Új Magyarország, 1995. július (5. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-22 / 170. szám

Közeledvén 1996-hoz, a hon, foglalás évfordulójához, szaporodnak a különféle vélemények, és állásfoglalások,, a történelmi elemzések és az ünnepi szavak, az emelkedett beszédek és az ünneprontó szavak. Minél nagyobb egy évforduló jelentősége, annál inkább így van ez, alighanem más nemzeteknél is, nemcsak nálunk. Talán az sem magyar sajátosság, hogy egy-egy nagy ünnep, kiemelkedő évforduló jelentőségét nemcsak az ünneplések, az ünnepi szónoklatok és a díszletek húzzák alá, de legalább ennyire az ünneprontók szenvedélye. E szenvedélyek izzása, kiterjedése jól mutatja az ügy nagyságát, szerepét egy közösség múltjában, öntudatában és kultúrájában. Mert rombolni is csak a legszebbet, a legnagyobbat, a valakik számára legfontosabbat érdemes. Mi magyarok különösen hálásak lehetünk ■a Teremtenek, hogy teremtett nekünk provokátorokat, szurkálókat, döfkölődőket, nyegle pimaszokat és deheroizáló propagandistákat, mert amikor éppen veszni hagynánk múltunkat, énünket, kultúránkat, akkor ők ébresztenek bennünket a leghatékonyabban, mert nekünk kell a dac, hogy magyarok legyünk, csak azért is. Hálistennek nem hagynak nekünk békét, így aztán újra meg újra csak feltámadunk, csak magunkhoz térünk. Az elmúlt héten már robbantottak egy szellemi plasztikbombát Ópusztaszerre és a Feszty körképre. Rombolni keveset tudott, de elég nagyot pukkant ahhoz, hogy úgy hasson, mint valami riadó. Nemcsak a közvetlen visszhangjára gondolok, hanem tartósabb hatására is. Még egykét ehhez hasonló pukkanás és biztosak lehetünk benne, hogy Ópusztaszer s a Feszty körkép maga valóságos magyar zarándokhely lesz, mert ha ez valakinek ennyire fáj, ennyire útban van, akkor nekünk biztosan nagyon fontos, akkor nekünk oda kell menni. Csakugyan oda kell menni, nem a pusztára, nem egy valamilyen festményhez persze, hanem a múltunkhoz, az ősökhöz, a magunk kultúrájához, jelképeinkhez, mert nem élhet a nép a folytonosság tudata nélkül, mert nincs önértéke a pillanatnak, csak annyi, hogy belőle az emberi lét és a nemzeti lét, a népélet folytonosságába ágyazódik. Nekünk nem a puszta szent és nem egy festmény, hanem az élet és az élet folytonossága. És ha már magyarok vagyunk, hát a magyar élet és a magyar élet folytonossága elsősorban, mely az ezeregyszázéves és a még annál is sokkal mélyebb múltba gyökerezik, s reményeink szerint beleágazik a jövőbe. Ha tehát átmenetileg, csak egy pillanatra meg is feledkezhetnénk az érzelmeinkről, melyek az ősökhöz, a történelmi múltunkhoz kötnek bennünket, akkor is azt kellene tennünk, amit más népek is tesznek: emlékezni és emlékeztetőket állítani, nem hagyni veszni önmagunkkal való azonosságunk tudatát, mert ez elemi érdekünk. Ehhez az önazonosághoz pedig nélkülözhetetlen a történelem, a lényeivel, eseményeivel, valóságos személyiségeivel és legendáival, mondáival, regéivel együtt. Kinek van joga hát belerondítani egy nép múltjába, történelmi emlékezetébe, ereklyéibe, s mindezek által a jövőjébe? Kinek jutna eszébe például megfosztani az európai embert az ókori görögség hagyatékától vagy Rómától? Ki merészelné és ki akarná megfosztani a zsidókat Mózestől és Ábrahámtól vagy például az Egyiptomi fogságból való szabadulásuk emlékétől? És léteznének-e még zsidók a világon, ha egyszer sikerült volna valakinek elvágni azt a fonalat, ami őket múltjukhoz, őseikhez, vélt vagy valódi történeteikhez köt? Közösség, nép, nemzet csak addig létezik, amíg van kollektív tudata, amíg ez a kollektív tudat tartja meg egyben annak, ami. Az igazi kérdés tehát nem is az, hogy kinek van joga ezt a kollektív tudatot háborítani, mert ez legfeljebb szónoki kérdés lehet. Azt kell keresni, hogy kinek van, kinek lehet oka rá,, vagyis, hogy kinek fűződik ehhez érdeke. Nyilvánvalóan annak vagy azoknak, akik egy népen uralkodni akarnak, ki akarják használni valamiképpen, s ebbéli törekvésükben gátolja őket annak a népnek az a bizonyos kollektív tudata, közös emlékezete és erre alapozott öntudata. Nekünk magyaroknak vannak erről bőséges tapasztalataink, csak mintha a kelleténél kevesebb következtetést vonnánk le eme tapasztalatokból, mert hol balek módjára hagyjuk magunkat kiforgatni minden vagyonunkból, hol meg kard után kapkodunk akkor is, amikor nem a testünket és vagyonunkat, hanem a szellemünket kellene védenünk, s ahhoz másfajta eszközökhöz kellene nyúlni. Még szerencsénk, hogy létezik a dac, a csakazértis, a mégis. E szent érzések alapján pedig azt mondjuk: mi nem tartunk igényt sem Mózesre, sem Ábrahámra, sem Dzsingisz Kánra, sem a kínai császárra, de Árpádra igen, s ki-ki hadd emlékezzen a maga őseire és hőseire. Nem tartunk igényt mások történelmére és történelmi emlékezetére, de nekünk hagyják meg a magunkét, hadd emlékezzünk mi a vérszerződésre és a honfoglalásra - akár a kettős honfoglalásra is - békességgel, s ha akarunk, egyéb történetekre, mondákra és legendákra is. Pusztaszer. Ez a szó, ez a helységnév még a századelőn Ady számára a maradiságot, a béklyózó csököttséget, a félig vagy félig sem magyar urak hivatkozási alapját, önigazoló jelképét sugalmazta. Ezért írta: „S ha elátkozza százszor Pusztaszer, / Mégis győztes, mégis új és magyar." Azóta sok víz lefolyt nálunk, nemcsak a Dunán, de a Tiszán is, és Pusztaszer az utóbbi években mintha kezdett volna a magát magyarként megmutatni kívánó magyarság jelképévé válni. Legsúlyosabb történelmi helyneveink - Muhi puszta, Mohács, Majtény, Világos - egytől egyig súlyos történelmi vereségeink, halálhörgés, siralom, bukás szimbólumai. Pusztaszer lenne a kivétel, s alighanem lesz is - egy kis hősi múlt, régi dicsőség, egy kis győzelem, egy kis tartás és büszkeség a sok keserűség mellett -, főként ha Tetsznek, akik elátkozzák, akik megmarnák benne a magyart. Pusztaszer: történelem, és „csakazértis". Bíró Zoltán /ó-l.(Csakazértis Pusztaszer FOTÓ: MÓSER ZOLTÁN i VXlU C a? mJa C(- ^kSUIAzJDI(^i/^^^ 0?ULUa^^^cW^i.31,v^OLYAM, 170. SZÁM 1995. JÚLIUS 22., SZOMBAT ÁLLÁSPONT Csaplár Vilmos: ÉLISTEN c. legújabb könyvéről az a véleményem, hogy nem kell elolvasni. Nem tilos az olvasása azért, mert valaminek ellentmond, vagy valami „titkot" föltár, vagy kártékony vagy veszélyes, vagy bármi egyéb, nem, ilyesmiről szó sincs, csupán arról van szó, hogy egy önmaga személyes értékeire, méltóságára, bölcsességére valamit is adó embernek én nem ajánlom e könyv elolvasását, miként nem ajánlhatom olvasásra Huj-hajnak a Zen tanításról írott munkáját sem. Miért? Huj-haj az ún. „csan" ideológia megteremtője, rendszere a lét üresség-természetén alapul. A tudat, s ennek megfelelően a formai világ, ürességtermészettel bír, így a cselekedetek, mégha azok az aszkézis, az önfelülmúlás irányába mutatnak is, célra irányulnak, tehát vége fokon illuzórikusak - tanítja Huj-haj. Valamint, hogy ebbe az ürességbe való belépéshez nem segítenek hozzá az érdemdús cselekedetek, a szertartások végzése vagy a szútrák recitálása. Huj-haj mester, a „Nagy Gyöngyszem" bármilyen értékes is lehet a buddhistáknak, mégsem ajánlhatom olvasásra, hiszen csak annyiban válhatna javunkra az ő tanulmányozása, mintha nekifognánk leírni a számokat egytől a végtelenig. Lehetséges tevékenység, de tökéletesen érdemtelen és haszontalan. Csaplár könyve is ugyanebbe a kategóriába tartozik. (Legszívesebben „brosúrát" írnék könyv helyett, hiszen inkább valamiféle „röpirat" lehetne ez a néhány ívre nyomtatott, a hátsó borítóján oxigénpalackért és védőruháért könyörgő „pompalobogvány" - á la Kuthy Lajos.) Azt persze be kell vallanom, hogy én elolvastam. Mindazok a szavak és mondatok, amelyeket ebben a dolgozatban találtam, valódi és tartalmas gondolatok helyett álltak. Persze nem ez döbbentett meg, mivel korábbról már jól ismertem a szerző Istennel kapcsolatos álláspontját. Az egyetlen döbbenetes közlésre a 4. oldalon találtam. „A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta" - és ide, a 4. oldalra többször vissza-visszalapoztam. Töprengésre késztetett, hogy mit gondoljak ezek után a Nemzeti Kulturális Alapról? Vajon a nemzet vagy a kultúra alapjainak kikezdésére hozták létre? Egyébként a könyvecske lapjain száguldó, ,történelmet, keresztény tanítást félreértő „ugyebár értelmiségi" gondolat, a maga gnoszticizmusában az újkori pogányság szinkretista nagyzenekarának minden hangszerét megszólaltatja és sok bárgyú szólamát újra játssza, de nem jut messzebb vagy máshová, mint sok csizmadia filozófus. Persze, ha észrevesszük, hogy a keresztény kultúrkörben nevelkedett szerző identitási tudata jótékonyan elhalványult és így jobb lelkiismerettel és harsányabban hirdetheti, hogy ő már „nem azonos", akkor erre a „másságra" magyarázatul nyomban felkínálkozik a 93. oldalon olvasható érvelés: a „történelem utáni ember... mindent beépít" gondolat- és lelkivilágába. A„történelem utáni ember"-nek van egy különálló véleménye jóról és rosszról, Istenről és az ördögről, az értelmiségi ravaszkodásról és általában mindenről. Álljon itt egy idézet a 65. oldal közepéről, aholis a *-jel ugyan elválasztani látszik a gondolatot, de valójában leleplező módon összeköti azt, amit különállóan akart megjeleníteni: „A megváltoztathatatlan Jó elleni lázadás a Rosszhoz fohászkodáson keresztül visszavezet a Dagadt Jóba. * Van aki úgy fogalmazza meg az Új Koreszméjét, hogy lélek 'csináld magad!' mozgalma. Én visszarettenek a meghatározástól, nem merek belevágni abba, hogy kijelentsem, hogy mi is a New Age, mert hirtelen annyi minden jut eszembe, és félek bármit kihagyni". A szerző óvatos, a mű gondolatai elsősorban nem mérlegelni való igazságok, ilyen értelemben nem „vitairat", hanem ideológiai „brosúra", ráérezni való, megsejteni való, elhinni való „igazságok"-kal. Bizonyára a szerző személyében nyújtott garancia miatt, avagy a művészetének lenyűgöző ereje miatt, és általában bármi miatt, (sőt annak ellenkezője miatt is!) egészen addig, míg a mű vége felé fülünkbe súgja a beavatottak számára fenntartott titkos gondolatot: „az erkölcsi elvek hangoztatása a lehetőségek hiányából és irigységből táplálkozik". Mindezek után már csak sajnálkozhatunk azon az epigonális helyzeten, amelyből az „ugyebár értelmiségi" kiindult. Határ Győző jutott eszembe többször is, miközben a parttalan intellektualizmus tágas és derűs világtengerén hányódva, azzal a becsületes reménnyel lapozgattam Csaplár írását, hogy mégis csak sikerül benne felfedeznem valami újat, valamit, amit erről a témáról még nem mondtak el. Határ Győző pedig azért jutott eszembe többször is, mert tőle olvastam az alábbi megállapítást: „Az elfogultság szűrőberendezésein keresztül ismerkednek a világgal, történelemmel, bölcselettel. Másodkézből, hitvány közvetítőktől, ponyvaízű szubkultúrákon keresztül, kultikus imamalmokkal, együttmorzsolásból, avagy a levegőben hígan oldott hallomásból kapják világlátásukat, mely sejtállományukkal eggyé válik. Eszméik kikölcsönzött voltát álmukban sem gyanítják". Korábban, a hetvenes években hallottam sokszor ama poszt-modern bölcsességet, hogy hagyományos esztétikai apparátussal nem megközelíthetők az avantgarde művei. Nincs szép és csúnya, jó vagy rossz, értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis, stb. Ezek nem használható kategóriák. A mű van. Ez használható kategória. A mű nem ilyen vagy olyan, hanem csupán létezik. És ez önmagában elég. A mű van, tehát a művész minden elismerést megérdemel. Mivel pedig nincs jó vagy rossz műalkotás, ezért minden művész minden elismerést azonnal megérdemel. Sőt a fluxus meghirdette, hogy mindenki művész és minden művészet, tehát mindenki azonnal minden elismerést megérdemel. Nagyszerű! Gondolkodni, vitatkozni, összehasonlítani, vagy bármi effélét csinálni, anakronisztikus. Az anti-esztétikák kelléktárában nem maradt más, mint Huj-haj mester találmánya: az üresség. Ez azután kikezdhetetlen! Ha éppen könyv formájában nem lehet megjeleníteni, akkor a művészt írónak, művét pedig irodalomnak nevezik. Ok! A posztmodernek. Mi pedig, következetesen hagyományos keresztény kultúrában nevelkedett, mindennapi Pálok és Péterek, Jakabok vagy Jánosok, balgatagon azt gondoljuk minderről, hol marhaság. Ilyen egyszerűen. Éppen ezért elolvasásra nem ajánlható, de mint jelenség bemutatható és elutasítható a New Age (és Csaplár Vilmos) kétszínű istene. A könyv borítója egészen mély zöld, majdnem fekete. Rajta csupa nagy, fehér betűvel fölírva: CSAPLAR - majd alatta valamivel kisebb, lila-fehér nagybetűkkel: AZ ISTEN. Összeolvasva: CSAPLÁR AZ ISTEN - gratulálunk hozzá. Legéndy Péter (az ember): De milyen Isten? _ Másságok és azonosságok" Antiszemitának nevezik a sémi népfaj politikai és társadalmi ellenségét. Általában az antiszemiták szempontjai ugyanazok, mint azoknak, akik a színes bőrűek ellenségeinek vallják magukat. Egy részük a sémitákat alacsonyabbrendűnek mondja, vitatja s méltatlannak tartja őket arra, hogy a társadalmi élet keretei között az emberi egyenjogúság szerint éljenek. Más részük képességeik oly mérvű befolyásától és kiaknázásától tart, ami veszélyezteti azoknak az érdekeit, akik a gazdasági élet szabad versenyében hátrányos vagy kisebb esélyekkel vesznek részt. Az antiszemita érdekeinek ellenvábását kifejezetten a zsidóságban látja, így magatartása azok ellen irányul. Az antiszemita megnyilvánulások eredete az ókorba nyúlik vissza. A „Magyar zsidó lexikon" szerint: „Az antiszemitizmus gazdasági törvényszerűségek hatása alatt bontakozott ki az ókori ember önkénytelen cselekvéseiből a mai világrend tudatos gazdaságpolitikájáig. Ezt a folyamatot sokféle érzelmi szempont támogatta az évszázadok váltakozó életszemlélete szerint, és az elnyomási tendencia, amely a zsidók ellen érvényesült, mindig talált a hatalmi érdekek védelmére olyan támogató érveket, amelyek a kor szellemét mindenben kifejezésre juttatták. ...Az antiszemitizmust természetszerűleg fokozta az a körülmény, ha a zsidók gazdasági és politikai befolyáshoz jutottak. A zsidóellenes mozgalom ilyen esetben mindenekelőtt arra irányult, hogy a zsidókat megfossza politikai egyenjogúságuktól, hogy a társadalmi érvényesülésüket megakadályozza, és hogy visszaállítsa azokat a korlátokat, amelyeket a korszellem már régen ledöntött." Az ókori zsidóellenes tendencia, vallási és faji gyűlölet már Eszter könyvének III. 8. fejezetéből is kitűnik. Az ókorban elsősorban a zsidók faji, vallási elkülönülése és különleges szokásai váltottak ki ellenszenvet, erről az ókori görög és római írók műveiben - például az alexandriai Apionnál, a római Tacitusnál - olvashatunk. Tacitus azzal is vádolja a zsidóságot, hogy nem részese a civilizációnak. Az idézett lexikon szerint: „A zsidók ellen megnyilvánult ilyen ellenszenvet kétségtelenül legelsősorban a zsidó nemzeti öntudat váltotta ki, bár ez az ellenszenv egyáltalán nem volt olyan általános jellegű, mint a középkor zsidógyűlölete... A XIX. század folyamán a modern antiszemitizmus főleg akkor nyomult előtérbe, amikor a liberalizmus államalkotó munkájában a zsidók számottevően részt vettek. A nyomtatott szó félremagyarázása is használatos eszköze lett az antiszemitizmusnak, így Gobineau grófnak, főleg pedig Renannak szándékoltan félremagyarázták egyes megállapításait, és azzal vetették meg az alapját a fajvédelmi teóriának." Sajnos, azóta a helyzet nem sokat változott. Az is tény, hogy időről-időre minden országban feltűnnek az antiszemiták rágalmai és koholmányai, de gyakran provokálják is ezt. Nyilvánvaló, hogy az antiszemitizmus ellentétben áll a keresztényi szeretet parancsával, hiszen szeretet helyett gyűlöletet hirdet. Márpedig a Biblia szerint minden felebarátunkat szeretni kell, legyen az zsidó vagy keresztény, mivel valamennyi embertársunk Isten képmására teremtetett. Az antiszemitizmus leküzdésére irányuló mozgalom már az ókorban kialakult, tudjuk meg az idézett zsidó lexikonból. „Első nyomait a prófétákban találjuk, akik az egyetemes emberiség gondolatáig tágították ki a héber nacionalizmust. Tudományos rendszerré azonban csak a kereszténység első századában erősödött az antiszemitizmus elhárítására irányuló küzdelem. A tudománynak és az irodalomnak azt a rendszerét, amely a zsidó vallás és a zsidó nép védelmére kialakult, apológiának, művelőit pedig apologétáknak mondjuk . A kereszténység és zsidóság viszonyát rendezettnek, jónak akkor mondhatjuk, ha megszűnnek a vallási-egyházi előítéletek, ha az embereknek sehol sem kell a vallásukhoz és erkölcstanukhoz „imponáló szigorral és halált megvető elszánt hősiességgel ragaszkodniuk", belátásuk szerint alkalmazkodhatnak a Biblia erkölcstanához. A másságra és a kisebbség jogaira hivatkozva senkire sem szabad ráerőszakolni vallási nézeteket, tőle idegen mintákat, magatartásformákat, gondolkodásmódokat. Hamis az az okoskodás, amely szerint aki nem bírja elviselni a másságot, az kirekesztő vagy feltehetően antiszemita is, hogy ezen az alapon (vagyis azért, hogy nehogy kirekesztőkké váljunk) elnézőnek kell lenni a homoszexuálisok iránt, meg azért, mert Amerikában nagy a társadalmi és politikai súlyuk és befolyásuk, továbbá mert nagy a szerepük a művészvilágban. Ne csodálkozzunk, ha az egészséges társadalom ezt nem vagy nehezen fogadja be, hiszen a Biblia szerinti erkölcsi normái nem természetellenes magatartásformákon alapulnak. Ennélfogva fejlődése és életvitele eltér az elfajult „szexuális demokrácia" társadalmától, amit ugyancsak illene tolerálni. , Dobó Andor — IAa SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Andorka Rudolf, Bolberitz Pál, Szokolay Sándor FŐSZERKESZTŐ: Kő András FELELŐS SZERKESZTŐ: Dippold Pál KIADJA A NEMZETI SAJTÓ Kft. FELELŐS KIADÓ a kft. ügyvezető igazgatója LAPIGAZGATÓ: Bara István SZERKESZTŐSÉG 1085 Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Postafiók: 1410 Budapest, Pf. 199. Telefonok: 266-5009, 266-2804 (Hírlapkiadó: 138-2399,138-4300,138-3988.) Telefax: 266-2288 (napi szerkesztés), 267-3313 (titkárság) Éjszakai üzenetrögzítő: 266-4262 HIRDETÉSFELVÉTEL: 1085 Budapest, Blaha Lujza tér 3. Telefon: 138-4300 /2427,2822m.,telefax: 138-4761 Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: a HÍRKER Rt, az 1'^ Rt, a regionális részvénytársaságok, Extra-Hír Kft., New Press Kft., Új Passz Kft., R-Press Hírlap- és Könyvterjesztő Kft., Medvecz és Társa Kft., Bohus Kálmán magánvállalkozó, Zana László magánvállalkozó. Előfizethető minden hónap 25-ig a hírlapkézbesítő postahivataloknál, a hírlapkézbesítőknél, valamint a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) minden hónap 10-ig. 1900 Budapest XIII., Lehel u. ÉVA közvetlenül vagy postautalványon, illetve átutalással a Postabank Rt. 219-96636-21-02809 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 510 Ft, negyedévre 1530 Ft, fáévre 3060 Ft, egy évre 6120 Ft Külföldön terjeszti a Kultúra Kereskedelmi Vállalat H-1339 Budapest, Postafiók 149. SZIKRA LAPNYOMDA Rt.