Új Magyarország, 1994. augusztus (4. évfolyam, 178-203. szám)
1994-08-06 / 183. szám
IV. ÉVFOLYAM, 183. SZÁM magazin 1994. AUGUSZTUS 6., SZOMBAT A második résztvevő ma m ar _ ---megjelent publikációk bakran említik a hegyicsapatokat. A szerzők általában elismerő hangon szólnak a „hegyiekről", dicsérik szervezettségüket, szakmai tulajdonságaikat. Az eddig megjelent írások azonban csak kevés adatot közölnek a hegyicsapatok megalakulásáról, békeéletéről és harcairól. Ezen a helyzeten kívánok lehetőségeim szerint változtatni. Magyarországnak a hegyiharc körülményeinek megfelelő szervezésű és felszerelésű alakulatai 1939-ig nem voltak. Kárpátalja visszacsatolása után merült fel az igény arra, hol a magas hegyek között vívandó harcban is alkalmazható, speciális csapataink is legyenek. A magyar honvédség hadrendjébe, konkrétan a Vili. hadtest kötelékében, 1939 őszén került az 1. hegyidandár három hegyivadász-zászlóaljjal és néhány dandár közvetlen alegységgel kb. 2500 fővel. A HM 39 000(emn. l)a 1939 szám alatt megjelent hadrendi táblázat szerint az 1. hegyidandár-parancsnokság állomáshelyéül a Latorca folyó melletti Szolyvát jelölték ki. Az 1. hegyizászlóalj az Ung folyó völgyében levő Perecsenyben, a 2. zászlóalj a dandárparancsnokság székhelyén, Szolyván, a 3. pedig a Felső-Tisza völgyében levő Rahón került elhelyezésre. A dandár közvetlen alegységek - egy páncéltörő század, egy motorkerékpáros szakasz, egy páncélgépkocsi-szakasz, egy lovasszázad, egy níradószázad, valamint a szűk dandárvonat - a Munkácson levő laktanyákban kaptak helyet. A hegyicsapatok megalakulásáról a Magyarország hadtörténete 2. kötetének 29. oldalán a következők olvashatók: „A VIII. hadtest megalakítása után hozták létre a hegyidandárokat, három zászlóaljjal és zászlóaljanként egy-egy hegyiágyús üteggel. Ezek fegyverzete meghaladta a gyalogságét. A hegyivadász-század 16 golyószóróval (a gyalogos nyolc) és három nehézgéppuskával rendelkezett, géppuskás századainak 12 géppuskája (a gyalogságnak kilenc) volt." Ezek a számok pontosak, de csak egy dandár létesült 1939-ben és a századok nevében akkor még a vadász szó nem szerepelt. Az 1. hegyidandárt első alkalommal 1940 nyarán mozgósították (létszámát kb. 6000 főre növelve), amelynek végrehajtása után a Románia ellen felvonuló magyar főerők északi szárnyának biztosításával kapcsolatos feladatokat látta el. A 2. bécsi döntés után kialakult helyzetnek megfelelően a magyar királyi honvédségben szükségessé vált szervezeti változások az 1. hegyidandárra is kiterjedtek. Első ütemként leszerelték a mozgósításkor behívottakat, másodikként megváltoztatták a békeszervezetét. Az 1941. június 22-ét követő napokban újból mozgósították az 1. hegyidandárt, amikor a vezérkar a Szovjetunió elleni háborúban való részvétel céljából megalakította az ún. Kárpátcsoportot, amelybe a gyorshadtesten kívül besorolta az 1. hegyidandárt és a 8. határvadászdandárt. A felvonulás során, az időveszteség elkerülése érdekében, az 1. és 2. hegyizászlóaljat alárendelték a 8. határvadászdandár parancsnokának, helyettük az 1. hegyidandár parancsnoka két határvadász-zászlóaljat kapott. Az 1. hegyidandár parancsnoka (Felke Jenő vezérőrnagy) 1941. július 1-én 7 órakor indította meg csapatait a Tatár-hágón át Mikulicsin irányába. A lerombolt műtárgyak miatt a dandár fő feladata a műtárgyak helyreállítása, majd a Dnyeszteren túlra előretört gyorshadtest utánszállítási útvonalának biztosítása, valamint a Kárpát csoport-parancsnokság által kijelölt megszállási területeken a katonai közigazgatás ellátása lett. A dandár csapatai 1941 decemberében tértek vissza békehelyőrségeikbe, anélkül, hogy valamilyen harci tapasztalatot is gyűjtöttek volna. 1942 elejétől, a békelétszámra való viszszatérés után 1943 szeptemberéig a dandár csapatai a békekiképzési terveknek megfelelően folytatták életüket A hegyidandár zászlóaljait 1943-ban tisztelték meg a hegyivadász elnevezéssel. Azt megelőzően csak „hegyieknek" nevezték őket. A hegyivadász-zászlóaljakat a felső vezetés segítette abban, hogy nevük, tekintélyük legyen az egész hadseregben. A zászlóaljak ruházatában is kifejezésre jutott a megkülönböztetés. Ernyős (simléderes) sapkát kaptak, a sapka baloldalát havasi gyopár díszítette. Vasárnap fajdkakastollat lehetett a sapka mellé tűzni. Sínadrág és szakszerűen megvasalt hegyi bakancs tartozott az öltözékhez. A tisztek szövetből készült rövid körgallért hordtak. Lehet, hogy az öltözet, de még bizonyára sok más is hozzájárult ahhoz, hogy a jó szellem és az összetartozás érzésének fokát illetően a hegyivadászzászlóaljaknak nevük, hírük volt. A Laskai Ferenc vezérőrnagy parancsnoksága alatt álló 1. hegyidandár 1943 őszén Erdélyben és a IX. hadtest alárendeltségébe került, áthelyezésre. Ezzel egyidejűleg a Magyar Királyi Honvédség Kárpátalján egy újabb hegyidandárt létesített. Ez lényegében a VIII. hadtesthez tartozó 8. határvadászdandárból alakult meg. A 2. hegyidandár szervezete szinte teljesen azonos lett az időközben az öt zászlóaljra kiegészített 1. hegyidandáréval, csupán lovasszázadot nem kapott. A 2. hegyidandár parancsnokává Fehér Géza vezérőrnagyot nevezték ki. A hegyicsapatok jelentőségének és számának megnövekedése a tisztképzésben is kifejezésre jutott. Az 1943 őszén kezdődő kiképzési évben már hegyivadász osztályok is létesültek a Ludovika Akadémián. A két dandárt 1944. március 15-én mozgósították. Ennek végrehajtását jelentősen zavarta az ország nagy részének németek által március 19-én végrehajtott megszálása, amelynek következtében a hegyidandárok felvonulása az északkeleti határhoz a tervezettnél később kezdődött meg. A Wermacht hadinaplója szerint a budapesti német katonai attasé már március 30-án azt jelentette Berlinnek, hogy a magyar 1. és 2. hegyidandár keleti irányban átlépte az országhatárt, a 16. és a 24. gyaloghadosztályok a határ felé vonulnak, a 2. páncélos hadosztály pedig április 3-án indul. A felvonulás fő akadálya a nagy havazás, amely megnehezíti az átkelést a kárpáti hegyszorosokon. Ölvedi Ignác Az 1. Magyar Hadsereg története című könyvében a hadsereg felvonulása végrehajtásának leírása során ugyancsak említést tesz a hegyidandárokról. A könyv 73. oldalán olvashatjuk: „A Kárpátok havas, jeges útjain nehezen ment az átkelés. Csak a hegyivadász-csapatok birkóztak meg időre a feladatokkal." Az 1. Magyar Hadsereg mozgósításáról, felvonulásáról és az ezt követő támadásról részletesen ír Jolsvay Viktor szolgálaton kívüli vk. ezredes A Magyar Királyi 1. Honvéd Hadsereg története című tanulmányában, amely a Dálnoki Veress Lajos vezérezredes szerkesztésében készült Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920-1945) címet viselő könyvben jelent meg. Jolsvay ezredes leírásából tudjuk, hogy az 1. hadsereg támadása - kétszeri halasztás után - végül is április 17-én 14 órakor indult meg. A hadsereg parancsnoka az 1. és a 2. hegyidandárt a Kolomeától D-re eső területre kívánta előrevonni, ahol azok a XI. német hadtest alárendeltségébe lépnek. Bühnau német altábornagy, a két hegyidandárral, a 2. magyar páncélos hadosztállyal és a 24. magyar hadosztállyal Nadvornát, Delatint és Kolomeát kívánta elfoglalni. Mivel a szovjet csapatok nem fejtettek ki túl erős ellenállást a páncélos hadosztálynak könnyen sikerült elfoglalnia Nadvornát, az 1. és 2. hegyidandárnak pedig Delatint. A páncélos hadosztály további térnyerése következtében a német tábornok 18-án a két hegyidandárnak új feladatot adott. E szerint a Prut folyótól D-re eső területen kellett keleti irányba előrenyomulniuk. A XI. német hadtestparancsnokság Kolomen ellen április 26-án szándékozott támadást indítani a két dandár, a 24. hadosztály és a 2. páncélos hadosztály erőivel. Az 1. hegyidandár két zászlóalja hajnali 5 óra helyett már 3 órakor át is kelt a Prut folyón és előretört a kolomeai repülőtér D-i szegélyére, ahol beásta magát. Eközben a 2. hegyidandár csapatait Kolomea déli része felől kb. 50 harckocsival megerősített szovjet erő támadta meg, melynek következtében a dandár zászlóaljai nagy veszteséget szenvedve, DNY irányban visszavonultak. Ezért, és a 24. hadosztály lemaradása miatt, a Kolomen elleni támadás nem indult meg, sőt este 6 órakor a XI. német hadtestparancsnokság rádión azt rendelte el, hogy „az 1. hegyidandár a sötétség beállta után csapatait vegye vissza Prut déli partjára és ott rendezkedjék be védelemre". Az 1. hadsereg támadó hadművelete április 17-vel lényegében véget ért. A hadsereg parancsnoka ezt követően a két hegyidandárt kivonta Bühnau tábornok vezénylete alól és a VI. hadtest parancsnokának, Farkas Ferenc altábornagynak rendelte alá, aki az elért terepszakasz mögött jelölte ki a hadtest védelmének első vonalát. A védősáv közepére az 1., a jobbszárnya mögé pedig a 2. hegyidandárt állította. Május elején a 2. hegyidandár parancsnokságát Fehér vezérőrnagytól ideiglenesen Újlaky György ezredes majd néhány hét múlva Makray Sándor vk. ezredes vette át. „Fehér vezérőrnagy tudománya - német vélemények szerint - csődött mondott." - írja Gosztonyi Péter: A magyar honvédség a második világháborúban című könyvében. A támadás és a védelembe való átmenet során elszenvedett veszteségek pótlására az otthon megalakult pótzászlóaljak június elején kaptak parancsot. Zászlóaljanként 200 katonát és öt tisztet kellett felkészíteniük és útbaindítaniuk. Velük hozzávetőlegesen újból hadilétszámúak lettek a zászlóaljak. 1944 július második felében nagyerejű támadás érte az 1. Magyar Hadsereg balszárnyán elhelyezkedő VII. hadtest csapatait. A magyar hadosztályok dél, illetve délnyugat irányába, azaz a Kárpátokba igyekeztek visszavonulni. A visszavonulás menekülésszerűvé vált és egészen Delatinig folytatódott. „Onnan - olvashatjuk a Magyarország hadtörténete 2. kötetének 387. oldalán - a 27. könnyű hadosztály, az 1. hegyidandár, a 24. és a 25. gyaloghadosztály, valamint a 18. tartalékhadosztály július 26-27-én visszahúzódott a Hunyadi-állásba, a 2. hegyidandár pedig Mikulicsinban foglalt állást, hogy védje a Tatár-hágóhoz vezető egyetlen útvonalat." Hunyadi-állást védő hegyivadászzászlóaljaknak a támadók minden vállalkozását sikerült visszaverniük. Igen heves és sikeres harcot vívtak július 27. és augusztus 2. között, a Rotundul szakaszon az 1. hegyidandár és augusztus 4. és 8. között a Tatár-hágóhoz vezető út mentén emelkedő magaslatok visszafoglalása során a 2. hegyidandár zászlóaljai. A következő hetekben szilárdan kézben tartott magashegyi állásokat, Romániának a német szövetségből való kiválás után, a hegyidandárok szeptember 9-én hagyták el és ekkor vonultak vissza az ún. Tatár-hágói hídfőhöz, ahol néhány napos szünet után nagy veszteséget okozó aktív védelmet folytattak. Időközben a vezérkar a békehelyőrségekben működő póthegyi alakulatokból két 4-4 zászlóaljas és 1-1 tüzér osztályos póthegyi dandárt szervezett, melyet az Erdélyben felállított 2. magyar hadseregnek rendelt alá. A két dandár a 7. pót-gyaloghadosztályal együtt alkotta az ún. Finta-csoportot, amely részt vett a Nagyvárad-Csucsa- Kolozsvár terepszakaszról Dél-Erdély irányába megindult támadásban és az azt követő visszavonulásban. A visszavonulás során jelentősen legyengült póthegyieket beolvasztották más kötelékekbe. Az 1. és 2. hegyidandárt szeptember végén kivonták a Tatár-hágó környéki harcokból. Az 1. dandár hadseregtartalékként az első lépcsőben levő hadtestek mögött, a várható támadási irányokban helyezkedett el. A 2. dandár a hadsereg védősávjának balszárnyát védő III. hadtest alárendeltségébe került. Az október 15-én meghirdetett fegyverszüneti terv kútba esése utáni napokban a hegyivadász zászlóaljakat az Uzsoki- és a Vereckei-hágón átkelt szovjet erők ellen vezették be, miközben az Alföld felöli bekerítés is veszélyeztette őket. November elején a Csap-Ungvár közötti vasútvonalig visszavont hegyivadász-zászlóaljak már csak árnyékuk voltak korábbi mivoltuknak. December elején a harcból kivont két dandárt Baráthosi Lajos ezredes parancsnoksága alatt összevonták és 1. hegyidandár néven működtették tovább, de úgy, hogy századait a Hernád-völgy térségében harcoló német zászlóaljak megerősítésére rendelték, amelyek román erők ellen harcoltak. A hegyiek közreműködésével a németek ott több mint két héten át fogták fel a románok meg-megújuló rohamait. Az ezt követő visszavonulás után a magyar századok Rozsnyó térségében újból a hegyidandár-parancsnokság irányítása alá kerültek és Szilicei-fennsíkon, szlovák területen a magyar 24. gyaloghadosztálynak alárendelve folytatták védelmi harcukat január végéig. A harcok során erősen megfogyatkozott hegyieket február havában Morvaország területére vonták vissza újabb feltöltésre. Március elején kapta a parancsot a Morvaország területén kiképzéssel foglalkozó dandár, hogy meneteljen a Kiskárpátokon, Galántán, majd a Csallóközön át a Dunántúlra, azzal a céllal, hogy ott csatlakozni tudjon a németek hamarosan meginduló nagy tavaszi ellentámadásához. Győrön haladt keresztül a dandár, amikor ismertté vált, hogy a szovjet csapatok megállították a németek ellentámadását, s friss erők bevetésével támadásba lendültek. Ezért a dandárnak védelemre kellett berendezkednie a Rába vonalán. Vitéz Eeeves Toronyi Ferenc volt vk. őrnagy Elfelejtett seregtestek című visszaemlékező írásában arról olvasunk, hogy „A IX. hadtest parancsnokságot március közepén Szlovákiából áthelyezték Győr területére. Innen irányítottuk a 27. gyaloghadosztály és egy hegyidandár harcait. Majd a Szent László hadosztályt is alánk rendelték, de mire Pápára mentem utánuk parancsokat adni, eltűntek. Az orosz támadás lendülete azonban túlhaladott minden rendszeres és következetes intézkedést." Dombrádi Lóránt-Tóth Sándor: A Magyar Királyi Honvédség 1919-1945 című könyvének 442. oldalán a következők olvashatók: „Az 1. hegyidandár zöme, több mint kilencezer ember, a Mosonszentjános melletti Jessze-majornál, Kossuth Sándor ezredes dandár-tüzérparancsnok és Szelepcsényi Tibor vk. őrnagy vezetésével szervezetten átállt a szovjet csapatokhoz." (Ez április 1-én a kora reggeli órákban történt.) Az 1. hegyidandár tisztjei és katonái a kezdeti biztató jelek ellenére, miszerint az új magyar honvédség tagjaivá válnak, hadifoglyok lettek. A dandár Nyugatra távozott tisztjei és katonái sem vettek részt a további harcokban. Egy hónap elteltével ők sem kerülték el az orosz, illetve az amerikai fogságba esést. Az egykori magyar hegyicsapatok megalakításáról, működéséről, majd megszűnéséről szóló ismereteink nemcsak az M. Kir. Honvédségről alkotott képet teszik bennünk teljesebbé, árnyaltabbá, hanem néhány tanulság levonására is alapul szolgálnak. Ezek közül itt kettőre hívom fel a figyelmet. Az első: Bár nincsenek magas és középmagas hegyi körzeteink és így Magyarországnak aligha lenne indokolt speciális hegyi csapatokat tartania, de az erdős-hegyes körülmények közötti tevékenységre csapataink és természetesen személyi állományunkat fel kell készíteni. (Hazánk területének jó egyharmada erdővel borított és alacsony hegyes dombos.) A korszerű kiképzés során sok „hegyi módszert" lehet és kell alkalmazni. Ebből az következik, hogy az egykori kiképzési módszereket a mai kiképzőknek tanulmányozniuk kell és abból minél többet be kell építeniök a kiképzési tervükbe. A második: tanulmányozandó témája kell, hogy legyen a mai tisztikarnak az a kérdés, hogy milyen módon érték el annak idején a hegyi katonák közötti erős összetartozás érzést, az egészséges csapatszellemet, a gyakorlatban pedig az együttműködési és az egymást segítő készséget. Nyilvánvaló, hogy az ilyen irányú ismeretekből több minden hasznosítható lesz napjaink vezetési, kiképzési és nevelő munkájában. Az MK Móricz Lajos: Allíria egykori magyar hegyicsapatok Harc közben a havas Kárpátokban A Szerző 1943-ban Az 1. hegyidandár megalakulása 50. évfordulójára készített emblématerv