Új Magyarország, 1994. július (4. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-09 / 159. szám

IV. ÉVFOLYAM, 159. SZÁM lavtoiji, 1994. JÚLIUS 9., SZOMBAT TV-lemény •­ Se hordó, se kalasnyikov Dicsérni jöttem Pálfyt, nem temetni, mondanám, ha szónoki emelvényen állnék. De ki szónokol egy (ezúttal, ha nem is szé­pen, de talán nem túl csúnyán) mégiscsak odébb állított új­ságíró tiszteletére? Magam is visszafogom hát a retorikát, érzelmeim­mel is jó lesz csínján bánnom, mert korpa közé kerülhetnek és aztán, ha meg nem is eszik, de összecsámcsogják és kiköpik a disznók. Akik azóta röfögnek Pálfy G. láttán, hallatán, amióta itt rendszerváltozás próbált lenni. S az ő e körüli érdemeit - ha csaholás közben a nyelvét is kiköpi a Kossuth nevét csúfoló rá­dió, meg a nyomtatott szennyes akkor is följegyzi majd a tör­ténelem. A Hét, az ő (volt?) műsora láttán, ahogy őt néztem, hallgattam, persze nem voltam érzelemmentes, akkor sem, ha csak gépiesen morogtam: jól van, Pálfy G. De azért annyit meg­kockáztatok: vagy fognak itt még a franciák lóhúst zabálni, vagy úgyis mindegy. Mert eleve a demokrácia meghazudtolása egy olyan alakuló rezsim, ahol egyáltalán szóba jöhet az, hogy ő nem kellhet. Akkor is, ha ő ezt sokkal lovagiasabban fogta fel, s a Nyugaton kormányváltásokkor csak hibernált főszerkesztők emberségesebb sorsáról beszélt. Ő viszont nem n­aigazi, hanem a miénk. Azé a jobbik Magyarországé, amely hangerejét mérve kisebbségben volt az elmúlt négy évben is, s eztán kivált nem fogja elnyomni a mennydörgést, akárhogy „támogatná" a másik szólam hangját A Hét­ben legutóbb „demokratikusan" nyúlós­­kodó (szavai szerint ugyan csak szemtelenkedő) esztéta, vagy mi a szösz. Ugyanis ki merem mondani: nem hiszek a Pálfy G. és még néhány Pálfy G-k nélküli sajtószabadságban. Vagy csak annyira, mint abban, hogy az elnököt néhány bőrfejű akadá­lyozta meg... de hagyjuk, mert mindjárt megint előjön nekem György Péter, meg a Rádió Krónikája, s a bizonnyal már fene­kedő mind a 168 órája, meg a Népszabadság és a Népszava, holott úgyis van elég bajom. Most leginkább az, hogy - nem a kárörvendők kedvéért mondom ki­­, nincs Pálfy G. Mit tudott és mit tud ez az ember? Például el tudta hitetni velem, hogy itthon vagyok. S ezt nem mostanában kezdte el. Hanem a nagyon régi Híradóban. Mikor, ha ő megjelent, min­dig tudható volt, hogy, ha csak nyúlfarknyi időre is, szó lesz az anyanyelvről, az irodalomról, „vagy más ily fontos emberi lomról", ahogy a költő mondaná. Tán ezért se zavart utólag szapult politikai (?) előélete. Meg azért sem, mert mindig mondtam: az ő egyetlen bűne az utóbbi négy évben az volt, hogy - sokakkal ellentétben - nem árult hazát. (Az érthetőség kedvéért: hordót se, kalasnyikovot se, Hanáknét se, cigányve­rést se, az itthoni hecc- és a külföldi csőbe húzható sajtónak. Viszont műsorai lelepleztek nem egy ilyetén gazemberséget. És nem tette azt sem, amit a honi média nagy része a négy esz­tendő alatt bőven megcselekedett. Azt, hogy - és most őt idé­zem -, szembefordult a magyar nép szabad választásokon megnyilatkozó többségi akaratával. - Hát persze, hogy utálták! És persze, hogy szeretjük. És ha - mint legutóbb mondta - a tévé neki nemcsak a munkája volt, hanem az élete, hát kívá­­­­nunk neki hosszú életet, és visszavárjuk - persze, mielőbb. --------------------------------------------------------­ Jó estét, nyár A nyíregyházi színház műsorterve Véglegesítette 1994/95. évi mű­sortervét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. Az új évad­ban mintegy 300 előadást tart a társulat, melynek tagjai tizenegy premierdarabban is színpadra lépnek. A szeptemberben induló sze­zonban mutatják be Krúdy Gyu­la: A vörös postakocsi; Fodor László-Lakatos László-Fekete Má­ria: Helyet az ifjúságnak!; Ábra­­hám Pál-Mohácsi János: Bál a Savoyban; Gerhart Hauptmann: A bunda; Fejes Endre-Presszer Gá­bor: Jó estét, nyár, jó estét, szere­lem!; Colin Higgins: Maude és Harold; Anton Csehov: Három nővér; Peter Weiss: Marat halála; Nyikolaj Gogol: A revizor; Nemes Nagy Ágnes-Novák János: Bors néni; és Rákosi Péter-Bornai Ti­bor: Mumus visszatér című mű­vét. A darabokat Hegyi Árpád Ju­­tocsa, Kalmár Péter, Mohácsi János, Hernyák György, Bagossy László, Berényi Gábor, Verebes István, Te­­lihay Péter, Megyeri Zoltán, Novák János és Avass Attila rendezi. A premierelőadásokon a színház vezető színészei közül fellép Bá­rány Frigyes, Hetey László, Máthé Eta, Pregitzer Fruzsina, Szabó Tünde és Varjú Olga. Varjú Olga Budapestről most szerződött vissza Nyíregyházá­ra. Rajta kívül új társulati tag lesz Gilzsó György, aki eddig Szolnokon játszott. A 4-I­­V. Nemzetközi Hárfafesztivál A keszthelyi Festetics-kastély ad otthont július 11-én az V. Nem­zetközi Hárfafesztiválnak. A műsorban az Egyesült Államok­ból érkező Sylvia Kowalczuk, a ro­mán Ion Ivan Roncea, valamint a német Helga és Klaus Storck lép fel. Vivaldi, Händel, Dittersdorf, Grandjang, Mozart, Weiner Leó és Debussy egy-egy művét adják elő. Megszólaltatják az est kar­mesterének, az Amerikában élő, magyar származású Aristid von Würtzlernek Modern vázlatok­­ Tegnap, ma, holnap című darabját is. A műsorban a Magyar Virtu­ózok Kamarazenekara működik közre. Az előadást július 13-án a Pesti Vigadóban megismétlik. Megkezdődött a savonlinnai operafesztivál Jönnek a magyarok Az északkelet-finnországi Savon­­linna tavi várában, Olavinlinná­­ban megkezdődött a hagyomá­nyos operafesztivál. A nyitó előadás a tavalyi nagy siker felújítása volt. Verdi Mac­­bethjét július 8-án, tegnap este láthatták a nézők, Ralf Langbacka rendezésében, Anneli Queflander látványos arany és bíbor jelme­zeiben, a színpad fölött függő, s ékkövekként koponyákat „vise­lő" óriási arany korona alatt. A Macbeth a fesztivál végéig, július 30-áig még háromszor kerül színre a hatalmas várudvart el­foglaló, 1600 személyt befogadó nézőtér előtt. A következő bemutató ma es­te a Varázsfuvola, Mozart operája. A mű már a huszadik nyári éva­dot abszolválja az Olaviasinná­­ban, de természetesen nem ugyanaz az előadás, és nem is ugyanazok a szereplők. Még két előadás lesz belőle. Ezt követően a magyarok jönnek. Méghozzá az idei fesztivál fősze­­replőiként, hiszen július 14-én lesz a premierje a Mikó András rendezte Aidának (s még három estén játsszák), 25-én a Magyar Állami Operaház Richard Strauss operáját, a Salomét mutatja be német nyelvű előadásban. Ko­vács János vezényletével, Palcsó Sándor rendezésében. Csikós At­tila díszleteivel (s játssza még két estén), de a másik magyar pro­dukció, Hacsaturján balettja, a Spartacus, a budapesti Opera ba­lettegyüttesének előadásában. Seregi László koreográfiájával. Csikós Attila díszleteiben. Jármai Gyula vezényletével már 23-án bemutatkozik, és még három es­tén át lesz látható. S még egy elő­adásban van fontos szerepe a magyaroknak: Bartók operája, az A kékszakállú herceg vára két elő­adásának (július 21. és 24.) zene­karát az Operaház együttese szolgáltatja. (t. i.) Jelenet a Varázsfuvolából Erdélyi jiddis népdalok Zenés filmet mutatott be a sajtónak a Magyar Televízió Drámai Műsorok Stúdiója. A produkció az egyik megszó­laltatott dal után a „Volt egy­szer egy kis zsidó" címet kapta. Az eredeti helyszínen, Ko­lozsváron és környékén for­gatott filmben három jó han­gú, tehetséges előadó - Gryllus Dánid, Gryllus Vilmos és Tihanyi Szilvia - éneklik, játsszák el a népdalokat saját zenei feldolgozásban. Az elő­adott költemények - melye­ket Kányádi Sándor fordított - szinte teljes folklórmetszetet nyújtanak e fogyatkozó kul­túráról. A bölcsődalok, csú­­folódők, szerelmes énekek határtalan derűvel, iróniával szólalnak meg. A három dal­nok játéka felerősíti e vidám hangulatot, s ezzel nemcsak egy viszonylag ismeretlen népköltészetet keltenek élet­re, de egyúttal kellemes per­ceket is szereznek a nézőnek. A Cselényi László által rende­zett zenés filmet a Magyar Televízió hamarosan műso­rára tűzi. (bertók) Mintha a századelőre jellemző deka­dencia toposzainak kései leltárát halla­nánk John Fletcher napokban bemutatott hangjátékában .Halál és tangói. Van itt min­­den­ mocskos kikötő, ahol csak pléhdoboz akad a horgász damiljára, vagy az érzéki, életteli táncra, a valódi tangóra, de csak le­robbant táncterem van, öregasszonyokkal. Túlontúl egyszerű behelyettesíteni e metafo­rákat, aminthogy csak oly egyszerű az a foly­tatásban is. Hogy a két barát egy világítóto­ronyba menekül: keresni, várni. És nem is hiába. Mert egy nap feltűnik a radarernyőn a zátony felé sodródó hatalmas hajó, amely semmilyen figyelmeztetésre nem reagál. Oda kell repülniük, helikopterrel, leszállni a fedélzetre és felfedezni: a hajónak nincs ka­pitánya. Utasai valamennyien a bálterem­ben tartózkodnak. Táncverseny van, tangó­verseny, amelynek tétje a kapitányi poszt. Talán. Hiszen sejtjük azonnal: az ösztönök, a szenvedélyek megtestesült terébe­­ ütöttünk, amely talán csak a keresők lelkében létezik, de most itt vannak, valóságosan is. Legyőz­hetik a szenvedélyeket, azért, hogy meg­menthessék a hajót. A rádió mellett Halál és tangó Nem sikerülhet. Épp csak fel tudnak szállni helikopterükkel, amellyel aztán áttö­rik a legfelsőbb rétegeket is, hogy az ezote­­riák birodalmába jussanak. Az angyalok vi­lágába. Ahol a bölcsesség és a hideg ész olvad össze, afféle „se hús, se hal" lét ez; ahol az an­gyalok, mi tagadás, unják már nagyon az öröklétet. Testszagokat szeretnének, ízeket, csókot és táncot. És láss - illetve hallj... - cso­dát: az egyik angyal az életbe tangózza magát, így kerülnek vissza a koszos kikötőváros­ba, ahol csendesen tengetik tovább napjai­kat. Megjárták az ösztönök és az ész biro­dalmait, tapasztaltak annyit, hogy beérjék már a köztessel - ami az élet maga. Eldönthetetlen: a rendező koncepciója (Balogh Gábor) vagy maga a darab első részé­nek szövegteste okoz kezdetben csalódást. Mondom: tulajdonképpen toposzokat hal­lunk csupán, de annyi hitelességre törek­véssel, annyi empátiával, hogy az már zava­ró. Hiszen nincs rosszabb annál, mint mikor a közhely eredetiként kezd hangzani. Elő­ször még mosolygunk, majd hirtelen észre­vesszük: már maga a történet is enged ben­nünket mosolyogni. Lassan áthangszerelő­­dött: kevesebb lett a hév, több a szeli­d irónia. Lám, már az is megvan, honnan igen is­merősek a szereplők. Hiszen egy kicsit ők maguk is alteregók. Jeff (Gáspár Sándor) nem más, mint a már jóval öntudatosabb, e szá­zadi, technokrata Sancho Panza. Byron (Mé­hes László) természetesen Don Quijote, per­sze már a rosszabb, huszadik század végi, fásult idealizmussal. Aki már csak a keresés­re emlékezik, magát a hiányt jobban érzé­keli, mint a hiány tárgyát. Celia (Takács Kati) és Grace (Szirtes Ági) kettős Dulcinea-figurája pedig Fletcher külön tréfája: vagy test, vagy lé­lek, hölgyeim. Szív és ráció­­ nem megy. És ennek kimondása tulajdonképpen a hangjáték szándéka is. Hogy számunkra - szintén - sem ez, sem az nem járható. Csu­pán a köztes adatott meg. Az ember végül már azt szeretné, bárcsak a darab vége len­ne inkább elrontva! Hogy az iróniát, és ne a léleklázt érezzük közhelynek... Tamási Orosz János KULTÚRA Finnek, lappok, obi-ugorok Reguly Antal emléke A Néprajzi Múzeumban kiállítás nyílt a 175 esztendeje született Reguly Antal emlékére. Hajdú Péter akadémikus emlékezett a hányatott életű tudósra. A finnugor népek egyik leg­nagyobb kutatója Zircen szüle­tett. Előtanulmányai végeztével beutazta a finnek, a lappok és legközelebbi rokonaink, az obi­ugorok (hantik és manysik, ré­gebbi szóhasználattal: vogulok és osztyákok) földjét. Viszontag­ságos és embert próbáló útjáról páratlanul értékes gyűjtemény­nyel tért haza 1848-ban. A kuta­tóét azonban aláásta Reguly egészségét, és fiatalon, 39 esz­tendős korában elhunyt. Hatal­mas tudományos örökségét már nem tudta feldolgozni. Ez a fel­adat méltó utódaira - Hunfalvy Pálra, Munkácsi Bernátra, Pápay Józsefre és Fokos-Fuchs Dávidra maradt. Július 11-én Zircen, a Reguly Antal Tájmúzeumban emlék­ülésre kerül sor. A nagy tudós szellemét idéző előadások hangzaak el. Krasznai Kerény „Villax Ferdinánd zirci apát tu­dománypártoló szerepe", Sel­­meczi Kovács Attila pedig „Az is­meretlen Reguly" címen tart felolvasást. Az ülést követően az ünnep­ség résztvevői koszorút helyez­tek el a fiatalon elhunyt tudós emlékművénél. el. Krasznay Kerény emlékművei Reguly Antal Visegrádi Palotajátékok Megkezdődött a Visegrádi Nem­zetközi Palotajátékok háromna­pos rendezvénysorozata. Dél­előtt a Királyi palotánál lovagi tornán bajvívók idézték fel a kö­zépkori időket. Várostromot, és íjászversenyt is láthatott a kö­zönség. Az érdeklődők megis­merkedhettek a középkori mes­terségekkel is. A Sirály étterembe betérő vendégek pedig korabeli receptek alapján készült ínyenc­ségek között válogathattak kö­zépkori zene kíséretében. Ma az erdei művelődési ház­ban egész napos természetvé­delmi vetélkedő lesz. Délután a Toldi-verseny középdöntőjét tartják, ahol az ország legerő­sebb embere címért folyik a küz­delem. Este középkori udvari vi­gasságon jelmezbál várja a pub­likumot. Vasárnap eldől, ki nyeri a Toldi-vetélkedőt. Középkori koncertek gondoskodnak a jó hangulatról és egész nap látvá­nyos vigasság színhelye lesz az ódon Visegrád. Pilinszky-művek Gyulán Pilinszky János két oratóriumát mutatja be a Gyulai Várszínház társulata július 18-án, hétfőn és 19-én, kedden a Városháza dísz­termében. A KZ oratórium és az Urbi et orbi című műveket Iglódi István állítja színre. Az előbbi mű­ben Csernus Mariann, Gregor Ber­nadett főiskolai hallgató és a kis­fiú szerepében Kovács Máté ját­szik majd, az utóbbiban Kozák András, Szakácsi Sándor, Izsóf Vil­mos és Felkay Eszter lép színre. A Pilinszky-művek zenéjét Orbán György szerezte, a díszle­tet Erdélyi Károly, a jelmezt Tor­­day Hajnal tervezte. Mindkét gyulai előadás este fél kilenckor fog kezdődni. Vadvízország művészei Felsmann Tibor textilművész és Varga György festőművész mun­kái láthatók a győr-ménfőcsana­­ki Bezerédi-kápolnában. A tárla­ton a mosonmagyaróvári alko­tók szigetközi impresszióikat megörökítő gobelineket, térhatá­sú textíliákat, továbbá akvarelle­­ket és kisplasztikákat mutatnak be. A művek közös jellemzője, hogy ihletőjük az egykori vad­vízország, a ma vízhiánytól szen­vedő szigetközi táj. A hónap végéig látogatható tárlat a ménfőcsanaki képzőmű­vész-alkotótelephez­­ kapcsoló­dik. Az alkotótábor idén már nyolcadszor fogadta az amatőr képzőművészeket, akik között Erdélyből, a Felvidékről, a Csal­lóközből és Svédországból érke­zettek is vannak. Munkáikból jú­lius 15-én műhelykiállítás nyílik. A művésztelepet a győri közmű­velődési alap és a Szabadműve­lődési Alapítvány támogatta. Piktor tábor Elutazott tegnap az esztergomi általános iskolások egy csoportja a szlovákiai Párkányba, ahol a környező országokban élő ma­gyar származású társaikkal tíz napot töltenek együtt a nemzet­közi piktor táborban. A táborban a képzőművészetet szerető és művelő erdélyi, kárpátaljai, hor­vátországi, szlovák és magyaror­szági gyerekek foglalkozásait szakavatott képzőművészek ve­zetik. A gyerekek az ő irányítá­sukkal rajzolnak, festenek és is­merkednek a környékkel. A tá­borzárást követően, amelyet az esztergomi József Attila iskolá­ban rendeznek meg július 18-án, kiállítást nyitnak ugyanott a résztvevők alkotásaiból.

Next