Új Magyarország, 1996. december (6. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-02 / 281. szám

4 pmOlIM ^ _______________ _ BELFÖLD ­ CW fs A Néppárt első országos küldöttgyűlése Szabó Ivánt választotta Modern piacgazdaság A Magyar Demokrata Néppárt első országos küldöttgyűlésén az eddigi pártelnököt, Szabó Ivánt választották elnökké 119 szava­zattal, a másik jelölt, Pusztai Er­­zséet ellenében, aki 31 szavaza­tot kapott Szabó Iván elmondta, hogy a küldöttgyűlés két lényeges kér­désben is döntött Alapszabályá­ban újszerű, modern pártstruk­túrát hozott létre, mely szerint az elnökség munkáját, a me­gyei választmányok elnökeit is konstruktívan bevonják. Nincs választmány, helyette a küldött­­gyűlés rendszeresebben ülése­­zik, és az elnökség is szinte napi kapcsolatot tart a megyei szerve­­ze­tekkel. Elfogadták a küldöttek a 36 ol­dalas programtéziseket is, ame­lyek modern piacgazdaság de­mokratikus alapjait körvonalaz­zák az alkotó embert állítva a kö­­zéppontra. A hatékony prog­ramra azért is van óriási szükség - fejtette ki Szabó Iván -, mert a kormány messze alulmúlta örv­­magát: még azokon a területe­ken is sikertelennnek bizonyult, mihol komoly megszorításokat fo­ganatosított a társadalommal szemben. Reális alternatíva kell tehát, hiszen a statisztikai adatok egész sora bizonyítja a gazdasági visszaesést ép­ppúgy, mint a la­kosság életkörülményeinek drasztikus rosszabbodását .De­­cember közepén kidolgozzák a reális alternatívát nyújtó prog­ram rövidített változatát, amely még az iskolázatlanabb polgár számára is érthetően vázolja fel az MDNP programját Megválasztották a küldöttek a Néppárt elnökségét. Pusztai Er­zsiét, Raskó György, Kánya Imre, Katona Tamás, Zsigmond Attila, Barsiné Pataky Etelka, Farkas Gab­riella, Jeszenszky Géza, Szabó József és Zsebák Lajos kapta a legtöbb szavazatot A tizenegyedik el­nökségi tagot a követk­ező kül­döttgyűlés választja meg mert több forduló sem volt elegendő arra, hogy valamelyik jelölt többséget kapjon. Szabó Iván a párt támogatott­ságáról elmondta: biztató, hogy ahol konkrét választ kell adniuk a polgároknak, ott az MDNP messze a közvélemény-kutatási adatokon felül teljesít Az idő­szaki választások eddig több néppárti sikert hoztak, XV. kerü­leti polgármester-jelöltjük, Nagy Ferenc is kétszer annnyi támogató cédulát kapott, mint mások. Időszerű kérdésekről szólva a párt elnöke elmondta: ők nem annyira túláradóan boldogok a rendőrség lefejezése miatt Kü­lönösen figyelemreméltónak tarják. Pintér Sándort azt köve­tően váltották le, hogy bejelen­tette, parlamenti képviselők is érintettek a Tocsik „fedőnevű" privatizációs botrányban. Kérdésünkre Szabó Iván el­mondta: azok támadják kitartó­an a Néppártot, akik nem tud­nak elfogadható programmal ki­­állni, és abban a tévhitben rin­gatják magukat, hogy a másikat lejáratva jobb pozícióba kerül­hetnek. Sajnálom ezeket az em­bereket - mondta a Néppárt el­nöke. Megyeri Dávid Szakítás Tf A Munkáspárt a következő év kezdetétől fölmondta az önkor­mányzati együttműködést a szo­cialista párttal A hfe aligha okoz meglepetést: mindeddig Thür­ nincs értelme szemet hiunyra a Munkáspárt táborának erősödé­se fölött sem. És a szélsőjobb? A folyamat ugyan hasonló, de nem annyira merők próbálkoztak valamiféle közösségváda- kötődik p­árthoz, inkább bizonyos politikai el­­lást kialakítani Hornékkal, de hasztalan. Pedig képzelések térhódításában ölt testet Nem utol­nem tagadható, hogy idetológiailag mindkét párt egy tőről feküd. Csakhogy a marxizmus rózsa­színű elvei mindig a köznapi valóságon buknak meg, s most a gyakorlat a hatalom birtokában lévő MSZP-t teszi próbára. A Munkáspártnak környű hűségesnek letnne az ideológiaion hi­szen semmi b­eszólása sincs a nap dolgokba. Ma­gyaráz­: nincs i­in meg a Toknia. Mégis figylemre méltó, hogy a szakítás in­dokaként­­­zt forgalmazta meg, ami korántsem munkáspárti, hanem általános jelenség: mély­ségesen cserlódtak a többé-kevésbé elvbarátaik­nak hitt szocialistákban, akik becsapták az or­szágot S ebben igazuk van, ha az országnak nem is olyan egyszerű szakítania a maga válasz­totta kormánnya. Az is mind nyivánvalóbb, hogy a nyomorú­ság szélsőségesít Ez már a­z MSZP-n beül is megfigyelhető: a baloldali platformjak egyre kri­tikusabban fordulnak szembe a pártvezetéssel , ha a közv­emény-kutatások kevésbé jelzik is. jósorban azért, mert a baloldali kormánypoliti­ka kudarca az ellenkező beállítottságú gondol­­kozásmódot szítja . S a katánet féloldalas: miközben hagyomá­nyos állampárti reflexei is a jobboldal elletti ádáz harcra ösztönzik, a szélsőbalra szót sem veszteget Csakhogy kérdéses, hogy ezután nem knyszerül-e föladva kétségívül lekicsiny­lő magatartását a szülőbal már nem kizárólag idegáógytilag begyöplösödött öregek gyülekeze­te; mind több az olyan fiatal akinek nincsenek érzékletes emlékei a régi rend elviselhetetlensé­­géről, ám teljesen kilátástalannak látja a jövőt Mindez megnehezíti az ellenzék dolgát nemcsak a kormánnnyal kell szembeszegülnie, hanem a koalíciós kudarcpolitika szélsőséges­ségre késztető következményeive is. S ma t­án ez a kondiezerab, középen maradni Márpedig a tárgyilagos és:gárás, a józan étékezés megőrzése nékül képt­enség ráeműkedni a méypontról A szélős­ csakis további süllyedéshez vezet Veszprény Miklós C­ m­ X ismét Thürmer a pártelnök A Munkáspárt tagjainak többsé­ge megértette, hogy az MSZP ve­zetése becsapta a magyar népiét, és elfogadja: 1997 januárjától mondjuk fel az együttműködést önkormányzati szinten - jelen­tette ki Thürmer Gyula elnök a mi 11. Munkáspárt XVII. kongresszu­sán tartott beszámolójában az Ép­ítők-Liget Kongresszulsi Köz­­p­ontb­an. A pártvezető megjegyezte: te­­szek arra, hogy az MSZP Balol­dali Tömörülésével együtt vál­­toztasanak a helyzeten,­ de lát­ják: a tömörülés a szocialista pártot belülről aikarja megrefor­málni, és ehhez nem kell a Mun­káspárt segítsége, illetve azt nem is igénylik. Hangoztatta: a XVII. kongresszus A Munkáspárttal a XX. századba­nmű rövid távú programja új baloldali alternatívát kínál a magyar társadalomnak. Az elzős p­osztja az egyetlen jelölt Thürmer G­uula jelenlegi pártelnök volt, s őt nagy több­séggel választották meg újra. Lakiteleken jövőre Európai Demokrata Fórum alakul Új vasfüggöny kialakulása fenyeget Folytatás az 1. oldalról A mostani politikai rendezvény­nek­­ létrejöttét a Haza és Hala­dás, a Hanns Seidel és a Konrad Adenauer Alapítvány támogatta - vezérgondolata volt az önkor­mányzatok és a szubszidiaritás (utóbbi értelme: nem központi­­lag, hanem azon a szinten hoz­zák meg a döntéseket ahol hatá­suk érvényesül). Enélkül nem képzelhető el demokratikus fej­lődés - e törvényszerűség ellené­re több országban, például Szlo­­vákiában­ Magyarországon, Szerbiában is a központositó tö­rekvések erőseid­tek fel - fejtették ki többen. Kasza Józse (Vajdasági Molgyenek Szövetsége), Zenta p­­l­­gám­estere rámutatta Szabad­kán a legerősb­b juriszláviai ma­gyar önkormányzattól egyenesen di­^Tták a szavazatokat kisbbb­­sére sodorták a szocialisták a ma­gyarokat Ők abban bíznak, hogy ez csak átmeneti állaptos mert a csalással létrehozott rendszer nem tartható term a végtelenséig. Vjacseszlov Kovál Kárpátijáról arra emlékeztetett: épp­en vasár­nap öt éve, hogy Ukrajna önálló lett - de még mindig a szovjet hivatalnokok működnek a szov­jet törvények alaptjár­ az önkor­mányzatiság csak csírájában van meg. Hallatszottak elkeseredett hangok a magyar résztvevők kö­zött is: Csajág polgármestere, Vörös Gyula szerint ott, ahol To­­csik-féle „p­énzügyi bérgyilkoso­kat" alkalmaznak az önkor­mányzatok ellen­ aligha lehet politikai-gazdasági független­ségről beszélni Alfred Wiedlich az Osztrák Nép­p­árt kép­viseletében - és gyakorló polgármesterként - elmondta: Ausztriában csak­nem negyven évig tartott, mire kialakult a ma már jól működő önkormányzati rendszer. Ha a tap­asztalatokat az egyes orszá­gok átadják egymásnnak, lénye­gesen rövidebb lehet ez az idő. A fiatal demokráciák már az Európa Tanács tagjai, a tagság­nak azonban feltétele a helyha­tósági demokrácia is. Különféle bizottságok vizsgálódnak, ha az önkormányzatoktól jelzést kap­­­nak. Munk­uk akadályoztatása esetén ezek megtételére - és erős helyi önkormányzati szövetsé­gek létrehozására - biztatta a polgármestereket Az önkormányzati együttmű­ködésen túl az egész térséget érintő több probléma is napi­rendre került: ilyen p­éldául an­nak veszélye, hogy az Európai Unió jelenlegi keleti határain új vasfüggöny alakul ki, a­mely ve­szélyeztetheti a térség közös fej­lődését A magyar résztvevők felkérték az Országgyűlést fog­lalkozzon ezzel a témakörrel mielőtt végképp kedvezőtlen irányba fordulnának e folyama­tok. A bősi erőmű a közös vízbá­zisra veszélyes: a regionális együttműködés szép példája lennne, ha a csallóközi és kisalföl­di mag­iarság érdekei találkoz­hatnának - ebben azonban az érintett kormányok titkos tár­gyalásai miatt csak a hágai Nem­zetközi Bíróság döntése segíthet. Lezsák Sándor, az MDF elnöke, a tanácskozás házigazdája la­punknak elmondta: elkészült a későbbi közös munka forgató­­könyve a három nap alatt, s ez mindenképpen biztató jel a jö­vőt illetően. Az Európai Demok­rata Fórum hivatalos alakuló ülését 1997 áprilisában tartja La­kiteleken, s Lengyelország, majd Horvátország ad otthont a kö­vetkező rendezvényeknek. (Kaeffler) Az egész térséget érintő több proléma is napirendre került FOTÓ: TÓTH GYULA Írr e­l Pánikban a kormány A kereszténydemokraták a katasztrofális helyzetről „Talán meglepőnek számító kije­lentéssel kezdem: Horn Gyula ne mondjon le" - mondta Giczy György, a KDNP elnöke a szom­bati országos elnökségi ülés után. A leköszönő elnökség és az újonnan választott tagok együt­tes ülésen vitatták meg a párt bel­ső tisztújításának és az ország romló állapotának a kérdéseit. Giczy György kifejtette: azért nem szabad­nak lemondania a kormányfőnek, mert ahol ennyi­re nem tudnak megfelelő kor­mánytagokat találni, ott nehe­zen hihető, hogy kevésbé alkal­matlan miniszterelnök-jelölt ta­­láltatik. A KDNP elnöksége arra szólítja fel a kormányt, hogy - hason­lóan az 1989-es Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalások idősza­kához - az ellenzék bevonása nélkül ne hozzon lényeges dön­téseket. Pánikbenn van a kor­mány, és legmélyebb válságát éli a koalíció, amit a leváltások so­rozata is ékesen bizonyít, és a ga­zdasági mutatók katasztrofá­lis volta is alátámaszt - szögezte le Mizsei Zsuzsanna. A la­NP úgy látja, nem a rendőrség veze­tőit kellett volna leváltani, hi­szen a rendőrség elmaradott technikai feltételeiért a kormány felelős. A felelős kormánytagoknak kellett volna levonni a konzek­venciákat. Gáspár Mik­ós tudatos kormányzati lépésként, a hatalom­­átmentés előkészítéseként érté­kelte, hogy kormánypárti alkot­mánybírákat igyeksz megvá­lasztani a kormány­többség, és a Magyar Nemzeti Bank függetle­­nítésével is olyan helyzetbe akarja hozni a következő kor­mányt, amelyben végletesen be­szűkül a mozgástér. Csath Magdolna gazdasági szak­értő hozzátette: az Európai Unió gyakorlatával szögesen ellenté­tes az a kormányzati szándék, amely a parlamenti ellenőrzés alól hatásvizsgálatok előzetes el­készítése nélkül ki akarja vonni a jegybankot. A KDNP ragasz­kodik az MNB működésének át­világításához.­­ Giczy György kérdésre vála­szolva kifejtette: Latorcai János­nak joga volt arra, hogy január 18-ra hívja össze a tisztújító or­szágos választmányt, ám szerin­te célszerűbb lett volna, ha a ve­zető testületekkel előzetesen ta­nácskozik az időpontról. Az or­szágos elnökség felkérte Lator­cai Jánost, hogy december köze­pére helyezze át az időpontot. A választmányi elnök egy nap gondolkodási időt kért. M.D. A Fidesz-Magyar Polgári Párt el­nökségének nyilatkozata leszö­­gi: az MSZP-SZDSZ-kormány felelőtlen profitizálásával gyakor­­latilag szétzilálta a Magyar Köz­­társaság rendőrségét. A szocialis­­ta-szabaddemokrata koalíció hatalomra jutását követően leál­lította a rendőrségi fejlesztése­ket megszorító intézkedéseivel csökkentette a rendőrség költ­ségvetési támogatását. A szociál-liberális kormány lé­pései sajnos megtették a hatásu­kat: a hangzatos szónoki fordu­latokként elhangzó, de be nem tartott ígéretek miatt folyamato­san romló finanszírozási hely­zetben lévő, súlyos gazdálkodási és működési gondokkal küszkö­dő, újabb és újabb kapkodó, rög­tönzött kormányzati intézkedé­seknek kiszolgáltatott rendőrség egyr­e kevésbé tudta felvenni a küzdelmet a növekedésnek in­dult bűnözéssel. A kormány tevékenysége miatt romlott az ország közbiztonsá­ga. Kuncze Gábor belügyminisz­ter két éven át asszisztált a fel­előtlen kormányzati döntések­hez. A kialakult helyyzetben a rendőrség működéséért felelős belügyminiszternek távoznia kell - hangzik a nyilatkozat.­ ­T­ X Kuncze távozását követeli a Fidesz 1996. DECEMBER 2., HÉTFŐ rC­.c­íml A MSZP-platfom 1995 és­­ ősze között jelentősen nem ingott meg, annak ellenére, hogy a választók körében az imá­­zsáról kiala­kított kép ennél ked­vezőtlenebb - bizonygatta Baja Ferenc az MSZP szombati orszá­gos választmányi ülése után. A testület elnöke számadatokat hozott fel: míg egy évvel koráb­­bem a biztosan a pártra szavazók aránya 23 százalék volt, addig mára ez a­z érték három százallék­­kal emelkedett. Ezt arra hivat­kozva tudatta újságírókkal, hogy a 94-es választási siker óta folya­matosan készül közvélemény­kutatás a párt megítéléséről. A tanácskozás fő napirendi p­ontja az MSZP és a szakszerve­zetek közti együttműködés gya­korlati és elméleti, rövidebb és hosszabb távon érvényes kérdé­seit taglalta. Az ülésre a választ­mány, a kormány és a pártel­nökség tagjain kívül a szakszer­vezetekhez kötődő MSZP-kép­­viselők, illetve a szakszervezeti is meghí­vást kaptak. Baja Ferenc kijelentette: de­mokratikus baloldali pártként a szocialisták stratégiai szövetsé­gesüknek tekintik a szakszerve­zeti mozgalmakat, és a kölcsö­nös bizalom jegyében kívánnak együttműködni minden olyan érdekképviselettel amely tiszte­letben tartja e normákat Elfo­gadhatónak nevezte, hogy ezen szervezetek keményen bírálják a mindenkori kormányzatot, de azt is, hogy a gazdasági kény­szert a kormányzó szocialisták sem hagyhatják figyelmen kívül. A választmány ülésén bejelen­tették: a múlt hét közepén több mint hatvan fő részvételével megoso­kult az MSZP-platform. A párt 50 parlam­enti képviselő­jének és több mint tíz helyi szer­vezet képviselőinek aláírásával létrejött politikai tömörülés célja a szocialista-liberális kormán­­zati együttműködés valóságos ered­ményeinek értékelése. (császár) .M veszíties kullaiKlaiki irtalmatlanitisa KORNYtZI TVÍDflMI Kft. 1036 Budapest III., Evező u. 4. telefon: 168-68-94, 168-62-91 Telefax: 168-68-94

Next