Új Magyarország, 1993. november (3. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám

Szertefoszlott Fodor-álmok A választásokra való készü­lődés és a párt egységesítése szempontjából döntő csatát nyert Orbán Viktor, illetve az a politikai irányvonal, ame­lyet a párton belüli és a par­lamenti ellenzék legújabban nevéhez köt: a konzervatív jobboldali liberalizmus. Szombaton a miskolci egye­tem aulájában a Fidesz új országos választmányának elnökéül a 77 küldött Szájer Józsefet választotta Fodor Gá­bor alelnökkel szemben. Az eredmény - egy érvénytelen szavazat mellett 53:23 Szájer javára - azt is jelzi, Fodor nemcsak Budapesten bukott, hanem vidéken is. Fodor Gá­bor, aki sportszerűen azonnal gratulált Szájernek, első nyi­latkozatában kijelentette: a következő hetekben átgon­dolja saját helyzetét. (Folytatása az 5. oldalon) A reformáció ünnepén A Protestáns napok egy hete tar­tó ünnepségsorozatának csúcs­pontjaként nagygyűlés volt szombaton - a reformáció ünne­pét megelőző napon - Budapes­ten, a Nemzeti Sportcsarnokban. Azért gyűltünk össze, mert a protestáns egyházaknak van mondanivalójuk a társadalom számára. Jézus programját akar­juk újrafogalmazni és hirdetni - kezdte megnyitóbeszédét Har­mati Béla evangélikus püspök. Rámutatott: az egyházaknak kö­telességük szociális, oktatási és kulturális feladataikat ellátni, de nem feledkezhetnek meg spiri­tuális feladataikról sem. Nélkülözhetetlen az egyhá­zak megújulása, mert sem Kele­ten, sem Nyugaton nincs min­den rendben hitelességükkel - hangoztatta köszöntőjében Kon­rad Eiser, az Egyházak Világta­nácsának főtitkára. (Folytatása az 5. oldalon) Halottak napja alkalmából százezrek keresték fel rokonaik, barátaik sírját országszerte. Budapesten a Fővárosi Temetkezési Intézet három temetőben - az Új köztemetőben, Farkasréten és Óbudán - hófehér fejfát tétetett a boszniai gyermekáldozatok emlékezetére. A temetőkbe látogatók gyertya­­gyújtással, virágokkal rótták le kegyeletüket. ^ 1\ ' i _ ' III. évfolyam, 254. szám ÁBA: 17 Ft 1993. november 1., hétfő „A kormányzattal­ együtt lélegzem" Telefoninterjú Antall Józseffel Amikor átlépem a határt és külföldön vagyok, akkor a belügyminiszter a helyet­tesem. Az ügyvivő jellegű feladatban, a kormányzat operatív irányításában és a politikai kérdések megoldásában az elsőrendű felelősség őt terheli. Nem is csökkenthetem ezt a felelősséget sem­miféle egyéb befolyással - szögezte le Antall Józsa annak kapcsán, hogy Pálfy G. István főszerkesztő a pénteki telefo­ninterjú során megkérdezte a Köln­ben gyógykezelésen tartózkodó mi­niszterelnököt: mennyire részese az itthon zajló vitáknak, amelyek a parla­mentben vagy azon kívül, mint most a rádióban és a televízióban, zajlanak. A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: egy miniszterelnök soha nem szűnhet meg miniszterelnöksége idején kormá­nya ügyeiben részt venni. Mint fogal­mazott: informative minden vonatko­zásban a kormányzattal együtt léleg­­zem. (Folytatása a 4. oldalon) Futballforradalom. No nem a képen látható Wuko­vics-gól a Csepel hálójában, hanem dr. Török Ferenc elképzelése a futbal jövőjéről (Erről és a hét vége sporteseményeiről a 22-23. oldalon olvashatnak) Nemzeti Sport Fotóügynökség - Farkas József POLGÁRI NAPILAP Újabb Arizona-ügy Ha nem is pontosan ugyanúgy és ugyanolyanná, de a jelek sze­rint a hírhedett Arizona - Művész Színház ügyhöz erősen hasonló­vá fejlődhet a magyar színházi élet újabb, fölöslegesen tupíro­zott, elkerülhető izgalmakat ki­váltó ügye, az Arany János Színház és a Budapest Bábszínház jövőjének a Fővárosi Önkormányzat illeté­kesei által elképzelt „elrendezése”. (Folytatása a 7. oldalon) A sajtóházjárat A­­ elfogadhatatlan Tájékoztatás a közszolgálati mé­diumok körül kialakult helyzet­ről címmel az alábbiak közzété­telét kérte az MTI-től szombaton a Miniszterelnöki Sajtóiroda: A közszolgálati médiumok el­nöki jogkörrel felruházott alel­­nökei az elmúlt napokban olyan munkajogi döntéseket hoztak, amelyek a tárgyilagos és ki­egyensúlyozott tájékoztatást szolgálják. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió köztársasági elnök által kinevezett alelnökei hivatalba lépésük óta biztosítot­ták, hogy a különböző nézetek és vélemények helyet kapjanak a közszolgálati intézményekben. Rendkívül sajnálatos, hogy az egyik televíziós hírműsor, az Esti Egyenleg főszerkesztőjét és né­hány munkatársát manipuláció és tudatos félrevezetés alapos gya­núja miatt beosztásából a tévé alel­­nöke felfüggesztette. A kormány­zat értetlenül fogadta, hogy az el­lenzéki pártok képviselői és a sajtó egy csoportja nem határolódott el a főszerkesztőség vélhetően eti­kátlan magatartásától, ehelyett az ország határain túlmutató politi­kai kampányba kezdtek az alelnök jogszerű döntését támadva. (Folytatása a 4. oldalon) A szabadság áldozatai A búcsú mindig szomorkás: egy rádiónak befellegzett. Negyvenkét év és pontosan huszonöt nap után a Szabad Európa Rádió­­ volt. Tegnap sugárzott műsort utoljára. Tulajdonképpen örülnünk kel­lene neki. Egy képtelen állapotnak remélhetőleg mindörökre vége: többé már nem külföldről kell megtudni az igazat, hiszen három éve nincs semmiféle szájkosár az itthoni sajtón. Teljesen szabad­nak mégsem tekinthető, de ennek nem az az oka, hogy a hatalom beléfojtja a szót, bárha nem kevesen hivatkoznak erre, amikor po­litikai vezetők - finoman fogalmazva - meglehetősen kétbalkeze­sen igyekszenek elégtételt kapni az újságokban őket érő méltatlan­ságok miatt. Vagyis a sajtóbeli méltatlanságnak és egyéb alantas­ságnak már sikerült kivívnia a szabadságát. Aki azonban arra gondol, hogy ideje volna megteremteni a tények tárgyilagos köz­readásának és értékelésének-megítélésének a szabadságát is, an­nak még alighanem jó ideig várnia kell. Pedig a Szabad Európától sok mindent megtanulhattunk volna. Igaz, ők sem máról holnapra sajátították el azt a fajta modern európai hírközlést, amely min­denekelőtt a tényeket adja tudtul, mégpedig három lépés távolsá­got tartva tőlük, nehogy bármiféle „beállítás" vagy manipulálás elködösítse valóságtartalmukat. Az ötvenes években még ők sem bíztak a hírek spontán hatásában, de az sincs kizárva, hogy a Rákosi-diktatúra képtelenségeit nem voltak képesek hideg tárgyi­lagossággal közvetíteni. Mindenesetre annyi bizonyos: aki Ma­gyarországon a pártállant idején kíváncsi volt az igazságra, az titokban a Szabad Európát hallgatta. Ez különösen ötvenhatban, hatvannyolcban s általában válságosabb időben volt általános: egy ország kereste rövidhullámon a müncheni adót, pedig az adás hallgatásáért sokáig börtönbüntetés járt. Groteszk módon amit nem sikerült elérni a mesterséges zavaróállomásokkal, azt most elintézte a Szabad Európa által oly sokszor megfogalmazott szabadságvágy beteljesülése: az adó elnémult. Rádiótörténelemmé lett. Pontosabban: történelemmé. Veszprémi Miklós VX-Kónya Imre válaszai lapunknak Az USA stabil államna tekinti hazánkat Az elmúlt napokban Kónya Im­re, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakcióvezetője az Egyesült Államokban tett látoga­tást. Körútja során ellátogatott Los Angelesbe, Clevelandbe, New Yorkba és Washingtonba. A négy amerikai nagyvárosban ta­lálkozott a helyi és az ő­ politikusokkal, valamint élő magyar közösség kété­vel. Hazautazása előtt a­zonban nyilatkozott az­gyarország amerikai tudós­nak. (Folytatása a 3. oldalé. A világ gyászolja Felül Scalfaro államfő és Ciampi miniszterelnök részvétét nyilvánította a művész özvegyének, Giulietta Masinának. „Federico Fellinire, mintegy nagy polgári költőre, mint a vidék és a város közti népvándorlás meg­­éneklőjére, mint a kollektív szokások változása közepette érzett ma­gány és elveszettség tolmácsolójára fog emlékezni Olaszország" - je­lentette ki üzenetében a kormányfő. MTI - Külföldi képszerkesztőség (Megemlékezésünk a 7. oldalon) Az URH-n is foghatja! Hallgassa a Reggel 6-tól rádiót! 24 irák­i Amál OkHz (középhullám) Fm 89,5 és 93,9 M­­hz (ultrarövidhullám)

Next