Új Magyarország, 1994. április (4. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-28 / 98. szám

A Hangfogó nélkül Kása és Weiner Az ember eltöpreng: vajon ha nincs Kemény Endre és az ő vállal­kozásait támogató Nemzeti Fil­harmónia, találkozhatnánk-e egyáltalán Kása György művei­vel? Mert lám, tíz évvel a halála után, már a neve is alig hangzik el annak, aki a század legjelesebb magyar zeneművészei közül va­ló volt; pianistaként éppúgy él­vonalbeli (Bartók és Dohnányi ne­veltje), mint pedagógusnak (35 évet tanított a Zeneakadémián) vagy zeneszerzőnek (Kodálynál diplomázott, s már korai kompo­zícióival - melyeket Kernek, Doh­nányi, K­eiber dirigált - rendkívü­li figyelmet keltett). Törékeny testében roppant tehetség és su­gárzó lélek lakott - másként a le­zúduló sorscsapásokat nem tud­ta volna egy Jób szelíd türelmé­vel viselni. S még kevésbé gyö­nyörű zenékké, humánumot­­szépséget-igazságot hirdető al­­kotásaid­á­ szellemíteni. Olya­nokká, mint például a tavaly megszólaltatott József kamara­oratórium - melyet a Kemény Endre vezette együttes Budapest után Berlinben is sikerrel adott elő -, s a most hallott Krisztus (április 23., Zeneakadémia). A hat tételt szünet nélkül ját­szotta el a Bartók Béla Kamara­­zenekar, felkészülten, Kósa sajá­tos zenei nyelvének alapos isme­retéről adva számot. Az éneke­sek szeptettjéből (Lukács Éva, Ko­­zári Andrea, Jónás Krisztina, Bene­dek Mária, Fülöp Attila, Jelinek Gá­bor, Soós László) valósággal kira­gyogott a négy ifjú hölgy remek hanganyaga, úgy hallom, vala­mennyien utolsó éves akadé­­misták. Muzikálisan oldották meg igényes feladatukat a férfi szólisták is; kivált a Krisztust megszemélyesítő tenornak ju­tott nagy szerep és bravúros technikát igénylő énekelnivaló. Összegezve élményeimet azt mondhatom, megrendítő mű­vel, színvonalas interpretációval ajándékozott meg az este. Kár, hogy kevesen voltunk jelen Kó­sa György katartikus hatású ze­­neszeretet-vendégségén. Talán nem véletlen, sőt egye­nesen sorsszerű, hogy néhány nap múlva, május 2-án még egy Kósa-tanítvány, az ötven éve mártírhalált halt Weiner László szerzői emlékhangversenyét rendezik meg a Goldmark-te­­remben - ott, ahol a szárnyaló tehetségként számon tartott fia­tal pianista-zeneköltő-dirigens rövidre szabott karrierje oly vi­haros gyorsasággal indult, üstö­köspályát ígérve. Weiner László saját szerzeményeivel, valamint jeles hangszeres-énekes művé­szek kamarapartnereként, illet­ve karmesteri pálcával a kezé­ben lépett fel rendszeresen a Goldmark-terem legendás zene­estjein, az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) művészakció kereté­ben. Nagy jövőt jósoltak neki mesterei (zeneszerzést Kodály­tól, zenetörténetet Bartha Dénes­­től és Major Ervintől, zongorát Kósa Györgytől, dirigálni Unger­­től tanult, őrénekre Ádám Jenő­höz járt), s felnéztek rá még az olyan kivételes talentummal bí­ró nemzedéktársak is, mint Lu­kács Pál - akinek például díjnyer­tes brácsa-zongora szonátáját dedikálta -, és a tüneményes mezzo, Rózsa Vera, akit 1942-ben feleségül vett. Weiner László munkaszolgá­latost 1943 tavaszán a keleti frontra vitték, mentesítéséért hiába folyamodott saját kezű le­velében Kodály. A halotti levél kelte: 1944. július 25. - Weiner László alig pár hónappal múlt 28 éves... És egy fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy fiatal arcát felidézzük egy emlékének aján­lott hangversenyen. Hátraha­gyott műveit válogatott előadó­gárda szólaltatja meg: Starker Já­nos - aki erre a koncertre látoga­tott haza -, Lukács Péter, Piron Gabriella, Krausz Adrienne, Lukin Márta és Wolmann Mira; az esten közreműködő kamarazenekart Fischer Iván vezényli. Kerényi Mária 'l'v' 1. 1 ÉVFOLYAM, 98. SZÁM V . Vat­­ 1994. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK 11 mmm A reneszánsz igézetében /h­r«/«/.. n DAi r.^.".ir.*Ar,A^^h ''^-i^acUk évfordulójára Az itáliai neoklasszicizmust ha­zánkban meghonosító római is­kola egyik reprezentáns képvise­lője a száz éve, 1894. április 28-án Battonyán született Molnár C. Pál. Stúdiumát a Képzőművé­szeti Főiskola elődintézményé­ben, a budapesti Mintarajziskola és Rajztanárképző falai közt kezdte, 1915-ben, Bosznay István tanítványaként. Képességeit a magyar impresszionizmus te­remtő nagymestere, a tanoda igazgatója, Szinyei Merse Pál az­zal is értékelte, hogy a nyári szün­időben magával vitte Fonyódra­­ a Szinyei unokák mellé, neve­lőnek. 1918-ban egyik mecénása családjával Svájcba utazott, fel­kereste édesanyja rokonait, akik lehetőségeikhez képest szintúgy segítették. Már svájci tartózko­dása alatt - 1920-ban - rendezett három sikeres kiállítást, kettőt Lausanne-ban, egyet Genfben, akkori példaképe F. Hodler hatá­sa alatt. Önképzését 1921-ben egy párizsi tanulmányúttal egé­szítette ki. Hazatérve a Belvede­re Szalonban rendezett tárlatán mutatkozott be (1923). 1925-ben tagja lett a progresszív művésze­tet felkaroló OIT egyesületnek (Képzőművészek Új Társasága). Kitűnő rajzoló- és fametsző adottságát felismerve az Est La­pok illusztrátora lett 1926-29 kö­zött. Közben eredményesen sze­repelt a Római Egyházművésze­ti­­állításon (1927), ahol Assisi Szt. Ferenc című képével Prix de Roma díjat nyert. Ennek jóvoltá­ból ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémiára került. A Collegium Hungaricumot - emlékezzünk rá - Gerevich Tibor professzor ala­pította, kurátorként vezette, és római iskola néven tárlatokat ren­dezett a Nemzeti Szalonban (1931,1936) az intézet művésze­inek munkáiból. Egyébként a ró­mai iskola stílusa közel állt az olasz Novecento-mozgalom új­klasszicizmusához. Ennek ter­mészetes folyományaként sok állami és egyházi megbízást tel­jesítettek. Molnár C. 1930-ban nemzetközi pályázatot nyert Fi­­oretti című fametszet-illusztráció­jával. A Párizsban tanulmányozott kora reneszánsz mesterek ihleté­sei nem halványultak benne, sőt - ami természetes - római tar­tózkodása alatt még elmélyül­tebbek lettek, ugyanakkor a No­vecento eszmeiségén túl a meta­fizikus festők (G. Chirico, C. Car­rá, G. Morandi) is hatottak stílu­sára. Ennek jól érzékelhető kö­vetkezménye, hogy a harmincas években neoklasszicizmusába az utóbbi irányzat is beépült. Monumentális műveinek fő megbízója az egyház volt itthon, például a Városmajori templom Szt. Imre-oltára (1933), Szt. Anna­­templom Eucharistia freskója (Kontuly Bélával közösen), XII. Pius pápa keresztje (1939), az an­gyalföldi Béke téri templom 3 szárnyas oltára és Sz. László fa­szobra a szószék baldachinján. A grafika műfajában egyik fő mű­­vét, a Cyrano-illusztrációsorozatot készítette el 1934-ben, amelyért - pannójával együtt - valóságos díjeső érte az 1937-es Párizsi Vi­lágkiállításon: aranyérem: Grand Prix, „mention honorable". A sors fintora, s egy embertelen történelmi kor szégyene, hogy a II. világháború után Molnár C. Pált is kirekesztették a művészeti köz­életből, állami megbízást nem kaphatott. 1947-59 között csak egyházi megbízásokat kapott. Később a kultúradminisztráció engedett a szorításból, s a festő haláláig (Budapest, 1981. július 11.) számos kül- és belföldi önál­ló tárlattal szerepelt, s egy sor nemzetközi seregszemlén nyert aranyérmet. 1974-ben a Munka­érdemrend aranyfokozatával tüntették ki. Gazdag életművén túl művészetelméleti írásai is je­lentősek. Rangos oeuvre-jének ki­sebb hányadából emlékmúzeum létesült Battonyán. ^^.^Ecsery Elemér Utolsó vacsora (1936) Miközben a szomszédban, pontosabban Bécsben hatalmas tu­dományos apparátust igénybe véve dolgozzák fel, s szakembe­rek tucatjait megmozgatva nagyszabású kiállításon és kataló­gusban mutatják meg a diktatúra és a művészet bonyolult, ellentmondásos kapcsolatát, félő, hogy Budapesten amolyan szabadidős parkká növi ki magát a nem is olyan régen létesült budai szoborkert, amelynek, ne feledjük, az emlékezést kellene­­szolgálnia, a tanulságok levonását arról: hogyan nem szabad a hatalomnak a művészet ügyeibe avatkoznia, s hogyan nem sza­bad művésznek-ha egyáltalán művésznek kívánja magát ne­vezni az anyagot formázó ember - megbízást, feladatot vállal­nia. Néhány nappal ezelőtt még csak kérdésként fogalmazódott meg: rendelkezik-e majd a főváros adott kerülete annyi pénz­zel, hogy továbbfejlessze a szoborparkot, hogy az ágáló Leninek és rohamozó partizánok körül „kellemesebb" környezetet te­remtsen, hogy büfé, műtárgymásolatokat és levelezőlapokat árusító bolt, a parkban dolgozók számára külön épület léte­süljön. Tegnapra állítólag eldőlt: lesz, igenis lesz elégséges tá­mogatás. A Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottsága ugyanis kilencvenmillió forintot szavazott meg a terület fejlesztésére. A megnyitása utáni két hónapban négyezer látogatót vonzott parknak tehát jó esélye van arra, hogy ha nem is hintába, de­­ Bacsó Péter Tanú című filmjének feledhetetlen kifejezésével élve - mintegy szocialista szellemvasútra ülteti, s az új vá­lasztási ciklusban már újabb és újabb rémségekkel szórakoz­tatja a nagyérdeműt. Másfajta meglepetésekkel is szolgált a kulturális bizottság semmi Szoborpark és szellemvasút tegnapi ülése: nemhogy csak elutasította Székely Gábor főpol­gármester-helyettes azon javaslatát, hogy a pénzügyi túlköl­tekezések miatt indítsanak fegyelmi eljárást a Katona József és a József Attila Színház, valamint a Színházak Központi Jegyirodájának igazgatója ellen - elmarasztalás helyett 67 millió forintos idei tartalékalapjának elosztásakor a testület 9 millió forintot adott a Katona József Színháznak. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy ne lenne szükség a valóban indokolt támogatások megszavazására, különösen, ha olyan fontos intézményről van szó, mint a Katona. Nem is egysze­rűen arról, hogy színházi ügyekben nem árt óvatosnak lenni mostanában, ha a fővárosról van szó, hiszen, mint a boldogult emlékezetű Arizona esete mutatta, adminisztratív döntéssel egy pillanat alatt szét lehet verni társulatot, de nem lehet igazi csapatot létrehozni, még ha sztárokból is áll össze a gárda. Arról van szó elsősorban, hogy nem ártana legalább fővárosi szinten - akár modellt kínálva az ország más települései szá­mára -, legalább megközelítően arányos támogatási rendszert kialakítani a különböző művészeti ágak, intézményrendszerek között. Hiszen az említett színház mellett jelentős támogatás (71 millió) jutott a Művész, 6-6 millió az Arany János és a Bábszínháznak, illetve 5 millió a József Attila Színháznak, ugyanakkor jóval szerényebb, 1,5-3 millió forint közötti pénzt kapott a Fesztiválzenekar, a Budapesti Történeti Múzeum és a Budapest Galéria. . A bizottság egyetlen tagja tiltakozott nyilvánosan a döntés ellen, ő említette meg azt az aránytalanságot is, amely annak a 720 millió forintnak az elosztására jellemző, amennyit a Vi­lágkiállítási Programiroda ad át 1996-ig, a főváros expóhoz kapcsolódó kulturális feladataira. A nyelvi nehézségekre gon­dolva aligha tartjuk valószínűnek, hogy az eseményre Buda­pestre látogatókat elsősorban a színházi produkciók vonzzák majd, a pénz nagy részét­­ 250 millió forintot - mégis a szín­házak hang- és fénytechnikai fejlesztésére, illetve egyéb átala­kításokra fordítják, s 40 millió jut majd a színházi jegyeladá­sok számítógépesítésére is. E majdnem háromszázmillió fo­rinttal szemben a valóban internacionális nyelvet beszélő, tö­megek számára látványosságot kínáló kortárs művészet támo­gatására csupán 50 millió forint maradt, 20 millió pedig a Képzőművészeti Főiskolához tartozó Epres-kert kiállítókertjé­nek kiépítésére. Nehéz követni a gondolkodás ama kanyaróit, amelyeket a fenti arányok sejtetnek. Lehet, hogy nem is a szo­cialista szellem vasútjára kellett volna gondolnunk a szobor­parkkal kapcsolatban. Ne is gondoljunk „azokra" a vonatokra. Azokon a vonatokon ugyanis mindig volt vezető. Hol szob­rokat hozott, hol embereket vitt az a vonat. És lakatolt. S­zabó Ernő ' ' (71 milly ■A M­iskolc nyári dallamai A sokoldalúságáról közismert zeneszer- Trade-del. Az eseménysorozatot kiegé­­ző, Selmeczi György tavaly egy fába vá­­­szíti majd a július 4-16. között tartandó fa a fejszéjét. Életre hívta a fasienk­i vári, karmesteri mesterkurzus és oratórium- Fesztivált, Észak-Magyarország első fesztivál, melynek vezetője Jurij Szimo­­nemzetközi művészi seregszemléjét. A kies helyszín, a Diósgyőri várrom, festői hangulathátteret kínált a parádés operai eseményeknek. Az ötlet igencsak életre­valónak bizonyult, s a vezetőség meg­újult erővel készült föl az idei fesztiválra. A másodjára sorra kerülő seregszem­lén éppúgy kínálkoznak a jobbnál jobb produkciók, a látványos előadásoktól a zenei ínyencségeki­g. A tegnapi sajtótájé­koztatón ismertetett program változatos választási lehetőséget nyújt az érdeklő­dőknek. Természetesen, nemcsak a kör­nyék lakóit látják szívesen a produkció­kon, hanem az ország valamennyi mű­vészetkedvelőjét, aki csak hajlandó útra kelni egy-egy kivételes esemény kedvé­ért. A június 21-én kaput záró fesztivál fő támogatója, Miskolc megyei jogú város önkormányzata, meg a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, további szponzorai az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Felső-Magyarországi Irodalmi Alapítvány, az Alliance Francaise, a Bal­kans Tours, a Lillafüred Alapítvány, a Pelikán Klub és a Borsodi Sörgyár. Együttműködnek a Miskolci Nemzeti Színházzal, az International Opera Soci­­etyvel, a Berliner Kammeroperral, a Juno­nov. Az operakínálat két nemzetközi pro­dukcióból áll. Verdi Rigolettóját külföldi sztárokkal (José Antonio Campo, Charlac Okaler, Peter Dalinjsky, Dan Serbac, meg a mi Kertesz Ingridünk) és a Kolozsvári Ál­lami Magyar Operával együtt mutatják be Bruno Berger rendezésében és Kesse­­lyák Gergely vezényletével (Diósgyőri Vár, július 2., 3., 5., 6., 7.), Mozart Cosifan tuttéját pedig ugyanott (július 17-18-19- én) viszik színre Henry Akina rendező és Selmeczi György karnagy irányításával. Fellép Kertész Ingrid, Csordás Klára, Bátori Éva, Hercz Péter, Németh Gábor. A Lillafüredi Anna-bálon színházi est­re invitálják a nézőket (július 16.). A ha­tárokon túli magyar színházak kisvárdai társulata Shakespeare Windsori víg nők cí­mű komédiáját adja elő Horváth Z. Ger­gely rendezésében. A gyermekeket a vár­nai Cricket Bábszínház vendégjátéka csá­bíthatja majd a Kossuth udvarba (július 27. és 28.). Gazdag palettát kínál a koncertműsor. A várbeli nyitóbanversenyen Vivaldi, Liszt, Ravel, Orbán György művei szere­pelnek. A dzsesszmuzsikát Szakcsi Laka­tos Béla, a Dresch Kvartett, Dés László és Csepregi Gyula estje képviseli (Kossuth udvar, június 22., 29., július 13.). Ritka ínyencségnek számít a világhírű pravo­szláv kórus (Metód Metropolit Kocev) föl­lépte a Herman udvarban (június 24-én) és az ortodox templomban (június 25- én). A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjére július 1-én a Herman udvar­ban kerül sor. A Kaláka Nemzetközi Folk­­fesztivál tovább színesíti a programot (jú­lius 9. és 10.). A Debreceni Szimfoniku­sok (július 8., Herman udvar), s a Pan­nónia Kamaraegyüttes (július 12., Koro­na udvar) a komoly­zene kedvelőinek, s a dixieland-fesztivál a dzsessz rajongói­nak érdeklődésére tart számot (június 25-26., Várrom). Ugyanitt rendezik meg (au­sztus 19-21. között) az orgonafesz­tivált. Végül, az Angol Szimfonikus Ze­nekar vendégszereplése megy majd ese­ményszámba (Várrom, au­sztus 5.). S ahogyan tavaly, az idén is alkalmat nyúj­tanak a Fiatal művészek gálájának (július 12.). Nem volna azonban teljes a múzsák fölvonultatása, ha kimaradna a szépmű­vészet. Épp ezért képzőművészeti sza­badiskola nyílik július 18-án a Miskolci Galériában (31-éig tart), és vidám vásári bemutatót tartanak a történelmi Avas­dombon festők, fazekasok, muzsikusok (és csepűrágók) az Avasi vasárnap alkal­mából. Lehet hát kedvünkre válogatni a kínálatból. (m. k.) Borzsák István Herder-díjas xjjf'ix ffl * Borzsák István kllasszika filológus is Her­­der-díjban részesül az idén - közölte ked­den Hamburgban az F. V. S. Alapítvány. A 30 ezer márkával járó díjat május 5-én ad­ják át Bécsben, Borzsák professzoron kí­vül Dzevad Juzbasic szarajevói professzor­nak, Stefan Niculescu román zeneszerző­nek, Andrzej Szczypiorski lengyel írónak, a cseh grafikusnak és festőnek, Jitka és Kveta Valovának, a görög költőnek, Cakisz Varvi­­ciotisznak és a litván nyelvtudósnak, Zig­­mas Zinkeviciusnak. Az igen tekintélyes Herder-díjat, amelyet Illyés Gyula és Né­meth László is megkapott, a kelet- és délke­let-európai népekhez fűződő kulturális kapcsolatok ápolásáért és fejlesztéséért ítélik oda, valamint olyan személyeknek, akik kiemelkedőt nyújtottak az európai kultúra gazdagításában. * A Herder-díjakat az idén 31. alkalommal osztják ki. Borzsák István kutatási területe az ókori római irodalom, az antik historiográfia, a klasszikus antikvitás hazai utóélete. 1978 és 1985 között az ELTE BTK latin tanszékének a vezetője volt, tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, s úgyszintén a római Latin Akadémiának. (MTI)

Next