Új Magyarország, 1994. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-22 / 18. szám

8 Ecuadori indiánok - magyar szemmel Két kiállítás a Néprajzi Múzeumban Az Andok északi térségében, a mai E­cu­ador területén az Újvilág törté­netében rendkívül korán, már a Kr. e. IX­ évezredben megjelentek az el­ső földműves kultúrák, majd hosszú fejlődés során több térségben is ki­alakultak a különböző kézműves­­központok, városcsírák. A még ma is vadregényes tájnak számító Ecua­dorban nemrégiben két kutatócso­port is járt hazánkból. Az­ általuk ké­szített fotókból pénteken nyílt kiállí­tás a Néprajzi Múzeumban. kik­ili '/.oltnn és Nádorfi l­ajok több, mint egy évtizede foglalkozik a dél­amerikai indián csoportok kultúrá­­jáv­al. A dél-amerikai bennszülött és a jobb szó híján­­ „közkultúrába" tartozó művészet közvetítésében részben a Magyar Televízió számára készített filmek forgatásával, rész- Ix'n­ a népzene hazai előadásával, megszólaltatásával vettek részt. Az Ecuador magyar szemmel című tár­lat az eddigi útjaikon készített fotók­ból ad válogatást. .­z Otavalo - XX. századi életfor­ma váltás ecuadori indiánoknál című kiállítás két rendezője pedig az EL­II bölcsészettudományi Karának Kulturális Antropológia Tanszaká­nak két hallgatója Cul­/áfAmm és Lc- Irm/t'i /jísn/n. Gulyás Anna a kiállítás előtti sajtótájékoztatón elmondta: „A kutatásra kiválasztott otavalo in­diánok különleges esetet jelentenek abban a tekintetben, hogy ősi ha­gyományaik értékesítésére és az iparosodott, piacgazdálkodás körül­ményei között működő ecuadori társadalomban való hasznosításra szerencsés alkalmazkodási formá­kat találtak. (parcsami) Fejtő Ferenc recenziója Habsburg Ottó emlékiratai­ ­­lsó magyarországi látogatása után, sügy-ben, egy pillanatig ingadozott, hogy Magyarország elnökévé vá­lasztassa magát, de alaposabb mér­legelés után arra jutott, hogy marad „európai szerepénél". Ma­gyarország és az egykori Osztrák- Magyar Monarchia helyén alakult kelet-európai államok felkérés nél­küli szóvivője lesz - írta Halvbu­rg Ottóról Fejtő Ferenc. A Párizsban élő történész Habsburg Ottó most meg­­jelent emlékiratait ismertette. A re­cenziót pénteken kö­sölte az Il Cior­­nale című milánói napilap. Az utolsó osztrák-magyar uralko­­dó­ fia a francia újságíróval beszél­getve meséli el élete történetét, po­litikai ,szerepvállalását, céljait. Habs­burg Gettó önmagát „sem monar­­chistának, sem republikánusnak, hanem legitimistának" határozta meg, akinek az a célja, hogy hozzá­segítse a Monarchia utódállamait az­ Európai Közösségbe való mihama­rabbi bejutáshoz. ,A­z újságíróval beszélgetve nem titkolja, hogy nincs túlságosan jó vé­leménnyel Horthy admirálisról, aki kormányzóként kétszer is megaka­­dályozta, hogy apja, Habsburg Ká­roly visszajusson a magyar trónra. Ítéletében azonban megfontolt: „Számomra Horthy soha nem volt fasiszta. Csak nem volt politikusi el­me és gyenge helyzetben volt a né­metekkel történt összeütközései­ben. Kissé több képzelőerővel talán jobban csinálhatta volna, de a kiug­rás minden útja le volt zárva." Benessel szemben azonban nem kíméletes. „Olyan ember volt, akit a gyűlölet elvakított, a gyűlölet, mely még intelligenciáját is eltompította. Vaknak kellett lennie, ha a térképre nézve nem értette meg, hogy ha Bécs elesik, Prága is veszélybe ke­rül". (Benes 1938-ban, Ausztria meg­szállása előtt kijelentette, hogy Bécs­­ben még Hitlert is jobb látni, mint a Habsburgokat.) Habsburg Ottó 1972-ben „békét kötött" Bru­l­o Kreifki­ osztrák kancel­lárral, de soha nem avatkozott be azóta Ausztria belügyeibe. Kelet- Európa jövője izgatja, ezért lett az Európai Parlament tagja, a Páneuró­pai Unió elnöke. Fáradhatatlanul utazik, konferenciákon, kollokviu­mokon vesz részt, emlékműveket avat, könyveket, cikkeket ír és szíve­sen ad interjúkat - írta recenziójá­ban Fejtő Ferenc. Az Állami Nyelvvizsga Bizottság 1994. március-áprilisban nyelvvizsgát szervez érettségizőknek és felvételízőknek, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Sopron­ban és Szegeden. A jelentkezési lapot 1994. február 11-éig kell leadni, ott, ahol vizsgázni szeretné­nek. Bővebb felvilágosítást adnak a Budapesten vizsgázóknak az Idegennyelvi Továbbkép­ző Központban (Budapest, Rigó u. 6. 1085), a vidéken viz­sgázóknak a tagozatok központjaiban (az említett váro­sokban). Állami Nyelvvizsga Bizottság Az ARBITER Rt. (Szeged) - az ÁVÜ bizományosaként -eredményesnek nyilvánította a Tisza Téglaipari Kft. 100%-os ÁVÜ-üz­letrészére kiírt nyilvános pályázatot A pályázat nyertese: a Tisza Téglaipari Kft. MR­P-szervezete Az ARBITER Rt. igazgatósága IV. évfolyam, 18. szám 1994. jannuár 22., szombat KULTÚRA - Nem tudom - válaszolta az ünnepélyes díjkiosztást megelőző kérdésemre: miért kapja az Apáczai-díjat? - Talán elég öreg vagyok már - tette hozzá, mint aki biztos abban, hogy megengedheti magának ezt az élcet. Utóbb azt is megbeszéltük, mondhat­ja-e egy tanár diákjának, tanórán is azt, hogy nem tudom. Igen, mondhatja. Per­sze, azért nem túl gyakran... Urbán János tizenkettedik éve a buda­pesti Berzsenyi Dániel Gimnázium mate­matika tanára. Azelőtt 13 évig a Fazekas gimnázum matematikatanára volt - és párhuzamosan az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa. Azt mondja: szeret tanítani. Úgy mondja, hogy arra kell gondol­nom: minden diák mázlista, akit ez a szép nagydarab ember tanított, vagy tanít ma­tematikára, aki „kifogta" Urbán tanár urat. Egyidejűleg azt is mondhatnám: Ur­bán János is mázlista - az én kritérium­­rendszerem szerint -, minthogy megada­tott neki: mindig tehetséges diákokat ta­níthatott. De az igazság az: tehetséges diákokat csakis tehetséges tanár tud taní­tani. Persze előbb ő is tehetséges diák volt - ráadásul egy tehetséges matematikatanár fia. Székesfehérváron, abban a József At­tila Gimnázumban, amelyben az ötvenes években még ott voltak a cisztercita taná­rok „nyomai". - Ott éltük meg '56-ban a forradalmat, azon az éjszakán szoktam rá a dohány­zásra - meséli -, amely vitatkozással múlt el: kivonuljon-e másnap a gimnázium is? Józan tanáraink lebeszéltek, így marad­tunk ki a sortűzből...Jó szellemű osztá­lyunk volt, minden öt évben szinte hiány­talanul ott vagyunk az érettségi találko­zókon... Matematika-magyar szakra jelentke­zett volna - lep meg, mert magamon kí­vül eddig nem ismertem mást, aki erre vágyott, s ráadásul ugyanabban az idő­ben - de akkoriban agyrémnek tartották az ilyen szakpárosítást a felsőoktatás bölcs irányítói. Nála a matematika vonzá­sa bizonyult erősebbnek, ami - hangsú­lyozza - legalább annyira humán, mint reál tudomány, és mindenki mélységesen téved, aki azt gondolja: száraz racionali­tás volna. Nagyon rossz matektanár az, aki ezzel riogatja­­ el a matematikától­­ jobb sorsra érdemes növendékeit. - A matematikai logika, az algoritmu­sok története vonzott kezdettől, tanköny­vet is írtam matematikai logikából speci­ális matematikai osztályba járó középis­kolásoknak. Aztán matematikatörténetet is, amely roppant érdekes, és érdeklődést keltő stúdium, s nem utolsósorban annak bizonysága, mennyire emberi tudomány ez, s micsoda tévedés a matematikusokat szemellenzős szakbarbároknak tekinteni. Élénken helyeselek, hiszen - bár hűtlen lettem a matekhoz -, Ottlik Géza jóvoltá­ból van szerencsém „ismerni" a zseniális Fejér Lipit, akit a legnagyobb művészek között tartok számon. Urbán János „még látta" őt az egyetemen, de a nagy élmé­nye Péter Rózsa volt, aki Rilkét fordított, és Benedek Marcell kérésére írta meg, mi a matematika lényege, hogy aztán tovább dolgozva a tanulmányon, megszülessen a Játék a végtelennel című könyve, amelyet tíz nyelvre fordítottak le. Rózsi nénije egy évig közös szobában „lakott" az egye­temen, ebédelőpartnere is volt a Múzeum étteremben - nem mindig állta a versenyt az ifjú kolléga! -, s tanúja lehetett annak, hogyan készül - tükör előtt - egy-egy té­véinterjúra. Voltak-e egészen kiugróan tehetséges növendékei? - váltok témát. Megadatott neki ez is. Vannak egyetemi tanárok is volt tanítványai közt. De a nagy siker: egyik osztályából 24 diákja ment mate­matikusnak. Tagozatos vagy speciális matek „elit" osztályokban persze azért nem csak lubic­kol a tanár. Az nagyon szép, hogy érdek­lődő, okos gyerekek közt éli le az ember az életét, de - hívja fel a figyelmemet Ur­bán János - a rutin itt egy napig se man­kó. Folyamatosan készülnie kell a tanár­nak, mert a gyerekek se állnak le a tanóra anyagánál. Pedig sokkal többet, jóval ma­gasabb szintű matematikát tanulnak, mint a normál tantervű osztályok. Nem is gond nekik gólyáskodni a műszaki egye­temen, ahol a többiek ugyancsak izzad­nak. - Azt mindenki tudja, hogy a matema­tika iránti tehetség korán, és viszonylag biztonságosan felismerhető. Hozzáten­ném: roppant fogékonyak is ebben a kor­ban a gyerekek, írtam egy könyvet a ma­tematikai analízisekről. Ez elég nehéz, absztrakt terület, mielőtt tanítani kezdem - gondoltam - kipróbálom. Oroszlányba jártam le négy évig a Lengyel József Gim­­názum egy úgynevezett emelt szintű osz­tályába havonta egyszer. Tíz-tizenkét el­sős-másodikos válogatott gyereknek tar­tottam öt matematikeórát azokon a napo­kon. Tetszett nekik, lelkesek voltak, ér­deklődők, sokat fejlődtek, s közben én is sokat tanultam. Nagyjából annak alapján írtam meg aztán a Matematikai tehetség­­gondozás című munkámat. Az ősszel új kihívás kínálkozott Urbán Jánosnak a hatosztályos gimnáziummá alakult Berzsenyiben, az eddigieknél ki­sebb, fiatalabb gyerekeket is taníthat. - Jó velük dolgozni. Büszkék, hogy nem hetedikesek lettek az általánosban, hanem gimnazisták. Előkészítő és felvé­teli után jutottak be a speciális matekosz­tályba. Ambiciózusak, jól érzik magukat ők is, mert ez egy jó légkörű, igényes is­kola, de nem vált amolyan „versenyistál­lóvá". Az egyik fiút felvették a lakásuk­hoz jóval közelebbi Móricz gimnáziumba is, de ide járt előkészítője, s úgy megsze­rette a Berzsenyit, hogy addig nem volt hajlandó egyetlen szót szólni a szüleihez, amíg meg nem ígérték, idejöhet. Én sem kívánkozom el innen, s nincs is más ter­vem, mint a tanítás. Ha már nem fogok tudni a gyerekekre figyelni, csak saját magamra - remélem, észreveszem -, ak­kor abbahagyom. Ehhez az is hozzákívánkozik, hogy van, aki továbbvigye majd a családi sta­fétát: kisebbik lánya matektanárnak ké­szül. De csak akkor­­ állította maga elé a mércét -, ha megbizonyosodik róla: jó ta­nár lesz. Sajnos, megkérdeztem Urbán Jánostól, hogy szigorú-e? Aztán röstellkedhettem. Hiszen ilyen „válogatott cigánylegények közt" mi szükség volna rá?­ Ők várják el tőle, hogy megtanítsa nekik azt, amit na­gyon is szeretnének tudni. Bizony, ahol a diák is, a tananyag is speciális - ott a tanár munkája is az. Más is, alighanem szebb is - és több is. Ho­gyan kell csinálni? Nem is tanítják, nem is lehet megtanulni. Csak tudni. Nos ezért kapta Urbán János az Apáczai Csere János-díjat. Medve Imola Urbán János Apáczai-díjas Szeretek tanítani Körmendi Iván felvétele Az Állami Vagyonügynökség megbízásából, a Szabolcs Vendéglátó Vállalat 1994. február 3-ára árverést hirdetett két üzletének értékesítése céljából. A cukrászüzem (Nyíregyháza, Pazonyi u. 33.) árverése, technikai okok miatt, elmarad, illetve a későbbiekben átütemezésre kerül. Ennek megfelelően, nem fogadnak el jelentkezéseket az árverésre. A Szatmár Szálloda árverésére, az eredetileg kitűzött időpontban, sor kerül. Szíves elnézésüket kéri: a Szabolcs Vendéglátó Vállalat Állást keres? Mi megtaláljuk Önnek a megfelelő fő- és mellékállást, bel- és külföldön. KUSPER KÖZVEtítő és Információs* iroda Tel.: 132-1561 A KECSKEMÉTI KÖZÚTI IGAZGATÓSÁG pályázatot hirdet igazgatóhelyettes-főmérnöki munkakör betöltésére Pályázati feltétel: szakirányú egyetemi végzettség. Fizetési feltételek: a hatályos kjt. alapján. A pályázat benyújtási határideje: 1994. február 15-e. A pályázatot Ambrus Attila igazgatóhoz juttassák el, cím: Kecskemét, Bocskai u. 5. 6000. Az állás azonnal betölthető. 276-3767AZERKUR Masi­cat f.­ M 276-6644 Budapest XXI., Áfor u. 4. Extra személygé­pkocsik, szenzációs áron Példák a kínálatunkból Használt autók Típus: Évjárat: Ár: BMW 520 i 1991. 2 000 000 Ft Toyota Supra 1988. 1 200 000 Ft Renault Alpin 1991. 1 500 000 Ft Új autók Típus: Szín: Ár: Peugeot 205 GLD fehér 1 280 000 Ft Peugeot 405 GLD fehér 1 600 000 Ft HASZNÁLT AUTÓK ADÁSVÉTELE HASZNÁLTÉRT ÚJAT Használt gépkocsija értékének 50%-át beszámítjuk az új gépkocsijának árába. SZOLGÁLTATÁSAINK: műszaki átvizsgálás, javítás, vizsgáztatás, gravírozás, RÁDIÓ- ÉS RIASZTÓSZERELÉS.

Next