Űj Magyarország, 1995. december (5. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-09 / 289. szám

18 '-Vív, “ c. VLL rcxvLe lo^cx => ^oL (SL ^^feXKc>oL Lua<^(^'"iA-V(oíí^v cv --— --------TZ n !\ ~ '■/ ~i ^ r\ n m aaazm -ci^ iőci3 tißtxS I1995. DECEMBER 9., SZOMBAT Neumann János, a világhírű magyar szárm­azás­i matemati­kus cikket jelentetett meg 1955 jilniusában az amerikai For­tune című magazinban. Az eredeti címe „Túlélhetjük-e a tech­nológiát?" volt. Az azóta eltelt 40 év sok meglepő és váratlan változást hozott, Neumann János meglátásai mégsem szorul­nak módosításra. Az alábbiakban a cikk rövidített változatát adjuk közre. Az egész földgolyó egy gyorsan kiteljesedő krízist él át - amely annak a ténynek tulajdonítható, hogy a környezet, amelyben az ipari fejlődés lezajlik, túlságosan kisméretűnek és szervezetlen­nek bizonyul. Hogy a krízist va­lamennyire is pontosan definiál­juk és felderítsük annak a lehető­ségét, hogyan kezeljük, nemcsak a releváns tényeket kell áttekin­tenünk, hanem némi spekuláció­ba is kell bocsátkoznunk. Ez a fo­lyamat megvilágítja majd a kö­vetkező negyedszázad lehetsé­ges műszaki fejlődését is. Századunk első felében a fel­gyorsult ipari forradalom abszo­lút korlátokba ütközött - nem csupán a műszaki fejlődés, ha­nem a biztonsági tényező tekin­tetében is. Ez a biztonsági ténye­ző, amely lehetővé tette, hogy az ipari forradalom a tizennyolca­dik század közepétől a huszadik század elejéig zavartalanul foly­tatódjék, lényegében földrajzi és politikai Lebensraum (élettér) kér­dése volt: a műszaki tevékeny­ség egyre szélesebb földrajzi le­terjedése, a világ egyre szélese­dő politikai integrációjával kar­öltve. Ezeken az egyre táguló kereteken belül lehetőség volt a műszaki fejlődéssel járó nagy­­­­méretű feszültségek elviselésére. Ez a biztonsági mechanizmus már nem működőképes; képle­tesen és a szó szoros értelmében egyaránt elfogyott a helyünk. Kritikus módon kezdjük érzé­kelni a Föld véges méretének hatását. A krízis tehát nem véletlen események vagy emberi tévedé­sek következménye. Alapvetően jelen van egyrészt a technológia és a földrajz viszonyában, más­részt a politikai szerveződésben. A krízis a 40-es években jól ész­revehetően alakult ki, és egyes fázisai 1914-re is visszavezethe­tők. Az 1980-ig terjedő években a krízis minden korábbi méretet felül fog múlni. Hogy mikor és hogyan fog végződni - vagy mi­lyen viszonyokat fog eredmé­nyezni -, senki sem tudja meg­mondani. A jelen és a jövő veszélyei .Az ipari forradalom minden fázi­sa több és olcsóbb energiát ered­ményezett, jobban és könnyeb­ben lehetett ellenőrizni az embe­rek cselekedeteit és reagálását, valamint a hírközlés is egyre gyorsabbá és szélesebb körűvé vált. Mindegyik fejlemény csak növelte a másik kettő hatását. A három tényező együttesen meg­növelte a nagyméretű - ipari, gazdasági, politikai, vagy a né­pességben bekövetkező - válto­zások sebességét. A fejlődés so­rán azonban a megnövekedett sebesség nem rövidítette le azok­nak a folyamatoknak a szüksé­ges időtartamát, amelyek kiter­jesztik a változások által befolyá­solt területeket. Az ok világos. Mi­vel a legtöbb időskálát az embe­ri reakcióidő, a szokások, fizioló­giai vagy pszichológiai tényezők szabják meg, a technológiai fo­lyamatok megnövekedett sebes­ségének hatása a befolyásolt­­ politikai, szervezeti, gazdasági és kulturális­­ változások egységei­­nek méretét növelte meg. Más szóval ahelyett, hogy kevesebb időre lenne szükség egy korábbi tevékenység elvégzéséhez, most ugyanazon idő alatt már egy óri­ási méretű művelet végezhető el. Ennek a fontos fejleménynek természetes határa van, a Föld tényleges mérete. Ezt a határt mostanában értük el, vagy lega­lábbis erősen megközelítettük. . Ennek a jelei korán és drámai erővel jelentkeztek a katonai szférában. 1940-re Nyugat-Euró­­pa nagyobb országai sem bizo­nyultak elegendően nagy kato­nai egységeknek. Csak Oroszor­szág volt képes elviselni egy na­gyobb katonai fordulatot összeroppanás nélkül. 1945 óta a gyors fejlődés folytán már a re­püléstechnika és a hírközlés is elegendő ahhoz, hogy a jövő hadviselése számára bármely földrajzi egységet, Oroszorszá­got is beleértve, alkalmatlanná tegyen. Az atomfegyverek csu­pán a fejlődés csúcspontját jel­zik. A támadófegyverek ma már annyira hatékonyak, hogy min­den lehetséges védekezés idő­skálája szinte összezsugorodik. Még az első világháború idején megjegyezték, hogy a flottát ve­zénylő tengernagy „egyetlen dél­után elvesztheti a teljes Brit Biro­dalmat". Ennek ellenére a kor­szak flottái viszonylag stabil képződmények voltak, és elfo­gadhatóan biztonságosak a technológiai meglepetésekkel szemben. Manapság minden okunk megvan félni attól, hogy az atomfegyverek terén egy-egy kisebb műszaki találmány döntő hatású lehet, mielőtt még idő lenne a szükséges ellenlépések megtételére. A ma élő nemzetek hamarosan olyan létbizonyta­lanságba kerülnek, mint egy Manhattan Island méretű nem­zet, ha a háborút az 1900-as évek fegyvereivel vívnák. Ezek a tényezők „f formál­is" kö­rülmények között - azaz az ed­digi évszázadokban - minden esetben háborúhoz vezettek. Vajon ez lesz-e a helyzet 1980 után is? Elbizakodottság lenne akár csak megpróbálni is e kér­désre határozott választ adni. Mindenesetre a jelen és a közel­jövő egyaránt veszélyekkel ter­hes. Míg a közvetlen probléma a tényleges veszéllyel való meg­birkózás, ugyanolyan lényeges elképzeléseket kialakítani arról, hogyan fog a probléma alakulni az 1955-1980 közötti periódus­ban, feltételezve, hogy a dolgok pillanatnyilag jó irányba halad­nak. Ez nem jelenti azt, hogy le­kicsinyeljük a fegyverkezés köz­vetlen problémáit, az USA­­Szovjetunió viszony feszültsége­it, valamint Ázsia fejlődését és forradalmait. A dolgokat sorjá­ban kell venni. Késznek kell len­ni azonban a következmények­re, ha a közvetlen sikerek nem bizonyulnak elégségesnek. A je­len problémái mellett a későbbi évtizedek problémáira is gon­dolnunk kell. Ha felnőnek a reaktorok Mindenekelőtt energiatartaléka­ink gyorsan növekednek. Általá­nos az egyetértés abban, hogy a következő két évtizedben még a hagyományos kémiai üzem­anyagok - szén vagy olaj - is nö­vekvő mennyiségben fognak rendelkezésre állni. A növekvő kereslet az üzemanyagárakat ál­talában magasan tartja, azonban a kitermelés új, hatékony mód­szerei az energia árát csökkente­ni fogják. Kevés kétség van a te­kintetben, hogy az energiát befo­lyásoló legfontosabb esemény az atomenergia megjelenése volt. Ma ennek az egyetlen szabályoz­ható forrása a hasadási reaktor. Az Egyesült Államokban a reak­tortechnológia közeledik ahhoz a ponthoz, hogy versenytársa le­het a hagyományos (kémiai) energiahordozóknak. Mivel kül­földön az energiaárak magasab­bak, ott egyes területeken már most versenyképes az atomener­gia. Mindez annak ellenére ala­kult ki, hogy a reaktortechnoló­gia mindössze másfél évtizede létezik, amely idő alatt a fő erőfe­szítések nem az energiatermelés­re, hanem a plutónium előállítá­sára irányultak. Ha egy évtize­den keresztül az ipari erőfeszíté­seket koncentrálják, a reaktorok gazdasági paraméterei minden bizonnyal lényegesen felül fog­ják múlni a mostaniakat. Egyáltalán nem természeti törvény, hogy az atomenergia szabályozott felszabadításának a hasadási reaktorokhoz kell kö­tődnie, ahogy ez eddig volt. Az TIMMIM TECHNIKA Szerkeszti: Bencze Gyula igaz, hogy az atomenergia tűnik a természetben észlelhető min­denféle energia elsődleges forrá­sának. Az sem meglepő, hogy az első behatolásunk az atomma­gok belsejébe a periódusos rend­szer felső, instabil végén történt (maghasadás). Ennek ellenére nem a maghasadás az atomener­gia természetes felszabadulásá­nak normális módja. Hosszú tá­von az atomenergia rendszeres műszaki hasznosítása esetleg más, még hatékonyabb módok felé fog fordulni. A reaktorok ed­dig a hagyományos hő­gőz-ge­­nerátor-elektromos áram ciklus­hoz kötődtek ugyanúgy, ahogy az első automobilok külsőre a lo­vas kocsikat utánozták. Valószí­nű, hogy fokozatosan eljáráso­kat fognak kifejleszteni, ame­lyek jobban illeszkednek az új energiaforrásokhoz, és elhagy­juk a kémiai energiahordozók korából származó kitérőket. Kö­vetkezésképpen néhány évtized múlva lehet, hogy az energia in­gyen fog rendelkezésre állni, mint a levegő. A szenet és az ola­jat pedig főleg a szerves kémia alapanyagaként fogjuk használ­ni, mint ahogy a tapasztalat sze­rint arra kiválóan alkalmas. Alkímia és automatizálás Érdemes hangsúlyozni, hogy a jövőben a fő irányzat az atom­mag-reakciók szisztematikus fel­­használása -­az elemek átalakítá­sa, tehát „alkímia"és nem a kémia lesz. Az atommagfolyamatok ipari hasznosítása fejlesztésének fő célja az lesz, hogy olyan, vi­szonylag kis helyen is, mint Föl­dünk vagy egy-egy hagyomá­nyos ipari telephely nagy mére­tekben megvalósítható legyen. A természetben hosszú ideje és óri­ási méretekben működnek atommag-reakciók, azonban en­nek az ipartelepnek a „természe­tes" mérete egy egész csillag. Okunk van annak feltételezésé­re, hogy a természetben ezek a tömegesen lezajló folyamatok minimálisan egy csillag méreteit kívánják meg. Miután bennün­ket korlátoz birtokunk - a Föld­­ mérete, ezért túl kell szárnyal­­nunk e téren a természetet. Hogy ez a dolog nem lehetetlen, az el­múlt évtized nagy áttörése az extrém körülmények között vég­bemenő hasadási reakciók vizs­gálatában is jelzi. Hogy az elemek tömeges mé­retű átalakítása hogy­an fogja be­folyásolni a technológiát, azt ne­héz elképzelni. A hatások azon­ban feltétlenül radikálisak lesz­nek. Ezt már néhány területen érezni lehet. A katonai szférában már megindult a forradalmi vál­tozás, bár a tömegpusztító fegy­verek előállításának borzasztó lehetőségeit nem szabad azono­sítani a „nukleáris forradalommal". Ugyanakkor ez is példázza, mi­lyen mélyen fogja ez a forradal­mi változás befolyásolni mind­azt, amivel kapcsolatba kerül. És ez a változás mindenféle techno­lógiát érinteni fog. A nukleáris technika mellett valószínűleg hasonlóan gyorsan fog fejlődni az automatika. Az automatikus szabályozás termé­szetesen egykorú az ipari forra­dalommal, hiszen Watt gőzgé­pének egy újítása volt az auto­matikus szelep szabályozása és az úgynevezett „centrifugális re­­gulátor" is. A mi századunkban azonban a kis elektronikus erő­sítő- és kapcsolóelemek az auto­matizálást teljesen új alapokra helyezik. Ez a fejlődés az elekt­romechanikus (telefon) jelével kezdődött, majd a vákuumcső­vel folytatódott és teljesedett ki, most pedig a különféle szilárd­test elemek (félvezető kristályok, ferromágneses magok stb.) jó­voltából tovább gyorsul. Az el­múlt évtizedben tanúi lehettünk annak is, hogy egyetlen gépen belül ezekből az elemekből mi­lyen óriási mennyiséget lehet irányítani és felhasználni. Ma már egy repülőgépben is ezer körül van a felhasznált elektron­csövek száma. Más gépek, ame­lyekben több mint tízezer váku­umcső és egyéb elemek vannak, hosszú ideig képesek hibátlanul működni, mialatt másodpercen­ként többmillió előre megterve­zett műveletet hajtanak végre, és naponta vagy hetente várha­tóan csak egy-két hiba fog bekö­vetkezni. A szabályozás terén bekövet­kezett változások alapvetően a gép vagy rendszer keretén belül lezajló információátadás fel­­gyorsulásának következményei. A fejlődés e téren robbanássze­rű. A kommunikáció közvetlen fizikai formájánál - a közleke­désnél­­ a fejlődés csak kevéssé látványos, de állandó és töret­len. Ha az energia korlátlan mennyiségben elérhetővé válik, a közlekedésben is valószínűleg felgyorsulnak a változások. De még a „normális" fejlődés is igen fontos a tengeri, szárazföldi és légi közlekedés terén; ez szabta meg a világ gazdasági fejlődését és eredményezte a politika és gazdaságtan kialakulóban lévő globális szemléletét. Az oszthatatlan tudomány A megoldás keresésénél célszerű már az elején elvetni egy hamis megoldást. A krízist nem lehet megoldani azzal, hogy a techno­lógia ilyen vagy olyan látszólag különösen ártalmas formáját ki­zárjuk. Egyrészt a technológia részei és az alapjukat képező tu­dományok annyira összefonód­tak, hogy hosszú távon csak a tel­jes technológiai fejlődés megaka­dályozásával lehetne korlátozást gyakorolni. Azonka­­l egysze­rűbben megfogalmazva, a hasz­nos és ártalmas technikák olyan közel állnak egymáshoz, hogy a farkast a báránytól soha nem le­het különválasztani. Ez jól ismert mindazok számára, akik olyan eltökélten igyekeztek elválaszta­ni a „fiftos" (katonai) tudományt és technológiát a „nyílt" fajtájá­tól. A szétválasztás sikere csupán átmeneti volt - nem is akartak többet -, és legfeljebb egy fél év­tizedig tartott. Hasonlóképpen, a technológiai szférában a témák szétválasztása hasznos és ártal­mas kategóriákba valószínűleg egy évtized alatt a semmivé dif­­fundálna szét. Ebben az esetben a szétválasz­tásnak tartósnak kellene lennie (a katonai esetben már néhány év előny is fontos lehet). A hasz­nos és ártalmas technológiák kö­zelsége és az ártalmas technoló­giák esetleges katonai alkalma­zása ezért a versenyt favorizálja. Bizonyos technológiák betiltását tehát szükségszerűen világmé­retekben kellene megvalósítani. Azonban az egyetlen hatóság­nak, amely ezt hatékonyan meg tudná valósítani, olyan hatalom­mal és jogosítványokkal kellene rendelkeznie, amely a nemzet­közi problémák megoldására, nem pedig azok megoldási módszereinek keresésére tenné alkalmassá. A végső és legfontosabb érv: egy technológia betiltása (kuta­tásé és fejlesztésé is, amelyek ne­hezen választhatók el a tudomá­nyos kutatástól) ellentétes az ipari korszak teljes etikájával, és korunk gondolkodásmódja sze­rint kibékíthetetlen ellentmon­dásban van az intellektuális sza­badsággal. Ezt a lépést csak ak­kor lehetne megtenni, ha azok a katasztrófák, amiktől félünk, már bekövetkeztek volna, vagy az emberiség már teljesen kiáb­rándult volna a technikai civili­zációból. De még a jelenlegi há­borúk borzalmai sem vezettek ilyen mértékű csalódottsághoz, amit az a fenomenális rugalmas­ság is bizonyít, amellyel a legna­gyobb veszteségeket elszenve­dett területeken is újra megin­dul az élet. A technológiai rend­szer megtartja rendkívüli életerejét, jobban, mint valaha, és a mértékletesség tanácsát úgysem fogadnák meg. A túlélés­­ egy lehetőség A technológiák betiltásánál sok­kal megfelelőbb megoldás lenne a háborúnak mint a „nemzeti poli­tika eszközének" kiküszöbölése. Ez a vágy legalább olyan régi, mint a szándékainkat vezető etikai rendszer bármely eleme. Az ér­zelmek intenzitása erősen inga­dozik, és főleg háborúk után erő­södik fel. Milyen erős most, és milyen irányúak a változások? Nyilvánvaló módon praktikus és érzelmi okokból most is igen erős. Az egyének esetében a bé­kevágy világméretekben túlnő a politikai rendszerek közti kü­lönbségeken. A tartósság és haté­konyság értékelését illetően azonban bizonyos óvatosság ajánlatos. Az ember nem szállhat vitába a háborúk ellen szóló „praktikus" érvekkel, de az érzelmi tényezők már jóval kevésbé stabilak. Az 1939-1945 közötti háború emlé­ke még friss, de nem könnyű megbecsülni, mi fog történni, ha az érzelmek alábbszállnak. Egy jövőbeli nemzetközi politikai krízis elemei már ma is jelen vannak, és jóval kifejezettebbek, mint 1914-1918-ban voltak. Az 1914-1918-as háborút követő vi­szolygás még húsz évet sem bírt ki a politikai krízis nyomása alatt. Hogy vajon érzelmek nél­kül a „praktikus” megfontolások elegendőek-e az emberi faj ön­megtartóztatására, igen kétsé­ges. Igaz, hogy a „praktikus" okok ma erősebbek, mint valaha is voltak, mivel a háború most jóval pusztítóbb, mint korábban volt. A látszat azonban a múlt­ban sem volt döntő fontosságú. Ezúttal a megsemmisülés veszé­lye ugyan valóságos és nem lát­szólagos, de nincs garancia arra, hogy a valódi veszély jobban tudja az érzelmeket szabályozni, mint a veszélynek a látszata. Miben bízhatunk akkor? Lát­hatóan csak a napról napra, év­ről évre ismétlődő opportunista intézkedésekben, sok kis korrekt döntés hosszú sorában. Ez nem meglepő. Végül is a krízis a fej­lődés gyorsasága miatt lépett fel, és a hamarosan kritikus mérete­ket elérő viszonyok miatt. Konk­rétan, azok a hatások, amelyeket most létrehozunk, olyan mére­tűek, mint „maga a földgömb". Va­lóban, hatásukban a föld egészét érintik. Ennélfogva a fejlődés jö­vőbeli felgyorsulása már nem kezelhető a működési területek növelésével. A jelenlegi feltéte­lek mellett ésszerűtlen bármi­lyen új gyógymódban remény­kedni. Nincs orvosság a haladás el­len. Bármilyen próbálkozás arra, hogy a jelenlegi robbanásszerű fejlődést biztonságos csatornák közé tereljük, kudarcra van ítél­ve. Csak relatív biztonságról le­het szó, amely a napról napra meghozott intelligens döntések­ben rejlik. A borzasztó és a még borzasztóbb A nukleáris hadviselés jelenleg lehetséges formái és a szokatla­nul instabil nemzetközi helyzet kombinációjából előállott prob­lémák hatalmasak, és nem egy­könnyen megoldhatóak. Az el­következendő néhány évtized problémái is hasonlóak lesznek, ha lehet, még „fokozottabban". Az Egyesült Államok és a Szovjetu­nió között éppen elég nagyok a feszültségek, de ha a többi nem­zet is éreztetni kezdi támadó po­tenciáljának súlyát, az nem fogja egyszerűsíteni a helyzetet. Az atomháború lehetőségé­nek jelenlegi borzalmait esetleg még borzasztóbbak fogják fel­váltani. Talán ha a globális klí­mát szabályozni tudjuk, akkor a jelenlegi gondjaink egyszerűnek fognak tűnni. Ne áltassuk azon­ban magunkat: ha ez a lehetőség valóra válik, fel is fogják hasz­nálni. Ennélfogva szükséges lesz új politikai formákat és eljáráso­kat kidolgozni. Minden tapasz­talat arra utal, hogy még ennél jóval kisebb változások is jelen­tősen átalakítják a politikai és társadalmi viszonyokat. A ta­pasztalat azt is mutatja, hogy ezek a változások a priori nem megjósolhatóak, és a legtöbb ko­rabeli találgatás hibás volt. Ezek­ből az okokból adódóan sem a jelenlegi nehézségeket, sem pe­dig a javasolt reformokat nem kell túl komolyan venni. Az egyetlen biztos tény az, hogy a nehézségek olyan fejlő­désből adódtak, amely bár hasz­nos és konstruktív, egyúttal ve­szélyes is. Képesek leszünk a megkívánt változtatásokat a szükséges sebességgel végrehaj­tani? A legreménykedőbb válasz az, hogy az emberi faj korábban is ki volt téve hasonló próbák­nak, és sok nehézség után végül is kilábalt a nehézségekből. Ésszerűtlen lenne előre kérni a megoldás receptjét. Mi csupán a szükséges emberi kvalitásokat tudjuk felsorolni: türelem, ru­galmasság, intelligencia. (Fordította: bgy) Haladás ellen nincs orvosság. Neumann János: „Képesek leszünk a megkívánt változásokat a szükséges sebességgel végrehajtani?" (1955)

Next