Űj Magyarország, 1995. december (5. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-09 / 289. szám
16-17. mamzm 1995. DECEMBER 9., SZOMBAT LELKIISMERET Látomás, ihlet, sugallat Prózai és vulgármaterialista korunkban a legtöbb ember csak mosolyog, ha látomásról, ihletről, sugallatról hall - ha ugyan egyáltalán tudja, mi az. A vallás történetében és a vallásos irodalomban gyakran találkozunk látomások tényeivel, leírásaival, az irodalomban és művészetben az ihlet fogalmával, és a sugallat (inspiráció) mind pozitív, mind negatív értelemben előfordul (isteni vagy ördögi sugallat). Mindhárom jelenségre adható valamilyen természettudományos magyarázat, annál is inkább, mert agyunk működésének titkait még sokáig nem fogjuk pontosan ismerni - vagy talán sohasem. A próféták látomásai, Szent János jelenései után a nagy szentek életének szinte mindegyikében találunk egy egész életre szóló, elindító jellegű, utat kijelölő látomást, mellyel a lelki, a spirituális, a metafizikai, a természetfeletti világ mintegy beavatkozik az egyes ember életébe, és Isten szolgálatába állítja azt, aki korábban erre talán nem is gondolt. Jómagam nem részesültem a látomásjelenés kegyelmében, így ezt a jelenséget csupán tisztelettel elfogadom, ám az ihlet és sugallat sajátos állapotában és kegyelmében már sokszor lehetett részem. A pszichológiai magyarázat szerint - Freud nyomán - ilyenkor tudatunk „fellazul", s tudatalattink lép működésbe, a racionális tudatfeletti ellenőrzés nélkül. Ez lehet megérzés is, futó ötlet, de mind a látomás, mind pedig az ihlet és sugallat állapota sokban hasonlít az álom, az álmodás folyamatához, amikor látszólag össze nem függő dolgok jelennek meg előttünk hihetően és logikusan. Ilyenkor valami „külső" erő lép fel, mely mintha átvenné az irányítást, mintha „diktálná" mondandónkat. Ezt a külső erőt, mely legbensőnkben munkál, én Istennek nevezem, és őt hívom segítségül, ha nagy és méltó feladathoz, kicsinynek és erőtlennek érzem magam. Csodálatos és felemelő érzés, amikor Isten diktál nekünk, s mi engedelmesen papírra vetjük vagy kimondjuk sorban az ő szavait. Ez több, mint a lelkiismeret mindig jól hallható szava, mely különbséget tesz jó és rossz, helyes és helytelen között. Ez a titkos hang, ez a sugallat mintegy kikapcsolja az evilágiságba ragadt, nyűgös, hitetlenkedő, fáradt és mindent bíráló énünket, s helyére azt a lényt ülteti, akivé lenni szeretnénk. Bizonyos, hogy nagy zeneszerzőink és költőink ilyen állapotban, mintegy önmagukból kilépve, Isten harmóniájának közelébe jutva tudták megalkotni halhatatlan műveiket. " Hallgassuk meg a Mestert, adjuk át magunkat Krisztus akaratának. Az út, az igazság és az élet szavait , diktálja nekünk - csak szorgalmasan jegyeznünk kell őket. Szentmihályi Szabó Péter „Bevallom, nekem tetszik a zenebona a magyar emigrációs közéletben. Életrevalóságunk jele, gyöngyöző életerőnket bizonyítja. De a végső számadáshoz nem elég. Mert az lesz egyszer, ne feledjük. Az otthoniak előtt. S ha csak a tyúkpöreinket visszük haza, vasvillával jönnek ránk s Bécsig szalasztanak. De ha könyvet viszünk magunkkal, igaz könyveket, az ősök törvényével, háborítatlanul áteresztenek a töviskoszorús határon. Virágkapuval akkor sem fognak várni..., de ha látják, hogy jól gazdálkodtunk a nemzet lelkével, s nem felejtettük el az éneket, amit a Mária Siralomtól Dsida Jenőig és Weöres Sándorig a nép őrlelkei nyolcszáz éve továbbadnak egymásnak, minket is megillet egy kézszorítás. Magyarok a magyarok közt, észrevétlenül a többi utas közé vegyülve tiszta homlokkal szállhatunk ki a Keleti-pályaudvaron." Cs. Szabó László, Hungária - München - 1951. június 8. Az 1956-os forradalom leverése szálló hatóságok által engedéután Nyugatra menekült értelmi ivezett és anyagi tekintetben táségiek közül a betű „szerelmesei" alig értek osztrák területre, már azt latolgatták, hogyan lehetne újságot kiadni. Különösen azok a volt politikai foglyok keresték a lehetőséget, akik a hazai börtönökben kéziratos másolatban terjesztették verseiket és 12 kötetben gyűjtötték össze a költeményeket, műfordításokat. Ezekből az antológiákból hármat sikerült kimenteni és 1957- ben egy bécsi kiadónál megjelentetni. Ám addigra a szerkesztő - Tollas Tibor - elérte, hogy 1956 decemberében napvilágot lásson a NEMZETŐR. A nyugati magyar emigráció életrajza 1945-1985 című vaskos mű szerzője, Borbándi Gyula véleményét idézve: „A támogatásukra kész régi emigránsok csoportja a többi között az MHBK (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége - HLG) több tagjából és Kovách Aladár íróból állt. Kezdetben ez a társaság gondoskodott az anyagiak előteremtéséről, később elsősorban Tollas Tibor népszerűsége segítette hozzá a lapot a szükséges pénzügyi fedezet megszerzéséhez. A Nemzetőr Társaság volt az a szervezet, amely a lap és idegen nyelvű kiadásai megjelenését biztosította. Fenntartásában fontos szerepet játszott Radnóczy Antal és Makra Zoltán, akiknek révén a hajdani Hungária több munkatársa csatlakozott a magát szabadságharcos írók lapjának nevező Nemzetőrhöz." Az imént említett HUNGÁRIA 1948 szeptemberében a „hontalan magyarok hetilapja" fejléccel jelent meg először, majd a „nemzeti emigráció lapja"-ként látott napvilágot. (A Hungária volt a magyar emigráció első nyomtatott újságja) A szerkesztő, illetve felelős kiadó 1950 augusztusától egészen az utolsó számig, 1956 februárjáig dr. Makra Zoltán volt. A nyugat-európai magyar emigrációs élet alapos ismerője 1918 július 5-én született Aradon. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Innsbruckban és Párizsban végezte. Jogi doktorátust szerzett. 1940-ben állami szolgálatba lépett és három honvédelmi miniszter mellett dolgozott mint személyi titkár. Állásából 1949 januárjában bocsátották el és utána átszökött a határon. Münchenben telepedett le, azóta is a bajor fővárosban lakik. - Hogyan sikerült nem sokkal a menekülés után az akkoriban legerősebb anyagi háttérrel és széles körű olvasótáborral rendelkező lap „legfelsőbb tisztikarába" kerülni? - Amikor megérkeztem Salzburgba, egy kávéházban találkoztam barátaimmal, tőlük értesültem arról, hogy létezik egy Hungária című lap, amelynek felelős szerkesztője és kiadója Lippóczy G. Miklós. Rögtön utána érdeklődtem, hogy ki lehet ez, mert nekem volt egy ilyen -G. nélkül - nevű barátom, távoli rokonom, de az nem író ember. Küldtem neki levelet, hogy kedves szerkesztő úr, ez vagyok, és kérdezném, nincs-e kapcsolata a tolcsvai szőlőbirtokos, hasonló nevű férfival. Pár nap múltán távirat érkezett oda, ahol laktam: „Az én vagyok. Azonnal gyere, ha kell, autóval átcsempészlek..." így is történt. Röviddel később már részt vettem a lap szerkesztésével, kiadásával együtt járó ténykedésekben. - Honnnét volt pénz a nyomtatásra, a munkatársak fizetésére? - A Münchenben kiadott Hungária elődje a Bad Wörishofenben, 1948 januárjától megjelenő D. P. Express Newspaper, Hungarian Edition, illetve később a Weekly Express, Hungarian Edition volt. Az angol címek arra utaltak, hogy az amerikai meg NEMZETŐR. „Szabadságharcos írók lapja"-ként indult Bécsben, 1956 decemberében. Hamarosan átköltözött Münchenbe. Havonta jelenik meg, olvasóit a világpolitikai és a magyarországi helyzetről, a nyugati magyarság életéről, szervezeteinek működéséről tájékoztatja, de közöl irodalmi műveket, kritikákat is. Felelős szerkesztő és kiadó Kecskési- Tollas Tibor, 1990 januárjától főmunkatársa Makra Zoltán. A legismertebb szerzők közé tartozott és tartozik Csernohorszky Vilmos, Dénes Tibor, Juhász László, Kabdebó Tamás, Kocsis Gábor, Kovách Aladár, Radnóczy Antal, Hajnal László Gábor, Saáry Éva, Stankovits Viktor, Szente Imre, Töttösy Ernő, Zathureczky Gyula. D. P. EXPRESS t-e wspaper HINGARIAN EDITION mogatott lapokban akarták valamilyen módon tájékoztatni a menekültek ezreit az őket foglalkoztató kérdésekről. A Nemzetközi Menekültügyi Hivatal (IRO) pedig azt segítette, hogy Augsburgban létrejöjjön a Szabad Újságírók Szövetsége, azzal a céllal, hogy az emigránsok saját nyelvükön kiadott sajtótermékekkel lássák el és elősegítsék a száműzetésben is alkotó tollforgatók műveinek megjelenését, de pénzt nem tudtak adni, csak papírt, abból viszont jócskán. Meddig tartott a „békebeli" állapot, hiszen az emigrációban örökösek a civakodások, széthúzások! A szerkesztőség 1953 áprilisában szakadt ketté, Radvánszky Antal a vele tartó nemzeti bizottmányosokkal és szabadeurópa-rádiósokkal Új Hungária címen, de megtartva a régi formátumot és fejlécet, másik lapot indított. A Hungária, amelyiknek ekkortól én lettem a felelős szerkesztője és kiadója, főmunkatársa pedig Kovách Aladár, irodalmi munkatárs, Vaszary Gábor a „Nemzeti emigráció lapja"-ként jelent meg, míg a külsőleg teljesen hasonló másik újság azt hirdette magáról, hogy a „Szabad magyarok független hetilapja". Most nem akarom részletezni a kenyértörés okait, miértjeit, hiszen erről terjedelmes könyvet lehetne írni. A lényeg annyi, hogy az Új Hungária 1971 januárjáig jelent meg, komoly anyagi nehézségekkel birkózva, mert azt talán mondanom sem kell, a svájci bankban lévő hatalmas összeg az évek folyamán kézen-közön eltűnt. - A Hungária viszont sokkal korábban, már 1956 februárjában feladta! - Ez sem volt teljesen véletlen és váratlan, de a Nemzetőr létrejöttének megértéséhez legalább ennyi háttérismeretre szükség van. Ugyanis a Hungária szellemi irányítói és a szakadást, illetve a megszűnést követően is együttmaradók ahhoz következetesen ragaszkodtak, hogy nem hunynak szemet a Szabad Európa Rádió Magyar Osztályán mind erősödőbb baloldali ténykedéseket látván. Továbbá abban is közös nézetet vallottak, hogy a magyarországi politikai változások, engedmények nem a hazai kommunista vezetők érdemei: ebben is, mint az összes korábbi cselekedetekben, Moszkva akarata érvényesül. - És jött a forradalom! - Igen, de a Hungária megszűnésének bejelentésekor, hogy ne kerüljünk teljes anyagi csődbe, nevet változtattunk, és Extra Hungária címmel adtunk ki egy havilapot, míg a Hungária adóssága törlesztését átvette az MHBK egyik vezetője, Szilágyi alezredes. Ebből az ügyből tehát tisztán kerültünk ki, és amikor kirobbant a szabadságharc, Münchenben alakult egy katonai tanács Zákó András tábornok vezetésével. Tervünk az volt, hogy egy légiót szervezünk az Amerikából kapott pénzekből, ezt főleg az ottani magyarok és más nemzetiségűek gyűjtötték. Szerveztünk önkéntes jelentkezőket is, ám mire sikerült körvonalazódnia a segítségek mikéntjeinek, bevonultak az oroszok, és Ausztria felé tízezrével indultak a menekülők (novemberben 113 800, decemberben 50 ezer személy lépte át a határt - HSG). Mi, a Katonai Tanács tagjai ekkor már Bécsben dolgoztunk, kapcsolatot kerestünk a szabadságharcosokkal, a volt politikai foglyokkal. - Ismereteim szerint azonban nem csak tőlük szereztek híreket, hasznosítható adatokat. - Valóban rendszeresen küldtünk át futárokat is: egyikük arról tájékoztatott, hogy az Astoria Hotel pincemestere Kéri Kálmán, hajdani vezérkari ezredes, a recski kényszermunkatábort megjárt tiszt és ugyanebben a szállodában fűtő tollas Tibor, volt csendőrfőhadnagy, aki kilenc esztendőt töltött börtönben. Néhány verset küldött, hogy terjesszük ezeket valamilyen formában. Vonakodva bár, de hozzákezdtem az olvasásához és rögtön fölfigyeltem néhány szép költeményre. Azonnal döntöttem, hogy eljuttatjuk a SZER Magyar Osztályához - ahol beolvasták mindahányat -, közben pedig azt tapasztaltuk: most is megismétlődtek azok az igények, amelyek az 1945 utáni emigrációt foglalkoztatták. Újság kell a menekülteknek és erre pénz is van, hiszen az amerikai adományok ott vannak Adonyi-Naredy Ferencnél, az ausztriai Friesachban letelepedett volt vezérkari őrnagynál. - Kinek az engedélyével lehetett a minden bizonnyal komoly összeget az eredeti céltól eltérően másra költeni? - Adonyi megbeszélte az amerikai gyűjtést szervező Kovács Gyula altábornaggyal, aki jónak tartotta az ötletet, és miközben a kivitelezésen töprengtünk, Radnóczy Antal, volt vezérkari százados, az MHBK egyik alapítója véletlenül találkozott Adonyi lakásán Tollas Tiborral. Szóba került az újság indításának terve és Tollas nagyon föllelkesült, mondta, kiket lehetne bevenni a munkába az egykori rabtársakból. Kocsis Gábor, Fehérváry István, Pfitzer Rudolf Csizmadia Zoltán, Kováts László, Szalay Lóránt és mások szerveződtek össze hirtelenjében és azt latolgatták, hogy mi legyen a lap címe. Az egyik ötlet a Riadó, a másik pedig a Nemzetőr volt. Végül ez utóbbit választották, noha az alig pár napja, hete érkezett menekültek az előbbi mellett kardoskodtak. Alcímként pedig azért került a fejlécre, hogy a „Szabadságharcos írók lapja", mert ennek a csoportnak a tagjai még odahaza elhatározták október végén: létrehoznak egy újságot, amelynek szerzői, szerkesztői elsősorban a börtöntársakból és a forradalomban részt vevő betűvetőkből toborzódnának. Ebből a tervből az ismert okok miatt semmi nem lett, de a menekülésük után ismét találkozottakból gyorsan összeállt a lelkes csapat, akik ott bábáskodtak a Nemzetőr születésénél. Az ötvenes évek végén Tollas Tibor Münchenben telepedett le, és a Nemzetőr főszerkesztője, valarmint kiadója közel négy évtizede. Ügyszeretete és fáradhatatlan munkabírása, továbbá lelkesedése volt a lap megmaradásának egyik fő biztosítéka. Tollas Tibor, a költő, egyik szerzője volt a váci börtönben papírra került versantológia-sorozatnak, aminek megmentett maradékaiból készült a Füveskert című kötet; ezt a világ számos nyelvére is lefordították. Mit jelentett a siker a lapnak? - A Nemzetőrt magyaroknak készítettük, de az tény, hogy amikor egy-egy nagyobb akciót szerveztünk, mint például tiltakozást a fiatalkorúak és nők kivégzése ellen, vagy nemzetközi méretű megemlékezéseket a forradalom kerek évfordulóin, számos nyugati országban csatlakoztak a szabadságharcos ünnepséget szervezőkhöz. De a lap olvasottsága főleg azzal magyarázható, hogy folyamatosan tájékoztattunk az emigrációban zajló eseményekről, közöltünk személyi híreket és ami a leglényegesebb: őriztük a forradalom eszmei, elvi vágyait, követeléseit, és nem tettünk engedményeket. Éppen ezért támadtak is bennünket többfelől, de főleg a hazai rezsimmel történő kiegyezést (közeledést) szorgalmazók, az Anyanyelvi Konferencia néven ismert szervezet társutasai, ám tudomásul kellett venniük, hogy nem alkuszunk. A Nemzetőr szándékosan adta ki a Gloria Victis 1956 és a Gloria Victis 1848- 49 című összeállításokat arról, hogy milyen költői visszhangja volt a két szabadságharcunknak a nagyvilágban. Nálunk jelent meg Szente Imre fordításában Szolzsenyicin Gulág szigetcsoportja, az ENSZ különbizottságának jelentése 56-ról és még vagy háromtucatnyi más mű. - Hogyan lett saját nyomdája a Nemzetőrnek? - Tollas Tibor első amerikai körútján, 1960-ban eljutott Texas állam Houdson városába, ahol a főleg milliomosok lakta öröklakások házmesteri teendőit végezte dr. Pető Ferenc (Magyarországon gimnáziumi tanár volt), és meghívott az előadásra néhány gazdag embert. Tollas ott is elszavalta a Bebádogoztak minden ablakot, még a váci börtönben írt versét, és ezzel akkora sikere volt, hogy a módos amerikaiak azt kérdezték tőle: mire lenne szüksége, mivel támogathatnák a magyar ügyet. Ekkor említette a szedő- és nyomógépet. Kapott egy bizonyos összeget, és főleg ebből hoztuk létre a DANUBIA Nyomda és Kiadó Kft.-t. Az itt folyó munkálatokat irányítom én kezdettől, szerkesztem a Donau-Bote német nyelvű társlapot, kezdettől fogva munkatársa, majd 1990 januárjától főmunkatársa vagyok a Nemzetőrnek. Eddigi életemnek közel felét töltöttem itt, és nagyon büszke vagyok arra, hogy mindmáig sikerült elveink feladása, komolyabb változtatása nélkül megjelentetni a szabadságharcos írók lapját. Ez azért is nagy dolog, mert az 1956-os menekülteknek, illetve az ő közreműködésükkel létrehozott sajtótermékek közül csak a Nemzetőr lát még napvilágot. Az 1957. január 11-én indult Bécsi Magyar Híradó 1980 januárjában szűnt meg. Az Irodalmi Újság első külföldi számát 1957. március 15-én adták ki még Ausztriában, és 1989 ségén jelentették be Párizsban, hogy egyelőre nincs több szám. Erre a sorsra jutott a londoni Magyar Szó, a Kanadai Magyar Hírlap és még jó néhány 56-os lap. - A hetvenes évek elején az emigrációban még több mint száz sajtótermék jelent meg rendszeresen vagy alkalomszerűen, és mennyi maradt ezekből mára? Minket sem az isteni csoda tartott életben, pedig nemcsak mi, a szerkesztők, kiadók, a munkatársak zöme lépte túl a hetvenet, nyolcvanat. Rengetegen át is költöztek a túlvilágra, de az olvasóink, támogatóink többsége is velünk korosodott, ám java részük mindmáig kitartott mellettünk. Hogy miért? Egészen a rendszerváltásig következetesen figyeltük a hazai eseményeket, elemeztük a változásokat, a tanácstalan és habozó emigránsoknak elmondtuk véleményünket, elsőként figyeltünk föl arra a politikai mozgolódásra, hogy 1979 májusában fiatal értelmiségiek Lakiteleken a korszerű nemzeti önismeretről vitatkoztak. De az 1990-es fordulat után sem dicsértünk mindent, pedig az első szabadon választott kormány koalíciós pártjainak elképzeléseivel nagyjából egyetértettünk, ugyanakkor nem hallgattunk a melléfogásokról, a hatalomhoz jutottak némelyikének kártékonyságáról, gyöngeségéről. A Nemzetőr soha nem volt üzleti vállalkozás, bár néhány embernek adott kenyeret, de senki nem gyűjtött vagyont. Véletlenül formálói lettünk mi is a magyar történelemnek, ám jelen pillanatban (1995. januárja) az a véleményem, hogy a valóban politikai emigráció szerepe még nem fejeződött be. Ezért van, lenne szükség ki tudja meddig a Nemzetőrre, az általunk eddig is végzett szellemi honvédelemre! Hajnal László Gábor ^ Fejezetek az emigmidius^Sajtótör ^ ~ Magyar szellemi honvédelem: NEMZETŐR , Wikshofen, 30. Jem TOLLAS TIBOR (tkp. Kecskési, Nagybarca, Borsod vm, 1920. dec. 21.) költő, szerkesztő, irodalmi szervező. 1938-41-ben a budapesti Ludovika Akadémia növendéke volt. 1941-ben hadnaggyá avatták. Részt vett a II. vh.-ban. 1944 áprilisában csendőrfőhadnagy és szakaszparancsnok lett. 1945-től a demokratikus honvédségnél szolgált. 1947-ben elbocsátották, majd letartóztatták és tízévi fegyházra ítélték. 1956-ban az ítéletet megsemmisítették, mert jogellenes volt. A váci börtönben több kéziratos kötetet szerkesztett. Ezek anyagát később kiadta Füveskert címmel. Az 56-os forradalom után Nyugatra menekült. A Füveskert munkatársaival 1956 decemberében megalapította a Nemzetőr című lapot, amely 1957 óta Münchenben jelenik meg. Ennek, valamint idegen nyelvű kiadásainak felelős szerkesztője és kiadója. Szerkesztette a Füveskert lírai antológia magyar és más nyelvű kiadásait, a Gloria victis című antológiát, valamint a Nemzetőr évkönyveit. Költeményei és prózai írásai a Nemzetőrön kívül számos más nyugati magyar lapban és folyóiratban is megjelentek.