Űj Magyarország, 1995. december (5. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-09 / 289. szám
18 '-Vív, “ c. VLL rcxvLe lo^cx => ^oL (SL ^^feXKc>oL Lua<^(^'"iA-V(oíí^v cv --— --------TZ n !\ ~ '■/ ~i ^ r\ n m aaazm -ci^ iőci3 tißtxS I1995. DECEMBER 9., SZOMBAT Neumann János, a világhírű magyar származási matematikus cikket jelentetett meg 1955 jilniusában az amerikai Fortune című magazinban. Az eredeti címe „Túlélhetjük-e a technológiát?" volt. Az azóta eltelt 40 év sok meglepő és váratlan változást hozott, Neumann János meglátásai mégsem szorulnak módosításra. Az alábbiakban a cikk rövidített változatát adjuk közre. Az egész földgolyó egy gyorsan kiteljesedő krízist él át - amely annak a ténynek tulajdonítható, hogy a környezet, amelyben az ipari fejlődés lezajlik, túlságosan kisméretűnek és szervezetlennek bizonyul. Hogy a krízist valamennyire is pontosan definiáljuk és felderítsük annak a lehetőségét, hogyan kezeljük, nemcsak a releváns tényeket kell áttekintenünk, hanem némi spekulációba is kell bocsátkoznunk. Ez a folyamat megvilágítja majd a következő negyedszázad lehetséges műszaki fejlődését is. Századunk első felében a felgyorsult ipari forradalom abszolút korlátokba ütközött - nem csupán a műszaki fejlődés, hanem a biztonsági tényező tekintetében is. Ez a biztonsági tényező, amely lehetővé tette, hogy az ipari forradalom a tizennyolcadik század közepétől a huszadik század elejéig zavartalanul folytatódjék, lényegében földrajzi és politikai Lebensraum (élettér) kérdése volt: a műszaki tevékenység egyre szélesebb földrajzi leterjedése, a világ egyre szélesedő politikai integrációjával karöltve. Ezeken az egyre táguló kereteken belül lehetőség volt a műszaki fejlődéssel járó nagyméretű feszültségek elviselésére. Ez a biztonsági mechanizmus már nem működőképes; képletesen és a szó szoros értelmében egyaránt elfogyott a helyünk. Kritikus módon kezdjük érzékelni a Föld véges méretének hatását. A krízis tehát nem véletlen események vagy emberi tévedések következménye. Alapvetően jelen van egyrészt a technológia és a földrajz viszonyában, másrészt a politikai szerveződésben. A krízis a 40-es években jól észrevehetően alakult ki, és egyes fázisai 1914-re is visszavezethetők. Az 1980-ig terjedő években a krízis minden korábbi méretet felül fog múlni. Hogy mikor és hogyan fog végződni - vagy milyen viszonyokat fog eredményezni -, senki sem tudja megmondani. A jelen és a jövő veszélyei .Az ipari forradalom minden fázisa több és olcsóbb energiát eredményezett, jobban és könnyebben lehetett ellenőrizni az emberek cselekedeteit és reagálását, valamint a hírközlés is egyre gyorsabbá és szélesebb körűvé vált. Mindegyik fejlemény csak növelte a másik kettő hatását. A három tényező együttesen megnövelte a nagyméretű - ipari, gazdasági, politikai, vagy a népességben bekövetkező - változások sebességét. A fejlődés során azonban a megnövekedett sebesség nem rövidítette le azoknak a folyamatoknak a szükséges időtartamát, amelyek kiterjesztik a változások által befolyásolt területeket. Az ok világos. Mivel a legtöbb időskálát az emberi reakcióidő, a szokások, fiziológiai vagy pszichológiai tényezők szabják meg, a technológiai folyamatok megnövekedett sebességének hatása a befolyásolt politikai, szervezeti, gazdasági és kulturális változások egységeinek méretét növelte meg. Más szóval ahelyett, hogy kevesebb időre lenne szükség egy korábbi tevékenység elvégzéséhez, most ugyanazon idő alatt már egy óriási méretű művelet végezhető el. Ennek a fontos fejleménynek természetes határa van, a Föld tényleges mérete. Ezt a határt mostanában értük el, vagy legalábbis erősen megközelítettük. . Ennek a jelei korán és drámai erővel jelentkeztek a katonai szférában. 1940-re Nyugat-Európa nagyobb országai sem bizonyultak elegendően nagy katonai egységeknek. Csak Oroszország volt képes elviselni egy nagyobb katonai fordulatot összeroppanás nélkül. 1945 óta a gyors fejlődés folytán már a repüléstechnika és a hírközlés is elegendő ahhoz, hogy a jövő hadviselése számára bármely földrajzi egységet, Oroszországot is beleértve, alkalmatlanná tegyen. Az atomfegyverek csupán a fejlődés csúcspontját jelzik. A támadófegyverek ma már annyira hatékonyak, hogy minden lehetséges védekezés időskálája szinte összezsugorodik. Még az első világháború idején megjegyezték, hogy a flottát vezénylő tengernagy „egyetlen délután elvesztheti a teljes Brit Birodalmat". Ennek ellenére a korszak flottái viszonylag stabil képződmények voltak, és elfogadhatóan biztonságosak a technológiai meglepetésekkel szemben. Manapság minden okunk megvan félni attól, hogy az atomfegyverek terén egy-egy kisebb műszaki találmány döntő hatású lehet, mielőtt még idő lenne a szükséges ellenlépések megtételére. A ma élő nemzetek hamarosan olyan létbizonytalanságba kerülnek, mint egy Manhattan Island méretű nemzet, ha a háborút az 1900-as évek fegyvereivel vívnák. Ezek a tényezők „f formális" körülmények között - azaz az eddigi évszázadokban - minden esetben háborúhoz vezettek. Vajon ez lesz-e a helyzet 1980 után is? Elbizakodottság lenne akár csak megpróbálni is e kérdésre határozott választ adni. Mindenesetre a jelen és a közeljövő egyaránt veszélyekkel terhes. Míg a közvetlen probléma a tényleges veszéllyel való megbirkózás, ugyanolyan lényeges elképzeléseket kialakítani arról, hogyan fog a probléma alakulni az 1955-1980 közötti periódusban, feltételezve, hogy a dolgok pillanatnyilag jó irányba haladnak. Ez nem jelenti azt, hogy lekicsinyeljük a fegyverkezés közvetlen problémáit, az USASzovjetunió viszony feszültségeit, valamint Ázsia fejlődését és forradalmait. A dolgokat sorjában kell venni. Késznek kell lenni azonban a következményekre, ha a közvetlen sikerek nem bizonyulnak elégségesnek. A jelen problémái mellett a későbbi évtizedek problémáira is gondolnunk kell. Ha felnőnek a reaktorok Mindenekelőtt energiatartalékaink gyorsan növekednek. Általános az egyetértés abban, hogy a következő két évtizedben még a hagyományos kémiai üzemanyagok - szén vagy olaj - is növekvő mennyiségben fognak rendelkezésre állni. A növekvő kereslet az üzemanyagárakat általában magasan tartja, azonban a kitermelés új, hatékony módszerei az energia árát csökkenteni fogják. Kevés kétség van a tekintetben, hogy az energiát befolyásoló legfontosabb esemény az atomenergia megjelenése volt. Ma ennek az egyetlen szabályozható forrása a hasadási reaktor. Az Egyesült Államokban a reaktortechnológia közeledik ahhoz a ponthoz, hogy versenytársa lehet a hagyományos (kémiai) energiahordozóknak. Mivel külföldön az energiaárak magasabbak, ott egyes területeken már most versenyképes az atomenergia. Mindez annak ellenére alakult ki, hogy a reaktortechnológia mindössze másfél évtizede létezik, amely idő alatt a fő erőfeszítések nem az energiatermelésre, hanem a plutónium előállítására irányultak. Ha egy évtizeden keresztül az ipari erőfeszítéseket koncentrálják, a reaktorok gazdasági paraméterei minden bizonnyal lényegesen felül fogják múlni a mostaniakat. Egyáltalán nem természeti törvény, hogy az atomenergia szabályozott felszabadításának a hasadási reaktorokhoz kell kötődnie, ahogy ez eddig volt. Az TIMMIM TECHNIKA Szerkeszti: Bencze Gyula igaz, hogy az atomenergia tűnik a természetben észlelhető mindenféle energia elsődleges forrásának. Az sem meglepő, hogy az első behatolásunk az atommagok belsejébe a periódusos rendszer felső, instabil végén történt (maghasadás). Ennek ellenére nem a maghasadás az atomenergia természetes felszabadulásának normális módja. Hosszú távon az atomenergia rendszeres műszaki hasznosítása esetleg más, még hatékonyabb módok felé fog fordulni. A reaktorok eddig a hagyományos hőgőz-generátor-elektromos áram ciklushoz kötődtek ugyanúgy, ahogy az első automobilok külsőre a lovas kocsikat utánozták. Valószínű, hogy fokozatosan eljárásokat fognak kifejleszteni, amelyek jobban illeszkednek az új energiaforrásokhoz, és elhagyjuk a kémiai energiahordozók korából származó kitérőket. Következésképpen néhány évtized múlva lehet, hogy az energia ingyen fog rendelkezésre állni, mint a levegő. A szenet és az olajat pedig főleg a szerves kémia alapanyagaként fogjuk használni, mint ahogy a tapasztalat szerint arra kiválóan alkalmas. Alkímia és automatizálás Érdemes hangsúlyozni, hogy a jövőben a fő irányzat az atommag-reakciók szisztematikus felhasználása -az elemek átalakítása, tehát „alkímia"és nem a kémia lesz. Az atommagfolyamatok ipari hasznosítása fejlesztésének fő célja az lesz, hogy olyan, viszonylag kis helyen is, mint Földünk vagy egy-egy hagyományos ipari telephely nagy méretekben megvalósítható legyen. A természetben hosszú ideje és óriási méretekben működnek atommag-reakciók, azonban ennek az ipartelepnek a „természetes" mérete egy egész csillag. Okunk van annak feltételezésére, hogy a természetben ezek a tömegesen lezajló folyamatok minimálisan egy csillag méreteit kívánják meg. Miután bennünket korlátoz birtokunk - a Föld mérete, ezért túl kell szárnyalnunk e téren a természetet. Hogy ez a dolog nem lehetetlen, az elmúlt évtized nagy áttörése az extrém körülmények között végbemenő hasadási reakciók vizsgálatában is jelzi. Hogy az elemek tömeges méretű átalakítása hogyan fogja befolyásolni a technológiát, azt nehéz elképzelni. A hatások azonban feltétlenül radikálisak lesznek. Ezt már néhány területen érezni lehet. A katonai szférában már megindult a forradalmi változás, bár a tömegpusztító fegyverek előállításának borzasztó lehetőségeit nem szabad azonosítani a „nukleáris forradalommal". Ugyanakkor ez is példázza, milyen mélyen fogja ez a forradalmi változás befolyásolni mindazt, amivel kapcsolatba kerül. És ez a változás mindenféle technológiát érinteni fog. A nukleáris technika mellett valószínűleg hasonlóan gyorsan fog fejlődni az automatika. Az automatikus szabályozás természetesen egykorú az ipari forradalommal, hiszen Watt gőzgépének egy újítása volt az automatikus szelep szabályozása és az úgynevezett „centrifugális regulátor" is. A mi századunkban azonban a kis elektronikus erősítő- és kapcsolóelemek az automatizálást teljesen új alapokra helyezik. Ez a fejlődés az elektromechanikus (telefon) jelével kezdődött, majd a vákuumcsővel folytatódott és teljesedett ki, most pedig a különféle szilárdtest elemek (félvezető kristályok, ferromágneses magok stb.) jóvoltából tovább gyorsul. Az elmúlt évtizedben tanúi lehettünk annak is, hogy egyetlen gépen belül ezekből az elemekből milyen óriási mennyiséget lehet irányítani és felhasználni. Ma már egy repülőgépben is ezer körül van a felhasznált elektroncsövek száma. Más gépek, amelyekben több mint tízezer vákuumcső és egyéb elemek vannak, hosszú ideig képesek hibátlanul működni, mialatt másodpercenként többmillió előre megtervezett műveletet hajtanak végre, és naponta vagy hetente várhatóan csak egy-két hiba fog bekövetkezni. A szabályozás terén bekövetkezett változások alapvetően a gép vagy rendszer keretén belül lezajló információátadás felgyorsulásának következményei. A fejlődés e téren robbanásszerű. A kommunikáció közvetlen fizikai formájánál - a közlekedésnél a fejlődés csak kevéssé látványos, de állandó és töretlen. Ha az energia korlátlan mennyiségben elérhetővé válik, a közlekedésben is valószínűleg felgyorsulnak a változások. De még a „normális" fejlődés is igen fontos a tengeri, szárazföldi és légi közlekedés terén; ez szabta meg a világ gazdasági fejlődését és eredményezte a politika és gazdaságtan kialakulóban lévő globális szemléletét. Az oszthatatlan tudomány A megoldás keresésénél célszerű már az elején elvetni egy hamis megoldást. A krízist nem lehet megoldani azzal, hogy a technológia ilyen vagy olyan látszólag különösen ártalmas formáját kizárjuk. Egyrészt a technológia részei és az alapjukat képező tudományok annyira összefonódtak, hogy hosszú távon csak a teljes technológiai fejlődés megakadályozásával lehetne korlátozást gyakorolni. Azonkal egyszerűbben megfogalmazva, a hasznos és ártalmas technikák olyan közel állnak egymáshoz, hogy a farkast a báránytól soha nem lehet különválasztani. Ez jól ismert mindazok számára, akik olyan eltökélten igyekeztek elválasztani a „fiftos" (katonai) tudományt és technológiát a „nyílt" fajtájától. A szétválasztás sikere csupán átmeneti volt - nem is akartak többet -, és legfeljebb egy fél évtizedig tartott. Hasonlóképpen, a technológiai szférában a témák szétválasztása hasznos és ártalmas kategóriákba valószínűleg egy évtized alatt a semmivé diffundálna szét. Ebben az esetben a szétválasztásnak tartósnak kellene lennie (a katonai esetben már néhány év előny is fontos lehet). A hasznos és ártalmas technológiák közelsége és az ártalmas technológiák esetleges katonai alkalmazása ezért a versenyt favorizálja. Bizonyos technológiák betiltását tehát szükségszerűen világméretekben kellene megvalósítani. Azonban az egyetlen hatóságnak, amely ezt hatékonyan meg tudná valósítani, olyan hatalommal és jogosítványokkal kellene rendelkeznie, amely a nemzetközi problémák megoldására, nem pedig azok megoldási módszereinek keresésére tenné alkalmassá. A végső és legfontosabb érv: egy technológia betiltása (kutatásé és fejlesztésé is, amelyek nehezen választhatók el a tudományos kutatástól) ellentétes az ipari korszak teljes etikájával, és korunk gondolkodásmódja szerint kibékíthetetlen ellentmondásban van az intellektuális szabadsággal. Ezt a lépést csak akkor lehetne megtenni, ha azok a katasztrófák, amiktől félünk, már bekövetkeztek volna, vagy az emberiség már teljesen kiábrándult volna a technikai civilizációból. De még a jelenlegi háborúk borzalmai sem vezettek ilyen mértékű csalódottsághoz, amit az a fenomenális rugalmasság is bizonyít, amellyel a legnagyobb veszteségeket elszenvedett területeken is újra megindul az élet. A technológiai rendszer megtartja rendkívüli életerejét, jobban, mint valaha, és a mértékletesség tanácsát úgysem fogadnák meg. A túlélés egy lehetőség A technológiák betiltásánál sokkal megfelelőbb megoldás lenne a háborúnak mint a „nemzeti politika eszközének" kiküszöbölése. Ez a vágy legalább olyan régi, mint a szándékainkat vezető etikai rendszer bármely eleme. Az érzelmek intenzitása erősen ingadozik, és főleg háborúk után erősödik fel. Milyen erős most, és milyen irányúak a változások? Nyilvánvaló módon praktikus és érzelmi okokból most is igen erős. Az egyének esetében a békevágy világméretekben túlnő a politikai rendszerek közti különbségeken. A tartósság és hatékonyság értékelését illetően azonban bizonyos óvatosság ajánlatos. Az ember nem szállhat vitába a háborúk ellen szóló „praktikus" érvekkel, de az érzelmi tényezők már jóval kevésbé stabilak. Az 1939-1945 közötti háború emléke még friss, de nem könnyű megbecsülni, mi fog történni, ha az érzelmek alábbszállnak. Egy jövőbeli nemzetközi politikai krízis elemei már ma is jelen vannak, és jóval kifejezettebbek, mint 1914-1918-ban voltak. Az 1914-1918-as háborút követő viszolygás még húsz évet sem bírt ki a politikai krízis nyomása alatt. Hogy vajon érzelmek nélkül a „praktikus” megfontolások elegendőek-e az emberi faj önmegtartóztatására, igen kétséges. Igaz, hogy a „praktikus" okok ma erősebbek, mint valaha is voltak, mivel a háború most jóval pusztítóbb, mint korábban volt. A látszat azonban a múltban sem volt döntő fontosságú. Ezúttal a megsemmisülés veszélye ugyan valóságos és nem látszólagos, de nincs garancia arra, hogy a valódi veszély jobban tudja az érzelmeket szabályozni, mint a veszélynek a látszata. Miben bízhatunk akkor? Láthatóan csak a napról napra, évről évre ismétlődő opportunista intézkedésekben, sok kis korrekt döntés hosszú sorában. Ez nem meglepő. Végül is a krízis a fejlődés gyorsasága miatt lépett fel, és a hamarosan kritikus méreteket elérő viszonyok miatt. Konkrétan, azok a hatások, amelyeket most létrehozunk, olyan méretűek, mint „maga a földgömb". Valóban, hatásukban a föld egészét érintik. Ennélfogva a fejlődés jövőbeli felgyorsulása már nem kezelhető a működési területek növelésével. A jelenlegi feltételek mellett ésszerűtlen bármilyen új gyógymódban reménykedni. Nincs orvosság a haladás ellen. Bármilyen próbálkozás arra, hogy a jelenlegi robbanásszerű fejlődést biztonságos csatornák közé tereljük, kudarcra van ítélve. Csak relatív biztonságról lehet szó, amely a napról napra meghozott intelligens döntésekben rejlik. A borzasztó és a még borzasztóbb A nukleáris hadviselés jelenleg lehetséges formái és a szokatlanul instabil nemzetközi helyzet kombinációjából előállott problémák hatalmasak, és nem egykönnyen megoldhatóak. Az elkövetkezendő néhány évtized problémái is hasonlóak lesznek, ha lehet, még „fokozottabban". Az Egyesült Államok és a Szovjetunió között éppen elég nagyok a feszültségek, de ha a többi nemzet is éreztetni kezdi támadó potenciáljának súlyát, az nem fogja egyszerűsíteni a helyzetet. Az atomháború lehetőségének jelenlegi borzalmait esetleg még borzasztóbbak fogják felváltani. Talán ha a globális klímát szabályozni tudjuk, akkor a jelenlegi gondjaink egyszerűnek fognak tűnni. Ne áltassuk azonban magunkat: ha ez a lehetőség valóra válik, fel is fogják használni. Ennélfogva szükséges lesz új politikai formákat és eljárásokat kidolgozni. Minden tapasztalat arra utal, hogy még ennél jóval kisebb változások is jelentősen átalakítják a politikai és társadalmi viszonyokat. A tapasztalat azt is mutatja, hogy ezek a változások a priori nem megjósolhatóak, és a legtöbb korabeli találgatás hibás volt. Ezekből az okokból adódóan sem a jelenlegi nehézségeket, sem pedig a javasolt reformokat nem kell túl komolyan venni. Az egyetlen biztos tény az, hogy a nehézségek olyan fejlődésből adódtak, amely bár hasznos és konstruktív, egyúttal veszélyes is. Képesek leszünk a megkívánt változtatásokat a szükséges sebességgel végrehajtani? A legreménykedőbb válasz az, hogy az emberi faj korábban is ki volt téve hasonló próbáknak, és sok nehézség után végül is kilábalt a nehézségekből. Ésszerűtlen lenne előre kérni a megoldás receptjét. Mi csupán a szükséges emberi kvalitásokat tudjuk felsorolni: türelem, rugalmasság, intelligencia. (Fordította: bgy) Haladás ellen nincs orvosság. Neumann János: „Képesek leszünk a megkívánt változásokat a szükséges sebességgel végrehajtani?" (1955)