Új Magyarország, 1994. augusztus (4. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-01 / 178. szám

ÁRA: 19,50 FT IV. ÉVFOLYAM, 178. SZÁM , 1994. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ. ­ Közbiztonság, önkormányzatok, világkiállítás Az előző kormán­y oldalvizén Az új kormány beiktatásával az SZDSZ egykori frakcióvezetője, Incze Gábor vette át a belügy- m­iniszteri tárcát. Sokak szerint a jelenlegi koalíció egyik legrokon­szenvesebb politikusa. Lapuinknak adott interjújában elmondta, hogy az elmúlt négy évben megkezdett utat, kisebb változtatásokkal, de folytatni kell. A közbiztonság sta­tisztikai adatai tavaly megálla­­podtak, és ezek a számadatok Kó­nya Imre belügyminisztersége alatt sem rosszabbodtak.­ ­ Kuncze Gábor számára mit jelent a belügyminiszteri tisztség? - A kérdés mögött egyfajta belügyminisztériumi kép húzó­dik meg. Ezt azért merem ilyen nagy biztonsággal állítani, mert amikor felmerült, hogy én leszek a belügyminiszter, akkor ben­nem is egészen más kép élt, mint most­­ két hét után. A BM-ről még mindig él egy társadalmilag nem túl szerencsésnek mondha­tó megítélés. Az ismerőseim, amikor megtudták, hogy én le­szek a belügyminiszter, ször­­nyülködve a fejükhöz kaptak. Az eltelt idő után azt mondha­tom, hogy a minisztérium tevé­kenysége roppant szerteágazó, ennek csak egy szelete az a ren­dészeti terület, amely a rendőr­ség, határőrség fogalmát meríti ki, s amely a közvéleményben hátrányos képet kelt a BM-ről. A minisztérium munkájának na­gyobbik része a közigazgatással összefüggő feladatok ellátása, például az önkormányzatok ha­táskörének szabályozása, vala­mint részben felelős az ország közigazgatási rendszerének fej­lesztéséért és reformjáért. Gon­dolok itt elsősorban a közalkal­mazotti és köztisztviselői karral kapcsolatos szabályozásokra, il­letve ezen ágazatok továbbfej­lesztésére. Ebből is látható, hogy a belügyminisztérium valóban civil minisztérium. (Folytatása a 4. oldalon) A belügyminiszter liftbe száll FOTÓ: KÖRMENDI IVÁN ------------------------------------------------ Az Országgyűlés új házszabály tervezete A jogszabálycsomag gyorsítja a törvénykezést Egyelőre nem érkezett képvise­lői módosító indítvány az Or­szággyűlés új házszabályterve­zetéhez, amelyet a közelmúltban postáztak a nyári szabadságukat töltő honatyáknak. A parlament tisztikara azt szeretné, ha a kép­viselők augusztus 22-éig eljuttat­nák a házszabályhoz fűzött ész­revételeiket, módosító javaslatai­kat az alkotmányügyi bizottság­hoz, így a tervek szerint a jövő hónap végén összeülő törvény­­hozás az elsők között határoz­hatna a T. Ház működését szabá­lyozó jogszabálycsomagról, és szeptembertől már alkalmazhat­nák is az új házszabályt. Az új házszabálytervezet leg­fontosabb céljának kormánypár­ti és ellenzéki politikai erők egyaránt azt tartják, hogy alkal­mazásával gyorsabbá, hatéko­nyabbá válik a törvénykezés. A jogszabálycsomag emellett fon­tos garanciákat is tartalmaz a parlament demokratikus műkö­désének szavatolására. A terve­zet mindenekelőtt rögzíti a kép­viselők működésének szabadsá­gát, amikor kimondja: a képvise­lők tevékenységüket a köz érde­kében végzik, és ebbéli működé­sükben nem utasíthatóak. » (Folytatása a 4. oldalon) . Szent Kristóf, az utazók védőszentje tiszteletére a Somogy megyei Szántódpusztán tegnap megszentelték az úton levőket mti-fotó: K. szabó Sándor Ruandai segélyakciók Lassan kezd visszatérni az élet a kigali repülőtérre, ahová szom­baton kanadai katonák érkeztek, és ahová azokat az amerikai ka­tonákat várják, akik majd segéd­keznek a repülőtér teljes körű működésének felújításában. A kanadaiak a kommunikációs szolgáltatások és a légi irányítás biztosítását kezdték meg, és idő­közben már fogadták is az első amerikai különítményt. Szomba­ton a brit kormány is úgy dön­tött, hogy hatszáz fős katonai alakulattal segíti a ruandai válság megoldását. A brit csapat mérnö­kökből és egészségügyi szakem­berekből áll. A kelet-zaire-i menekülttábo­rokban minden nappal csökken a kolerában meghalók száma, ennek ellenére ezrével sorakoz­nak a temetetlen holttestek a körzetben. Katonák és segély­­szervezetek beszámolója sze­rint végre sikerült egy víztisztí­tó berendezést felállítani a Ki­­vu-tóra: ez jelenleg napi félmil­lió liter vizet tisztít meg, de en­nek a kétszeresére is képes len­ne, ha meg tudnák oldani a ki­pumpált víz nagyobb mennyi­ségben való továbbítását. A se­gélyszervezetek alkalmazottai szerint mindenekelőtt a külön­böző tevékenységek összehan­golására lenne szükség, így igen sokat takaríthatnának meg a drága időből. (Folytatása a 2. oldalon) 6. oldal Sokszor azt láttam, hogy a vidéki programok készítői tudják, hogy mit akarnak. Ugyanezt nem éreztem például a fővárosnál. Itt az volt a lényeg, hogy épüljön a híd, menjen a munka. A puli, a csibe, a síp­­ mind sokadrangú dolog. Emlékszünk, milyen kava­rodások voltak ekörül. Lehet, hogy ez is része annak, hogy nem tudtuk magunk mellé állítani, megnyerni az ügynek az expó ellenzőit. ■4 4 4 konzervatív 11. Oldat­h­atár a magyarok, a zsidók, a románok, a m­odernisták, sokfélék. Az egyik fölhorkan, amikor a modernista belémar, a másik meginog, a har­madik kitér a hitéből, látván, el­lenfelének már megint igaza van ebben meg ebben. A bölcs konzer­vatív örül. Káros előzékenység Az új magyar kormány a jelek szerint a rekkenő hőség ellenére is eltökélten készül arra, hogy sürgősen javítson viszonyunkon szomszédainkkal, elsősorban és értelemszerűen Szlovákiával és Romániával. A szándékban - természetesen - nincs semmi kivet­nivaló, minden akkori ellenzéki bírálat ellenére erre törekedett a korábbi koalíciós kormányzat is. Alapvetően és igazából egyet lehet érteni azokkal az elképzelésekkel is, amelyek a napi sajtóban vissza-visszatérő alapszerződések megkötésének budapesti felté­teleit rögzítik, s amelyekről hétvégi interjúiban bőségesen nyilat­kozott a kabinet illetékes államtitkára. Az aggodalom és a határon túli magyarság jövője iránti féltés inkább akkor merül fel a szemlélőben, amikor a valóban remélt történelmi megbékélésre irányuló munkálatok ütemére tekint. Nem véletlenül tartja a mondás, hogy hamar munka ritkán jó - aligha hihető, hogy most röpke pár hét leforgása alatt sikerül olyan dokumentumot szentesíteni, amely kölcsönösen előnyösen, tartósan és­­ ami nem lényegtelen betarthatóan, a számonkérés lehetőségét is érvényesítve helyezné új alapokra kapcsolatainkat akár Pozsonnyal, akár Bukaresttel. Lehetséges persze, hogy aggódásunk teljességgel megalapozat­lan, csak hát amíg az érdemi információ helyett kétségek és ké­telyek homálya lengi körül például a kulisszák mögött roham­léptekkel formálódó magyar-szlovák alapszerződést, addig nehe­zen tudunk hinni még a józannak tetsző érveléseknek is. Az egyol­dalú gesztusok politikájának különösen a választási kampány­időszakban sokat hangoztatott gondolata a kormányra jutott pártok részéről is zavaró bogár lehet fülünkben, mert ennek tu­datában még az sem elképzelhetetlen, hogy valamilyen - s felté­telezhetően számunkra nem a legelőnyösebb -formában Bős ügye is az alapszerződési játszma részévé válik. Ez felettébb káros el­őzékenység lenne részünkről, hiszen az őszi választások árnyéká­ban nem látszik a szlovák válaszgesztus. Román részről sem igye­keznek - egy szó szoros értelmében vett gesztussal - igazából le­állíttatni Kolozsvárott a kétes célzatú, történelminek mondott ásatásokat... !­ Daróczi László ---------------------------------------------------------------------------­Bosznia Harcok és szankciók A boszniai szerbek szombaton tiltott nehézfegyverekkel tüzet nyitottak Gorazdénál. Egy hét alatt ez volt a hatodik megsértése a körzetre vonatkozó nehézfegy­ver-tilalomnak. A közelben tar­tózkodó boszniai csapatok veze­tői úgy tudják, hogy a szerbek a jövő héten meg akarják támadni a muzulmán várost., Harcok zajlanak Bihac körze­tében is, ahol muzulmán kor­mánycsapatok küzdenek mu­zulmán lázadók ellen. Itt lövedé­kek érték az ENSZ egyik épüle­tét is. A város körzetében a kor­mánycsapatok soraiból százan meghaltak és ötszázan megsebe­sültek az elmúlt két hétben. (Boszniai összefoglalónk a 3. oldalon) Berger már vezet, mögötte azonban teljes a káosz a hockenheimi Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki futam rajtja után. Az osztrák pilóta végig vezetve nyerte a versenyt, amelyen több­ször is levegőben lógott a katasztrófa FOTÓ: DPA - THOMAS MUNCKE Az URH-n is foghatja! Hallgassa a Reggel 6-tól rádiót! 24 óráig Am 810 kHz (középhullám) Fm 89,5 és 93,9 Mhz (ultrarövidhullám)

Next