Új Magyarország, 1994. október (4. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-25 / 250. szám

24 IV. ÉVFOLYAM, 250. SZÁM 1994. OKTÓBER 25., KEDD cW ­t.Szilágyi György: MA, UGYANOS Impozáns épület a Rákóczi úton, a Baross tér és Erzsébet körút között: Rákóczi-udvar. Nap mint nap elmegyünk mellette, de aligha vesszük észre, se kánikulában, se máskor. Megszoktuk. Pedig megérdemelné, hogy néha szemügyre vegyük. Szívem szerint bérpalotának nevezném, ha mai lakói nem titakoznának hevesen a fellengzős ti­­tulus ellen. Méghogy palota?! Máris sorolni kezde­nék a kívülről még mindig lenyűgöző látványt n­yi­­tó öreg bérház számtalan fogyatékosságát... Tagad­hatatlan: a Rákóczi-udvart sem kímélte az idő vas­foga. Még kevésbé a második világháború. Pedig valamikor igazi palota volt a javából! A századfor­duló után rohamos fejlődésnek indult főváros büszkesége. 1904-et mutatott a naptár, amikor a „felhőkarcolónak" számító monumentális bérpa­lota két tornyára feltűzték a bokrétát. Éppen ki­lencven éves korához képest ma is jól tartja magát. Nem néz ki többnek nyolcvannál... Kevesen tudják, hogy a Rákóczi utat korábban - még a daliás időkben - Kerepesi útnak hívták. Sokáig. Mígnem a kereskedők fellázadtak ellene. A századforduló előtt a Kerepesi úti jelző ugyanis meglehetősen kompromittáló jelentőséggel bírt: a legrondább holmi t, talmi árucikket a Szepesi út boltjaiban sózták a jobbára vidékről felutazott jámbor vevők nyakába... Bulla Vilmos, a régi Pest minden titkának tudója írja egyik, máig löncset érő könyvecskéjében: „Amikor aztán a viszonyok javultak és az üzletek belvárosi szintre emelkedtek, a kereskedők, hogy megszabaduljanunk a hírhedt Kerepesi úti bélyegtől, Kertész Pál divatnagyárus indítványára szorgalmazta­ a Rákóczi út nevét." Nosztalgiát romboló tény, hogy nem a korra jellemző hazafias felbuzdulásnak, hanem - mai kifejezéssel élve - a „piacgazdaság" térnyerésé­nek köszönhetjük a Rákóczi utat. Amikor pe­dig felépült rajta a fejedelmi bérpalota, küllemé­hez méltó, fejedelmi névvel ajándékozták meg: elnevezték a Rákóczi udvarnak. Mindenesetre dicséretes, hogy az akkori kereskedők jobban bíz­tak Rákócziban, mint a görög Hermészben, vagy a római Mercuriusban... Két kép, két világ. Múlt és jelen. Csak a ház ugyan­az. Rákóczi út 51. Egy pesti bérház a sok közül.. CL fUit (?lO io&f­íJ^! Nikolits Árpád: A Styx innenső partjáról (...HOLNAP LEGALÁBB FÉLNI LESZ JO­GOM.) Kedves András! Az este elhatároztam, hogy rendbe rakom íróasztalomat (sic), azt a 80x120 centiméteres pozdorjasavat, amire évek óta rakom a lim-lomokat. Megtaláltam a könyvkötő­csontomat, meg azt az aknaszilánkot, amit még Eszék környékéről hoztam. Sajnálom, hogy akkor nem adtam neked, tudom, mementónak kérted. Nem, nem az irigység munkált bennem, de a saját szememmel láttam, amikor becsapódott, s leborot­válta a templomtorony felét. Számomra azért volt jelentősége annak a vasdarabnak, mert azon a na­pon egy gödörben ültünk egy fél magyar, fél horvát harcossal, Pistivel, akinek az arcán izzadsággal ke­veredtek a könnyek. Azóta tudom, szétválasztha­­tatlan a könny és az izzadság, mindkettő sós, mint a tengerek vize, akár az anyaméhé. Igazad van, így utólag, nincs értelme semmit se gyűjteni, mert az emlékeket és az embert betakarja, elfedi a feledés finom pora. De nem is erről akartam írni, hanem a papírfecnik között találtam egy mondatot. Te írtad, valamelyik éjszakán, amikor nem jött álom a sze­medre, én, meg nem mertem neked az altatómból adni, e gyilkos gyógyszerből, amitől az ember egyetlen éjszakára meghal. Ez a kikapcs-állapot, megszűnik a külvilág a gondok és bajok, elfelejtjük az emberi gyarlóságot. Szóval, ez a tabletta adja a mindennapi menekülést és az álom iránti vámfüg­gőségét. A következőket írtad: „Arról álmodom én - ma még szabadon - hogy holnap legalább félni lesz jogom." Önző voltál, mert első személy egyes számban tetted kijelentésedet. Bizony, kedves And­rás, mindannyiónknak megvan a joga a félelemhez. Van, aki ezt tudja, és érzi, s van, aki csak úgy él a világban, mert megszületett. Tájékoztatnálak az elmúlt időkben történtekről, mert a könyvbemutatód óta nem találkoztunk, én elmentem világgá csavarogni. Te pedig... vártál. Látod, megint az önzőségem. Én paraszti ésszel gondolkozom, ami késik, nem múlik, s azonnal visszautalok megállapításodra,­­ ma még szaba­don­­. Az áprilisban kapott leveleket augusztus­ban bontom fel (rendszerint, ha nem fontos szá­momra a feladó). Idézek Neked az egyikből: „Tisz­telt Választópolgár! (Ez én volnék!) Engedje meg, hogy szeretettel és tisztelettel köszöntsem a hús­véti ünnepek alkalmából. Ez az ünnep a hívő ke­resztények számára Krisztus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe, s egyben a halálon túli élet bizonyítéka is. Másoknak annyit jelent, hogy egy tiszta ember feláldozta életét embertársaiért és a szabadságért.''Ne lepődj meg, András! Nem a kereszténydemokraták, hanem a szocialista párt küldte. Nem tudhatod, de elmondom, győztek! Láthatod: „szabadon, szabadságért." Öncélúan ki­emeltem, tájékoztatlak. De munkál bennem a kis­ördög, mert rendbe rakandó asztalomon megtalál­tam Svejk kalandjait a második világháború után­­ról, melyből szíves figyelmedbe ajánlom az alábbi­akat, mondd el az égi mezőkön a derék katona ta­pasztalatait: „Nem minden szabadság egyforma. Van ilyen is, meg olyan is, és némelyik szabadság, Palivec, rosszabb a börtönnél, a kis huficut. A sza­badság, hogy úgy mondjam, dialektikusan megta­pasztalt pofon. (...) Más országokban viszont az emberek annyira szabadok, hogy észre sem veszik és akkor ez már ugyanaz, mintha nem lenne sza­badságuk. (...) Van úgy, hogy egyesek csakfelsza­­■­bódítanak és felszabadítanak, aztán egyszerre csak körülnéznek, s mindenütt börtön. Szinte azt mondhatnám, hogy az ember vagy szabad, vagy felszabadított." Ezt, Marek, kölcsönözte Svejknek, de nincs igaza? Nincs, mondanád, mert ő nem élt kisebbségben. András, neked is igazad van. De mit csináljak én? Itt állok e rendetlen asztal előtt, s nem tudom, folytassam-e, vagy maradjon minden érintetlenül, majdan őskövületnek tekintse a követ­kező generáció, csemegézzen kacatjaimból, mert itt állnak, látom az egyik kazettának a sarkát, melyen Bandikó hangját őrzöm, s tudom, rend úgy se lesz e világban, csak öncélú törekvések Joggal mondha­tom, akkor meg minek lelkizzünk Baj van, András! Kezemet, meg száguldó gon­dolataimat megkötik a szerkeszti, tudod, a terje­delem. Hajdanán. Neked is ötven sorod. Én már túlléptem eggyel. De ígérem, innen folytatom leg­közelebb. Égy főszerkesztőségedet, remélem, nem irigyelték el mostanság a felhőpamacsok. Ha tehe­ted, kis kitérővel keressél meg Rodostóban. Ölel­lek... Sarusi Mihály: Ünnepi képeslapok GYURI, A GAZDA. Elvtársak, István király napján se legyen részeg az ember? Aki, elvtárs létére, istván­­királyoz, bátran teheti, mert valamiért gond nélkül heccelődhet. Az elvtársak ebben a mi kedves (Cson­­ka-Zaránd-Csonka-Bihar-Csonka-Csanád-Cson­­ka-Arad-Békés, tehát Nagy-Békés vármegyénkben nem szeretik Szent Istvánt néven említeni. Szent István napján amúgy csakis az Alkotmány meg az Új Kenyér napjáról szabadott szólani. Még a Moslékos nevezetű csapszékben is! Na most, hogy Gyuri bátyám Fövenyesről melyik kocsmában itta le magát, arra a lova unokája sem emlékszik, nem hogy a családja. Valami Moslékos­­féle Jobb Mint Otthonban, avagy épp a Gyerünk Gyurka Bácsihoz címzett, Fövenyes és Csaba közti tanyasi mulatóban, meglehet valamennyinél meg­állva magához vehette a szükséges mennyiséget, hogy kellő hangulatban énen a csabai kommunista, Szent István-Alkotmány-Új kenyér napi Vidám Vá­sárba. A családja valahol a városszélen már le akart szállni a kocsiról, hogy gyalog állítson be hozzánk, mert akkorra már világos volt, így hamarább odaér­nek. Gyuri bátyám nem engedte, hogy elhagyják, s amikor a saroglyánál lerázatták volna magait a jó­kora port fölverő, majd széthulló, a megtáltosodott lo­vaktól már-már a kövesút fölött szálló kocsiról, még jobban kihúzta magát, az ülésről fölállva vetette a gyeplőt a lovak közé, s úgy állított be a Vidám Vásárba, hogy elsodort néhány szélső sátrat, míg a titokban fel­ügyelő államvédelmista és egyéb, polgári ruhás, a tö­megben elvegyülő és a sörössátornat sűrűn korsót emelgető, kedvcsinálással is megbízott elvtársak le tudták fogni a kocsiról leszédült hadfit. Megfogni hogy merték volna a veszett fogatot! Csak amikor a nagy rohamtól mindenestül fölborultak. - Igaz, hogy lehugyoztad a templomot?! - Hogy tettem volna, csak melléeresztettem, hogy ne tegyem ki magam a világ csúfjára! Akkor mehet. Mert különben megnézhette volna magát a bikísi kisgazda! Elvtársak, mikor lehen az ember részeg, ha nem a Vidám Vásárban? Így aztán megúszta ezt a szabotázst is, mert a paraszt élete akkoriban szinte csak rejtett aknamunkából állott. - Hogy mondtad, Szent István?! Jó hogy nem, mert az másfél évet ér. LEVÉLTÜKÖR A Kossuth téri eseményekről Megdöbbenve hallottam, hogy Mécs Imre újra tárgyalni akarja az 1992. október 23-i Kossuth La­jos téri eseményeket. Vajon milyen aspektusból? Ez találó költői kérdés! Engedjék meg, hogy mint akkori szem- és fültanú közöljem emlékeimet. Magamról csak annyit, hogy 1989 óta vagyok MDF-tag, és az 1988. évi Szent László-napi kör­menet óta ott vagyok mindenhol, ahol magyarok vannak, így történt ez 1992. október 23-án is. Szoká­sunkhoz híven a Széna téri kopjafáknál kezdtük a megemlékezést, majd onnan zárt rendben a Bem tér következett, ahol Für Lajos beszélt igen okosan, és egy határőr parancsnok is. Kíséreté­hez tartoztak sportöltözetben kiskatonák is, akik „röplapokat" osztogattak, és kísértek minket a Margit hídon át a Kossuth Lajos térre, hogy megünnepeljük az évfordulót. A „röplapokról" csak annyit, hogy azokon Márai Sándor Menny­ből az angyal című, 1956-ben írt verse volt, ame­lyet Szörényi Éva az elmaradt Göncz-beszéd után szavalt el nagy sikerrel. (Ennyit a „röpcédulák­­ról".) Nyilvános ünnepeinken megszoktuk, hogy sok pofoszos is verődik hozzánk és közénk, aki­ket barátként fogadunk és 56-ról beszélgetünk (én 73 éves vagyok, és „annak idején" Forradal­mi Bizottsági tag voltam, „éceszgéber", ami mi­att mérnöki beosztásomból szakmunkássá mi­nősítettek 1957 februárjában). Tehát velük, a po­­foszistákkal van miről elmélkednem. A Kossuth Lajos téren észleltük, többekkel is keresgélve az ellenzéket, hogy nincsenek sehol! Bármerre is néztünk, csak barátokra leltünk. Igaz, hogy egy­két fekete egyenruhás suhancot láttunk félrevo­nulva. Mikor Göncz Árpád megjelent, papírral a kezében, a pofoszos kor- és sorstársai rázendí­tettek, de csak az idős, idősebb börtöntárs kor­osztály hangoskodott! Nekünk, MDF-eseknek különösebb bajunk vele nem volt, mert tudtuk, hogy az Antall-paktumhoz Göncz is hozzátarto­zott. Felelősséggel állítom, hogy ha ott lett volna a tér másik felén az ellenzék, mert bőven elfértek volna, túl tudták volna harsogni a Pofosz ma­roknyi csapatának szavalókórusát! A skinhead­­ers ott lapult, és zászlólengetés sem volt. (Ennyi Bánó András izzadt képéhez!) A történtek után többekkel megbeszéltük az eseményt. Senki sem volt felháborodva, hacsak azért nem, hogy Göncz megfutamodott! Ő tudja, hogy miért! Nem volt fenyegető a hangulat. Sem Kohl kan­cellár, sem Weizsäcker elnök, sem pedig Antall miniszterelnökünk nem futamodtak meg! Felcser Gedeon oki. mng. mérnök, Budapest Névtelenek véleménye Tisztelt magyar értelmiségi pártok, szervezetek vezetői, elég a szólamokból! Lassan gúny tárgyá­vá válik magyar összefogásról beszélni. Ezt a helyzetet önök idézik elő, amikor az „egységről" való szónoklás mellett valójában semmit sem tesz­nek a hirdetett cél megvalósítására, és így a helyi kezdeményezéseket is közvetetten gátolják. Ez rosszabb, mint a bűn, ostoba politikai hiba. Ez a magyar szavazópolgárok véleménye. Amennyiben nem képesek most sem leküzdeni személyi ellenszenvüket, hiúságukat, szervezet, illetve pártérdekeiket, és csak azt tudják keresni, ami szétválaszthat, a szükséges egységet meg­oszthatja, akkor önök alkalmatlanok a magya­rok képviseletére. Akkor önökre nincs szükség a közéletben. Azonban, ha komoly szándékuk a magyar egység létrehozása, hozzák már létre a kooperáci­ót! Van erre mai példa: Összefogás Ötvenhatért. Itt az idő, cselekedjenek! Minden önkormány­­zat, polgármesteri helyen csak egy közös jelöl­tünk induljon a liberálszocialistákkal szemben. A jelöltek országosan az 1994. évi választás eredményeit figyelembe véve a leghatékonyabb emberek legyenek. Érdemi helyen soroljanak be a jelöltek közé olyan embereket, akik a szovjet szocialista pártrendszerrel való szembenállásuk­kal életüket, családjuk sorsát is kockáztatták. Önök - mint prominens közéleti személyek - viszonylag stabil helyzetben vannak most is -, mi, névtelen magyarok pedig nem. A névtelen magyarok látják, érzik az önök tévedéseinek hátrányos következményeit. Nem jutott volna ide Magyarország, ha a névtelenek véleményét figyelembe veték volna, és valódi együttműkö­dést alakítottak volna ki velük. A névtelenek kezdeményezése együttesen eredményre vezet­ne. Hallgassák meg tehát a névtelenek vélemé­nyét, vegyék igénybe erejüket, támogatásukat. Dr. Liszkay Tamás Budapest 2-ííí-ííí 2-tí-ííí

Next