Új Magyarország, 1996. április (6. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-17 / 90. szám
1996. ÁPRILIS 17., SZERDA Az elmúlt szombaton ért véget a Magyar Pax Romana Fórum ötnapos, Kultúránk válaszúton című nemzetközi kongresszusa Siófokon, melyen a világ katolikus értelmiségét mintegy háromszázötven küldött képviselte. A tanácskozás demonstratív célú volt, hiszen azon túl, hogy a fel- és hozzászólók feltárták a nemzeti kultúrákban a nyugati kultúra előretörésével keletkező válságtüneteket, egyben nyilvános nem kijelentették, feladatuknak érzik, hogy szerepet vállaljanak e folyamat megállításában. Keresztes K. Sándorral, a Magyar Pax Romana Fórum elnökével, a siófoki kongresszus fő szervezőjével erről a szerepvállalásról, a katolikus értelmiség céljairól és lehetőségeiről beszélgettünk. - Ahhoz, hogy igazán értsük a Pax Romana mozgalom lényegét, tisztáznunk kell, mit is jelent a kifejezés: katolikus értelmiségi. - Úgy gondolom, hogy a kifejezésben semimképpen sincs ellentmondás, hiszen katolikusként és értelmiségiként is vallom, felelősek vagyunk ezért a világért. A katolicizmusból származik a felelősségünk a teremtett világért, ugyanakkor az utóbbi évszázad igazolta, hogy a változások előmozdítói, iniciálói az értelmiségiek voltak. Az más kérdés, hogy az átalakulásokat sok esetben a poltikusok fejezték be. Zárójelben jegyzem meg, örök dilemma, hogy az értelmiségnek kívül kell-e maradnia a politikán, vagy belül, annak belső régióiban. Mindenesetre a katolikus értelmiségieket tömörítő szervezetként a Pax Romana amellett kötelezte el magát, hogy tényleges hatást fejtsen ki a magyar közéletben, beleértve ebbe a világi mellett az egyház belső eseményeit, változásait is. A katolicizmus egyetemes. Az értelmiség azonban régiónként más-más feladatokkal küzd. Mennyiben sajátos Magyarországon katolikus értelmiséginek lenni a világ egyéb részeivel összehasonlítva? - A magyar katolikus értelmiség annyiban különbözik a nyugat-európai vagy amerikai katolikus értelmiségtől, amennyiben a kelet-közép-európai értelmiség amúgy is eltér amazoktól. A történelmi átalakulások folytán például a politikai folyamatokban sokkal inkább benne kellett és kell is lennie, különösen ebben a mostani, értékválsággal küszködő világban. Értékközvetítő és értékmegőrző társadalmi rétegként az értelmiségnek ebben a térségben is rendkívül fontos szerepe van. - Fogalmazhatunk úgy, hogy egy ilyen nemzetközi mozgalomban, mint amilyen a Pax Romana, éppen a katolicizmus egyetemes értékrendje teremt összhangot a különböző régiók értelmisége között? - Igen. Itt hadd utaljak a konferencia egyik fontos megállapítására, mely szerint a sokszínű európai kultúrát a kereszténység fogja egységbe. Éppen a kelet-európai értelmiség katolicitása az, ami bizonyosan határokon túlívelő kapcsolatteremtési lehetőséget eredményez. A Pax Romana tudatosan törekszik is arra, hogy az alakuló vagy már működő szlovák, cseh, lengyel, horvát, szlovén tagszervezetekkel együttműködést építsen ki, nem beszélve a kisebbségi magyar területekről. Ebben az értelemben a katolicitás itt és most erős. Ezek szerint van különbség katolikus és protestáns értelmiségi között? - Nem hiszem, hogy nagyon lényeges eltérést fel lehetne fedezni. A Pax Romana katolikus ugyan, de ökumenikus szellemiségben dolgozik. Mi alapvetően a keresztényiségünket hangsúlyozzuk a katolicizmusunk mellett. Ugyanakkor figyelembe vesszük a protestáns és a nem keresztény álláspontokat is. Meghatározó erkölcsi és szellemi vonulatként a társadalom felmerülő kérdéseire hiteles katolikus választ szeretnénk adni. Nem a katolikus hierarchia, nem a klérus nevében, hanem egyesületként kívánunk egy-egy témához hozzászólni. - Mióta, milyen rendszerben és milyen célokkal működik a Magyar Pax Romana Fórum? - Messziről kel kezdeni a történetet, hiszen éppen az idén hetvenöt éves a Pax Romana Mozgalom. 1921 júliusában, az I. világháború után jött létre, azzal a céllal, hogy a háború kataklizmájából kikerült, a békeszerződések által szétszabdalt Európában valamilyen módon helyreállítsa a szellemi és lelki egységet a kontinensen. Ehhez csatlakozott ifjúsági szervezetként a Katolikus Magyar Diákszövetség, amelynek jogutódja lett a Katolikus Magyar Egyetemista Mozgalom, 1947-ben már külföldön, hiszen emigrációba kényszerült. Az alapító tagság idővel kiöregedett, de ebből jött létre a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom 1987-ben, amely, mihelyt a változások engedték, 1990-ben, hazahozhatta a korábbi szellemi örökséget, illetve mindazt, ami az emigráció évei alatt mint új ismeret és érték hozzátapadt. Jogi értelemben, hazai mozgalomként a Magyar Pax Romana Fórum a KMÉM jogutódja, amely üzleti szevezetként maradt meg. Jelenleg a Pax Romana tagszervezete, bár a többi tagszervezetnél egy kicsit több, mi társ- vagy ikerszervezetnek tekintjük. A feladatunk, a célunk ugyanaz, mint az alapítás éveiben: megteremteni Európában a szellemi és lelki egységet. Jelenleg ezt az egységet - akár gazdasági, akár kulturális értelemben - még a határainkon belül is meg kell valósítani. Más katolikus szervezetektől abban különbözünk, hogy egy nemzetközi mozgalom tagjai vagyunk, s éppen ebből a nemzetköziségből fakadóan feladatunk a határainkon kívül élő közösségek összefogása is. Egyéni tagjaink még a volt Szovjetunió tagállamaiban is vannak, s mi fontosnak is tekintjük, hogy célunk megvalósításába az egész magyar katolikus értelmiséget bevonjuk. Ezt hazai és külföldi protestáns szervezetekkel közösen végezzük. A kulturális válság, az idei siófoki kongresszus fő témája, az ön, az önök olvasatában hogyan mutatkozik? - Az európai kultúra válságtüneteket mutat. Két markáns fogalmazás a kongresszus hozzászólásaiból: Szabó Ferenc jezsuita szerint amíg Nietzsche azt mondta, „Isten halott", addig a mai posztmodern kultúra azt mondja: az ember halott. Ez szorosan kapcsolódik Hankiss Elemér megállapításához, mely szerint a keresztény világméretű kultúra négy alappülére látszik meginogni: a világegyetem emberközpontúsága, a világ morális rendje, a vitág racionalitása és az az elgondolás, hogy van értelme a vágnaik. Gereben Ferenc például kimutatta, hogy míg a klasszikus magyar irodalom olvasottsága a hatvanas években kilencvenszázalékos volt, addig ez mára tíz százalék alá szorult vissza. Ez is bizonyítéka annak, hogy az akkori értékrend szerinti hagyománytisztelet helyébe ma a konvencionalitás és a prakticizálódás lépett. -Ön az értékvesztésről úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi helyzet nagyon hasonlít a LXX. századi Magyarországéhoz... - Ezt nem az értékvesztéssel kapcsolatban mondtam. Inkább a kultúrák találkozására céloztam. A honfoglalás korában egy ázsiai kultúra találkozott a szilárd és offenzív nyugati keresztény kultúrával, s e találkozás következményeit kellett feldolgozni valamiféle egységben. Manapság viszont kommunizmus utáni kultúra találkozik a kommunizmuson át nem esett kultúrával. A IX-X. századi magyarság erős identitással és egzisztenciával rendelkezett, a mai magyarság azonban mindkettőben rendkívül meggyengült. Ez egészen más feladatok elé állít bennünket. - Ebben az analógiában megoldásként burkoltan szerepel a Szent István-i példa? - Arra nem gondoltam, hogy egy új Szent Istvánra lesz szükség... - Én inkább a katolikus értékrend szerepére célzok. - Ez kétségtelen. A kongresszuson is kikristályosodott: a kultúra szövetében a kereszténységnek döntő jelentősége lesz. Csak megemlítem, hogy ezt a felismerést támasztja alá Hankiss Elemér is, aki köztudottan nem tartozik a keresztény értelmiség élvonalába. Ő úgy vélekedik, hogy a fogyasztói társadalom erősödése miatt bekövetkezett értékvesztés folyamatában az értelmiség elmulasztotta betölteni a szerepét, s a jövőben ő is a keresztény kultúrát tartja egyedül bevethetőnek. - Mely csatornákon vethető be a keresztény kultúra? Hogyan jut el a lehető legtöbb emberhez? - Úgy döntöttünk, hogy az idők szavára hallgatva igyekszünk választ adni a felmerülő kérdésekre. A legfontosabb a közösségépítés, mely lehetővé teszi a generációs, az etnikai, a társadalmi különbségek áthidalását. Ennek egy speciális változata a plébániai közösségek újjászervezése. Ez összecseng azzal, amit Balázs Béla püspök úr fogalmazott meg: két-három fős lelkészi közösségeknek kell dolgozniuk, s a feladat - a vallási értékek átadásán túl - a világi kultúra értékeinek őrzése, átadása. A modern plébániáknak egyre inkább a közösségi házak szerepét kell betölteniük. Mindemellett kiemelt szerepe van a kultúra őrzésében az oktatásnak és a médiának. Örök kérdés, hogy létezhete világnézetileg semleges oktatás. Véleményünk szerint nem. Egy intézmény lehet semleges, de a benne folyó oktatás soha. Ezért mi kiemelt szerepet szánunk a keresztény oktatásnak. Újragondoltuk a média kérdését is: itt nemcsak az írott és az elektronikus sajtóról van szó, hanem az információtovábbítás új eszközeiről, nevezetesen az Internetről is. Ezzel kapcsolatban az fogalmazódott meg, hogy nem kell félnünk a médiától, mert a média mint eszköz semleges. Az emberek felelőssége, hogy azt hogyan használják fel. A katolikus értelmiség felelőssége, hogy milyen formában és milyen hatással tud megjelenni benne. Vagyis, ha úgy tetszik, felelni kívánunk az informatika új kihívásaira is. Kerékgyártó György Hiteles választ a társadalomnak Keresztes K. Sándor a kulturális értékvesztésről és a katolikus értelmiség szerepéről .A nemzetköziségből fakadóan feladatunk a határainkon kívül élő közösség összefogása is...” INTERJÚ 11 Bogárdi Zoltán a Magyar Demokrata Fórum szétválásáról: Ha nyitva van egy ablak, még nem kell kiugrani rajta A magyarázat kevés, felismerések kellenek Kétségkívül politikai életútjában ugyancsak fordulatos alakja a Magyar Demokrata Fórumnak Bogárdi Zoltán. Az 1980-as évek második felének tevőleges ellenzékiségéből, a Rakpart Klub vezetői posztjától indulva más akár a szabaddemokratáknál is kiköthetett volna. Ő mégis Lakitelek egyik lenyomatát hagyó személyisége lett. Antall József hatalomra jutásakor vonzotta a mezőgazdasági kormányzat, a honi agrárium átalakításának esélye. A felkínált államtitkári posztot mégsem fogadta el. Koncepciója lényeges pontokon és szögesen eltért a koalícióban földművelésügyi minisztert adó kisgazdákétól. Legutóbb, az MDF szétválásakor, a politikai tájékoztatók az ingadozó ötök egyikeként aposztrofálták. Valójában Bogárdi nem kokettált Szabó Ivánékkal, maradt Lezsákkal, a Fórum megváltóként elnökké emelt új vezetőjével. Igaz, a párt indulása óta meglévő hatalmi súlyát, eladdig örökösnek látszó elnökségi tagságát elvesztette. Komolyabb megbízatást az interjú elkészítésének időpontjáig nem is kapott az új vezetéstől. Az MDF szétválása, tehát az ellenzék legerősebb pártjának belső válsága, a kereszténydemokraták nyílt színre kigyűrűző vitái a jobboldali politikai erők válságát sugallják az embereknek. Azt gondolhatják, hogy a megosztott ellenzéknek nincs esélye a szociálliberális uralom leváltására... - A Magyar Demokrata Fórumnak 1996 tavaszán kellett rádöbbenie, hogy egy párt nem működtethető baráti társaságként, hiszen az utóbbi esetben valamennyi nézetkülönbség veszekedéssé fajul. Abban a válságos helyzetben nem sikerült elfogadtatni, hogy nem legyőzni, hanem meggyőzni szükséges egymást. A törésvonalak azért is elmélyülhettek, mert erősödött a félelem egy gyakran felemlegetett, ám sohasem bizonyított jóslat beteljesülésétől. Ez pedig, tudjuk, úgy szólt, hogy a néhai MSZMP vagy ahhoz közel álló szervezetek kígyótojásként a jobboldali pártokba a saját embereiket ültették. A beépített bomlasztás félelmében ugyancsak felerősödhetnek, előítéletek tapján felnagyítódhatnak az ellentétek. Ugyanakkor a történelminek nevezhető nyugati polgári pártoknál a belső hatalmi harcból alig szivárog ki valami a közvéleményhez. A mindenkori alul maradó tudomásul veszi, hogy most éppen nem az ő köre következik. Az 1990 és 1994 között ellenzékben lévő szabaddemokraták a külvilág előtt még akkor is öszszezárták soraikat, egységet mutattak, amikor például a Tölgyessy-féle vezetési válsággal kellett szembenézniük. - Az SZDSZ-szel való összehasonlítást nem tartom igazán jónak. - Miért nem? Az előző ciklusban a szabaddemokratáké is ellenzéki párt volt a magyar törvényhozásban. Meggyőződésem szerint, amit rövid történetük nyilvánvalóan alátámaszt, az SZDSZ érdekpárt, amelyben az erkölcsi, ideológiai ellentéteket elnyomják az érdekek. Ellenkező esetben nem is válhattak volna a jelenlegi koalíció részévé. Hiszen emlékezzünk csak a szabaddemokraták hitvallására. Először úgy szólt, hogy a volt kommunistákkal sohasem. Aztán tompítódott, miszerint a szocialistákkal már talán igen, de Hornnal aztán végképp nem. Az 1994-es parlamenti választások után következett az újabb fordulat, vagyis az MSZP-vel és már Hornnal is. Ma pedig azt bizonyítják tetteikkel a szabaddemokraták, hogy a szocialistákkal mindenáron! Egyénekre lebontható érdekek nélkül ekkora politikai mimikri nincs, nem lehet sehol a civilizált világban. Az elemzők többsége az MDF szétválását tisztulási, későbbi megerősödési folyamat esélyeként értékeli. A kezdeti tapasztalatok szerint viszont a kivált Néppártnak szinte nincs tagsága, a Fórum pedig a közvélemény-kutatások alapján elvesztette választó híveinek jelentős részét... - Következményeit tekintve a szétválás egyértelműen káros volt. A szakítást megelőző éjszakán a Szabó Iván kezdeményezte, néhány emberből érthetetlen forradalmi hangulatot sugárzó éjszakai tanácskozáson éltem is a hasonlattal, hogy azért, mert nyitva van egy ablak, még nem kel kiugrani rajta... A politikai öngyikosság mégis bekövetkezett, hiszen az amputálódott rész még nem életképes, a megműtött gazdatest viszont belehalhat az operációba. A választóknak ugyanis nem lehet elmagyarázni, hogy egy vesztes csapatnak joga volt hátat fordítani a pártnak. A szétválásnak nyilvánvalóan rövid távon is van győztese. Egyértelmű nyertes a hatalmon lévő kormánykoalíció. Az utóbbi időben egyre rosszabb társadalmi-politikai megítélés alá került MSZP-SZDSZ uralmi pár legalábbis lélegzetvételhez jutott. Kevesebb kockázattal játszhatják ki például a szociális megszorítások, a nyugdíjkorhatár-emelés, általában az életszínvonal további romlásához vezető döntések egyébként súlyos kártyáit... - Valóban, nem csak az a veszély, hogy az MDF esetleg örökre kikerülhet a magyar politikából, hanem az is, hogy hasonló értékeket képviselő erő sem tud igazán gyökeret verni. Az általános kár már most bizonyosra vehető, hiszen az 1994-et követően az összefogásra egyébként is képtelen ellenzék tovább darabolódott, gyengült. Vesztett, veszít szavazóbázisából, és ez az erodálódás végső soron még a hatalmon lévőknek sem kedvez. Valamirevaló ellensúly kontrollja nélkül ugyanis országrontóan tévedhet a mindenkori hatalom... - A mai magyar társadalom a jobbközép pártok együttműködését üdvözölné, tehát közösen elfogadott és kölcsönösen támogatott programot részesítene csak előnyben 1998-ban. Mivel a mostani folyamatok az ellenkező irányba mutatódk, valóban magas labda került a kormánypártok elé. A felkínált lehetőséget úgy játsszák meg, ahogy akarják. Nem elképzelhetetlen például, hogy a pótköltségvetésnél, netán az államháztartás reformjánál teátrásan előadják a folytathatatlan koalíció előre megírt szerepeit. Göncz Árpád köztársasági elnök ezért aztán, látva az Ugképpen működőkép-A mai magyar társadalom jobbközép pártok együttműködését üdvözölné FOTÓ: TALUM ATTILA jeleimé vált törvényhozás helyzetét, mondjuk, kora őszre, országmentén kiírja az idő előtti parlamenti választásokat. Előidézhető tehát olyan helyzet, amelyben az egyébként polgári erőkre voksolók nem láják értelmét a szavazási részvételnek. Márpedig ha ez vagy ehhez hasonló forgatókönyv valóra válik, akkor az ellenzék konzervatív oldaláról legfeljebb a kisgazdák kerülhetnek be ez új Országgyűlésbe. Torgyán négyesztendőnyi pusztítása, az eszme lejáratása után viszont a jobboldalnak két évtizedre még a parlamenti patkó reményétől is el kel búcsúznia. - Ilyen forgatókönyvekre lát esélyt? - Az említett csak egy azok közül, amelyek a hatalomban lévők rendelkezésére állnak ahhoz, hogy a következő évezred elejére bebetonozzák magukat az ország élén. - Az elmondottak alapján számomra érthető, hogy Bogárdi Zoltán a konzervatív összfogás lehetőségét megőrzendő maradt a Magyar Demokrata Fórumban. Ugrott viszont mindenféle korábbi stallum. Legfeljebb a mezőgazdasági szakértői szerepére tarthat igényt Lezsák Sándor... - A döntésnél rettenetesen nehéz helyzetbe kerültem. Azokkal voltam jó emberi kapcsolatban, akik elmentek. Mégsem volt egyetlen percre sem kérdés, hogy távozom-e. Ha valaki ugyanis valakiket, valamikor, valamire rávett, beszervezett, akkor már később a közös ügyeket illetően nem dönthet a saját szempontjai alapján. Befolyásom talán lehet arra, hogy az MDF mlyen poltikát folytat tovább. - Ebben a megújulás esélye is benne van? - Egyedül ennek van esélye, ha nem innen a Bem térről próbáljuk meghatározni azt, hogy milyen lehet a vidék, a munkásterületek vagy a várakozók politikája. Nem megmagyaráznunk kell egyébként fontos összefüggéseket az embereknek, hanem velük egütt fölismernünk és képviselnünk azokat. Mélykúti Attila