Új Magyarország, 1994. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-23 / 45. szám
IV. évfolyam 45. szám 1994. február 23., szerda DOKUMENTUM A csajka és az ital (108.) L. H. főhadnagy volt, beosztott tiszt a Parlament XII-es kapujánál. Ahhoz a csoporthoz tartozott, amelyik a be- és kilépésekért volt a felelős. Mechanikus munka, ha tetszik és mégis 1956-ban ő és társai akaratlanul az események részeseivé váltak, jóllehet az életük nem forgott veszélyben. Anélkül, hogy szemükre vetnénk e tényt, nekik volt hová menekülniük. De láttak és tapasztaltak. Hol keveset, hol többet. - Civilben volt vagy egyenruhában? - Közöttünk mindenki civilben teljesített szolgálatot. Október 23-án egy nagy táska volt nálam, tele gimnáziumi anyaggal, mentem volna a Vörösmartyba, de a Parlamentben ragadtam. - A Xll-es kapu a Parlament északra eső részén található. Milyen harci járművek álltak előtte? - A Xll-es és a XVIl-es kapu között helyezték el ezeket a 45- ös ágyúkat. - A XVll-es kapu szintén nyitva volt? - Valószínűleg annál a bejáratnál is tartózkodtak őrök, függetlenül attól, hogy ott nem volt közlekedés. - Páncélosokat nem látott ezen a parlamenti szakaszon? - Nem. Az oroszlános kapu előtt viszont többet is. Néhányszor kint voltam a téren és ilyenkor beszéltem a személyzettel. - Ezek szerint tud oroszul. - Hát, ma már egyre kevesebbet. Csehszlovákiában születtem, így könnyű volt elsajátítanom a szlovák nyelvet, a hadifogságban tanultam meg oroszul. - Tolmács is volt? - Nem, csak a szovjetek és mi is rá voltunk kényszerülve, hogy valamelyest kommunikáljunk. Az akkor ott lévő parlamenti őrség tagjai közül - ismereteim szerint - csak én tudtam a szovjetekkel megértetni magam. Október 25-én, amikor jött egy tank a Ságvári tér felől, és annyi ember volt rajta, amennyi csak ráfért, kérdezte az egység parancsnoka, egy alezredes, hogy mit kiabálnak. Hát mondtam neki, hogy nyissa már ki a fülét, legyen szíves, mert oroszul kiabálnak: „Da drasztvojet szovjetszkaja armijal" É.]en a szovjet hadsereg! Ezt kiabálják. Akkor én a kapun kívül, az árkádok szélénél álltam és láttam, hogy jön ez a páncélos. Nagyon meglepődött a szovjet alezredes, de azt is mondhatom, hogy meg volt rökönyödve. „Cseve?" Tessék? - szakadt ki belőle. Megismételtem, hogy oroszul kiabálnak. Szegény annyira ideges volt, hogy nem tudta kivenni a zajból a szavak értelmét... Nem sokkal ezután kezdődött el a lövöldözés. Állítom viszont, hogy a kormányőrség, a parlamenti őrség részéről nem dördült el egy lövés sem! - Mi volt a benyomása: a lövöldözés hol kezdődött? Honnan, melyik irányból jöttek a hangok? - Amikor a páncélos beérkezett az oroszlános kapu elé, azt követte későbben valami lövés, egy tompa puffanás volt, de csak egyetlenegy. Erre jött a nagy égzengés. Olyan csetepaté lett, mert tankágyúból is lőttek, hogy az épület is beleremegett. Akkora zaj volt, hogy azt hittem, a világ omlik össze. Látta a lövések torkolattüzét vagy csak a becsapódásokat észlelte? - Egyiket sem láttam! A helyzet az, hogy amikor megkezdődött a lövöldözés, mindenki pucolt valahová, ahol védelmet remélt. Beszéltem emberekkel, akik azt mondták: itt és itt, ezen és ezen a helyen álltam és néztem, mi történik. Dehogy voltak ott! Nincs az az ember, aki ha süvít a golyó a füle mellett, ne húzódna be valahová. Én is beugrottam abban a pillanatban a kapun. A hozzám legközelebb eső ágyúnál civilek és az ágyú kezelői egymást átölelve préselődtek össze a páncéllemez mögött. Ha nem ilyen tragikus a helyzet, akkor azt mondom, nevetséges volt, ahogy átölelkeztek. De olyan kicsire húzódtak össze, amennyire csak lehetett. - Az ágyúk csövei, amelyeket ön látott, merrefelé néztek? - Mindegyik egyenes irányban, tehát háttal a Parlamentnek. A Xll-es és a XVll-es kapu között lévők értelemszerűen az Országház éttermet „célozták meg". Na most ezt a nagy lövöldözést követően - mert aztán (amint mondtam) a tankok is megszólaltak - sokáig látni lehetett a lövések nyomát a falon. - Honnan lőttek a Xll-es kapu környékére? - Én nem tudom. Lehetett látni valamit a Xll-es kapunál?... Ha igen, akkor feltételezem, hogy a Munkásmozgalmi Intézet felől jöhettek a lövések. De volt nemrégiben egy tévéfelvétel, amelynek során bemutatták az Országház étterem épülettömbjén még ma is látható lövésnyomokat. (A Kossuth Lajos tér 13-15-17. szám alatt lévő épületről van szó - A szert) Több variációt is emlegettek, hogy miért lőtték a szovjetek ezt az épületegyüttest. Az egyik elképzelés az volt, hogy a mi embereink (az ávósok) voltak ott fent és ők tüzeltek. Ki az istennyila lett volna odafönn?! És a mieink miért lőttek volna a szovjetekre? Vagy hogy van ez mégis? - Beugrott a kapun és utána mi történt? - Semmi. Vannak ilyen kis ablakok a földszinten, ahonnan látni és követni lehetett, hogyan szorulnak össze az emberek a már említett páncéllemez mögött. Nem tudom, hogy hány percig tarthatott a lövöldözés, nem stoppoltam az időt, de ez alatt az idő alatt nyitva maradhatott a XI-es kapu vagy betörték. - Mivel zárták be? Retesszel? - A Parlament bejárati kapui erős vasalással és nehéz tölgyfaajtókból készültek. Hát gondolom, hogy ezeket nehéz betörni, feltehetően nyitva maradt a XI- es kapu vagy csak egy időleges tolózár volt rajta. Azon a helyen valóban bejött egy csomó ember, de a hajszáluk se görbült. A lövöldözés végén pedig szépen elvonultak. - Azt mondják, hogy a szovjetek sorfala között mentek ki. - Hát, én nem voltam kint a téren, csak belülről láttam, ahogy haladtak kifelé. Az az igazság, hogy nem is kívánkoztam a térre. De nem csak én, mások sem. Más volt a helyzet, amikor még nem lőttek. Korábban történt, hogy egyik magasabb elöljárónk kiment a szovjetekhez és invitálta a parancsnokot, hogy jöjjön be egy pohárkára. Ugyanis az említett alezredes ugyanabból a csajkából evett, amelyből a katonái. Borostásan és kialvatlanul guggolt a földön és a téglák fölött melegítették a konzervet. A mi elöljárónk elegánsan volt öltözve, hófehér nejloning volt rajta, az akkor menő dolog volt, frissen borotválva és arcszesszel bedörzsölve, jól ápolt külsővel próbálta becsalogatni a parancsnokot. Szánalmasan nézett fel az alezredes a téglák mellől a magasabb elöljárónkra, végigmérte, legyintett, aztán már rá se hederített. - Hány halottat látott a téren? - Én egyet sem, de úgy tudom, hogy 22 halottat szedtek össze. - Meddig maradt bent az épületben? - Október 28-áig, amikor a szovjet egységek elvonultak. De előtte való nap még kaptunk piros-fehér-zöld karszalagot, s azzal adtuk a szolgálatot. Huszonkilencedikén egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy ketten maradtunk Sz. K.-val. Egyszerűen nem tudtuk, mi a teendő. Felhívtam a parancsnokságot és megkérdeztem, hogy most mit csináljunk. Hát parancs nélkül elmenni, itthagyni az épületet..., az mégsem egy katonának való, nem? Egy B. nevezetű alhadnagy vagy hadnagy vette föl a telefont. A keresztnevemen szólított: „Y., te vagy az?" Igen - válaszoltam és azt is mondtam, hogy Sz. is mellettem van. Megkérdeztem, hogy van-e ott valaki, aki el tudja dönteni, mi legyen velünk. Azt a választ kaptam: „Egyedül vagyok itt, rendetlenség van, nagy káosz, a papírok szétdobálva és senki sincs körülöttem." „És valami utasítást adtak?" „Semmiről nincs tudomásom." Ezek után Sz.-szel felkerekedtünk és elindultunk. Még akkor is a szolgálati helyünkre akartunk bemenni, a Balassi Bálint utcába. Egy katona nem teheti meg, hogy csak fogja magát és hazamegy egy kicsit vagy végleg. A Balassi Bálint utca épületének kapujában egy idegen rendőr állt. Mondtam neki, hogy be akarunk menni, mert ez a szolgálati helyünk. „Na, bemehetnek - mondta a rendőr -, de hogy kijönnek-e az már nem biztos." Szóval ilyen jóindulatú rendőr volt, s akkor fogtuk magunkat és hazamentünk. Kő András-Nagy J. Lambert (Folytatása a szombati számunkban) A kevésbé ismert felvételek október 25-e délelőttén, 9 és 10 óra között készültek. A fotók segítségével nyomon követhető, hogyan verődik össze a tömeg (a Rákóczi útról érkezik egy nagyobb tüntető csoport), barátkoznak a három szovjet páncélos személyzetével, majd elindulnak a Kossuth Lajos térre Archív fotók A szerzők minden jogot fenntartanak. A sorozatban megjelent tények, kutatási eredmények, nyilatkozatok részleges vagy teljes idézése, felhasználása - különös tekintettel a személyiségi jog védelmére - kizárólag a szerzők beleegyezésével történhet.