Űj Magyarország, 1995. december (5. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-09 / 289. szám

16-17. mamzm 1995. DECEMBER 9., SZOMBAT LELKI­ISMERET Látomás, ihlet, sugallat Prózai és vulgármaterialista korunkban a legtöbb ember csak mosolyog, ha látomás­ról, ihletről, sugallatról hall - ha ugyan egyáltalán tudja, mi az. A vallás történetében és a vallásos irodalomban gyakran találkozunk láto­mások tényeivel, leírásaival, az irodalomban és művé­szetben az ihlet fogalmával, és a sugallat (inspiráció) mind pozitív, mind negatív értelemben előfordul (isteni vagy ördögi sugallat). Mind­három jelenségre adható va­lamilyen természettudomá­nyos magyarázat, annál is in­kább, mert agyunk működé­sének titkait még sokáig nem fogjuk pontosan ismerni - vagy talán sohasem. A prófé­ták látomásai, Szent János je­lenései után a nagy szentek életének szinte mindegyiké­ben találunk egy egész életre szóló, elindító jellegű, utat ki­jelölő látomást, mellyel a lel­ki, a spirituális, a metafizikai, a természetfeletti világ min­tegy beavatkozik az egyes ember életébe, és Isten szol­gálatába állítja azt, aki koráb­ban erre talán nem is gon­dolt. Jómagam nem részesül­tem a látomás­jelenés ke­gyelmében, így ezt a jelensé­get csupán tisztelettel elfo­gadom, ám az ihlet és sugal­lat sajátos állapotában és kegyelmében már sokszor lehetett részem. A pszicho­lógiai magyarázat szerint - Freud nyomán - ilyenkor tudatunk „fellazul", s tuda­talattink lép működésbe, a racionális tudatfeletti elle­nőrzés nélkül. Ez lehet meg­érzés is, futó ötlet, de mind a látomás, mind pedig az ih­let és sugallat állapota sok­ban hasonlít az álom, az ál­­modás folyamatához, ami­kor látszólag össze nem füg­gő dolgok jelennek meg előttünk hihetően és logiku­san. Ilyenkor valami „külső" erő lép fel, mely mintha át­venné az­ irányítást, mintha „diktálná" mondandónkat. Ezt a külső erőt, mely leg­bensőnkben munkál, én Is­tennek nevezem, és őt hí­vom segítségül, ha nagy és méltó feladathoz, kicsinynek és erőtlennek érzem ma­gam. Csodálatos és felemelő érzés, amikor Isten diktál nekünk, s mi engedelmesen papírra vetjük vagy ki­mondjuk sorban az ő szava­it. Ez több, mint a lelkiisme­ret mindig jól hallható sza­va, mely különbséget tesz jó és rossz, helyes és helytelen között. Ez a titkos hang, ez a sugallat mintegy kikapcsolja az­ evilágiságba ragadt, nyű­gös, hitetlenkedő, fáradt és mindent bíráló énünket, s helyére azt a lényt ülteti, aki­vé lenni szeretnénk. Bizo­nyos, hogy nagy zeneszer­zőink és költőink ilyen álla­potban, mintegy önmaguk­ból kilépve, Isten harmóniájának közelébe­­ jutva tudták megalkotni hal­­­­hatatlan műveiket. " Hallgassuk meg a Mes­­­­tert, adjuk át magunkat­­ Krisztus akaratának. Az út, az igazság és az élet szavait , diktálja nekünk - csak szor­galmasan jegyeznünk kell őket. Szentmihályi Szabó Péter „Bevallom, nekem tetszik a zenebona a magyar emigrációs köz­életben. Életrevalóságunk jele, gyöngyöző életerőnket bizonyít­ja. De a végső számadáshoz nem elég. Mert az lesz egyszer, ne feledjük. Az otthoniak előtt. S ha csak a tyúkpöreinket visszük haza, vasvillával jönnek ránk s Bécsig szalasztanak. De ha könyvet viszünk magunkkal, igaz könyveket, az ősök törvényé­vel, háborítatlanul áteresztenek a töviskoszorús határon. Vi­rágkapuval akkor sem fognak várni..., de ha látják, hogy jól gazdálkodtunk a nemzet lelkével, s nem felejtettük el az éneket, amit a Mária Siralomtól Dsida Jenőig és Weöres Sándorig a nép őrlelkei nyolcszáz éve továbbadnak egymásnak, minket is megillet egy kézszorítás. Magyarok a magyarok közt, észrevét­lenül a többi utas közé vegyülve tiszta homlokkal szállhatunk ki a Keleti-pályaudvaron." Cs. Szabó László, Hungária - München - 1951. június 8. Az 1956-os forradalom leverése szálló hatóságok által engedé­­után Nyugatra menekült értelmi­ ivezett és anyagi tekintetben tá­ségiek közül a betű „szerelmesei" alig értek osztrák területre, már azt latolgatták, hogyan lehetne újsá­got kiadni. Különösen azok a volt politikai foglyok keresték a lehető­séget, akik a hazai börtönökben kéziratos másolatban terjesztették verseiket és 12 kötetben gyűjtötték össze a költeményeket, műfordítá­sokat. Ezekből az antológiákból hármat sikerült kimenteni és 1957- ben egy bécsi kiadónál megjelen­tetni. Ám addigra a szerkesztő - Tollas Tibor - elérte, hogy 1956 de­cemberében napvilágot lásson a NEMZETŐR. A nyugati magyar emigráció életrajza 1945-1985 című vaskos mű szerzője, Borbándi Gyu­la véleményét idézve: „A támogatásukra kész régi emig­ránsok csoportja a többi között az MHBK (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége - HLG) több tagjából és Kovách Aladár íróból állt. Kezdetben ez a társaság gondoskodott az anya­giak előteremtéséről, később elsősor­ban Tollas Tibor népszerűsége segí­tette hozzá a lapot a szükséges pénz­ügyi fedezet megszerzéséhez. A Nemzetőr Társaság volt az a szerve­zet, amely a lap és idegen nyelvű ki­adásai megjelenését biztosította. Fenntartásában fontos szerepet ját­szott Radnóczy Antal és Makra Zol­tán, akiknek révén a hajdani Hungá­ria több munkatársa csatlakozott a magát szabadságharcos írók lapjá­nak nevező Nemzetőrhöz." Az imént említett HUNGÁ­RIA 1948 szeptemberében a „hontalan magyarok hetilapja" fej­léccel jelent meg először, majd a „nemzeti emigráció lapja"-ként lá­tott napvilágot. (A Hungária volt a magyar emigráció első nyom­tatott újságja­) A szerkesztő, il­letve felelős kiadó 1950 augusz­tusától egészen az utolsó szá­mig, 1956 februárjáig dr. Makra Zoltán volt. A nyugat-európai magyar emigrációs élet alapos ismerője­ 1918 július 5-én szüle­tett Aradon. Egyetemi tanulmá­nyait Budapesten, Innsbruckban és Párizsban végezte. Jogi dokto­rátust szerzett. 1940-ben állami szolgálatba lépett és három hon­védelmi miniszter mellett dolgo­zott mint személyi titkár. Állásá­ból 1949 januárjában bocsátották el és utána átszökött a határon. Münchenben telepedett le, az­óta is a bajor fővárosban lakik. - Hogyan sikerült nem sokkal a menekülés után az akkoriban legerő­sebb anyagi háttérrel és széles körű olvasótáborral rendelkező lap „leg­felsőbb tisztikarába" kerülni? - Amikor megérkeztem Salz­burgba, egy kávéházban talál­koztam barátaimmal, tőlük érte­sültem arról, hogy létezik egy Hungária című lap, amelynek felelős szerkesztője és kiadója Lippóczy G. Miklós. Rögtön utá­na érdeklődtem, hogy ki lehet ez, mert nekem volt egy ilyen -G. nélkül - nevű barátom, távoli rokonom, de az nem író ember. Küldtem neki levelet, hogy ked­ves szerkesztő úr, ez vagyok, és kérdezném, nincs-e kapcsolata a tolcsvai szőlőbirtokos, hasonló nevű férfival. Pár nap múltán távirat érkezett oda, ahol lak­tam: „Az én vagyok. Azonnal gyere, ha kell, autóval átcsempészlek..." így is történt. Röviddel később már részt vettem a lap szerkesz­tésével, kiadásával együtt járó ténykedésekben. - Honnnét volt pénz a nyomtatás­ra, a munkatársak fizetésére? - A Münchenben kiadott Hungária elődje a Bad Wörisho­­fenben, 1948 januárjától megje­lenő D. P. Express Newspaper, Hungarian Edition, illetve később a Weekly Express, Hungarian Edi­tion volt. Az angol címek arra utaltak, hogy az amerikai meg­ NEMZETŐR. „Szabadságharcos írók lapja"-ként indult Bécsben, 1956 decemberében. Hamarosan átköltözött Münchenbe. Havonta jelenik meg, olvasóit a világpolitikai és a magyarországi helyzetről, a nyugati magyarság életéről, szervezeteinek működéséről tájékoztatja, de közöl irodalmi műveket, kritikákat is. Felelős szerkesztő és kiadó Kecskési- Tollas Tibor, 1990 januárjától főmunkatársa Makra Zoltán. A legismer­tebb szerzők közé tartozott és tartozik Csernohorszky Vilmos, Dénes Tibor, Juhász László, Kabdebó Tamás, Kocsis Gábor, Kovách Aladár, Radnóczy Antal, Hajnal László Gábor, Saáry Éva, Stankovits Viktor, Szente Imre, Töttösy Ernő, Zathureczky Gyula. D. P. EXPRESS t-e wspaper HINGARIAN EDITION mogatott lapokban akarták vala­milyen módon tájékoztatni a menekültek ezreit az őket foglal­koztató kérdésekről. A Nemzet­közi Menekültügy­i Hivatal (IRO) pedig azt segítette, hogy Augsburgban létrejöjjön a Sza­bad Újságírók Szövetsége, azzal a céllal, hogy az emigránsok sa­ját nyelvükön kiadott sajtótermé­kekkel lássák el és elősegítsék a száműzetésben is alkotó tollforga­­tók műveinek megjelenését, de pénzt nem tudtak adni, csak pa­pírt, abból viszont jócskán.­­ Meddig tartott a „békebeli" ál­lapot, hiszen az emigrációban örökö­sek a civakodások, széthúzások!­­ A szerkesztőség 1953 áprili­sában szakadt ketté, Rad­­vánszky Antal a vele tartó nem­­zeti­ bizottmányosokkal és sza­­badeurópa-rádiósokkal Új Hun­gária címen, de megtartva a régi formátumot és fejlécet, másik la­pot indított. A Hungária, ame­lyiknek ekkortól én lettem a fel­elős szerkesztője és kiadója, fő­munkatársa pedig Kovách Ala­dár, irodalmi munkatárs, Vaszary Gábor­­ a „Nemzeti emigráció lapja"-ként jelent meg, míg a külsőleg teljesen hasonló másik újság azt hirdette magá­ról, hogy a „Szabad magyarok füg­getlen hetilapja". Most nem aka­rom részletezni a kenyértörés okait, miértjeit, hiszen erről ter­jedelmes könyvet lehetne írni. A lényeg annyi, hogy az Új Hun­gária 1971 januárjáig jelent meg, komoly anyagi nehézségekkel birkózva, mert azt talán monda­nom sem kell, a svájci bankban lévő hatalmas összeg az évek fo­lyamán kézen-közön eltűnt. - A Hungária viszont sokkal koráb­ban, már 1956 februárjában feladta! - Ez sem volt teljesen véletlen és váratlan, de a Nemzetőr létre­jöttének megértéséhez legalább ennyi háttérismeretre szükség van. Ugyanis a Hungária szelle­mi irányítói és a szakadást, illet­ve a megszűnést követően is együttmaradók ahhoz követke­zetesen ragaszkodtak, hogy nem hunynak szemet a Szabad Európa Rádió Magyar Osztá­lyán mind erősödőbb baloldali ténykedéseket látván. Továbbá abban is közös nézetet vallottak, hogy a magyarországi politikai változások, engedmények nem a hazai kommunista vezetők ér­demei: ebben is, mint az összes korábbi cselekedetekben, Moszkva akarata érvényesül. - És jött a forradalom! - Igen, de a Hungária meg­szűnésének bejelentésekor, hogy ne kerüljünk teljes anyagi csődbe, nevet változtattunk, és Extra Hungária címmel adtunk ki egy havilapot, míg a Hungária adóssága törlesztését átvette az MHBK egyik vezetője, Szilágyi alezredes. Ebből az ügyből tehát tisztán kerültünk ki, és amikor kirobbant a szabadságharc, Münchenben alakult egy kato­nai tanács Zákó András tábornok vezetésével. Tervünk az volt, hogy egy légiót szervezünk az Amerikából kapott pénzekből, ezt főleg az ottani magyarok és más nemzetiségűek gyűjtötték. Szerveztünk önkéntes jelentke­zőket is, ám mire sikerült körvo­nalazódnia a segítségek miként­jeinek, bevonultak az oroszok, és Ausztria felé tízezrével indul­tak a menekülők (novemberben 113 800, decemberben 50 ezer sze­mély lépte át a határt - HSG). Mi, a Katonai Tanács tagjai ekkor már Bécsben dolgoztunk, kapcsolatot kerestünk a szabadságharcosok­kal, a volt politikai foglyokkal. - Ismereteim szerint azonban nem csak tőlük szereztek híreket, hasznosítható adatokat. - Valóban rendszeresen küld­tünk át futárokat is: egyikük ar­ról tájékoztatott, hogy az Astoria Hotel pincem­estere Kéri Kálmán, hajdani vezérkari ezredes, a recski kényszermunkatábort megjárt tiszt és ugyanebben a szállodában fűtő tollas Tibor, volt csendőrfőhadnagy, aki ki­lenc esztendőt töltött börtönben. Néhány verset küldött, hogy terjesszük ezeket valamilyen formában. Vonakodva bár, de hozzákezdtem az olvasásához és rögtön fölfigyeltem néhány szép költeményre. Azonnal döntöttem, hogy eljuttatjuk a SZER Magyar Osztályához - ahol beolvasták mindahányat -, közben pedig azt tapasztaltuk: most is megismét­lődtek azok az igények, amelyek az 1945 utáni emigrációt foglal­koztatták. Újság kell a menekül­teknek és erre pénz is van, hiszen az amerikai adományok ott van­nak Adonyi-Naredy Ferencnél, az ausztriai Friesachban letelepedett volt vezérkari őrnagynál. - Kinek az engedélyével lehetett a minden bizonnyal komoly összeget az eredeti céltól eltérően másra költeni? - Adonyi megbeszélte az ame­rikai gyűjtést szervező Kovács Gyula altábornaggyal, aki jónak tartotta az ötletet, és miközben a kivitelezésen töprengtünk, Rad­nóczy Antal, volt vezérkari száza­dos, az MHBK egyik alapítója véletlenül találkozott Adonyi la­kásán Tollas Tiborral. Szóba ke­rült az újság indításának terve és Tollas nagyon föllelkesült, mondta, kiket lehetne bevenni a munkába az egykori rabtársak­ból. Kocsis Gábor, Fehérváry Ist­ván, Pfitzer Rudolf Csizmadia Zol­tán, Kováts László, Szalay Lóránt és mások szerveződtek össze hirtelenjében és azt latolgatták, hogy mi legyen a lap címe. Az egyik ötlet a Riadó, a másik pedig a Nemzetőr volt. Végül ez utóbbit választották, noha az alig pár napja, hete érkezett menekültek az előbbi mellett kardoskodtak. Alcímként pedig azért került a fejlécre, hogy a „Szabadságharcos írók lapja", mert ennek a csoport­nak a tagjai még odahaza elha­tározták október végén: létre­hoznak egy újságot, amelynek szerzői, szerkesztői elsősorban a börtöntársakból és a forradalom­ban részt vevő betűvetőkből to­­borzódnának. Ebből a tervből az ismert okok miatt semmi nem lett, de a menekülésük után is­mét találkozottakból gyorsan összeállt a lelkes csapat, akik ott bábáskodtak a Nemzetőr szüle­tésénél. Az ötvenes évek végén Tollas Tibor Münchenben telepe­dett le, és a Nemzetőr főszerkesz­tője, valarm­int kiadója közel négy évtizede. Ügyszeretete és fárad­hatatlan munkabírása, továbbá lelkesedése volt a lap megmara­dásának egyik fő biztosítéka.­­ Tollas Tibor, a költő, egyik szer­zője volt a váci börtönben papírra került versantológia-sorozatnak, aminek megmentett maradékaiból készült a Füveskert című kötet; ezt a világ számos nyelvére is lefordítot­ták. Mit jelentett a siker a lapnak? - A Nemzetőrt magyaroknak készítettük, de az tény, hogy amikor egy-egy nagyobb akciót szerveztünk, mint például tilta­kozást a fiatalkorúak és nők ki­végzése ellen, vagy nemzetközi méretű megemlékezéseket a for­radalom kerek évfordulóin, szá­mos nyugati országban csatla­koztak a szabadságharcos ün­nepséget szervezőkhöz. De a lap olvasottsága főleg azzal magya­rázható, hogy folyamatosan tá­jékoztattunk az emigrációban zajló eseményekről, közöltünk személyi híreket és ami a leglé­nyegesebb: őriztük a forradalom eszmei, elvi vágyait, követelése­it, és nem tettünk engedménye­ket. Éppen ezért támadtak is bennünket többfelől, de főleg a hazai rezsimmel történő kiegye­zést (közeledést) szorgalmazók, az Anyanyelvi Konferencia né­ven ismert szervezet társutasai, ám tudomásul kellett venniük, hogy nem alkuszunk. A Nemzet­őr szándékosan adta ki a Gloria Victis 1956 és a Gloria Victis 1848- 49 című összeállításokat arról, hogy milyen költői visszhangja volt a két szabadságharcunknak a nagyvilágban. Nálunk jelent meg Szente Imre fordításában Szolzsenyicin Gulág szigetcso­portja, az ENSZ különbizottsá­gának jelentése 56-ról és még vagy háromtucatnyi más mű. - Hogyan lett saját nyomdája a Nemzetőrnek? - Tollas Tibor első amerikai körútján, 1960-ban eljutott Texas állam Houdson városába, ahol a főleg milliomosok lakta örökla­kások házmesteri teendőit vé­gezte dr. Pető Ferenc (Magyar­­országon gimnáziumi tanár volt), és meghívott az előadásra néhány gazdag embert. Tollas ott is elszavalta a Bebádogoztak minden ablakot, még a váci bör­tönben írt versét, és ezzel akkora sikere volt, hogy a módos ame­rikaiak azt kérdezték tőle: mire lenne szüksége, mivel támogat­hatnák a magyar ügyet. Ekkor említette a szedő- és nyomógé­pet. Kapott egy bizonyos össze­get, és főleg ebből hoztuk létre a DANUBIA Nyomda és Kiadó Kft.-t. Az itt folyó munkálatokat irányítom én kezdettől, szer­kesztem a Donau-Bote német nyelvű társlapot, kezdettől fog­va munkatársa, majd 1990 janu­árjától főmunkatársa vagyok a Nemzetőrnek. Eddigi életemnek közel felét töltöttem itt, és na­gyon büszke vagyok arra, hogy mindmáig sikerült elveink fel­adása, komolyabb változtatása nélkül megjelentetni a szabad­ságharcos írók lapját.­­ Ez azért is nagy­ dolog, mert az 1956-os menekülteknek, illetve az ő közreműködésükkel létrehozott saj­tótermékek közül csak a Nemzetőr lát még napvilágot. Az 1957. január 11-én indult Bécsi Magyar Híradó 1980 janu­árjában szűnt meg. Az Iro­dalmi Újság első külföldi számát 1957. március 15-én adták ki még Ausztriában, és 1989 sé­gén jelentet­ték be Párizsban, hogy egyelőre nincs több szám. Erre a sorsra jutott a lon­doni Magyar Szó, a Kanadai Magyar Hírlap és még jó néhány 56-os lap. - A hetvenes évek elején az emigrációban még több mint száz sajtótermék jelent meg rendszeresen vagy alkalomsze­rűen, és mennyi maradt ezekből mára? Minket sem az isteni cso­da tartott életben, pedig nem­csak mi, a szerkesztők, kiadók, a munkatársak zöme lépte túl a hetvenet, nyolcvanat. Rengete­gen át is költöztek a túlvilágra, de az olvasóink, támogatóink többsége is velünk korosodott, ám java részük mindmáig kitar­tott mellettünk. Hogy miért? Egészen a rendszerváltásig kö­vetkezetesen figyeltük a hazai eseményeket, elemeztük a válto­zásokat, a tanácstalan és habozó emigránsoknak elmondtuk véle­ményünket, elsőként figyeltünk föl arra a politikai mozgolódás­ra, hogy 1979 májusában fiatal értelmiségiek Lakiteleken a kor­szerű nemzeti önismeretről vi­tatkoztak. De az 1990-es fordulat után sem dicsértünk mindent, pedig az első szabadon válasz­tott kormány koalíciós pártjai­nak elképzeléseivel nagyjából egyetértettünk, ugyanakkor nem hallgattunk a melléfogá­sokról, a hatalomhoz jutottak némelyikének kártékonyságá­ról, gyöngeségéről. A Nemzetőr soha nem volt üzleti vállalkozás, bár néhány embernek adott ke­nyeret, de senki nem gyűjtött vagyont. Véletlenül formálói let­tünk mi is a magyar történelem­nek, ám jelen pillanatban (1995. januárja) az a véleményem, hogy a valóban politikai emigrá­ció szerepe még nem fejeződött be. Ezért van, lenne szükség ki tudja meddig a Nemzetőrre, az általunk eddig is végzett szelle­mi honvédelemre! Hajnal László Gábor ^ Fejezetek­ az emigmidius^Sajtótör ^ ~ Magyar szellemi honvédelem: NEMZETŐR , Wik­shofen, 30. Jem TOLLAS TIBOR (tkp. Kecskési, Nagybarca, Borsod vm, 1920. dec. 21.) költő, szerkesztő, irodalmi szervező. 1938-41-ben a budapes­ti Ludovika Akadémia növendé­ke volt. 1941-ben hadnaggyá avat­ták. Részt vett a II. vh.-ban. 1944 áprilisában csendőrfőhadnagy és szakaszparancsnok lett. 1945-től a demokratikus honvédségnél szolgált. 1947-ben elbocsátották, majd letartóztatták és tízévi fegy­­házra ítélték. 1956-ban az ítéletet megsemmisítették, mert jogelle­nes volt. A váci börtönben több kéziratos kötetet szerkesztett. Ezek anyagát később kiadta Fü­veskert címmel. Az 56-os forrada­lom után Nyugatra menekült. A Füveskert munkatársaival 1956 decemberében megalapította a Nemzetőr című lapot, amely 1957 óta Münchenben jelenik meg. En­nek, valamint idegen nyelvű ki­adásainak felelős szerkesztője és kiadója. Szerkesztette a Füves­kert lírai antológia magyar és más nyelvű kiadásait, a Gloria victis című antológiát, valamint a Nem­zetőr évkönyveit. Költeményei és prózai írásai a Nemzetőrön kívül számos más nyugati magyar lap­ban és folyóiratban is megjelen­tek.

Next