Új Magyarország, 1994. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-29 / 73. szám
14 LELKI ISMERET Cím és rang Az egyes ember életét sokan úgy képzelik el, mint felfelé haladást valami végtelen lépcsőfokon vagy létrán, s a különböző nyelvek kifejezései is „előléptetésről", előrehaladásról, /('//(.'/cemelkedésről szólnak, s kisgyermekkorunktól kezdve különböző korlátokat és akadályokat állít elénk a társadalom, melyeket sikerrel kell átlépnünk és leküzdenünk, különböző vizsgák és elismerések jutalmával, grádicsról grádicsra. A régi társadalmak különösen szigorúan j il szabályozták ezt a lehetséges utat, a hierarchia állomásait, a kasztok, rendek, osztályok, munka- és érdekcsoportok sajátos rendje és rítusai szerint. Sok-sok évezredes alá- és fölérendeltség, uraság és szolgaság szerepei öröklődtek át mai, szabadabb korunkba, melyben a francia forradalom óta egyre kevesebb elismerés jut a passzha, tehát a születés által szerzett rímeknek és rangoknak, s a művelt világban a jogegyenlőség annyira elfogadott, hogy már axiómaszerű, s bizonygatni sem érdemes. Bár a mai hajléktalan munkanélküli talán rosszabb körülmények közt tengeti életét, mint kétezer éve a rabszolgák, jogi értelemben véve szabad, s - legalább elvben - a milliomosokra is ugyanazok a törvények vonatkoznak. Az emberi természet azonban igényli a megkülönböztetést, miként a divat is évente újjászületik. A hiúság és a tekintélyimádat címeket és rangokat követel ma is. Idős, sokat próbált emberek elsírják magukat, ha egy kis szalagon fityegő fémdarabot tűznek a mellükre, s nagyon gazdag emberek megbolondulnak az örömtől, ha tiszteletbeli elnökei lehetnek valamilyen jelentéktelen társaságnak. Minden társadalom megteremti sajátos jelbeszédét, mellyel megszünteti a terhesnek tűnő egyenlőséget, és címeket, rangokat adományoz a nagy földi versenyfutásban, mely már az óvodában kezdődik, az iskolai érdemjegyekkel folytatódik, s akkor még nem szóltunk a sportlétesítmények és a különböző versenyek és vetélkedők díjairól. Ez a szédült versenyfutás távolról szemlélve tragikomikus, de ajkunkra fagy a mosoly, ha belegondolunk, rang és cím milyen tényleges hatalommal is jár ma is, különösen, ha egyenruhával párosul. Bár tudjuk, hogy a túlvilágra senki sem viheti magával címeit és rangját, pánt nincsenek doktorok és őrmesterek, grófok és főtanácsosok, nem szeretnék erkölcsprédikációt tartani a földi hívságokról, sőt! A cím és rang a földi társadalmi létezés erős motorja, a (néha mégoly hamis) tekintély is hasznosabb lehet, mint a céltalanság és zűrzavar. Ha már nem győzhetjük le emberi gyöngeségeinket, hát jobb, ha közös megegyezéssel nevükön nevezzük őket. Legyünk hát fő-fő akármik, ha ez a vágyunk, s érzékenyüljünk el, ha keblünkre tűznek ezt-azt embertársaink... de legyünk abban is biztosak, csupán egyetlenegy kitüntetést vihetünk az Úr színe elé. Azt, amelyet a temetésünk után szétoszló tömegben lehet majd hallani talán. „Derék ember volt, kár érte..." Ezt a legmagasabb címet, és rangot azonban semmiféle állami vagy akadémiai bizottság nem ítélheti senkinek. Sz. Sz. P. IV. ÉVFOLYAM, 73. SZÁMMÖRÜJJ 1994. MÁRCIUS 29., KEDD A zsidó és a keresztény húsvét Hogy ki a zsidó (vallású) és ki Jézus követője? - az nem csak a Péter Pál közötti vita tanúit izgatta, hanem a kortársi zsidó közvéleményt is. Az 1. század utolsó harmadában működő Gamliél rabbi, a „jabnei" előírja, hogy a pészah ünnepén - amikor arra emlékeznek, hogy Isten miként szabadította ki a zsidó népet a megalázó egyiptomi rabszolgaságból - feltétlenül hangozzék el az emlékezés tartalmát biztosító három szó: pészah, mácót, márót. A Tóra magyarázata szerint azért van ez, mert „elkerültem ,pészah' Izráel fiainak házait Egyiptomban, midőn Egyiptomot sújtotta." (Kivon. 12,27) A macót, melyhez megsütése előtt vízen kívül semmi más anyagot nem tesznek, s ezért „lehemóninak" , „a nyomorúság kenyerének" is nevezik, a Tóra szerint arra emlékeztet, hogy az egyiptomi zsidóság kenyértésztája még meg sem kelhetett. Isten már ki is szabadította népét szolgaságából. (Kivon. 12,39) A márór a keserű gyökér arra emlékezteti fogyasztóját, hogy az egyiptomiak miként keserítették meg alávetettségük idején a zsidóságot, jóllehet a Tóra korábban már szabályozta a pészah rituáléját, az áldozatot, a hóméc tilalmát , a kovászos kenyér fogyasztását, a macót kötelezettségét, a márór ételt és az ünnep jelentőségének megmagyarázását gyermekeik számára, de azt, hogy a három szót ki kell ejteni - nem. Miért írta elő mégis Gamlél? Mi késztethette rá a jabnei szinhedrion elnökét (80-117)? Amikor átvette hivatalát, a zsidóság vallási egységének felbomlásától kellett tartania, noha az ellentétek nem érintették hitük lényegét. Az alap érintetlen: az Istenhit ősi fogalma, a Tóra törvényeinek szentsége és a hagyomány törésmentes folytonosságának elismerése mindkét táborban vitán felül állt. Volt azonban egy másik jelenség, amely a legnagyobb veszéllyel fenyegette ezt a féltett egységet a zsidóságon belül: a fiatal kereszténység. Megváltoztatta az ősi istenfogalmat, hatályon kívül helyezte a Tórát és elvetette a hagyományt. Annak ellenére, hogy e felfogás vallói magukat is zsidóknak, „zsidó-keresztényeknek" minősítették. Fellépésük merőben új helyzetet teremtett - a szakadás nem volt föltartóztatható. A zsidó-keresztények Jézusra emlékezve, példáját követve az első pészah estét a szokásos előírás szerint ünnepelték. Csakhogy teljesen más alapra fektették azt, új gondolatot leheltek bele, merőben más szellem járta át őket. Ezen a pészahon már minden Jézus körül forgott, ő volt a tengelye az egész, ünnepi szertartásnak az ősi, történeti zsidó emlékezésnek nyoma sincs. Az evangéliumi jelentések szerint (Mt 26,20-29; Mk 14,7-23; Lk 22,14-38; és Pál levele 1 Kor 11,23) Jézus - megtartván tanítványaival a pészah-széderesti lakomát - vette a kenyeret , a macot, megáldotta , azaz elmondta bráchót, darabkákra törte és így szólt: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, mely értetek adatik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Majd hálákat mondott a borral teli kelyhekre , elmondta a bráchót és így szólt: „Igyátok, ez az én vérem, az újszövetség vére, mely sokakért kiontatik." Az áldozati bárány e kijelentés értelmében maga Jézus, akinek szenvedése és önfeláldozása a megváltás forrása. Egészen pontosan: maga a megváltás. (1 Kor 5; 1 Pét 1,19) Ő az „agnus Dei", a messiási eszme és eszmény megtestesülése és megvalósulása. A zsidó-keresztények számára tehát a pészah-áldozat, melyet ettek a Jézusra való emlékezés; a macót és a bor, melyet ittak. Jézus testének és vérének emlékezete; a máróra keserű gyökér pedig Jézus szenvedéseinek emlékezete. A pészah-lakoma ily értelemben a keresztény egyház alapításának ünnepe, a Jézushívők közösségének alapítása. Aki tehát e háromféle eledelt e hit alapján vette magához, azt nem nevezhették zsidónak, még ha annak vallotta is magát - az ősi, hagyományos, történeti hűségű zsidó nem tekinthette és tekintette annak. Rabban Gamliél pedig a zsidóság egysége megőrzése érdekében - tudni akarta, ki zsidó, ki nem. Ez az oka intézkedésének, s így érthető, hogy szinhedriális társai támogatását is élvezte intézkedése, ítélete. Mert aki ezt a három szót nem "úgy l ép,telmezte, miként a misnap a szóbeli tan törvénygyűjteménye, azaz ahogy Gamliel részletezte, hanem más valakinek, vagy más valaminek „emlékezeté"-t, az „nem teljesítette kötelességét", nem tartotta a pészah-vacsorát, hanem „az Úrvacsorát". Az olyan, kizárta magát a zsidóság köréből. (Ugyanakkor a zsidó-keresztények is kizárták mindazokat az „Úrvacsora" részvételéből, akik nem keresztelkedtek meg, s anélkül ülték körül az emlékezés asztalát.) Történeti rálátással azt is méltányolnunk kell, hogy Gamliel rabbi ezen intézkedésében nyoma sem volt a vallási intoleranciának. Kizárólag a zsidóság vallási törvényeinek és hagyományainak tiszta fenntartása és a közösség egységének megóvása lebegett a szeme előtt. • Somlyói Tibor Megjelent az 1994-es Pápai Évkönyv, az Annuario Pontificio. Az évkönyv tartalmazza többek között a megváltozott magyar egyházmegyék új adatait, megtudható, hogy tavaly 113 új püspököt neveztek ki, így az év végéig élő püspökök száma 4116 volt, ebből 2330 egyházmegyés, 1055 címzetes, 731 pedig nyugdíjas. A világon működő papok együttes száma 2,8 százalékkal csökkent, jelenleg közel 405 ezren vannak, 50 százalékuk pedig európai. ♦ Meisner bíboros, Köln érseke február végén egy vasárnap estét kijelölt, hogy telefaxon bárki kérdéseket tegyen fel neki, illetve megírhassa véleményét, amire rögtön választ is kapott. A kezdeményezés annyira sikeresnek bizonyult, hogy a hívásokat fogadó 12 telefax csupán jóval éjfél után hagyhatta abba a munkát. A felvetett kérdések között leggyakrabban a nők helyzete az egyházban, a szexuális erkölcs, a papi cölibátus témája szerepelt. Az ókor egyetlen, eredeti állapotban fennmaradt épülete ismét kultúrák találkozásának színhelye lett: a római Pantheonban többé-kevésbé rendszeres időközönként újra istentiszteleteket tartanak. A Hadrianus császár (117-138) által emelt épületben oltárokat helyeztek el, és az istentiszteleteken a résztvevők ismét gregorián dallamokat hallhatnak. Az olasz állam tulajdonát képező Pantheon jelenleg egy 12 főből álló káptalan kezelésében áll, az istentiszteleteket Antonio Tedesco, a német zarándokok lelkipásztora látja el. * Több tájékoztatási iroda szerint „A kirekesztettek teológiája" néven új teológiai irányzat lépett fel Brazíliában. Megfigyelők szerint az irányzat a „felszabadítás teológiáját" kívánja helyettesíteni. A Brazil Püspökkari Konferencia jezsuita elnök szerint kirekesztettek mindazok, akik éppen olyan emberi és Isten-gyermeki méltósággal rendelkeznek, mint bárki más, de az emberhez méltó élet mezsgyéjére szorultak. Az érsek szerint a szűkölködőkkel való törődés nem új teológia, hiszen evangéliumi gyökerű.* Izrael távközlési minisztere betiltotta a tengerentúli erotikus telefonhívásokat. Mi több, a két legtekintélyesebb napilap sem közölheti a sokak által áhított telefonszámot, nem részletezheti a különféle szolgáltatásokat. Ez érzékeny veszteség a lapok reklámosztályainak, de még nagyobb áll izraeli erotikus telefontársaságnak, melyeknek főként amerikai és angol ügyfelei voltak. * Megkezdődik a tanúkihallgatás Mindszenty bíboros boldoggá avatási ügyében. Az ügy posztulátora Szőke János szalézi atya, a bíróság ügyésze Erdő Péter professzor, jegyző pedig Süllei László érseki szertartó. Azok, akik tanúként szeretnének nyilatkozni az ügyben, jelentkezzenek a Főegyházmegyei Hivatalban: 1014 Budapest, Úri u. 62.* Nézz vissza és dönts a címe annak az összeállításnak, melyet a választásokra való felkészülést segítendő - Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök adott ki. A füzet az elmúlt négy esztendő parlamenti felszólalásaiból idézi az egyházra vonatkozó részeket. Zsoltár címmel megjelent a Református Egyházzenészek Munkaközösségének negyedéves lapja. Megrendelhető a ReZeM címén: 1192 Budapest, Ráday u. 28. Előfizetési díj egy évre 200 Ft. A református egyházon belül működő Doktorok Kollégiuma megalakította a Pasztorálpszichológiai Szakosztályt, mely legközelebb április 11-én, délelőtt fél 10-kor, Budapesten a Gyulay Pál utcai gyülekezeti teremben tartja tanácskozását. A szakosztály megalakulása kapcsán Gyökössy Endre lelkész-pszichológus Illyés Gyula kijelentését idézte: „A négymillió koldus országából négymillió depressziós országa lettünk." A szakosztály minden hónap első hétfőjén lelkigondozói szemináriumán fél 10-től fél 12-ig, ugyanazon a helyszínen várja az érdeklődőket. Sz. Sz. HITELET Az Ecseri úti Szent Kereszt plébániatemplom ünnepi „tízórás" miséjét tömegek keresik. Az örömhír jóvolta mindig felragyog Zsirai Szabó Zoltán pap-festőművész keresetlen szavai nyomán. Korunk ellenerőivel küzd szavaival, képeivel. Azonnali győzelmet nem ígér, s mindezek ellenére az őt hallgatók reményeikben, hitükben megerősödve távoznak a mindennapok keresztény pontjaira. A tanúságtevés hétköznapjaiban, járatlan utakon, divatos kifejezettekkel élve, kihívásoknak engedelmeskedve, választotta Jézus tigijének közvetlen szolgálatát az országszerte ismert művész-pap. - Talán pontosítással kezdeném: nem ki-, hanem meghívásnak engedelmeskedtem, a papság kegyelmének elfogadásával. S ott, a győri szemináriumban Somogyi Antal, a jeles egyházművészet-történész fölfedezett. Ugyanakkor ez a helyi fókuszba kerülés még korántsem jelentette a módszeres felkészülés kezdetét. Mint fiatal káplán kezdetben minden támogatást nélkülöztem. Manuductorra a papság kiemelt ünnepnapjain van szükség, a művészi készségek biztos kiformálására azonban elengedhetetlen a szinte napi beavatkozás. Egy artista mester naponkénti korrigálása. A győri Borsa Antal - számos templom, szakrális szobor ars sacrában látó, érző formálója - műhelyében csaknem tíz éven át szívhattam a mesterségbéli tudás oxgigénjét. Élete múltával is végtelen hálával tartozom neki. Atyámnak tekintettem a szó lelki és művészi értelmében egyaránt. Bánk Józsefnek, az akkori győri segédpüspöknek és később Lékai László bíborosnak a körülmények hatalmának legyőzésében nyújtott támogatásukért vagyok mindmáig hálás. Az ELTE művészettörténeti szakát már deresedő fejjel elvégezhettem. Zádor Anna és Németh Lajos professzorok irányításával pedig szakdolgozatom doktori disszertációvá fejlődött - a 11. világháború utáni egyházművészetről írva (mely „Templomépítészetünk ma" címmel hamarosan megjelent - a szerzőséggel nem személyemet tisztelte meg a könyv „sajtó alá rendezője"...) - Ha az országot kelet-nyugati irányban átszeljük, számos településen liturgikus terekben látjuk annak nyomát, hogy a megrendelések, megbízások nem kerülik el. - Valóban. Noha önmagam menedzselésére vagyok utalva. Hogy csak néhányat említsek: templomi falképek festése, restaurálása Fenyőfőn, Bakonyszentlászlón, Kiscsőszön, Csáfordjánosfán, Szekszárdon. Liturgikus tértervezés: Tárkányon, Zsirán - szülőfalumban. De monumentális mozaikot is terveztem a Metró Szálló előterébe. - Az utolsó években, immár a rendszerváltoztatás óta, ismereteim legalább tucatnyi önálló kiállításra utalnak bel- és külföldön egyaránt. Hogyan egyeztethető össze a művész élete a lelkipásztoréval? - A dilemma majdnem egyidős azzal, amióta elhivatottságot érzek az isteni kegyelem sajátságos többletének láttatására. Kispapként még nem tudtam erre „színvonalasan" válaszolni. Talán ezért is bizonyultak erősebbnek az egyházi körökben jelentkező fékező tendenciák. Mára, mindez elhalványult, noha megszűnéséről nem beszélhetek. Úgy vélem, artificiális képességeimmel is Istent szolgálom. Két nyelven szólok róla mindennap: a művészetén és a hétköznapi miséimen is elmondott prédikációimmal a lelkipásztoron is. Mi több! Három középiskolában, zömmel fiatal férfiakat próbálok a szeretet szótári egységeire tanítani. E missziómban - mert én annak tekintem - hallatlanul segít a közös hang megtalálásában az az adottság, amely a szó szoros értelmében láttatni képes... - Az éppen készülő, vagy a frissen készült képeket nézve, feltűnik, hogy a kifejezés klasszikus értelmében a Szabó Zoltán-i piktúra csak töredékében „ecclesiasticus". Ha nagyon egyháziasan akarnék válaszolni, akkor azt mondanám: nekem s Szent Tamás-i istenbizonyítékok közül az ötödik a legmegnyerőbb. Számomra ugyanis Isten létét már egy búzaszál is bizonyítja. Vagy a katángkóró esztétikuma. A portrékban az arc formáinak megfigyelésein túl a lélek rezdü*léseit keresem. Végső soron minden visszautal a legnagyobb művészre: Istenre. Rászlai Tibor R„Az el nem ásott talentum” Piéta Ahogy a keresztről levették, inkább hörögve, mint zokogva, halott fiának drága testét, szikkadt melléhez szorította. Szájával ajkát megkereste, s ringatta, ahogy tette régen, de nem vígan, örömrepesve, szelíd reménnyel a szívében, hanem hatalmasan kegyetlen szomorúsággal - mely halál írtát. S mert mindez olyan érthetetlen volt, a sebekbe belevájkált, vadul kutatva belenézett a felfordult, meredt szemekbe, aztán felfogta az egészet, s a holtat még jobban szerette. Toldalaghy Pál