László, Major János) is. Ábrahám Rafael azonban nem csatlakozik sem a Kondor-iskolához, sem az évtized második felében kibontakozó avantgárd irányzatokhoz. Az ő művészetét, mint ahogy az e pályaszakaszt leginkább reprezentáló, Mesterségek dicsérete (1968) című litográfiasorozata mutatja, a szürrealizmus, a montázs szerkesztési elvének az alkalmazása, valamint kultúr- és művészettörténeti jelképek kompozícióba emelése jellemzi. A hetvenes évek elején azután témát és technikát vált: a Mikrokozmosz (1970) szérián ugyanis már elsősorban elvont, formai problémákkal foglalkozik, színes litóin szembeállítja, ütközteti a kemény, szabályos, jól ritmizálható geometrikus formákat a szabálytalan, amorf, puha, szerves alakzatokkal. A 70-es évek közepétől viszont érdeklődése a társadalmi-etikai kérdések felé fordul. 1974-ben elkészíti a Diktatúrák, majd az Eszmék és emberek című, háromdarabos szériáját, melyeken a kompozíció felső részét kitöltő Mózes-, Krisztus- és Buddha-figurák alá sapkás Lenin-fejekből épít hierarchikus gúlát, bemutatva az eszmék konfrontációját. E lapokat 1976-ban, a Csók Galériában készült kiállítani. Miután az általa felkért zsűri (Deim Pál, Melocco Miklós) a munkákat elfogadta, telefonhívás érkezett a lektorátustól: a Diktatúrák címét meg kell változtatni, az Emberek és eszmék sorozatot pedig nem lehet kiállítani, le kell szedni a falról. így működött abban az időben a cenzúra. Mint már utaltam rá, a grafikust a hetedik évtized elejétől foglalkoztatja a szervesamorf és a geometrikus-szabályos formák ellentéte, mely a véges-végtelen, a szabályos-kaotikus szimbólumaként jelenik meg munkáin, de úgy, hogy emellett egy-egy figurális motívum is jelen van a kompozíción (In memóriám A. Dürer). Az 1980-as években készült nyomatokon azután egyre inkább uralkodóvá válnak a geometrikus elemek, melyek napjainkra önálló életre keltek, kitöltik a teljes kompozíciót, és más anyagban, más léptékben olajfestmények motívumaiként jelennek meg (Motívum, 1992, Lírai-geometrikus elmozdulások). Lóska Lajos m Ötvenedik velencei filmfesztivál ^ ^® Elkeltek az Oroszlánok Robert Altman több mint háromórás filmeposza, a Rövid metszetek (Short Cuts) és a Franciaországban élő Kzysztof Kiewslowski Három szín című trilógiájának első része, a Kék kapta megosztva az idei velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt. A zsűri különdíját az osztrák Rolf de Heer Bad Boy Bobby című filmjének ítélték oda. Az Ezüst Oroszlánt pedig egy tádzsik film kapta. Bakhtijar Hudozsnazarov Kosh Ba Kosh (kb.: Egyik sem győztes) című filmje. A legjobb női főszereplőnek Juliette Binoche-t találták Kzrysztof Kiewslowski fődíjat elnyert filmjéből. A legjobb férfi főszereplőnek az olasz Fabrizio Bentivoglio találtatott, aki egy áruház detektívjeként egy tolvaj cigánylányba lesz szerelmes Silvio Soldini Kettéosztott lélek című filmjében. (Bentivoglio partnere egy magyar amatőr színésznő, a félcigány Bakó Mária.) Az olasz szenátus Arany Érem díjával egy 30 éves kínai rendezőnő, Liu Miaomiao Za Zuizi című filmjét tüntették ki a demokrácia melletti elkötelezettsége miatt. Az Európai Akadémia Nagydíját Bertrand Blier filmje kapta. A szombat esti zárógálán nyújtották át az életműért járó Arany Oroszlánt Robert de Nirónak, Claudia Cardinalénak és Roman Polanskinak is. Steven Spielbergnek már a hét elején, az Őslénypark című filmjének bemutatója alkalmával átadták a díjat. A várakozásokkal ellentétben nem kapott semmiféle díjat Abel Ferrara Kígyószem című filmje, melyben Madonna alakítja a női főszerepet. A várva várt rocksztár betartotta a szavát, és botrányt okozott, végül is nem jött el filmjének bemutatására és az egyik fődíj átnyújtására. A fesztivál versenyen kívül bemutatott magyar filmje, Sára Sándor Vigyázok című alkotása visszhangtalan maradt, talán azért is, mert vetítése egybeesett az olyannyira várt Spielberg-féle kasszasiker, az Őslénypark bemutatójával. Egyes vélemények szerint azonban Sára filmjének témája idegen volt az olasz közönség számára. Olasz kritikusok szerint az idei - jubileumi: ötvenedik - „mostra" a rendkívüli pénzszűke, a szervezetlenség és a bürokrácia ellenére nagyon jól sikerült. A fesztivál bővelkedett érdekes filmekben és nemzetközi sztárokban - írta a La Repubblica. Noha a rendezők szűkmarkúan bántak a pénzzel, és a filmcsillagok nem számíthattak a korábban megszokott fejedelmi lakosztályokra, nagyon sok szupersztár jött el, főként Amerikából. Több mint száz neves szerző, filmrendező és forgatókönyvíró vett részt a szerzők nagy nemzetközi találkozóján. M agyar siker Kairóban agyar színháznak, az ArfusuffA: jutott a legtöbb díj az V. Kairói Nemzetközi Kísérletiszínház-fesztiválon. A nemzetközi zsűri, amely harmincnégy ország alternatív színházainak produkcióját értékelte, Méhes Csabának ítélte a legjobb férfiszínésznek járó díjat a Turul című groteszkben nyújtott alakításáért. A Goda Gábor által írt és rendezett darab érdemelte ki a színikritikusok fődíját - megosztva egy spanyol társulat Szentivánéji álom-előadásával. (Ez utóbbi kapta egyébként a zsűri fődíját.) A kritikusok ugyancsak a magyar produkciót jutalmazták a legjobb szcenográfiáért. A Magyarországon tavaly legjobb alternatív színházként elismert Artus társulata két ízben és nagy sikerrel mutatta be a darabot a rangos kairói kulturális esemény során. Drámaírás megvárható an a Városligeti fasorban egy klub: Rátkai Márton Klubnak hívják, s egyike azon keveseknek, amelyek színvonalas művelődési rendezvényeket kínálnak bárkinek, ingyen. Itt nincs belépődíj (akármilyen szokatlan). Bejáródott művészeti műsorain kívül most ősszel újszerű programokat is kínál. Szeptember 21-én este az RTV-újságból ígér kulisszatitkokat. Kun Erzsébet és Hernádi Gyula lesz a vendég. Egy héttel később, 28-án a manapság méltatlanul ritkán emlegetett Galgóczi Erzsébet írónőre emlékeznek, bemutatván a Széphalom Könyvműhely Galgóczi-emlékkönyvét. Fia nem a kettő között van még valami. Különleges, szokatlan, éppen ezért figyelmet érdemlő. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társasággal közösen világrekord kísérlet lesz a Magyar Dráma Napja tiszteletére. Siposhegyi Péter drámaíró az aznap megjelenő napilapok egyik cikkére - a rendezvény valamelyik vendége sorsolja ki - ír drámát. Tíz órája van, hogy kétórás, előadható színművet alkosson. Az író munkája a nap folyamán monitoron követhető. A friss sütetű darab felolvasószínpadi bemutatóját még aznap este, helyben megtartják. Úgy legyen Ityás Függönyrojt Hej, Debrecen... Semmi meglepő nem volt benne, hogy akkoriban néhányan, fiatal tanárok, bejártunk Karcagról Debrecenbe színházat, operát nézni-hallgatni. Alkalmatos vonattal elindultunk délután, s vagy még előadás után elértünk egy nyíregyházi személyt vagy gyorsot visszafelé, vagy kora hajnalig elüldögéltünk a restiben.1004 forint volt a fizetésünk, mínusz békekölcsön, de ebből is megengedhettük magunknak ezt a passziót. A vonatjegy pár forint volt (50 százalékos pedagóguskedvezmény, szép igazolványra!), a színházjegy szintén pár forint. A kirándulás még restivel együtt sem került egy százasba. Az 50-es évek derekán jártunk. Az 1865-ben épült, és 1916 óta Csokonai Színház nevet viselő debreceni teátrumban akkor Téri Árpád volt az igazgató. Ott rendezett a fiatal Vámos László, ott volt zeneigazgató Blum Tamás. A prózai társulatban játszott Soós Imre, Mensáros László, Márkus László, Simor Erzsi, Andaházi Margit, Örkényi Éva, Hegedűs Ágnes, Angyal Sándor. Téri Hamletet, Othellót, Rómeó és Júliát játszatott (Soós Imre mint Rómeó, Mensáros mint Párisi). Mensáros Hamletje mellett Simor Erzsi volt Gertrud, Márkus Claudius, Örkényi Éva Ofélia. Blum Tamás öt év alatt tizenöt operát mutatott be. Debrecen az ország egyik legjobb színháza volt. Operatársulatának előadásai nemegyszer frissebbek, érdekesebbek voltak, mint a szintén nagy korszakát élő szegedi vagy éppenséggel a budapesti operában láthatók. A város zenei, irodalmi, képzőművészeti élete pezsgett, „a maradandóság városa" mintha rácáfolt volna korábbi rossz hírére. Hogy a színháznak volt egy megelőző nagy időszaka is, azt az ember persze, különösen ha érdeklődött a magyar színháztörténet iránt, jól tudta. Horváth Árpád legendás évadokat abszolvált ott 1939-ben és 1940-ben. Tériéknek volt tehát mit folytatni. És aztán a 60-as években Szendrő Józsefnek is megadatott Debrecenben három évad. Igaz, nem nyugodt és kényelmes három évad, de azért az is legendás volt. S egyáltalán, a 60-as évek! Egy újabb jelentős periódus. Hiszen Debrecenben működik ekkor Ruszt József, Lengyel György, az operarendező Horváth Zoltán, ott játszik Sinkó László, Haumann Péter, Dégi István, Harkányi Endre, az operatársulat élén Rubányi Vilmos áll. Debrecenben változatlanul érdemes eljárni színházba, operába. Jönnek aztán nehezebb időszakok is. Meggyöngül a társulat. Újra megerősödik. Lezajlik egy nagyon elhúzódó színházrekonstrukció. A színház nem leli a helyét a város szellemi életében. A város nem nagyon tudja, mit kezdjen a színházával. A nagy múltú Csokonai Színház lassan-lassan kikerül az országos érdeklődés homlokteréből. És mégsem adja meg magát. Képes fölkapaszkodni, új művészi erőket kitermelni. Úgy tűnik, egy fiatal igazgatóval megoldódnak a gondok: Gáli László évekig jó szinten tartja a társulatot. Majd ő is elmegy. Hosszabb keresgélés után remélhető, Seregi László igazgató megbízatása végre egyenesbe hozza a színházat. Mire elgondolásait kiteljesíthetné, tragikus hirtelenséggel elhuny. Megint csak a gondok, egy nagyon fiatal és nagyon lelkes ember, Pinczés István vállán. Csoda, hogy bírja egyedül. És most, az új évaddal, megint feléled a remény. A régi debreceninek számító Lengyel Györgyé az igazgatói szék, egy tehetséges fiatal muzsikus, Kocsár Balázs a zeneigazgató, külön vezetője van az opera- és balettegyütteseknek, a város nagy anyagi segítséget nyújt, a műsorterv igen-igen bíztató. Hej, Debrecen, de rád férne már a nagy tradíciókat méltón folytató színházi (takács)